Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-04-15 / 4. szám
1952 április. "KRÓNIKA” 3-IK OLDAL' mindenekelőtt be akarta ott vezetni a demokratikus fejlődés alapját, a titkos választójogot. Bécsbcn a nehézségek még jóval nagyobbak voltak, a kormányok sűrűn váltakoztak, Masaryk és Benes emigrációja, valamint a Korfu szigetére menekült szerb kormány propagandája lázas erővel dolgozott az Entente kormányainak berkeiben. Földalatti utakon jöttek az üzenetek cseh és délszláv politikusok címére, ne merjenek tárgyalni a ifjú uralkodóval, mert azzal örökre kompromittálják magukat a jövőre. Csehszlovákia és Jugoszlávia születendőben van, a Monarchia napjai meg vannak számlálva a szentistváni korona egysége nincs többé. Masaryk hazájuktól régóta elszakadt és az ottani viszonyokat nemismerő amerikás szlovákokkal köt Pittsburghban államszerződést. Korfuban a Horvátországból emigrált Trumbics adja el népét a szerb dinasztiának. Mindezen tartalom-nélküli játékokat az ügyes propaganda a Seaton Watsonok, a Wickham Steadek utján a nyugati demokratikus hatalmak kancelláriáiban készpénznek veszik és meggyőzik a vezető államférfiakat arról, hogy “csakis a Monarchia feldarabolása biztosíthatja a jövő Európa békéjét”. Mindezekről informálja vannak a budapesti és bécsi kormánykörök is, de könnyed vállvonogatással veszik tudomásul “néhány kótyagos szökevénynek” aknamunkáját. Egyedül a fiatal király fogja fel ezeknek komolyságát. Időközben a hadi helyzet javulást mutat. A cári Oroszország összeomlik, a gőzhenger ereje meg torpan, márcsak percek kérdése, hogy Oroszország békéért könyörögjön. Románia is összesett, az olasz hadsereg ereje meggyengült. A békekötés lehetősége adva-van. Ugylátszik mintha a jó Isten kegyesen meghallgatta volna jámbor hivének, Károly királynak buzgó imáit és kezébe adta volna a lehetőségét annak, hogy békét szerezzen szenvedő népeinek. Károly király merész lépésre határozza el magát. Sógorát az Entente oldalán szolgáló Sixtus pármai herceget kéri fel, hogy különbéke ügyében tapogatódzon az Entente kormányainál és amikor onnan biztatónak látszó válasz érkezik, Sixtust titokban Bécsbe hozatja és ott külügyminisztere jelenlétében meg bízza, hogy formális békeajánlattal lépjen a nyugati hatalmak elé. A tárgyalások jó irányban haladtak, mig olasz részről nem találkoztak erős ellenkezéssel.^ Károly király ugyanis készségét fejezte ki arranézve, hogy Déltirol és Görz olaszlakta részeiről lemond, azonban Olaszország Trieszt és a szlovén lakosságú Isztria-félsziget megszerzéséhez, valamint Fiume birtoklásához ragaszkodott és ezen céljait nem látván biztosítva, ellenezte a különbéke-tervet. Ez végre is indiszkréció folytán napvilágra került. És ekkor történt a nagy katasztrófa. Felelős tanácsadói mind cserben hagyták az ifjú királyt. Külügyminisztere, aki pedig személyesen tárgyalt Sixtus herceggel, a legélesebben szembefordult vele. Károly királyt beleszoritották a visszavonulásba és kénytelen volé engedni a reá nehezedő nyomásnak, mert senkit sem talált, aki bátran magára vállalta volna a felelősséget. Németország nyílt ellenségeskedéssel nézett reá. Látták, hogy nem hajlandó kezes eszköze lenni Berlin háborús politikájának, amelyet akkoriban már nem is Vilmos császár és miniszterei, hanem Ludendorff tábornagy vezetésével egy maroknyi tábornoki klikk irányított diktátori hatalommal. Az orosz front összeomlásából nem azt a következtetést vonták le, hogy eljött a tisztességes békekötés lehetőségének időpontja, hanem elvakultságukban megsemmisítő rohamot akartak intézni Anglia és Franciaország ellen. .Megindították a tengeralattjáró harcot és ezzel kihívták maguk ellen a végzetet: