Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1951-03-15 / 3. szám

1951 március.

“KRÓNIK A”

3-IK OLDAL'

MAGYAR NAGYBŐIT -MAGYAR FELTÁMADÁS

Irta: CZIKÁNN-ZICHY MÓRIC.

Krisztus feltámadását ünnepli most a keresztény világ és mi magyarok is ott haladunk a hozsannázók sorában. Bár keresztény lelkünk a feltámadás himnuszát zengi, magyar szivünk úgy érzi, hogy még messze vagyunk a nagy magyar feltámadástól még benne vagyunk a Nagyböjt komor időszakában és sok biztató jel dacára sem tudjuk még mikor érjük végét.

Az évenként visszatérő Nagyböjtnek fontos szerepet szánt az Egyház s ez nem csupán a szomorúságnak, a bánatnak ideje, hanem az évnek az a periódusa, amikor a hivő keresztény magába száll, megvizsgálja lelkiismeretét és nyíltan felteszi a kérdést Isten és önmaga előtt vájjon jól sáfárkodott-e a reája bízott lelki javakkal? A mi, sajnos, már túlontúl hosszúnak látszó magyar Nagyböjtünknek is ez kell legyen célja és értelme. Az emigrációba szorult magyarságnak most kell komoly őszinte lelkiismeretvizsgálatot tartania afölött jól gazdálkodott-e azokkal a szellemi talentumokkal, amelyeknek megőrzését és kamatoztatását az otthon szenvedő magyarok tőle várják. Sajnos, ha ezt a lelkiismeretvizsgálatot minden pártpolitikai elfogultságtól mentesen ejtjük meg, arra a szomorú eredményre kell jutnunk, hogy bizony sok mulasztás és tévelygés terheli a magyar emigráció nagy, részét, sok hibától kell megtisztulnia mielőtt tisztán állhat a magyar Husvét ihletett pillanatában a magyar nép elé.

Otthon szenvedő véreink sokat remélnek a magyar emigrációtól. Azt remélik, hogy ez céltudatos komoly munkával törekszik arra, hogy barátokat szerezzen a magyar nép számára a külföld nagy nemzeteinek vezetői között, ugyan akkor céltudatos propagandamunkával eloszlatni igyekszik azokat a tévhiteket és rágalmakat, amelyeket egy ellenséges benesi propaganda évek hosszú során át szórt a magyarság fejére, aminek nyoma még mindig ott él a nyugati népek közvéleményének tu, datalattiságában. Hiszik azt, hogy a magyar emigráció minden igyekezetét arra összpotositja, hogy a szomszéd dunavölgyi népek számkivetett vezetőivel a jövő együttélés problémáit rendezze annak tudatában, hogy ennek a legjobb pillanata most adódott, amikor a vasfüggöny mögötti közös szenvedések összébbhozták e népeket egymáshoz. Bíznak benne, hogy már most keressük s kutatjuk azokat a gazdasági erőforrásokat, amelyek majdan segítségére fognak sietni a felszabadult országnak, amely1 meztelenül kifosztva fog állani még sokkal tragikusabb gazdasági körülmények között, mint az 1945-ös u. n. “felszabadulás idején. Remélik, hogy a vasfüggönyön kívül fel fog nőni egy magyar fiatal generáció, amely tudásával, jellembeli kiválóságával, hivatása komolyságára való céltudatos nevelésével meggyógyítani fogja tudni azokat a szörnyű sebeket, amelyeket a stalini iskola a magyar nép lelki müveit, ségén ejt. Hiszik, hogy minden igyekezetünk arra összpontosul, hogy a magyar tudomány, művészet, kultúra, fennmaradt értékeit a jövő S2ámára átmentsük &

