Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1951-07-15 / 7. szám

VOLUME VIII. ÉVFOLYAM.

NEW YORK, N. Y. 1951 JULIUS.

NO. 7. SZÁM.

AMERIKAI MAGYAR HAVI-SZEMLE

Irta: CZIKANN-ZICHY MÓRIC.

I

Nemcsak mi magyarok de az egész szabad világ közvéleménye megrendültén áll a Grősz érsek és társai ellen lefolytatott véres per és ítélet szörnyűsége előtt. Ugyanúgy mint a Mindszenti prímás ellen lefolytatott pernek, ennek az újabb * összeesküvési” ügynek is kettős célja volt. Az egyik a magyar katolikus egyház szellemének végleges likvidálása és a katolikus hivőknek a kommunista állam szoros felügyelete alatt álló álegyház keretébe való erőszakos beszoritása. A Kominformnak már évek óta bevezetett taktikája, hogy a kommunista pártok keretein szűkítsen és azokba csak a szemükben legmegbízhatóbb harcos elemeket engedje be. A kommunista párttag az “elit” a nietschei értelmében vett Übermensch, akinek természetesen teljes mértékben magáévá kell tennie a kommunista világnézet harcos istentagadásának szellemét. A többiek, a vasfüggöny mögötti országok lakosságának milliói pusztán a másodrendű ember szerepére vannak kárhoztatva, nekik dolgozni, robotolni, nélkülözni szabad csak és legfőképpen — engedelmesen hallgatni. Ők csak azért léteznek, hogy kiszolgálói legyenek a felsőbbrendü kommunista ember célkitűzéseinek, háborús készülődéseinek, világhóditó terveinek. És ezen páriák számára a vallás gyakorlata is engedélyeztetett de csak a kommunista állam által előirt szellemben. Ez az “Egyház” nem más mint a fegyelmezésnek a szolgaságra való szorításnak újabb hathatós eszköze.

Ennek az álegyháznak azt kell hirdetnie, hogy súlyos bűnt követ el Isten és embertársai ellen, aki nem engedelmeskedik vakon, mindannak, amit a mindenható állam parancsol, legyen az akár a természetjog, az erkölcs, az emberi szabadság elleni legbrutálisabb merélylet is, azt kell hirdetnie, hogy a Szovjet a világbéke egyetlen őre és hogy az “imperialista” szabad világ elleni esetleges hadbaszállás egy keresztes hadjárat jellegével fog bírni, amelynek soraiban harcolni ugyancsak “elsőrendű keresztényi kötelesség”.

A Kominform úgy képzelte, hogyha a vallásnak külső kereteit meghagyva, annak belső tartalmát a kommunista propaganda szellemével tölti meg, az elegendő lesz ahhoz, hogy a megalázott, megkínzott alsórendü ember fásultan beletörődjön abba, hogy neki most már csak a mindenható állam által előirt szellemben szabad érintkezni Urával és Teremtőjéval.

Azokból az elismerő szavakból, amelyeket a kommunista párt főideológusa, Révai József a protestáns Egyházak kollaboráns vezetői felé nemrégiben elmondott arra kell következtetnünk, hogy a Berecky Albertek és Péter Jánosok e piszkos feladat elvégzésére vállalkoztak, hogy a Kominform elgondolta Egyházat megvalósítsák, bár úgy tudjuk, hogy a hivek seregei egyáltalában nem értenek egyet megvásárolt vezetőikkel, sőt undorral fordulnak el tőlük.

Más a helyzet a katolikus Egyháznál. Maga Révai is kénytelen volt elismerni, hogy nem sikerült végrehajtani a Kominform parancsát. Mert hiába tudtak nagy üggyel-bajjal vagy harminc megfélemlített jelentéktelen katolikus papot összehozni, hiába tudták kegyetlen kínzásokkal megtörni egy fényes egyházi karriér előtt álló és valóban a magyar klérus elitje közé számított papnak idegrendszerét, még ezen szegény áldozatnak, Beresztóczy Miklós prelátusnak a neve sem tudott vonzóerőt gyakorolni, holott ő a boldogult Serédy prímás bizalmasai közé számított.

Hiába állították a régi katolikus irói gárdának egynéhány tagadhatatlanul jőtoűlu Ide maradéktalanul megtévedt tagját, Parragi Györgyöt, Boldizsár Ivánt, Katona Jenőt és Cavallier Józsefet, a propaganda szolgálatába. Hiába jelentetik meg még ma is régi külsővel a keresztény magyar társadalom volt legnívósabb lapját a “Magyar Nemzetet”, hiába alapítottak “Kereszt” név alatt egy ‘ hitbuzgalmi” folyóiratot, mindezek a taktikai cselfogások nem használtak. A magyar katolikus tudja, érzi, hogy mindez csak maszlag és szemfényvesztés, tudja, hogy Krisztus Egyháza szemben áll a kommunista ideológiával és a kettő közötti kompromissumra nincs lehetőség. Tehát hiába égnek a gyertyák, hiába szól az orgona és hiába lép az oltár elé Krisztusnak bármely megtévedt szolgája, hogy ott a legfelségesebb szentmise-áldozatot szentségtörő módon bemutassa: ez nem Krisztus Egyháza, ez nem az igazi hit, ez nem a kegyelmek forrása, ettől távol kell maradnia minden igaz magyar katolikusnak.

