Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-06-15 / 6. szám
1951 junius. “K R ó NIK A” 5-IK OLDAU LASSÚNK TISZTÁN! CZIKANN-ZICHY MÓRIC ROVATA. Mindenki előtt ismeretes, hogy az alkotmányos magyar királyság helyreállitására irányuló törekvések erőteljes ellenpropagandába ütköznek. Nem is tulajdonítanánk ezeknek a kétségbeesett kísérleteknek semmi különösebb jelentőséget és igazunk tudatában büszkén haladnánk el az alaptalan vádaskodások és gyanusitgatások mellett, amelyekkel úgy a magyar ság körében mint a magyar ügy iránt érdeklődéssel viseltető külföld előtt az ezer éves magyar történelem alappillérét megdönteni igyekeznek. Mégis eljött már az ideje annak, anélkül, hogy bárkit is személyében és meggyőződésében bántani akarnánk, szembe nézzünk a valótlan állításokkal és objektiv képet nyújtsunk a való helyzetről, amelynek segítségével az elfogulatlanul gondolkodni tudó saját maga alkothatja meg véleményét a propaganda irá nyitott állításaival szemben. Kezdjük tehát mindjárt az első vádpontnál: “a királyság idejét múlott intézmény, amely legföljebb történelmi lomtárba való, azik, akik még ma is hívei, elavult gondolkodású emberek, kik abban a naiv illúzióban ringatják magukat. hogy egy restauráció esetén újból hatalomhoz, álláshoz, vagyonhoz jutnának és a régi Magyarországot állítanák vissza anyák minden hibájával egyetemben. Már pedig mondja a propagandaszólam a világ nagyot változott nemcsak 1918, de -főleg 1944 óta, a demokratikus intézmények a szociális haladás mind mind ellentétben vannak a királyság tradícióival és ha arra kerülne a sor, hogy Magyarország felszabadulna a sötét rabszolgaság elnyomatása alól, egy modern szociális államot kell majd felépíteni, mely szakit a múltnak minden emlékével és maradéktalanul beleilleszkedik az uj társadalmi és szociális eszmeáramlatokba." Hogy Magyarországon egy egészséges szociális államrendezésnek kell felváltania a diktatúra mai rémuralmát, feltétlenül igaz és helyes, csak, kérdem, miért áll ellentétben a királyság intézménye a szociális állam fogalmával? Erre még komoly választ kapni nem tudtam és azt hiszem nem is fogok kapni sohasem. Érvként ilyenkor az 1918 előtti Magyarország viszonyait szokták megemlíteni, amelyek a mai kor szemüvegén át nézve, valóban sok kívánnivalót hagytak, de ugyanak kor elfelejtik vizsgálat tárgyává tenni a többi nyugateurópai országnak, sőt a háború előtti Amerikai Egyesült Államoknak társadalmi és gazdasági helyzetét. Németországban, Angliában, Olasz és Spanyolországban 1918 előtt ugyancsak volt latifundium, ugyancsak korlátlan uralma volt a nagytőkének — amely a köztársasági Franciaország életében is döntő szerepét játszott — ugyancsak az arisztokráciának vékony rétege tartotta kezében az ország vezetését s a kisemberek szociális védelme ugyancsak nem képezte kielégítő törvényes rendezés tárgyát. A kapitalista liberális gazdasági korszellem uralkodott, akkor a világon és valóban csodával lett volna -határos ha épen a szegény Magyarország lett volna az az egyetlen sarka a világnak, amely korát meghaladva, oly reformokat tudott volna életbe léptetni, amelyeket a Nyugat országai csak akkor valósítottak meg, amikor egy négy- éves világégés következményeként egész Európát, győzteseket és legyőzötteket egyaránt forradalmi láz szállta meg, amely kényszerítő erővel hatott oda, hogy a kormányok a szociális reformok útjára voltak kénytelenek lépni ha nem akarták, hogy egy forradalom elsöpörje őket. Az Egyesült Államokban,. ahol a nagytőke feudalizmusa ha nem is a kék vér, hanem a pénz jogán