Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-08-15 / 8. szám
2-IK OLDAL “KRÓNIK A” 1951 augusztus PROHÁSZKA OTTOKÁR: SZENT ISTVÁN Szent Istvánban a középkori mély alázatos kereszténység lépett föl a magyar történelem szinterére. Az a kereszténység mélységes törekvés volt a végtelenbe s örökkévalóba, mely az egész európai emberiséget lefoglalta egyházával, római császárságával, királyságaival, énekeivel, művészetével, társadalmával, könyörületességével, gót dómjaival, keresztes hadaival s mely tetőpontra emelkedett főleg a tizenegyedik és tizenkettedik században. István király a tizenegyedik századbeli kereszténység megtestesülése volt: papja, királya, prófétája népeinek, kinek hitéből s buzgalmából milliókra áradt élet. A középkori kereszténység a lelki szegények vallása, azoké az embereké, akik fölértették, hogy a Végtelennel szemben senki sem gazdag*, mindnyájan koldusok vagyunk. Nemcsak koldusok, de bűnösök is, kinek egy reményük van: a kegyelem; boldogulásukhoz egy ütjük: az ima s az erény. Ezek az emberek gyöngédek lettek a kereszt tövében, mint a gyermekek. Tudtak sírni, mint a veronai síkon az a húszezer ember, kik a Vicenzai János beszédét hallgatták s egymás nyakába borulva kibékültek. Az a harcias középkor szeretett sírni, sírni énekeiben, sírni gót dómjaiban. Azoknak a hősöknek, kik embert egy csapásra kettészeltek, megrepedt a szivük Jeruzsálem láttára. Az első ezredév kiváltkép a penitenciának korszaka volt. István király korában várták a világ végét s a kereszténységen végigvonaglott az önsanyargatás vágya. Szent István a kereszténység ez ünnepélyes hangulatában ült a királyi trónon. Koronája emlékeztette őt Krisztus töviskoszorujára, — kormánypálcája pedig arra a győzelmes fára, mely a menny kapuit megnyitja. Szent István e gyöngéd, bánkódó, engesztelő kor gyermeke volt. Szomjuhozza a megaláztatást, éjjel titkon körüljár, végzi az irgalmasság gyakorlatait. Félreismerik, gyalázáttal borítják, ez menynyei örömmel tölti el szivét. Kezeit csókolta becsmérlőinek s mély tiszteletből Krisztus szegénysége iránt, a koldusoknak. Szent testvériségben simult a barátokhoz és valamint a középkor legnagyobb lovagja s királya, IX. Lajos, távol Afrikában haldokolva, szülőföldje szent pásztorleányának, Genovévának ajánlja lelkét: úgy a koronát szerző, trónt alapitó, törvényt alkotó István a szegények imáiba ajánlja magát, koronáját pedig a Szent Szűznek! S amily keresztény király, oly vitéz harcos és hős volt Szent István. Nincs eszme, mely olyan hősöket állított a világba, mint a kereszténység. A kardra áldást az Istentől kértek s fegyvereiknek biztos győzelmét böjtben és imában keresték. Montforti Simonnal rohantak egyenlőtlen harcokba, ha mondhatták vele: —- Az egész egyház imádkozik értem, nem hátrálhatok. Ők állítottak föl eleven sáncokat domború mellükkel a barbárság előnyomulása ellen, a középkori csaták az eretnekség, pogányság, tatár, török s a mórok ellen egyaránt. A kultúra s a kereszténység ünnepei, keresztény hősök vérével pirosra festvék a történelem nagy naptáraiban. Magyar kereszténység, ilyen a te apostoli királyod, szented, hősöd! íme, angyalomat küldöm neked, ki vezessen, — mondja róla is az Isten. Ajkairól hangzik a patriarkális áldás, mely boldogságot Ígér, ha a jelenbe belevisszük a múltnak hitét, erkölcsét, erejét, a hit fényét . . ., az erény termékenységét , . a jellem erejét. Az élő Szent István Akik nem ünnepelnek Szent István napján, akiknek nem kell Szent István, — s itt nemcsak kommunistákra kell gondolni, — azt hajtogatják, hogy az idők meghaladták eszméit, állam-szerkezetének gerendái elkorhadtak és "nem lehet visszafordítani a történelem óramutatóját." Mégis az a példátlan áradása a nép tömegeinek, amely Magyarországon a bolsevizmus kezdete óta körülhömpölygi Szent István kereszténységének templomi oltárait és minél nyomasztóbb, kegyetlenebb a bolsevik pogány járom, annál erősebb, — mintha egészen mást mondana. . . Felekezeti különbség nélkül özönlenek a körmenetekre a magyarok s ez mindennél beszédesebb bizonysága nemcsak a magát népinek s haladónak nevező bolsevizmus kudarcának, de pozitívumként jelzi azt a lelki mentsvárat, hitet, reményt, EGYETLEN BIZODALMÁT, amelyet ama magyar kereszténység jelent számukra, amelynek kifejezése, megtestesülése, a lelkek glóriájával övezett jelképe SZENT ISTVÁN. Ha valamikor, úgy a moszkvai pogányság zsarnoki rabszolga-világának HETEDIK ESZTENDEJÉBEN, szakad fel orkánosan a magyar szivek reszkető, vágyó