Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-15 / 1. szám
6-IK OLDAL ‘KRÓNIK A” 1951 január gedhetetlen, fontosságú tényező, ami semmiféle egyéni és közösségi életberendezkedésből nem nélkülözhető. Hiányzik belőle a kereszténység! A kereszténységnek ugyanis isteni rendeltetése és evangéliuma abban csúcsosodik ki, hol a szeretetre van építve! A szeretet mibenlétéről az Evangélium gyönyörű Igéket tartalmaz Szent Pál és Szent János írásaiban. Szent János egyik levelében egyenesen azt mondja, hogy az Isten—szeretet! A nemzeti szociálizmusból a minden jónak és üdvösnek forrása a keresztényi szeretet hiányzik. A nemzeti szociálizmus ideológiája visszatért az évezredekkel előbb elhagyott pogány nemzeti Istenhez, a Wotanhoz és ennél a pogány nemzeti istennél horgonyozta le magát, melynek az a jelentősége számára, hogy egyedül az övé. E pogány felfogás mellett a nemzeti szociálizmusnak egész egyéni és közösségi életberendezése modern pogány jellegzetességet öltött magára, ami röviden kifejezve azt foglalja magában, hogy csak a saját faját és nemzetét szereti és értékeli s annak nagyságára és dicsőségére törekszik, ugyanakkor minden más népnek hátat fordít. Vagyis ez a pogány szeretet u. n. rész-szeretet, mit egyfelől az általános örök, mindenkire kiterjedő keresztény szeretettel egy napon említeni nem lehet, másfelől éppen részszeretet mivoltánál fogva nyugodt, békés, tartós és kiegyensúlyozott nemzetközi élet megvalósítására nem alkalmas! Nevezetesen minden népnek és nemzetnek emlékezetében él még az egykori pogány istene, mint a mi Hadurunk! Ha tehát letérnénk a kereszténységnek minden népet és nemzetet egyformán átölelő és összetartó alapjáról, ez azt jelentené, hogy szellemiségünkben, műveltségűnkben, lelkiségünkben és gondolkozásunkban visszatérünk a pogány faji és nemzeti részszeretetre, másszóval a fajok örök harcára. Ezáltal arról tennénk tanúságot, hogy az emberi magasabbrendüség létráján feljebb jutni nem tudunk, hanem visszazuhanunk az évezredes mélységbe, honnan rengeteg küzdelem és szenvedés árán jutottunk el a tisztultabb, szentebb és nemesebb keresztény jogfelfogáshoz. Tudnunk kell, hogy a keresztény szellemiségnek tulajdonképpen még nem sikerült teljes mértékben megvalósítania a maga igazi keresztény jogfelfogását, mely minden tekintetben megfelelő lesz hitünk és vallásunk igényeinek és követelményeinek. Ennek oka elsősorban az, hogy a kereszténységnek hosszú időre volt szüksége, hogy függetleníteni tudja magát az őskori római és görög szellemiség jogfelfogásától, továbbá, hogy le tudja vetkezni magáról az egyes népek sajátos pogány szellemiséget és jogfelfogását. ____— Mint fentebb kifejtettük, ma pedig azzal kell küzdenie a kereszténységnek, hogy a modern pogány szociálizmusok gyilkos korát valahogyan átélje és azok felett győzelmet vegyen, mert ezeknek fanatizmusa és mindent szétrombolni akaró vadsága alapjaiban rázza a kereszténység kétezeréves fáját. Tudnunk kell, hogy a keresztény felfogás szerint az ember és minden Istentől van. És amint az emberiségnek közös. Atyja az Isten, hasonlóképpen minden emberi közösségnek: családnak, társaságnak, egyesületnek és államoknak atyjuknak, fejüknek kell lenniök. Nem ideiglenes máról-holnapra változó Atyjuknak, hanem tartósan vezető és uralkodó főnek, királynak, aki a maga tekintélyével rendet tart a családban, egyesületben, államban és mindenütt. A keresztény hit elgyengülése modern korunkban létrehozta