Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1951-09-15 / 9. szám

1951 szeptember

“KRÓNIK A”

3-IK OLDAL'

LÁSSUNK TISZTÁN!

CZIKANN-ZICHY MÓRIC ROVATA.

Rézler Gyulának sokat kellett járnia amíg a dialektikus marxizmus útjáról, amelynek színeiben Magyarországon 1945 után a szociólógia terén jeleskedett, most az “Uj Magyar Ut”-ra lépett, mely Münchenben megjelenő sajtótermékről köztudomású, hogy annak az irányzatnak szolgálatában áll .amelyet rövid szóval “mélymagyar” nacionalizmusnak szoktak nevezni.

E két ideológia nyilvánvalóan szöges ellentétben kellene,, hogy álljon egymással, Rézler Tanár Ur azonban régi szellemi podgyászából mégis átvitt valamit magával uj útjára, — és az a dialektikus marxizmus történelemfilozófiáját annyira jellemző blöffök felállítása, vagyis nyíltabban szólva a történelem tényeknek eseményeinek egy irányzott propaganda érdekében való tudatos félremagyarázása és elferdítése.

Legalább is erre vall legutóbbi értekezése, amelynek a derék exmarxista tudós a “Kiegyezés és Trianon” főcímet és szenzációs alcímként pedig "Szempontok a legujabbkori magyaf történelem revíziójához” nevet adta. Cikkében 'hosszú és éles vitát folytat Szekfü Gyulával, a magyar történetírás nesztorával, akinek legutóbbi gyászos társutas szerepét mi is a legélesebben elítéljük, azonban ugyan akkor el kell ismernünk, hogy a megtévelyedés előtti idők Szekfü Gyulája volt az,, aki a magyar szellemtörténeti irányzatnak nemcsak megalapítója, hanem legkiválóbb művelője volt s kinek történelmi megállapításai úgy ma, mint a jövőben is örök értékkel fognak bírni. Oly időkben is, amikor a dialektikus marxizmus történelemszemlélete már rég a feledés homályába fog sülyedni és Szekfü tragikus öregkorát is be fogja takarni az engesztelődés fátyla. . .

Rézler Gyula ebből a polémiából azt a végső konzekvenciát vonja le, hogy a magyar nemzet legnagyobb katasztrófája az 1867- es kiegyezés volt, amelyből logikusan folyt a nagy nemzeti összeomlás, Trianon. Csodálatosan uj szerű megállapítással leszögezi, hogy Deák Ferencet a kiegyezés szerzőjét 1848 után súlyos idegbaj támadta meg. úgyhogy az 1867-es esztendő Deákja egy megtört beteg ember volt, aki mögött kizárólag a magyar középosztály állott s aki a kiegyezéstől remélte azt,, hogy újabb hivatali stallumok fognak keletkezni és igy nyugdíjas biztos állásaik még jobban meg fognak szilárdulni. (A történelmi materializmus osztályharc elgondolására felépített tipikus álokoskodásu állítás.) A magyar nemzetnek — Rézler szerint — tovább kellett volna folytatnia ellenállását, az uralkodóházzal szemben vállalni a jogtalanság és elnyomatás esetleges konzekvenciáit, hogy igy a Monarchia “szükségszerűen bekövetkezendő összeomlásának idején” ne érhesse őt majdan az a vád, miszerint annak keretén belül vezető szerepet játszott és a

nemzetiségek “imperialisztikus elnyomásában” résztvett. Ennek, mondja továbbad Rézler, az lett volna jutalma, hogy a Monarchia összeomlásának idején amikor a nemzetiségek elnyerik függetlenségüket. a magyarság meg tudta volna őrizni etnikai (néprajzi) határait és három millió magyar nem lett volna kénytelen kissebbségi sorsban élni az utódállamok területén.

Az az elmélet, miszerint.az 1867 utáni Monarchia két “rabszolgatartó” nemzetisége a német és a magyar volt Benestől származik és ennek most magyar részről történő megerősítése csakis azzal magyarázható meg, hogy a mélymagyar világszemlélet ugylátszik bizonyos lelki rokonvonásokat vél felfedezni a benesi türelmetlen sovinizmussal és a csehszlovák republikának a kissebbségeket valóban céltudatosan elnyomó nacionalizmusával, melyről lehetséges, hogy “mélycseh” jelzővel illethető. . .

