Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-08-15 / 8. szám
VOLUME VIII. ÉVFOLYAM. NEW YORK N. Y., 1951 AUGUSZTUS. NO. 8. SZÁM. Ottó Trónörökös Szózata Soha ily szomorú körülmények között még nem ülte meg a magyar nemzet Szent István király ünnepét mint az Urnák 1951-es esztendejében. Kilencszáz ötven éve annak, hogy Szilveszter pápa koronája érintette a szent király homlokát és a magyar királyság intézménye e ténynyel megalapittatott. A Kelet pusztító barbarizmusa most végső rohamot intéz szegény hazánkban a nyugati kereszténység és kultúra, Szent István alapításai ellen. Ördögi céltudatossággal akarja a kommunizmus véres uralma elpusztítani mindazt, ami a Duna völgyének évszázados traditióit jelentette és Európa ezen sok viharnak kitett részét a Nyugat védőbástyájává emelte. A Grősz József érsek, Endrédy Vendel apát és mártírtársaik ellen lefolytatott véres perrel az Egyház álgyar nép csakis a nyugati szabad világ nemzeteinek segítségére támaszkodhatik, kik hála Istennek mindinkább kezdik belátni azt, hogy a sztálini kommunizmus reájuk nézve is végső veszedelmet jelent és remélni lehet, hogy nemsokára le fognak számolni a világ ellenségével. Nekünk, hontalan magyaroknak majd ebben a küzdelemben, bár csekély a számunk, mégis őseinkhez hasonlóan, az élén kell harcolnunk. Szétszórt erőinket összefogva addig is, amig ez a harc megindul, hirdetnünk kell mindenütt szerte a világon, ahová az Isteni Gondviselés keze helyezett, hogy csakis az elnyomott népek felszabadítása hozhatja meg a világ számára az annyira áhított békét és boldog nyugalmas fejlődést. Hirdessük hangos szóval, hogy az istentagadó véres diktatúrák helyett a magyar nép, ugyanúgy mint a töblamfentartó erejét akarták végleg elpusztítani s az embertelen deportálások rémével meg akarják törni a hőslelkü magyarság végső ellenállását a kommunizmus könyörtelen diktatúrájával szemben. Magyarországot ezer éves történelme folyamán már kétszer elöntötte a keleti barbárság pusztító áradata. Mindkét esetben a Duna völgyének népei elég erősek voltak ahhoz, hogy a legsúlyosabb véráldozatok árán is nemcsak megvédelmezzék saját függetlenségüket, hanem védőbástyáivá válljanak a nyugati civilizációnak és kereszténységnek. A magyar nép történelmének ezek a harcok és emberfeletti küzdelmek legfényesebb tettei; ezekkel érdemelte ki az egész müveit világ tiszteletét és bámulatát. Ma azonban a keleti hódítás erőszaka még a harcos Isten-tagadás és az emberi jogokat lábbal tipró diktatúrának szellemével párosult és sátáni gonoszsággal tör végső célja felé. Ebben az egyenlőtlen küzdelemben a mabi elnyomott nemzet, szociális állam után vágyik, amely tiszteletben tartja minden egyes polgárának szabadságjogait, de ugyanakkor különös gondoskodással fordul a szegények, a két kezük verejtékes munkájával kenyerüket keresők felé. Olyan szabad országban vágyik élni, amelyben az aikotmányosság szelleme uralkodik, mely mindenkor alapját képezte a magyar nemzet életének és amelynek megtartására és másokkal való megtartatására az Arany Bulla kiadása óta minden magyar király szent esküvel kötelezte magát Isten és népe felé. Úgy az otthon sínylődő, mint a hontalanságban szétszóródott magyarságnak talán még keserű Kálváriautat kell megjárnia, amig üt a felszabadulás órája. De ne csüggedjünk reménységeinkben. Forró imáink, párosulva az első Szent Király könyörgéseivel nem fogják eltéveszteni hatásukat az Egek Ura előtt és még meg fogunk érni az ő kegyelméből egy szabad, boldog Magyarországot!