Ezzel szemben azt vagyunk kénytelenek látni, hogy az emigrációnak egyes csoportjai még mindig összetévesztik a nagy nem zetpolitikai célokat a pártpolitikai programokkal. Ha elolvassuk, vagy meghallgatjuk számos tényezőinek kijelentéseit, nem gondolhatunk másra, mint arra, hogy ezek a jó urak a felszabadulás utáni magyar élet első fejezetét úgy képzelik el, hogy ki fognak állni a magyar tömegek elé és nagyjában igy fognak szólni hozzá: “Azt hiszem magyar testvéreim tudatában vagytok annak, hogy az ország nagy katasztrófá. ja akkor következett be, amikor a gonosz külső erőszak engemet és politikai barátaimat a hatalom gyakorlásától elütött. Ettől a naptól számítódik Magyarország bukása, mert ami utánam következett, az mind rossz, bűn, hazaárulás volt. De hála Istennek még itt vagyunk és tudva biztosan azt, hogy Ti is ugyanazt akarjátok mint mi — készek vagyunk újra átvenni a hatalmat és ugyanott folytatni, ahol annakidején annak gyakorlását abbahagytuk”. FI tudom képzelni azt a csalódottságot, amely az otthoni magyarság arcán ki fog ülni, amikor a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenki ugyanezzel a formulával fogja akarni megkörnyékezni azokat, akiknek voksaitól a hatalmi bársonyszékbe való ujrabelendülését várja és ahelyett, hogy a sok szenvedéstől porig sújtott magyarság felépüléséhez a szerető orvos segítő kezét nyújtaná, oly problémák elé akarja állítani az elnyomatás hosszú évei alatt elgyöngült társadalmat, amelyre az első pillanatban választ adni sem lenne képes.

Merem állítani, hogy hamisabb utakon nem járhat a magyar emigráció mint annak az elképzelésnek vonalán, hogy politikai intrikák, széthúzások, személyi harcok döntöbirájául majdan a magyar népet akarja igénybe ven. ni, mert ez joggal fogja azt válaszolni: uraim, ott kint a számkivetés hosszú évei alatt, amikor minden nehézség és szenvedés dacára Ti abban a szerencsés helyzetben voltatok, oly országok vendégszeretetét élvezhettétek, ahol gondolat, sajtó és gyülésszabadság van ti nem tudtátok ezeket a kérdéseket egymás közt elintézni és negatívumok helyett pozitívumokat hozni haza az emigrációs évek munkájának gyümölcseként? Tehát magyar testvéreim szálljunk magunkba .verjük ki fejünkből a közelmúlt évtized zavaros éveinek kótyagos emlékeit, ha előre akarunk haladni úgy ne nézzünk folyton folyvást hátrafelé, mert úgy csak elbukhatunk az utón. Ne legyünk hasonlóak a hazatért francia emigránsokhoz, akikről Tál. leyrand mondotta, hogy semmit sem felejtettek de semmit sem tanultak hozzá.

Ha a sors, akaratunk ellenére is, távoli országokba, Óceánokon túlra sodort el bennünket úgy tanuljunk azoktól az országoktól, vegyük át mindazt ami ott jó és helyes, igyekezzünk beleilleszkedni e távoli népek és földrészek életébe már csak azért is, hogy haránk számára igy több megértést találjunk, és ne zárjuk el magunkat egy szellemi gettóba mint azt a zsidók tették, hogy önvádoló marcangolással keressék és kutas, sák még ma is Jeruzsálem pusztulásának okait.

Eggyel legyünk tisztában, bármely időben, bármely politikai nézetből kifolyólag is voltunk kénytelenek elhagyni hazánk földjét, valamennyien megvert, legyőzött seregnek vagyunk szétszórt katonái, valamennyiünket legyőzte a világot fenyegető rém Szovjetoroszország. Ha esetleg más időben és más körülmény között is történt legyözetésünk az korántsem jelenti azt, hogy bárki a megvert serégek tábornokai közül a maga számára vindikálhassa a győztesnek kijáró Mária Terézia rendet. Hiszen a legyözöttek között vannak a Nyugati Nagyhatalmak épen úgy mint az Egyesült Államok is, akiket a hajdani szövetséges ugyancsak megfosztott a közös győzelem gyümölcseinek élvezetétől, belekényszeritve őket egy újabb felfegyverzés szédítő költségeibe. Koreában Inuökinábah már folynak a véres harcok és ugylehet, a harmadik vi, lágháboru küszöbön áll. Amikor tehát egy hatalmas közös ellenség ellen a világ minden szabad népével kell összefognunk, csak olyan fegyvertársakat kívánunk, akik utógondolat nélkül a nyugati államgondolat szabadság-eszményeit követik -és azokért küzdeni a majdan megújuló - Magyarországban pedig azok jegyében komolyan dolgozni akarnak.

