Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-05-15 / 5. szám
4-IK OLDAL KRÓNIKA" 1951 május. OTTÓ KIRÁLYFI HÁZASSÁGA Irta: Rév. BÍRÓ BENEDEK, az erdélyi Ferencesek amerikai csoportjának kommisszáriusa, az Amerikai Magyar Lelkészegyesület elnöke, a Katholikus Magyarok Vasárnapja főszerkesztője. Május 10'én lesz a franciaországi Nancy városban Ottó királyfi esküvője Regina Sachsen Meiningen szász hercegnővel. Ez az egyszerű hir. Amikor hónapokkal ezelőtt ez a hir szárnyra kelt, mindenütt meleg érzések visszhangjára talált. Az emberi élet egyik legnagyobb elhatározása a házasság. Eldönti az embernek sorsát egy életre. Akik figyelemmel kisérik Ottó királyfi élete útját, — és ilyenek sokan vagyunk — úgy érezzük, hogy ebben az ő életsorsát elhatározó pillanatban lélekben mellette állunk. Ott állunk az oltár előtt Istent kérő imádságunk kérésével, hogy: Legyen velük az Ur Isten, életüket áldja meg a boldogság teljességével. Csodálatosak az Isten utjai az emberekkel. Ottó királyfi egész élete eddig a napig a hazátlanság keserű kenyere volt. Amikor az ember a hontalanságra gondol, akkor felrajzik lelkében annak a sok sok millió embernek bánatos sorsa, akik hontalanokká lettek az eseményék zajlása során. Az első háború alatt és után vágódott bele a mai idők legnagyobb emberi szerencsétlensége az életbe. Bujdosók hazája lett a nagyvilág. Történt és történik pedig ez a nagy Ígéretek teljesedésének reményében. Nagy ígéretek, hogy szebb és jobb lesz a jövő. És amig reménykedéseinkbe beleőszültünk, a reménységek, a forradalmi álmokból semmit sem láttunk teljesedni. Távolabb állunk ma az emberek boldogulása teljesedésétől, mint bármikor az életben. A múlt szilárd alapjai áldozatul estek egy álomvilág Ígéreteinek. A tatárjárás idején bujdosó lett nemzet és király, de egymástól nem szakadtak el. A vihar elmúlt, hazamentek és a romokon felépítették a második Magyarországot. Sokat szenvedtek. A szenvedések azonban nem ölték ki tisztánlátásukat. A rom Magyarország helyén felépült az uj ország tele ifjú reménnyel, építő munkakedvvel, elhatározott nekilendüléssel. A századok tanítanak. És tanításaik nem felszínesek, hanem mélyek mint a tenger, mint maga az élet. Magyar szenvedéseink mélységéből fel fel tekintsünk az égre, keressük vezércsillagainkat. Otthon sirhantok közt kanyarog a magyar élet, megfagyott ott minden tavaszi reménység. A bujdosó magyarok vezértelenül, széthullottan az egész nagy világban, apró torzsalkodásokban emésztik jobb sorsra méltó erőiket. Biztos és erőteljes eligazítást nem látunk sehol. Tekintéllyel senki sem parancsol, szenvedélyes kirobbanásaikat nem fékezi le senki. Magunkat keressük és önző érdekeink áldozatául odadobjuk legszentebb dolgainkat is, köztük a hazát. Mindenek felett pedig meg vagyunk verve vaksággal. Nem látunk, nem tanultunk és nem tanulunk. Sovány célkitűzéseinket pocsékká verjük mi magunk. Lassanként minden vezér elkopik, az egész magyar élet a kiábrándultak világa lesz. Azon az utón vagyunk. Most, hogy ez a királyi esküvő van, ismét felkavarodik bennünk magyarokban a múlt, annak tanulságai, összekeverednek lelkűnkben múltúnk emlékei, mintha víziók szállanának lelkünkre. Látjuk a népek mindennap romló sorsát, benne a magunkét is. A gyorsan változó politika határozatlanságait, látjuk a pénzre és anyagra épített világ szemeink előtt való széthullását, légüres térségek képződését mindenfelé. Beleszédül az ember abba a gondolatba, hogy a sarkaiból kifordult világ rohanva szalad romlásába. És hová, merre megyünk mi magyarok?? Ha a magyar nemzeti és politikai élet