a háborúba beléptek az Egyesült Államok, melynek pihent hadserege a német haderőt hónapok alatt felmorzsolta. Károly király látta szövetségese Amok-futását. .Tudta, hogy ez csak összeomláshoz vezethet, de nem úgy a Monarchia katonai vezetői, akik 1918 derekáig vakon hittek a győzelem lehetőségében. A német politika, a már akkor is hathatós fegyverével a guruló már kával akcióba lépett, hogy aláássa a Monarchia fiatal uralkodójának tekintélyét. Először Ausztria u. n. nagynémet tehát már akkoriban is Anschlussról ábrándozó köreiből indult ki az aknamunka. Az uralkodó környezetének nyílt Entente-barátságáról kezdtek suttogni Bécs utcáin, a piavei csatavesztést ezekre a tényekre vezetve vissza. Majd a valóban szentéletü, mindennapos áldozó király magán életéről terjedeztek a legalaptalanabb pletykák. Az utca szája tovább vitte azokat, a guruló márkák megtették hatásukat, nemcsak Bécsben, hanem Budapesten is, ahol viszont azok a körök kapták szárnyra a rágalmakat, akik nemhogy háboruspártiak voltak, hanem odáig mentek, hogy a minden áron való megadásnak, a fegy verek oktalan eldobásának voltak hivei, holott abban az időben egy tisztességes feltételeken alapuló béke megkötésének lehetősége még teljes mértékben adva volt. A szélső ellenzék vezére, az utca befolyása alá került Károlyi Mihály kormány-ambícióktól égve, dobta oda magát ennek az irányzatnak. Egyedül önmagát tartotta alkalmasnak arra, hogy Magyarországot a háborúból ki tudja ragadni. Elhitte a demagógia nyomása alatt, hogy önmaga képes lesz megfelelő békefeltételeket kaphatni Ausztriától való elszakadás után-.Nem számolt a való tényekkel, ugyanúgy mint konzervatív ellenfelei. Nem fogta fel annak az aknamunkának jelentőségét, amelyek Benesék nemcsak Ausztria, hanem Magyarország ellen is kifejtettek. Vakság, zűrzavar honolt akkoriban mindenütt és Károly király az egyetlen, aki meg tudta volna menteni a kettős Monarchia létét, most már az utca elvakitott tömegeivel is szembetalálta magát. Azzal a néppel, melynek szrfbad/ságát és demokratikus fejlődését MINDSZENTY HERCEGPRÍMÁS 60 ÉVES. Magyarország hőslelkü biboros-hercegprimása, a Szovjet-járom elleni ellenállás legnagyobb történelmi alakja a kommunista zsarnokság börtönében e napokban töltötte be dicső élete hatvanadik évét. Mindenütt, ahol szülőhazájuk szabadságáért érző magyar szivek dobognak, a külföldi szétszórtságban és benn a magyarországi belső emigrációban a hódolat és szeretet néma szellem-üzenetei szállnak át a börtönfalakon és hang nélkül is visszhangra találnak a Prímás szivében. Nincs a muszka vörös cárnak és AVO-inak az a földi hatalma, apielylyel a lelkek postáját megakadályozhatná. Az immár három évnél hosszabb ideje tömlöcöt szenvedő Prímás, bármennyire hét lakat alatt tartják, a világtól elzárják is, pontosan tudja, mit érez a magyar nép, megérti magát vele egyetlen szó, egyetlen betű irás nélkül. Tudja, mit üzen a magyarság és a magyar nép is tudja a választ: Tartsatok ki, Isten nem hagyja el az igazak ügyét! A hatvanadik életév mérföldkövénél a magyar legitimizmus szabad szószólói e hasábokon küldik hálás szavukat, köszöntésüket Magyarország első zászlósurának, Isten és a nemzet leghívebb szolgájának, aki országos kőrútjain mindenkinél bátrabban emelt szót a nemzet jogaiért és mártiriuma áldozatával felrázta a világ lelkiismeretét. Adjon az Isteni Kegyelem erőt, egészséget számára, hogy majdan ott üdvözölhessük az élen a magyar felszabadulás, a rendíthetetlen hit valóraválása fenséges órájában! soha senki nála jobban szivén nem viselte. Nem adta fel a végső reményt, küzdött egyedül, magára hagyatva. Tárgyalt a magyar kisgazdák vezérével, hogy a földbirtokreformot