egyfelől a részszereteten nyugvó fajszeretetet, másfelől kitermelte magából az ördögi osztályuralmat, helyesebben az osztálygyülöletet, hol az ‘'osztályidegennek” életlehetősége nincsen! Tudnunk kell, hogy a mai kor viharából, csak a kereszténység áldásos örök, mindenre kiterjedő szeretete képes letisztítani és tisztára mosni azt a sok szennyet és piszkot, mit az újkori pogányságok erkölcsükben, szellemiségükben, kultúrájukban, művészetükben, társadalmi és gazdasági életformájukban és jogalkotásukban kitermeltek. A kereszténység megújuló és tisztitó áradatára van szükség, hogy egy megigazult, istenes jogrendszer váltsa fel a mai jogtalanságot és általános igazságtalanságot! Európa, 1950 december. Dr. D. magyar királyi csendőrezredes. KARÁCSONYI SZENZÁCIÓ BUDAPESTEN. 1 kg. liszt, 1 kg. cukor fél kg. rizs, 2 deka paprika és 3 tojás a munkásoknak. A belkereskedelmi minisztérium “a munkások karácsonyi ellátásának zavartalan lebonyolítása érdekében” ügyi intézkedett, hogy Budapest és a nagyobb ipari központok dolgozói ünnepi élelmiszerszükséglcíüket munkahelyükön rendelhessék meg. Az egy-egy személyre megszabott karácsonyi meglepetés: 1 kg. cukor, 1 kg. lászt, fél kg. rizs, 2 deka paprika és 3 tojás. Az ilyenképpen kivételezett lakosság-réteg kb. 900.000 főt tesz ki. A nem-kivételezett pcjlgárok nyolcmilliós tömege karácsonyra is folytathatta a boltok előtt a sze rencsevadászatot, mert a Kreml import-export politikája a magyar országi élelmiszerkészleteket Ke.letnémetország felé irányítja és igy a belkereskedelmi miniszté. rium képtelen a gondoskodásra. Szíveskedjék a Krónikát kiolvasása után ismerőseinek, honfitársainak, jóbarátainak továbbadni! A SÁRGA VESZEDELEM Nyugat-Németország fővárosában, a rajnamenti Bonn városban január 5-én este érdekes összejövetelt tartottak amerikai és német generálisok. Hogy az öt év előtti háború okozta ellenséges érzületet valahogyan csökkentsék és a tárgyalást bevezessék, előbb közös vacsorához ültek. Az estebéd elfogyasztása után került sor a tárgyalásokra, amelyek célja német csapatoknak a nyugateurópai had seregben való részvétele. Benn áros öreg egyeteemének egykori hallgatója Hohenzollern Vilmos bizonyára megfordult koporsójában és igy szólhatott az élők viláqához: “Miért ily későn?” Mert kerek ötven évvel ezelőtt, talán hamarabb, II. Vilmos látta a “sárga veszedelem” árnyékát. Fantáziáját izgatta a sokszázmilliós lakosú KÍNA és beszédeiben, írásaiban, sőt festményben is a fehér ember elé tárta az ázsiai “sárga veszedelem” lehetőségét. Az allegorikus festményt nyilvános tárlaton bemutatták. Kár, hogy nincs másolatunk a képről, külömben elküldenők az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsához. Az olvasó talán maga elé tudja képzelni e rövid leírás alapján: A Sárga Veszedelem festmény “Buddha” alakját mutatja, aki sürü felhő tetején összefont lábakkal és karokkal ül. Alatta végtelen síkság terpeszkedik, teletűzdelve apró városokkal és citadellákkal, amelyekre Buddha felhőjéből tűzeső és pusztulás szakad, Az európai (fehér) népeket páncélingü női alakok ábrázolják. Háttérben áll Britannia, Franciaország, stb., vonakodó pózban, Germánia azonban előlhalad a veszély felé, követve Mihály főangyal tüzes kardjának útmutatását. Ez a kép jutott eszünkbe, amikor az amerikai és német generálisok tárgyalásáról olvastunk a Daily News január 5-iki számában. Úgy látszik, hogy valóban igaza volt annak a politikusnak, aki kijelentette, hogy