fohásza: HOL VAGY ISTVÁN KIRÁLY, TÉGED MAGYAR KIVAN____ Visszakivánja a magyar azt a bölcs, méltányos, emberséges, szelíd szellemet, amely István király LEGKERESZTÉNYIBB jellegzetessége volt uralmának nyugodt, államépitő korszakában. Ebből a keresztényi mértéktartásból, önmérsékletből, minden tisztes ember számára a tisztes, méltó létre, boldogulás^ való jogot elismerő, krisztusi világfelfogásból nemcsak nem avult el semmi, de minden bajok legtöbbje, amely a magyarságra és a világra az elmúlt félszázadban lesújtott, abból származott, hogy az IGAZI KERESZTÉNY SZELLEMTŐL ELTÉRTEK AZ EMBEREK. . . . Szent István állambölcselete, amelyet nemzetalkotó és nemzetnevelő tettei és az "intelmekben” foglalt elvei példáznak, KRISZTUS FENKÖLT SZERETET-IGÉINEK AZ ÁLLAM ÉS TÁRSADALOM ÉLETÉBE VALÓ ÁTVITELÉT, ALKALMAZÁSÁT jelenti. Fundamentuma mélyen gyökeredzik Krisztusban. Minden, ami benne van, a MEGVÁLTÓ SZERETET szellemét sugározza. És nincsen benne semmi olyan, ami annak hijján volna. Aki elveti Szent István nyugati államgondolatát, — a történelem megmutatta — elindult a lejtőn. . . . Krisztusnak az emberi világ üdvét akaró szelleme idők feletti, halhatatlan. Minden kornak, a kétezer évvel későbbi MAINAK embere is megtalálja benne az útmutatást. Nem kevésbbé van ez igy Szent István tanításaival, amelyeken keresztül Krisztus szólt a magyar néphez. . . Ma is élnek. Örök érvényűek, örök erejűek s aki a nyomukon jár, sohasem tévedhet le se a magyár történelem, se az emberi testvériség, szociális kölcsönösség, egymástsegités egyaránt keresztény útjáról. . . . Sok kiváló államférfia, nemzeti hős politikusa volt a magyar népnek, de amikor eszményt keres, hogy vigaszt találjon és reményt merítsen egy jobb jövőre, egyedül Szent István alakja, keresztény eszmei fensége az, amely lángoszlopként magasodik eléje a történelmi múltban és a jelen mély éjszakájában. Mindent, mindent, ami JÓT a nemzet későbbi időszakainak vezérei szándékoltak vagy ma azok szándékolnak, akik fel akarják emelni balsorsa poklából, megtalálunk Szent István életművében, tanításaiban, — csak épen szertelenségek, mérgező túlzások nélkül, a tiszta keresztényi lélek bölcsessége s nemessége szerinti helyes adagolással, a történelmi emelkedettség, erkölcsi tisztaság s ezek mellett az időtálló realitás, józan valóság-érzék teljével. Egy szenvedések és csalódások Kálvária- sorozatán át lelkében kristályossá lett mártirnép ösztöne nem csal. . . . Teljesen megvilágo sodott előtte, hogy CSAK azok a történelmi korszakok voltak hoszszuak és áldással bővelkedők, amikor Szent István utján járt. Mindig szenvedés, kárhozat lett osztályrésze, amikor elsodródott attól. Akarja a szabadságot, haladást, igazságot, testvériséget, de csak SZENT ISTVÁN TANÍTÁSAI TÖRTÉNELMI FUNDAMENTUMÁN építve, fejlesztve tovább a magyar életet! Ez eszmék nem korhadtak el, nem korhadnak el soha. Minden más lejárta magát, minden más megbukott, katasztrófába torkolt, ismételten is. És ami balszerencsés tévedés egy vészterhes század alatt sújtotta a magyar népet, tragikus nagy igazolása Szent István igazságainak, a krisztusi örök igazságoknak, amelyekhez elvezette nemzetét és élettörvényeivé tette azokat. Megtartották egy évezreden át és meg fogják tartani, mind nagyobb boldogulási lehetőségeket adva népének, az évszázadok végtelenségén át, ha a többé meg nem ingatható hűség fogadalmával fogja követni, amikor elkövetkezik Krisztusnak a sátán feletti végső győzelme, a felszabadulás nagy órája... KÖNYÖRGŐ ÉNEK SZENT ISTVÁN KIRÁLYHOZ (Az 1700-as évekből.) Ah! hol vagy magyarok tündöklő csillaga, Dicső István király, hazánknak oszlopa. Hozzád buzgó szívvel mindnyájan járúlunk, Ki voltál mindenkor ügyünkben gyámolunk. Szent hit terjesztője buzgóságod vala Közöttünk, magyarok óh nagy apostola! S mint a virágos kert, hazánk úgy ujula Alta lad pogányság szépen kitisztula. De hervadni kezdett országunk virága, Megsértett annak régi boldogsága, Midőn elterjedett a sok eretnekség, S közünkbe fékezett már az hitetlenség. Reménységünk benned van és Máriában, Mint magyar hazánknak nagy pátrónájában, Kinek még éltedben minket ajánlottál, És szent koronáddal együtt bémutattál. Hogy már mennyekben vagy, szívből örvendezünk. És mindnyájan.néked buzgón esedezünk; Szegény országodra fordítsd szemeidet, Hogy Isten töltse bé jókkal híveidet. Hazánkban, óh Atyánk! nyerj szent békességet, Távoztass el tőlünk minden ellenséget, Nevelkedjen néped hit egyességében, Részeltessen végre ég dicsőségében. Amen.
