Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-06-15 / 6. szám
4-IK OLDAL “KRÓNIK A” 1951 junius. Mindezzel azonban csak kötelességét teljesítette, viszont nancyi megjelenését senki nem irta elő, csak az eddig vallott elvek, bátor követése. A jellemszilárdság egyik szimbólumaként tekintettünk tehát báró Aporra, amikot ott lépkedett sudáran a menetben, régi barátja és legitimista küzdőtársa, Thewrewk Pallagi Attila, továbbá Lázár Pál, s a lelkes legitimista volt követségi titkárt, Nemestótthy Dé nes csoportjában. Ezrekkel, ezrek között: a magyar nép között, ahol a kisemberek is bátran hitet tettek egy elv és egy életrend mellett, amely különösen ma nyílt és bátor követőket kíván. Milano, 1951 május 18. HELVEY N. MÁRIA, volt fővárosi hitoktatónő. GÖDÖLLŐN VOLTUNK... FOHÁSZ! Istenem, tekints le haldokló népedre, Nézd, kik tiporják hazánkat vesztünkre. Mentsd meg a sok szenvedő lelket, Kérünk, szüntesd meg a vörös veszedelmet. Állítsd fel újra Szent István országát, Hogy használja tovább ezeréves alkotmányát. Minden reményünk csak ez lehet, Nélküle elpusztul Nemzeted. Mikor térhetünk vissza szép hazánkba, Magyarok Szent István országába? Ha minden magyar lélek igy kiált, Istenem! Segítsd haza a Királyt! nemes KECSKÉS HENRIETTA Rio Linda, California, U. S. A. De csak egy filmtörténeten keresztül. A múlt hetekben a new yorki “New Európa” magyar moziban láttam a “Királyné huszárja" cimü énekes filmet. Az orosz megszállás előtti magyar kormány átengedte felvételekhez a filmvállalatnak az árván maradt gödöllő királyi kastélyt. Maga a film és a történet is repriz, Erzsébet magyar királyné korába vezet viszsza. A történet követeli az alábbi megjegyzést: mostanában nagyon kevesen jártak a new yorki magyar moziba, holott New Yorkban százezer magyar él. Az ok: uj magyar filmek nincsenek s a régieket már háromszor is megnéztük. De amikor a fent említett filmet látták a magyarok, melyben a kitűnő művésznő: Berky Lilli alakítja Erzsébet királynét, — a következő előadáson már többen voltak a moziban és gyorsan terjedt a hir: — A New Európában Erzsébet királynét láttuk. Erre azután három napig teltház mellett pergett a film és templomi csendben nézték végig az előadást, pedig voltak benne mókás epizódok is,, a kék mundéros huszárok kacagtató csinytevéseiről ... — de a fájdalmas nosztalgia már megülte a lelkeket s nem hagyta el őket a hívogató reminiscencia sem, amig a képet nézték s rajta a letűnt boldog Magyarország koronás asszonyát. Az öregebb régiamerikások könnyeztek. Egy fehérhaju magyar hangosan megjegyezte: — Nemzetiszinü zászlóval kellett volna idejönnünk! Eszembe jutott az idevonatkozó obiigát közmondás: "Mindent csak akkor becsülünk és értékelünk igazán, amikor már elveszítettük”. A máskor mindig üres, de ez alkalommal teltház félreismerhetetlenül megmutatta a titkolt, vagy nyílt mea culpázásunkat, tévedéseinkért, nem törődöm közönyösségünkért, a lelkiismeretlen s saját érdekeiket védő korifeusokhoz való kapkodó sodródásainkért, akik úgy a múltban is mint ma, azon mesterkednek, hogy az ő kezükbe kerüljön a gyeplő s ronda hazudozásaikat az ígéretek édes ostyáiba adagolva osztogatják a jóhiszemű magyaroknak. Erzsébet királynét láttuk! — Sirnivalóan ..szomorú, . hogy