uralkodott, pedig épenséggel csak a 30-as évek elején az u.n. New Deal idején hajtattak végre azok a mélyreható reformok, amelyek a világ e leghatalmasabb birodalmában a szociális kiegyenlítődést és az általános polgári jólétnek a lakosság legszélesebb rétegei között való elterjedését biztosították. i» Itt Amerikában tűnik ez a tény leginkább szembe, ahol a háború előtti évek bevándorlási statisztikája világosan mutatja, hogy az u. n. gazdag nyugateurópai országokból aránylag mennyivel többen vándoroltak be munka- és kenyér után nézni az Újvilágba, mint az állítólagosán oly szörnyen elmaradt Magyarországból, amely nek még gyarmatbirodalma sem volt, ahová a népfelesleg letelepedhetett volna. Tehát igenis igazságtalan és az ország érdekeit ellen való cselekedet egy általános világhelyzetnek Magyarországon IS tapasztalható káros jelenségeit úgy beállítani mintha azok csakis ott álltak volna fenn. Az első világháború előtt már erősek, voltak azok a szociális mozgalmak, amelyek a korszerű reformokat hangosan követelték és ennél a pontnál sokan ismét el akarják felejteni azt a tényt, hogy a fiatal Károly király volt az, aki teljes mértékben megértette és magáévá tette ezeket a jogos törekvéseket. Ő volt, aki utasította miniszterelnökét Eszterházy Móricot, hogy a parlamentben képviselettel nem biró szociáldemokrata pártot vonja be politikájába. Ő volt az, aki a kisgazdák akkori vezetőjének Nagyatádi Szabó Istvánnak, később legelkeseredettebb ellenségének tárcát kínált fel, a földbirtokreform végrehajtásának céljából. Hogy a Kun Béla féle patkányforradalom megbukása után következő kormányzatok nem hajtották végre azokat szociális és demokratikus ujjitásokat, amelyek ezen időben minden európai országban végrehajtottak, az való tény. Hogy ennek mik voltak okai talán még korai volna kutatni ma, amikor nekünk nem a nemzeti széthúzást, hanem a nemzet erőinek a végveszéllyel szemben való MILYEN IDŐK! Budapesten a városi polgárság, az értelmiségi középosztály felszámolásának tragikus uj fejezete kezdődött. Tömegével internálják ismeretlen távoli helyekre a régi tisztes polgárság tagjait, hogy a magyar fővárost a kommunizmus fellegvárává tegyék. A polgári osztály teljes megszüntetése a céljuk. Mindenkit el akarnak tenni az útból, akit kenyerétől, tartalékaitól, munka- és életlehetőségeitől megfosztottak és ezzel maguk tettek ellenforradalmárrá, így történt Oroszországban is. . . Senki sem biztos mikor kerül reá a sor, de sorra kerül mindenki, akiben a monopol államkapitalizmus zsarnokai rendszerük ellenfelét szimatolják. Rettenetes kiszolgáltatottság ez, osztálygyilkosság! És segítség nincs sehol. Amióta benne vagyunk a fene nagy haladásban, tökéletesbbülésben és egymást váltogatják az "idealista” jelszavakkal dolgozó bestiális, forradalmi rendszerek, szörnyű érzés elviselni emberi tehetetlenségünk szégyenét! Más-más színben Andrássy-ut 60, vaggonok, elhurcolások, kényszertábor, börtön, bitó. . . . Nincs külömbség köztük. Csak “a szent céloknak” kikiáltott ÜRÜGYEK változnak, amelyek cimén emberi exisztenciákat kirabolnak, tönkretesznek és embereket gyilkolnak, pusztítanak. . . A humanizmus erkölcse időtlen. Folyton halljuk, hogy “az idők kerekét nem lehet visszafordítani”. Tisztelt lavina-elinditó radikálisok és egyéb válogatott katasztrófa-politikusok, mi bizony sürgősen ajánljuk a visszafordítását, — a kiegyezés utáni milleniumi félszázad idejére. Próbáljunk annak a kornak nyomán haladni. Mivelhogy abban semmiféle ürügy alatt nem lehetett bestializmust, kannibalizmust űzni, nyoma