Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-06-15 / 6. szám
1951 junius. “KRÓNIK A” KALIFORNIAI MESSZELÁTÓ Irta: Dr. HERCZEGH JÓZSEF, református lelkipásztor. Messzelátónk az idén — talán sokkal inkább, mint más esztendőkben — gyönyörködve szemléli azokat a hatalmas tömegeket, amelyek felvonulnak Julius Negyedikének megünneplésére. Más esztendőkben is hatalmas ünnepe, bátran mondhatjuk: leghatalmasabb ünnepe Amerikának: Julius Negyediké, mert hiszen ez a nap a tulajdonképpeni születésnapja az Egyesült Államoknak. Amióta 1776-ban Amerika fölszabadult Anglia gyámkodása alól, azóta olyan csudás fejlődés történt ebben az uj világban, amelynek párja aligha van az egész emberiség történetében. És mégis jóllehet más esztendőkben is hatalmas ünnepélyek színhelye volt Amerikának minden metropolisa, városa és faluja, mégis az idei ünnep bensőségesebb és mélységesebb lesz, mint az elmúlt esztendők ünnepei. . . . Oka ennek az, hogy a muszka vörösek által megindított és máig forszírozott koreai és sajnos kínai háború iszonyatos rabszolgaság sötét éjszakájáról beszél. A mai emberiség elesettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy orgyilkos és rabló muszka hóhérok, népbolonditók a bolsevizmus szörnyű rabszolgaságát és koromsötét éjszakáját képesek rákényszeríteni elvetemedett cimboráik segítségével, a lakott világrészek egy részére. A SZABADSÁGOT MINDÉG ÚJRA KI KELL HARCOLNI ÉS BIZTOSÍTANI! Amikor százezres amerikai hadseregek vívják élet-halál harcukat Koreában a muszka vörösek által félrevezetett észak-koreai és kínai milliók ellen, a szabadságünnepnek: Julius Negyedikének óriási jelentőségét és üzenetét jobban megértjük, mint más esztendőkben. . . Hiszen a saját vér- s anyagi áldozatainkkal kell most bizonyságot tennünk arról, hogy érdemes és kell újra és újra kiharcolni és biztositani azokat a szabadságjogokat, amelyeken a világ legnagyobb és leghatalmasabb birodalma: az Egyesült Államok nyugszik. Azért, amikor majd fölharsan a zenekarok muzsikája, az énekkarok dala és az ünnepi szónokok szava az idei amerikai szabadságünnepen, akkor lelkünk mélyéig megrendülve adjunk hálát Istennek azért, hogy szabadon ünnepel hetünk polgártársainkkal együtt úgy az uj haza földjén, mint mindenhol, ahol fellobog a csillagsávos amerikai zászló. MUSZKAORSZÁG MINDÉG CSAK SZOLGASÁGOT ISMERT, - DE A TELJES RABSZOLGASÁGOT MOST ISMERI MEG. Nemrégiben jelent meg New Yorkban, angol fordításban, Marquis de Custine naplója, ezzel a címmel “Journey for our time”. Több mint száz esztendővel ezelőtt, pontosan 1839-ben utazta be a jó marquis Oroszországnak jó részét. És erről az útjáról roppant érdekes naplót irt, amely aktualitását máig megőrizte. Az előszóban Lieut. Gen. Bedell Smith, aki az Egyesült Államok nagykövete volt az elmúlt esztendőkben Moszkvában, kiemeli, hogy Marquis de Custine az újra és újra visszatérő Oroszországot örökíti meg naplójában. “Oldalakat szóról-szóra kivehettem volna ebből a naplóból, — mondja Bedell Smith — és miután a mai neveket és dátumokat tettem a múlt századiak helyére, bátran beküldhettem volna azokat a State Departmentbe, mint a saját magam jelentéseit.” “Az orosz kormány tulajdonképpen egy»katonai tábori fegyelmező, a civil hatóság helyén; és a megszállás állapota a tulajdonképpeni normális helyzete a társadalomnak. “Ezért írja le, roppant éles megfigyeléssel