elkopárodott talajába ásónkat egy két nyommal mélyebbre nyomjuk, rájövünk arra, hogy életünk termő talaja ott van a királyság intézménye, élete rendje gazdag földjében. Ennek a múlt értékeit elprédáló korszaknak a történés hamar a végéhez jut. A tékozló fiuk a vándorúiról hazafelé veszik majd Útjukat. Talán egyike-másika meg is érkezik az atyai házhoz. Megégetten, de el nem égve bemennek és elhelyezkednek a munka sorában. Egyelőre jussokat nem keresnek, először építenek, termelnek, dolgoznak, aztán osztoznak. Senkit nem bántanak, mindenkit szeretnek. Az országban rendet teremtenek, megbocsátanak és csak építenek. A kalandoknak véget vetnek, megnyugszanak és sebeket gyógyitgatnak. Ki csinálja meg ezeket a kívánatos magyar vágyakat, reményeket? A nemzet és a király együttesen. Ezek jutottak eszünkbe a szerény és alázatos esküvő idején, amikor a magyar trón várományosa, bujdosásban, idegen földön vezeti oltárhoz, élete társát, élete felét. Járjon boldogság útjukon és lássák meg szenvedéseik jutalmát minden reménységeik teljesedésében. Értük imádkoznak a magyarok sokan, hogy NEMZET ÉS KIRÁLY ismét meglássák az ígéret földjét, Szent István Magyarországát. (A Kath. Magyarok Vasárnapja 1951 május 4-iki szmából.) LEVELEKBŐL Az Önök lapja nekem és bajtársaimnak az idegen légióban olyan mint egy falat jó hazai kenyér. És annyi szenvedés után erőt és kitartást önt szivünkbe; megmutatja, hogy igenis érdemes harcolni, van cél. Ha eljön az idő Ottó király zászlaja alatt megyünk hazánk, Magyarország felszabadítására. Ezt üzeni sok bajtársam is. Mi hiszünk az ezeréves királyságban,, Magyarország felszabadulásában és jövő boldogságában. Távolkelet, Indochina. Szabó József és bajtársai. IV. Károly, apostoli magyar király tragikus halálának hire a messze idegenből 1822 április 1-én délutánján érkezett Magyarország ra s nem sokkal a hir vétele után magam voltam a fültanuja annak, midőn a köztiszteletben állott Apponyi Albert gróf telefonon adott intervjuját e szavakkal fejezte be: “Le roi est mórt, vive le roi” Habsburg-Lotharingiai Ottó Ferenc József főherceg-trónörökösből igy vált II. Ottó néven Magyarország örökösjogu királya (rex hereditárius.) Az örökösjogu magyar király akkor életének tizedik esztendejében és atyjához hasonlóan a száműzetésben,, Madeira szigetén élt. Atyja a gyermek trónörököst már kezdettől fogva a lehető leggondosabb nevelésben részesítette s ennek során különös nagy gondot forditott arra, hogy magyar szellemű neveltetése semmi tekintetben se szoruljon hátra, hanem lehetőleg minden mást megelőzzön. Hat éves korától kezdve Zsámboky Pál személyében ezért magyar papnevelője volt, aki a szinte testvértelenül álló és nehezen elsajátítható magyar nyelvre tanította. Az özvegyen maradt Zita magyar királynéval az élen nem sokkal utóbb az egész család a szigetről Spanyolországba költözött át, ott született meg a nyolcadik és posthumus gyermek: Erzsébet főhercegnő s nem -sokkal a letelepedésük-—után teite meg Báfcíbs Rémig, a magyarországi Szent Benedek Rend pannonhalmi főapátja előrelátóan bölcs, nobilis javaslatát, amely szerint a magyar szellemben való neveltetés biztosítása végett magyar bencések vezessék az örökösjogu király magyar középiskolai tanulmányait, így is történt s a már elhalt Weber Jácint és Solymos Vendel mellett más magyar rendtársak is irányították e tanulmányokat, amelyekből minden tanév végén Zichy János gróf volt vallás és közoktatásügyi miniszter elnöklete mellett magyar nyelven tartott vizsgálaton számolt be az örökösjogu magyar király. A különösen jó nyelvérzékkel bíró