nemzetek között nincs se örök barátság, se örök gyűlölet. Ha az Egyesült Államok hadvezetősége Németországot és Japánt besorozza a keresztény civilizáció védelmére, úgy tudomásul kell vennünk. Külömben is a császári Németország sokkal kisebb veszélyt jelentett a világbéke szempontjából, mint a vörös szovjet, vagy annak felcseperedett fia, a Sárga Veszedelem. Amikor a kínaiak először próbálkoztak megbirkózni a fehérekkel 1900-ban, a boxer felkelés által, amerikai, angol, francia, orosz, japán és német katonaság sietett a Kínában élő és halálveszedelemben szorongó fehérek megmentésére. E seregek fővezére . . . hiába, ez a történelmi valóság. . . Field Marshal Count von Waldersee német táborszernagy volt, aki a csupán 90,000 főnyi szövetséges hadakat (közöttük 22,000 német tengerész katonát) győzelemre vitte a félmii liós kinai sereg ..és ..sokmilliót számláló kinai partizánok ellen. Ötven év után a Sárga Veszedelem még nagyobb. Elnyeléssel fenyegeti a világot. Ma az oroszok repülőgépekkel, ágyukkal, fegyverekkel és minden eszközzel támogatják a kínaiakat, akiknek feltett szándéka a fehérek kiűzése. Megismétlődik tehát a történelem azzal a különbséggel, hogy az orosz ma nem a fehér ember civilizációját védi, hanem a sárga fajjal egyesülve törekszik azt elpusztítani. Amerika az egyetlen ország, amelynek vezető államférfiad politikusai, rádióbejelentői, napilapjai állandóan hangoztatják, hogy ennek a móg nem kimondott háborúnak kezdeményezője az orosz szovjet, illetve annak feje Sztálin. Az Egyesült Nemzetek még addig sem mertek elmenni, hogy Kínát támadó félnek bélyegezzék és bojkott alá vegyék. Pedig Sztálin egy szavába kerülne és a kinai “önkéntesek” visszavonulnának Koreából s helyreállhatna a béke. Mennyivel tisztességesebb szerepet töltött be az annyira gúnyolt Vilmos császár az orosz-japán háborúban, akiről nem kisebb, te. kintély, mint maga Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok akkori elnöke igy nyilatkozott: (Szóró szóra idézük magyar fordításban Roosevelt önéletrajzából a következő sorokat). “A tárgyalások során igyekez tem megnyerni az Oroszorszi gal barátságos nemzet kormányának segítségét, ugyancsak egy másik nemzet kormányának segítséget, amely a japánokkal volt barátságban, hogy békét teremtsünk. Egyiktől sem kaptam támo. gatást. Németország császárától azonban kaptam. Szent Pétervár-i nagykövete volt az egyedüli nagy követ, aki az amerikai nagykövetnek, Mr. Meyernek segítségére volt a tárgyalások kényes és kétséges pontjainál”. Nagy hiba volt a győztes entente részéről, hogy amikor a központi hatalmakat legyűrték, nemcsak az országokat zúzták darabokra, hanem a trónokat is. Vezetőre minden országnak szüksége van. Amit a vesztes államok köztársasági elnökei, führerjei, stb. és diktátorai produkáltak 1918 óta, annak most issza meg a levét az egész világ. TARCZ SÁNDOR. LEVELEKBŐL Fogadja hálás kösz önetemet a Krónika rendszeres küldéséért. Kérem szíveskedjék a lapot uj címemre Home Cardinal Mindszenti” 18; rue dés Joyeuses-Fntrées. Fouvain továbbra is megküldeni. A Kró nika” értékes cikkeit, mellyel a magyarság igaz ügyét szolgálja mindig élvezettel olvasom s remélem, hogy a lap ettől a vonaltól sohasem fog eltérni. Egyid ejüleg bátorkodom önnek kedves főszerkesztő ur, valamint munkatársainak kellemes karácsonyi ünnepeket és egy boldogabb újévet kívánni. Hazafias üdvözlettel Louvain, Belgium, 1950, dec. 18. A. Molnár egyetemi hallgató.