De elég az 1867-es idők eseményeit közelebbről megvizsgálni ahhoz, hogyi Rézler állításainak abszurditását bebizonyíthassuk. 1866-ban Königgrátznél valóban súlyos vereség érte a Monarchiát, azonban maga a győztes fél, Poroszország volt az, aki legkevésbbé sem kivánta annak összeomlását. A Monarchia elleni hadjáratnak pusztán az volt a célja, hogy azt végleg kizárja a német államok Szövetségéből és*azon belül a porosz hegemóniát biztosítsa, amely nek égisze alatt rövid néhány esztendő múlva az első Német Birodalom megalakult. Bismarck (és nem Deák Ferenc) volt 1866-ban az idegösszeomlás határán, amikor Vilmos porosz király a königgrätzi győzelem után Bécsbe akart bevonulni és onnan lealázó békefeltételeket diktálni Ferenc Józsefnek. Bismarcknak minden ereje latbavetésével sikerült is, ezt az utolsó percben megakadályoznia, hisz alapítandó birodalma részére kezdettől fogva nem ellenséget, hanem szövetségest keresett a Dunavölgy Monarchiájában. .

Az európai kontinens másik nagyhatalma Frant jaország ugyancsak a legjobb viszonyban volt akkor a Monarchiával, hisz III. Napóleon akkoriban benne látott szövetségest a feltörő Poroszországgal szemben. Oroszország bár elméletben a pánszláv ábrándokat szította a Monarchia szláv népei között, belpolitikai gyöngesége miatt akcióképtelen volt és a Monarchiában békésszándéku nyugati szomszédot látott,, amelylyel nyiltan ujjat huzni nem kívánt. Tehát egy tartós magyar ellenállás semmiféle külpolitikai támaszra nem számíthatott volna azokban az időkben.

De nézzük ciak mi volt az Osztrák Magyar Monarchián belül élő többi nemzetiség állásfoglalása? Mint ismeretes a csehek akkoriban minden energiájukat egy trialista megoldásra összpontosították. tehát lényegében ugyan

SZERVEZKEDNEK AZ UJ AMERIKAI MAGYAROK

Egységben az erő. Ennek a szólás-mondásnak gyakorlati jelentőségét mindenki megérti, aki valamely csoporthoz tartozik, legyen az a csoport társadalmi vagy gazdasági, avagy politikai természetű.

Honfitársaink, akik esztendőket töltöttek Ausztriában és Németországban, csaknem kivétel nélkül csatlakoztak valamilyen egyesülethez, amit szervezőképességgel megáldott bajtársuk kezdeményezésére alakítottak. Amikor a sok évi hontalanság után Amerikába, vagy Canadába érkezik a D. P„ örömmel látja, hogy a régi amerikások és canadaiak szervezetekbe tömörülve élnek, egymást támogatják, gyakori összejöveteleiken ápolják hagyományaikat, művelődnek, szórakoznak és mulatnak.

Az uj amerikai magyar szívesen csatlakozik a már fennálló magyar egyesülethez, ahol pedig ilyen nincs, ott maga igyekszik hasonlót alakítani. New Yorkban megalakult a menekült magyar újságírók egyesülete. Egyes kisebb vidéki városokban alakulófélben vannak a kulturális és segítő célt szolgáló egyesületek. Vannak persze huzódozók, akik attól való félelmükben, hogy az F. B. I. rossz szemmel nézi az uj magyarok tömörülését, távoltartják magukat a szervezkedéstől. Hangsúlyozni kívánom, hogy az Egyesült Államok nem rendőrállam. Az F. B. I.-nak sokkal fontosabb feladata van, mint az uj amerikai magyarokat figyelni. Nem hiszem, hogy az újonnan jöttek között egyetlen kommunista is lenne. Nyugodtan szervezkedhetnek tehát uj amerikai magyar testvéreink és csak arra ügyeljenek, hogy komoly, rendes emberek irányítsák egyesületük működését. Ajánlatos, hogy alapszabályaikat az állam fővárosában az illetékes hatóságnál jóváhagyás és beiktatás céljából bemutassák. Az engedély (charter) birtokában nyugodtan folytathatják működésűket. Amenynyiben az óhazai kommunista kormánytól félni lehet, hogy az uj amerikai magyar otthoni rokonait vagy családtagjait deportálással vagy más módon bünteti, az uj magyar egyesületek hírlapi nyilvánosság és tudósítások nélkül működhetnek.