megvalósítsa, engedményeket akart tenni Ausztria népeinek, hogy maguk vegyék kezükbe közigazgatásukat és megszabadította őket Bécs központi uralmától. De mindez már késő volt. A belső bomlasztó erőket sajnos a nyugati hatalmak szüklátkörü államférfiai táplálták. Clemanceau és Lloyd George Benesék által mindinkább behálózva, Károly király meghiúsult békekisérlete után, nyíltan a Monarchia és elsősorban Magyarország feldarabolására törekedtek. Az ő propagandájuknak köszönhető, hogy az utca forradalma feltudott lángolni, hogy a destruktiv erők külső támogatásra találtak, hogy a nemzetiségek előtt hitelre talált az eleinte józan vezetőik által is szélsőségesnek ítélt külső aknamunka. Nem a Monarchia polgári tömegeit, legkevésbé pedig a magyarságot terheli felelősség a bekövetkezettekért, hanem csakis a Monarchia szűklátókörű politikusait, kik megkötötték a király kezét és felelősség terheli az elvakult ellenséget, amely dühében nem békiteni, hanem rombolni akart. Az Entente jegyzéke mely nem kormányokkal, hanem csakis népekkel volt hajlandó békéről tárgyalni, meginditotta azt a lavinát, mely Kun Béláig vezetett. Elvakultságukban nem látták, hogy Lenin és Trotzky Európátbomlasztó világból savizáló terveinek malmára hajtják a vizet. . . Sokan azt hányják Károly király szemére, hogy erélytelen volt, nem állott katonái élére és nem kísérelte meg az általános zűrzavar közepette, hogy katonai fegyelemmel fenntartsa a rendet országaiban, amig a béke megkötésére sor kerül. A mai idők igazolják Károly királyt abban, hogy nem nyúlt az erőszak eszközeihez, amelyekkel úgyis csak ideig-óráig tudott volna célt érni. Egy vérben és utcai harcok közepette megbukott Monarchia soha többé nem lett volna képes halottaiból feltámadni. A véres erőszak rossz emléke örökre ott élt volna a Dunavölgy népeinek lelkében. De az a nemes gesztus, amelylyel Károly király félreállott, anélkül, hogy jogairól valaha is lemondott volna, tette lehetővé azt, hogy ma harminc egynéhány évvel az öszszeomlás után mind erőteljesebben hallatszanak hangok, amelyek visszakivánják a dunavölgyi népek egységét, visszakivánják a királyt. íjí í}í ifi Amikor Károly király a nemzetnek tett esküjének eleget akarván tenni, kétizben megkísérelte azt, hogy magyar trónját elfoglalja, akadtak még az országban olyanok, akik ellenszegültek, azt hívén, hogy a trianoni csonk a valódi magyar függetlenségnek kifejezője. Ma már aligha vannak, — egynéhány elvakult pártpolitikustól eltekintve, — akik ezt állítani merészelnék. Ma, bár még mindig erős árnyalati különbségekkel, de minden magyar egyformán látja be annak szükségességét, hogy testvérnépeinkkel öszszefogva, újból nagy életképes egységet alkossunk majdan a felszabadulás után. Károly király elgondolása ma eleven erővel él a Duna völgyének népei körében. Sokan talán nem is tudják, hogy merész újításnak hitt terveik voltaképen nem mások mint a régi Monarchia korszerű felújítása. Amikor Károly kií&ly nem nyúlt a végső eszközökhöz, Isten kegyelméből vezéreltetve, prófétai lelkű volt. Előre látta, hogy amit az elvakultság a forradalom a demagógia és a másik oldalon a konzervatív nemtörődömség összerombolt azt újra fogja építeni a salaktól megtisztult, szenvedésekben megnemesedett népakarat. Ma nincs józan eszü ember, aki utolsó koronás királyunkat okolná az 1918-as összeomlásért. Okoljunk tehát a történelem ezen gyászos fejezetén, okuljunk azon, hogy mindaz a sok baj és nyomorúság nem szakadt volna ránk, ha a magyar nemzet apraja nagyja az Entente felszólítása dacára, egy emberként állott volna akkoriban koronás királya mellé, hogy az egységes magyar erő az egységes magyar akarás segítségével