a napló szerzője, hogy “Midőn ők — az utazó oroszok — Európa felé jönnek, igen vigak, szabadok és boldogok. . . És ugyanők, amikor hazatérőben vannak hosszú setét és meggyötört arccal járnak. . . Ebből a nagy külömbségből én azt következtetem, hogy egy ország, amelyből valaki ilyen nagy örömmel távozik és ahová ilyenxnagy bánattal tér vissza, igen rossz ország lehet.” * # * A Vörös Oroszország olyan óriási rabszolgatábor napjainkban, ahol legalább is tizenöthúszmillió szerencsétlen muszka nyomorog a rabszolgamunka keserű kenyerén. Amerikában már hatalmas könyvtárt kitevő irodalom jelent meg azoknak a szerencsés muszkáknak vallomásaiból, akiknek sikerült kimenekülni a vörös rabszolgaságból. *}» »í* Amikor tehát az idén az Amerikai Szabadságünnepet, Julius Negyedikét ünnepeljük, fennen hirdessük mindenhol az igazságot és bátran utasítsuk vissza azoknak a gonosz vörös hazugoknak állitását, akik a bolseviki Oroszországot a munkáshazának hirdetik. FÁJÓ SZÍVVEL GONDOLUNK A TöNKRESILÁNYITOTT, ÁRVA MAGYAR NÉPRE. Ha volt valaha nép ezen a világon, akkor a magyar nép az, amelynek újra és újra harcolni és véreznie kellett szabadságáért. A honfoglalástól napjainkig folyt a drága magyar vér, a szabadság megvalósitásáért. De ezt az örök magyar szabadságharcot az jellemzi, hogy a magyarság, egy évezreden át, nemcsak a maga szabadságáért vérezett, hanem a dunavölgyi testvérnépek szabadságáért is. A magyar Ságnak ugyanis mindég az egész Kárpátmedencét és Dunavölgyét kellett szolgálnia és kellett vérével öntöznie. Az isteni bölcsesség ugyanis úgy rendelkezett, hogy a magyarságnak nemcsak a szorosan vett magyar népességű területet kellett szolgálnia, hanem a Kárpátmedence és a Dunavölgy testvérnépeinek érdekeit is. Ezt a nagy magyar gondolatot — a függetlenkedők kivételével — megérti nemcsak a magyarság zöme, hanem a boldogtalan rabszolgasorsra jutott testvér horvát, tót, rutén nép is, — sőt a kirabolt Erdély szerencsétlen lakói is. . . . Amikor Nagy Amerika szabadságünnepére készülünk és megértjük, hogy Amerikának ki kell vívnia újra és újra a szabadságát, jegyezzük meg jól, hogy a mi árva magyar népünk ezer esztendőn keresztül vívta ezt a harcot. És hisszük, hogy vivni fogja egy uj évezreden át, a szentistváni Nagymagyarország keretében nemcsak magáért, hanem a testvérnépekért is! BIZONY NEHÉZ A SZABADSÁGHARC ÚGY AZ ÓHAZÁBAN, MINT A SZÉTSZÓRTSÁGBAN. Egy levél került a kezembe, abból az egykori gazdag tolnamegyei faluból, ahol egy esztendőt töltöttem, mint kezdő segédlelkész, — mielőtt Budapestre kerültem. . . Az őslakosság nagyrésze a kitelepítés szenvedésein ment keresztül. Az otthon maradtak pedig a legnagyobb nélkülözések között élnek. Az egész határt összeszántották, a lakosságot pedig brigádokba osztották be és úgy parancsolják ki őket a mezei munka és állattenyésztés különböző munkáira. Ennek következtében az egykor igen gazdag falu koldusbotra jutott. Azelőtt négyökrös szekerek jártak be a porták nagy részébe, most pedig, aki egy kis malac birtoklásáig eljut, kiváltságos és irigyelt helyzetben van. A termelés csődjét a beszolgáltatások megszigorításával próbálja a bolseviki kupaktanács pótolni. A legutolsó kis tyuk pontosan nyilván van tartva és mindegyiknek roppantul kell igyekeznie, hogy megtojja az előirt tojásmennyiséget. Tehenet meg senki nem akar tartani, mert olyan sok tejet