A másik fontos teendő, amely az uj amerikai magyarokra vár, az angol nyelv gyors elsajátítása. Kérjék tehát városuk iskolaügyi tanácsát, (neve Board of Education) hogy részükre az esti órákban angol tanfolyamot nyisson. Amerikai tanártól és nem munkahelyen kell angolul tanulni, hogy a nyelvet tökéletesen tudjuk elsajátítani. Szükség lesz egyszer angolul és magyarul beszélő tolmácsokra és már most kell erre a szerepre felkészülni, hogy ne ismétlődhessék meg az 1945 utáni helyzet, amikor magyarul beszélő, de nem magyarul érző emberektől kapott felvilágosítást a hivatalos Amerika.

Végül. . . az Amerikába érkezett magyar fiuk, a 18 éven felüliek, szintén katonakötelesek. Jól teszik, ha nem várják meg, amig behívják őket. Az önként jelentkezők . . . miután nyelvismerettel rendelkeznek, jobb beosztást kaphatnak. Képzeljük el, mily előnyt fog jelenteni a magyar népnek, amikor a felszabadító amerikai seregben magyar fiuk szolgálnak. Mert bizonyos, hogy az orosz háborúra készül, háborút fog kezdeni és az is bizonyos, hogy a háborút el fogja veszíteni. Hogy mikor, azt egyelőre nem tudjuk.

TARCZ SÁNDOR.

olyan jogokat kívántak a maguk számára biztosítani, mint amilyeneket Magyarország a kieggyezésben elnyert. Szellemi vezérük Palacky még az 1848-as forrongások idején jelentette ki azt, hogy ha a Monarchia nem létezne, úgy a dunavölgyi népek érdekében fel kellene találni. Elszakadási törekvésekről tehát abban az időben szó sem volt. És itt meg kell jegyeznünk, hogy talán rövidlátás volt Andrássy Gyula részéről az, hogy ő ezt a trialisztikus megoldást oly élesen ellenezte, ami által a- magyar-cseh ellentét -még jobban kiéleződött. De hasonló volt a helyzet a lengyeleknél is, akiknek az osztrák uralom, szemben az orosz és német elnyomó politikával. teljes kulturális és nyelvi szabadságot biztosított és akik ennek átmentése céljából egészen az 1918-as összeomlásig, loyális hűséggel viseltettek Bécs felé.

De a magyarországi szerbség és románság sem gondolt akkor még semmiféle szeparatizmusra, hisz a török hübértartomány, Ószerbia a maga zavaros belpolitikai viszonyaival és a Moldva éjs Havasalföld egyesüléséből alig pár esztendeje megszületett gyermekcipő ben járó Románia nem voltak még képesek vonzóerőt gyakorolni fajtestvéreikre, mégkevésbbé a katolikus horvátokra és szlovénekre. Ha tehát a magyar nemzet 1867- ben nem találta volna meg a kiegyezés útját, úgy a bécsi politikának semmi mást nem kellett volna csinálnia, mint az akkoriban még szinte 100 százalékban hozzája huzó nemzetiségeket a magyarok ellen kijátszani és Csehországnak ugyanakkor biztosítani a Magyarországnak nyújtandó jogállást. És akkor a trianoni helyzet nem 1918-ban, hanem 1867-ben következett volna be. Magyarország lesülyedt volna egy harmadrendű kisebbség szerepére egy szláv többségre felépített Osztrák Birodalom keretében.

Tehát a “megtört, -idegbajos, aggastyán” Deák Ferenc igenis a legbölcsebb fia volt hazájának, amikor a kellő történelmi pillanatot felismerve, létrehozta a kiegye zést és egy fél százados nagyszerű, boldog fejlődést, kulturális, gazdasági felvirágzást biztosított nem zetének, amely ezalatt az idő alatt századok mulasztásait volt képes pótolni és Magyarországot a többi nyugati kulturnemzet szintjére emelni.

Hogy hol volt később a hiba, azt is megmondhatjuk Rézler professor urnák. Ott, ahol az általa annyira lecsepült Szekfü Gyula azt helyesen megállapította. Az u.