És a Kominform számára a legdühitőbb, ha kénytelen látni,

hogy valamely pokoli gonoszsággal kitervezett elgondolása kudarcot vall. De mily félelmet vált ez ki a végrehajtó hóhérok közt, kik jól tudják, hogy sikertelenségért Moszkvától selyemzsinór szokott kijárni és hogy z mit jelent, ők tudják a legjobban, kik annyi kötelet hurkoltak már mások nyakára!

Tehát el kell pusztítani a legdurvább eszközökkel az Egyház ellenállását, tönkre kell tenni a papságot, meg kell törni a világi hivek gerincét. Ha ámítással, csellel nem sikerült a célt elérni, ha az álegyház megtévesztő délibábja nem vált be, úgy jöjjön a brutális erőszak, ha kell a templomrombolás, ha kell a mártírok ezreinek véráldozata. Félő, hogy a Grősz-per csak második stáció a magyarság kálváriautján, mert a két hőslelkü mártír pap Mindszenti és Grősz József ellen lefolytatott perek erkölcsi hatása még csak növelni fogja a lelkek ellenállását.

* * *

A szörnyűséges per másik célja, a Mindszenti perhez hasonlóan politikai természetű. Újból be akarták bizonyitani az otthon sínylődő magyarság előtt, hogy esetleges változásra még gondolni sem szabadamért a kémhálózat még a vágyak világába is képes behatolni és kemény kézzel lecsapni még a belsejükben reménykedőkre is.

Hogy oly meséket adnak a megkínzott és a szuggesztiö eszközeivel elkábitott vádlottak szájába, amelynek szava sem igaz, az pusztán másodrendű kérdés. (Pld. a Mária Terézia Rendes Oszlányi tábornokról köztudomású, hogy 1945 óta Németországot csak most hagyta el, hogy az USA-ba vándoroljon ki, ahol jelenleg Clevelandiján tartózkodik, mégis őt tette meg a “népügyész” fantáziája a Jugoszláviában állomásozó magyar csapatok parancsnokává).

Egy azonban érdekes és figyelemreméltó és ez az a pont, ahol a véres kommunista diktatúra nyilvánvalóan a legnagyobb Veszedelmet érzi, tudja és ami ellen összpontosítja irtóhadjáratának erejét. És ez a legitim királyság visszaállítása.

Nemrégiben Magyarországon járt egy Hughes nevű angol újságíró, akiről abból a tényből kifolyólag, hogy oda beutazási engedélyt kapott de méginkább abból, hogy a vörös kényur Rákosi Mátyás személyesen fogadta, joggal következtethetjük, hogy legalább is azok közé, a még sajnos mindig szép számmal létező rózsaszínű brittek közé tartozik, akik még ma is naiv pacifista illúziókban ringatódzva, azt képzelik, hogy a kommunista világgal való kompromissum kiépítése lehetséges.

Ez az angol . Iporter megkérdezte Rákosit, hogy a “reakció” különböző megnyilvánulási formái között melyiket tartja a legerősebbnek Magyarországon. Mire Rákosi szószerint azt válaszolta: “Az itteni reakciósok a királyság visszaállításáról álmodoznak. A többi irányzat nem érdekes”.

Pedig Rákosiról a világon minden rosszat teljes joggal'el lehet mondani, csak azt az egyet nem lehet róla állítani, hogy Magyarország valódi közhangulatát ne ismerje. Hisz milliókat költ a vörös diktatúra a kémek, besúgók, agent provocateurök hatalmas hálózatára, csak azért, hogy minden lélegzetvételt megfigyelhessen.

De a másik oldalról is megerősítést nyert előttem ez a tény, amikor egy komoly szavahihető férfiú, aki éveken át az USA kormányának megbízásából frissen jött magyar menekültek egész sorát hallgatta ki valahol Európában, ugyancsak azt mondotta nekem, hogy ezek a szegény, a drótsö vény ezer veszélyén keresztül ment magyar fiatalok, amikor az uj Magyarország kialakulásáról való elképzeléseikről kérdeztettek, mind azt válaszolták, hogy nézetük szerint ott csak királyság jöhet létre.

Ennek a ténynek a megértéséhez nem is kellenek ily beszédes bizonyítékok. Elég ha a magyar nép lelkivilágának helyes és elfogulatlan ismerete alapján logikusan kezdünk következtetni. A magyar nép sohasem volt szélsőségekre hajló és lelkében mindig tisztelte az ezeréves történelem tradícióit. A hitleri Németország szélsőséges nacionalista politikájának kétségenkivül fennálló kezdeti sikerei és azok a morzsák, amelyek ezekből a sikerekből a magyarság asztalára is hullottak, Magyarország területének részbeni megnagyobbodása a háború okozta látszatkonjunkturának a munka-lehetőségek és a terme-