ifjú fejedelem könnyen sajátította el a magyar nyelvet s midőn jóval később, magamnak is volt alkalmam előtte megjelenni, nemcsak hallomást, hanem személyes élményként szereztem tanúbizonyságot arról, hogy II. Ottó örökösjogu király a magyar nyelvet úgy beszéli, mint édes anyanyelvét. Midőn teljeskoruságát 1930-ban elérte, a családi ünnep alkalmával hódolóitól magyar díszruhát is kapott ajándékba s azt szívesen öltötte magára a száműzetésben, hogy a tőle földrajzilag távoleső népével a jelképes egyesülést igy is kifejezésre juttassa. Egyetemi és főiskolai tanulmányait a kényszerhelyzet következtében is külföldön végezte ugyan, de eközben mindig volt egy-egy nagy magyar tanítómestere, mint például a kitűnő történész: Angyal Dávid s a Spanyolországból Belgiumba átköltözött uralkodócsalád udvarában állandóan volt szolgálattevő magyar kamarás. Az egyetemi tanulmányok befejezése után az örökösjogu király csaknem a világ minden részében tett utazást s magától a tárgyilagosság mintaképétől és az elismerésekben fukar Angyal Dávidtól hallottam, hogy magyar trónon még nem ült uralkodó, aki oly világlátott lett volna, mint II. Ottó. Az osztrák Anschlussal (1938) indult el tulajdonképpen a második világháború s elindító szellemével, a német nemzeti szocializmussal, az uj pogányság egyik megnyilvánulásával élesen szembelyezkedett az ifjú fejedelem. Ennek a következménye lett, hogy a második világháború és a német invázió elindulásakor az egész uralkodócsalád az ó világból az uj világba tette át a tartózkodása helyét és ettől kezdve a létében mindjobban fenyegetett Ausztriának és Magyarországnak az első szóvivője lett. Az egykori Osztrák Magyar Monarchia benne találta meg legkimagaslóbb érdekképviselőjét, államfők és államférfiak szívesen hallgatták megnyilatkozásait, amelyeket utóbb az Északamerikai Egyesült Államokban mindegyre növekvő hallgatóság előtt mindgyakrabban megismételt. A második világháború befejezésével újabb szerencsétlenség zuhant az Osztrák Magyar Monarchia egykori területére, Szovjetorosz megszállás alá került egész Magyarország s Ausztriának egy része, részben az egykori császárvárossal: Béccsel együtt. Az örökösjogu magyar király ezzel a második pogány veszedelemmel is a legélesebben szembeszállóit, felhívta az országok és világrészek figyelmét a bolsevista világveszedelemre és a legfényesebb eloquentia mellett a legsúlyosabb érvekkel bebizonyította, hogy amig nincsen az egykori Osztrák Magyar Monarchia helyén egy ismét erős dunai államszövetség, addig Európa keleti részén Berlintől Bagdadig a németség, Moszkvától az Adriáig a szlávság előtt áll szabadon a nemzeti szocializmus és annak ikertestvére: a bolsevizmus fékezhetetlen hóditó útja. Eközben hozta magával a sors, hogy a száműzetésben lévő örökös jogú magyar király 1947 nyarán jött össze a tengeren-tuli Utján járt Mindszenti József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország herceg prímásával. Róla köztudomású volt, hogy erősen monarchista beállítottságú s ebből legkevésbé az egymásután bitorló kettős magyarországi megszálló hatalom előtt csinált titkot. Mint Esztergom érsekét ősidőktől fogva megillette a királykoronázás joga s Magyarország hercegprímása — király távollétében — az első magyar közjogi méltóság volt. Jól tudta, hogy ez minő kötelezettséget jelent számára s midőn Chicago melletti rövid találkozásuk végétért s az örökösjogu magyar király kezet szorított az akkor már az egyházüldözések miatt életveszélyesen megfenyegetett magyar prímással, nemcsak a kezeik, hanem a szemeik is találkoztak Ottó trónörökös