követel a vörös beszolgáltatás, hogy annyit nem lehet a tehénből kifejni. Az ipari munkásság sorsa még kegyetlenebb, mert hiszen most már a krumpliért és zöldségfélékért is sorba kell állni az adagolási jegyekkel. Hosszú sorban, lerongyolódva állnak a jobb sorsra érdemes jó családanyák és háziasszonyok. Gazdaságilag enné! mélyebbre már aligha lehet süllyedni. . . . És mégis! Ebben a rettenetes rabszolga koldusságban is remény kednék a nyomorgó milliók. Hisznek abban, hogy lesz fölszabadulás. Valóban, amint Deák Ferenc mondotta, reménység nélkül is remélnek! . . . De a világ minden részébe szétszórt magyarság se áll remény telenül a jövővel szemben. Az uj exisztencia megalapozása mellett nem adja fel a reményt a feltámadó uj magyar élettel szemben. Megérti Madách üzenetét, amint az Ur szól: “Mondottam: Ember, küzdj és bízva bízzál!” 7-IK OLDAL. SZABADSÁGBÉLYEGEK. A magyarság testvérnépei közül nincsen még egy, amelyik olyan megalkuvást nem ismerő bátorsággal harcolna szabadságáért, mint a leigázott horvát nép. Délamerikában, közelebbről Uruguay állam fővárosában: Montevideoban székel a “Croatian Government in Exile.” . . . Tiz esztendeje annak, hogy 1941 május tizedikén, felszabadult a horvát nép, olasz és német segítséggel, a gyűlölt és utálatos jugoszláv uralom alól. Ennek emlékére bocsátotta ki a száműzetésben levő horvát kormány az uj emlékbélyegeket. Mivel pedig a Universal Postal Union fölvette tagjai sorába, a felszabadulás után, a független horvát államot, a bélyegek használata jogos és nemzetközileg elismert. Nagy számmal érkeztek már levelek ezekkel a bélyegekkel úgy Olaszországba, mint Argentínába és Uruguayba a vörös hóhér: Tito rabszolgatáborából: Yugoszláviából. Az “Independent State of Croatia” feliratú bélyegek olyan képeket mutatnak, amelyek drágák minden horvát szív számára. Az egyik egy horvát katonát mutat, amint viszi a horvát zászlót Zágrábban. A másik Spalato kikötőjét mutatja be. A harmadik egy középületét egy meggyötört lelkipásztor képével. Azután következik Sarajevo képe. Utána meg a horvát országgyűlés képe és végül egy gyászruhás asszony kint a temetőben. Ezer veszedelem között küzd a horvát nép felszabadulásáért! . . . Nekünk, akik a szentistváni Nagymagyarországnak vagyunk apostolai, nemcsak figyelemmel kell kísérnünk a horvát szabadság mozgalmakat, hanem újra és újra rá kell mutatnunk arra, hogy igazi boldogulás úgy a horvátok, mint a többi testvémépek számára csakis a szentistváni birodalom keretében lehetséges. Ezért adunk hálát újra és újra az isteni gondviselésnek azért, hogy most adta uralkodónak a legnagyobb európai uralkodóháznak minden testi és lelki kiváltsággal megáldott tagját: OTTÓ Őfelségét. A bujdosó királyfi viszszatér hazájába és az ő bölcs uralkodása alatt újra egyesül egy nagyszerű államközösségben a meggyötört dunai népek miden ágazata. KOSSUTH EMIGRÁCIÓJÁNAK SZÁZÉVES ÉVFORDULÓJA. Az Amerikai Magyar Szövetség “EZER MAGYART KERESÜNK” címmel felhívást adott ki Kossuth Lajos 1851 amerikai emig rációba érkezése százéves jubileuma alkalmából. A felhívás meghívja Amerika magyarjait az “Országos Kossuth Jubileumok Ezres Bizottságába.” A felvétel dija személyenként 25 dollár, amely egy "Országos Kossuth Alap” javára nyer felhasználást. Jelentkezések az Amerikai Magyar Szövetség, 1624 Eye St., N. W., Washington 6, D. C. címre küldendők.