sem volt e barbár szörnyűségeknek, hanem polgárnak lenni a legnagyobb tisztességet, a jogok és jogrendi biztonság teljességét jelentette és “élni és élni hagyni” volt az egyáltalán nem forradalmi, de emberséges áldásos elv. És nem volt szégyen kortársnak lenni! egyenlését kell szolgálnunk. Egy objektiv történetkutatás majd adott időben meg fogja adni arra a választ. Egy azonban bizonyos, hogy a száműzetésbe küldött és idegen földön meghalni kényszerült mártirkirályt és annak akkoriban kiskorú jogos örökösét a felelősségének még árnyéka sem terhelheti azokért a sajnálatos mulasztásokért, amelyek az ország jóhirének még ma is sokat ártanak. Sőt, egy bizonyos: ha Károly király akkor újból elfoglalhatta volna ősei trónját, úgy ő lett volna a legelső, aki oly országgá varázsolta volna szegény hazánkat, amely a szociális törvényhozás terén talán legelső helyen állott volna Európa országai között. tje tfc * De még az is téves állítás, hogy a két világháború közötti időszak ban csakis a mintegy illegalitásba szorított szélsőséges ellenzék képviselői lettek volna azok, akik az ország szociális helyzetének megváltoztatását követelték. Igenis voltak a polgári ellenzék de a kormányzat padsoraiban ülő férfiak is szép számmal, akik nem győzték hirdetni — nem forradalmi. de evolúciós (fejlődés-tani) alapon — azt, hogy igenis szükség van korszérü reformokra, ha nem akarják azt, hogy Magyarország mint a múlt idők szigete elvarázsoltan álljon az európai szociális fejlődés lázas irama közepette. Érdekes, hogy ezen férfiak mind olyanok voltak, akik a törvényes királyság táborába is számítottak. Például a legnagyobb polgári ellen zéki párt akkori vezére. Eckhardt Tibor parlamenti beszédeiben nem egyszer állott ki a szociális haladás követelményei mellett — talán épen, amikor sokan kik ma féltéglával verik a mellüket, jobbnak látták bölcsen hallgatni. A nagy magyar szociális pappolitikus Griger Miklós a nyugati demokrácia szellemét izig vérig megtestesítő magyar arisztokrata Sigray Antal, a bölcs prelátus Ernszt Sándor parlamenti beszédeinek ma már elsárgult lapjait olvasván, az ember önkéntelenül látja mily komoly volt a magyar társadalom történelmi tradíciókat értékelni tudó rétegében a vágy, hogy azokat a szociális haladás szellemével összeegyeztesse és a magyarság egészséges fejlődését békés utón a forradalmi kilengések elkerülésével biztosítsa. De megelevenedik szemeim előtt két személyes emlék is. 1939 ősze volt, a világháború lángja már elborította Európát és mi a semlegesség fedezékébe meghúzódva aggódva lestük, meddig fogunk tudni távolmaradni a véres eseményekből. Teleki Pál, az akkori miniszterelnök néhány napra egy dunántúli kastélyába vonult viszsza pihenni, ahol az a szerencse ért engemet is, hogy vele tölthettem e lelki kikapcsolódás rövid óráit. Az egyik napon házigazdánk mégis kénytelen volt összehívni a környék urait és nagybirtokosok, feudális nevek viselői sok ezer hold urai jöttek össze, hogy üdvözölhessék a kormány fejét. És akkor a vacsora után megszólalt egy fiatalember, talán a legszebb hangzású történelmi név viselője és a legtöbb ezer hold birtokosa. "Mondd csak kedves Pál bátyám, mi lesz a földreformmal?” Az meg lesz édes öcsém, válaszolta Teleki — életem célja, hogy kormányzásom alatt valósuljon ez meg. És ezzel nyugodt, szenvtelen professzori hangján egy óra hoszszat tartó fejtegetésbe kezdett, bizonyítván nagybirtokos hallgatósága előtt a földbirtokreform elkerülhetetlen szükségességét. Min denki áhitatos csendben hallgatta szavait, senkinek sem volt ellen-