nekünk igénytelen életű, de igényes lelkű magyaroknak az is elég, ha egy koszorúba font hajkoronát lá• tünk és a karcsú légies termeten fekete selyemruhát, puffos ujjakkal, magas zártnyakon apró főtartóit a királyné, ha utazott, vagy sétált. Csak ennyi emlékeztette a magyarokat s mégis felsóhajtottak: — Erzsébet királynénk! Nem igy mondták: "királyné” hanem a tulajdonitó ragozás, magához ölelő, féltő, dédelgető és örökké a magunkénak akaró és valló kijelentésével: a “királynénk”. Még ma is a mienk! Ez a meghatározás a népakarat, vágyó dó, sürgető és a cselekvésekre megérett nógató biztatás. És ez igy van! Mi hiszünk ebben, mert a szentistváni gondolat igaz és világos értelmére a mostani elnyomatás alatt ébredt rá a józan és felelősségben élni akaró, öntudatos magyar nép. Eddig a fejlődés irányát, menetét és ütemét egyesek kezdeményezése — nem számolva a következményekkel — ellentmondást nem türősen szabályozta. Most a magyar nép fogja együttesen, — minden gyanús befolyás nélkül — a leszűrt szomorú tanulságok figyelembe vételével szabályozni. Nemcsak a történeti adottságok és történelmi figyelmeztetések és kollektiv törekvések miatt, — hanem a keresztény lélek tiszta elképzelései miatt is. Mert most rettenetes tandíj árán megtudták, hogy akit szeretnek, vagy tisztelnek, cmnak “DOLGOZNAK”. Néha fáradtan,, néha dalolva dolgoznak. Akit pedig gyűlölnek, akit képtelenek tisztelni annak nem dolgoznak, azt csak “SZOLGÁLJÁK.” Átkozódva, lappangó, vagy már-már kitörni készülő nyilt lázadással szolgálják. Mert: van-e még nagyobb szenvedés és megaláztatás, mint hogy az ember, a nemzet, saját portáján fizetés és megbecsülés nélküli szolgája legyen az erőszakkal befurakodott idegen szláv nációnak? Pereg a film. Erzsébet királyné., a gödöllői kastély “kék szalonjában levelet diktál Ferenczy Idának, a váci huszárezred parancsnokához, egy bajbajutott köz vitéz érdekében. Lassan sétálva diktál, majd elgondolkozva megáll és csukott fekete csipkelegyezőjével gyengéden megérinti Ferenczy Ida vállát: — Mit gondolsz Ida, a parancsnok akceptálni fogja kérésemet? Angyali szerénység. Az uralkodónő nem követel, hanem kér és aggódik, hogy a kérését vájjon teljesiti-e az alattvalója? — És nem a királyok és királynők plurálisával mondja: kérésünket, — hanem csak igy egyszerűen,, mint akármelyik gödöllői polgárnő: kérésemet. Ennél a jelenetnél eszembe jut Regina, Ottó trónörökös ifjú felesége, aki úgy üzent a mamint még királynék soha! Keresztényi alázatossággal bevallja, hogy nincs egyebe, mint a HITE és ezt az egyetlen megmaradt kincsét felajánlja nekünk magyaroknak. Regina megtanított bennünket magyarokat arra, hogy a szív mindenható tud lenni a maga hitében! A gödöllői “kékszalonban” sokkal hamarább elintéződtek a dolgok, mint a parlamentben. ..Ez a szoba volt a második számú kabinetiroda. Nagyon szép szoba volt. A falakon ó-német gobelinek mithológiai jelenetekkel s Walter Crana komor stílusában volt berendezve. A nehéz, méltóságos fekete ébenfa bútorok között vidáman zöldéinek az egzotikus növények. A filmtechnika csodája bámulatos: Ha a felvétel nem is tudja visszaadni azt a fenséges plasztikai nyugalmat, szinte légies bájt, mely dicső királynénkat jellemezte, — ha nincs is több olyan gyönyörű szép szempár, melyben állandó csodálkozás és örök kérdés volt ... — kissé hajlott és mégis elragadóan pisze orra gyermekpajkossággal szimatolt a dolgok felé, holott az arcán édes-bus melankólia borongott, — a nagy ideák, hősi élet felé hajló lélek arca volt és ha magyar népének sorsáról beszélgetett., tökéletes szépségű arcára hirtelen a felelősség döbbeneté rajzolódott. Ilyen arc nincs többé és mégis a művészi felvétel olyan tökéletes volt, hogy nem igen kellett a fantáziánknak hozzásegíteni, hogy Erzsébetet látjuk. . . . A kép a gödöllői parkot mutatja. Az öreg nyárfák szüntelenül rezgő ezüstleveleikkel, zokogva és süvöltve hajolnak meg az őszi szélben, amikor a cigány, Erzsébet kedvenc nótáját huzza: Lehullott a rezgőnyár,fa, ezüstszínű levele, Mindenki előveszi a zsebkendőjét. A nők halkan szipognak, — a férfiak krákogva orrukat fújják, így próbálják ellágyulásukat palástolni. Pereg a film. Erzsébet királyné, a magyarországi szent Erzsébet 15-ik unokája most jön le a kupolás hall márványlépcsőjén. Óh, az a boltozatos mennyezet! Mintha kifeszitett fehérselyem volna, melyen a nap átragyog s a gipszstukkók áttetszők, mint a tejüveg. A hall legszebb dísze, az öt hatalmas csillár csiszolt üvegprizmái szivárványszínű foltokat szórnak a fényezett fehér falakra. Ebben a fehér ragyogásban, mint egy fájdalmas kontraszt áll a tökéletes vonalú feketeszobor: Erzsébet a boldogtalan magyar királyné. Éjszaka van. A kastélyban eloltották a lámpákat. Az erkélyre nyíló hosszú ablakokon bevilágít a Hold. Most valami olyan történt, amit senki sem vett észre, de én megláttam. Az isteni igazság végső győzelmébe vetett erős hitem és indokolt reményem mutatták meg ezt a képet. Láttam a hold világ szelíd fényében Reginát. Mintha a fekete szoborból, Erzsébet alakjából lépett volna ki, hófehéren sugározva, lassan jött le a lépcsőkön. Fehér szobor. Fiatal és szép, mint Rodin vésője alatt a tavasz. Kezében fekete csipkelegyező helyett kis csokor virág.-A^ virág is fehér, mint Ő maga és mint minden körülötte. . . Boltozatos szép homloka tiszta és fehér mint Prohászka imakönyvének fehér lapjai, melyen a keresztényi alázatossággal irt csodálatosan szép gondolatok betűi sorakoznak. Most már a filmen mindig Reginát látom. Valamit érzek, hogy itt történt valami. A világ megváltozhatatlan, elkerülhetetlen, irtózatos akaratában ott áll egy fehérruhás szőke fiatalaszszony, mint a vigasztaló napsütés. És a gödöllői öreg fenyőfák össze súgnak: — Az igazság az emberi érzésektől, akaratoktól és ráhatásoktól független és éppen azért érnek meg a dolgok, amelyben az Idő is fog segíteni. Ha a gonosz képes volt a keresztből taglót csinálni, a jóság hatalma a taglóból újból keresztet fog faragni. . . . RUBY ERZSÉBET. EGY DARAB HAZÁT JELENT Tisztelt Szerkesztő Ur! A kandeli lágerből elköltözve, megszakadt minden kapcsolatom a magyarsággal. Egyedül a Krónika, mely egy darab hazát jelent és eszményt ad s bizalmat egy jobb jövő iránt, hogy feltámad még Nagy Magyarországunk. Kérem szíveskedjenek a lapot uj címemre is küldeni. Frankenthal,, Germany. , Kékes Sándor. Címváltozásokat kérjük a régi cim felemlitésével azonnal bejelenteni. dórral és egy fekete csipkelegyezőt, melyet állandóan a kezébengyaroknak,