Természetesen legkevésbbé van szó arról, hogy a magyar múlt nagy értékeiről, az ezer éves történelem hatalmas mozgató erőiről, a magyar életet formáló tradíciók, ról megfeledkezzünk. Sajnos e téren is komoly hibák vannak. Itt van például a magyar alkotmánynak, a történelmi jogfolytonosságnak kérdése, amely a pártpolitikai küzdelmek felett álló vitathatatlan, fundamentális eszméje kellene legyen a magyarságnak. Ezzel szemben uton-utfélen azt kell tapasztalnunk, hogy avatatlan kezek a pártpolitika mocsarába akarják lerántani ezt a történelmi múlttól megszentelt problémát. Az egyik oldalon azt olvassuk, hogy a legitim királyság restaurációja egyenlő lenne a feudális múlt feléledésével, holott egy középiskolai történelem könyv elolvasása is elegendő annak megállapításához, hogy éppen az uralkodóház volt azt, aki a jobbágyság érdekeinek védelmében állt szemben a feudális urakkal. Mások a nemzeti érdekek veszélyeztetését látják egy „idegenfaju” király személyében, nem gondolva arra, hogy épen ez az idegenfaju dinasztia szabadította fel Magyarországot a török uralom alól és tette a nyugati kulturközösSég tagjává, azt az országot, amelyet a török a Balkán életformájára akart juttatni. Vagy előjönnek a történelem lomtárából elavult régi fegyverekkel, amelyekkel Ottó trónörököst ma több mint száz év után felelőssé akarják tenni az aradi vértanukért és kuf. steini bebörtönzésekért, amelyeket dédnagybátyja 19 éves fővel, rossz tanácsadóinak hatása alatt rendelt el, és hibáját belátva ezt egy majdnem két emberöltőre terjedő bölcs uralkodással igyekezett jóvátenni.

Mások végül a felekezeti kérdés tüzcsóváját akarják e kérdés körül lángralobbantani. Pedig lássuk be azt, hogy mi valamennyien itt kint az emigrációban, Radvánszky Antal szellemes megállapítása szerint, csupán “negotiorum gestorai” megbízás nélküli ügyvivői, vagyunk az otthoni magyarságnak. Csak egy férfiú mondhatja magáról azt, hogy a magyar történelem jogán megbízatása van a magyar nemzet jogos képviseletére és az az egy férfiú a magyar trón legitim örököse.

Az ország legnagyobb közjogászai már az 1921. évi trónfosztó törvény meghozatalának idején megállapították, hogy a legitim királyság továbbra is fennáll, hisz maga e törvény mondja ki indokolásában azt, hogy csak idegen hatalmak nyomására jött létre. De nem szüntette meg a legitimitást a Pragmatica Sanctionak egyik sokat vitatott kitétele sem, éppúgy mint az a tény, hogy vis maior hatása alatt Ottó trónörökösnek nem állott módjában Atyja haiála után magát az 1790. évi törvény értelmében hat hónapon belül, megkoronáztatnia. Természetesen nem változtat a legitimizmus jogi helyzetén sem a Szálasi féle erőszakos hatalomátvételi kaland, sem az orosz megszálló fegyverek-jelenlé. tében kívülről feldiktált köztársaság” deklarálás.

Bárhogyan gondolkozzék is valaki a magyar jövő problémáiról, el kell, hogy ismerje e tényeket, mint ahogyan az otthoni magyarság, mely a szenvedések által megkomolyodott, az örökös élethalál-harc által megedződött sem fog tudatban hitelt adni semmiféle olcsó politikai intrikának, propagandának és méregkeverés. nek, hiszen itt nem valami tisztavirágéletü pártpolitikai, hanem a nemzet jövőjét érintő alapkérdésről van szó.

Tehát szálljunk magunkba a Nagyböjt komor napjai alatt, tisztítsuk meg lelkünket minden felesleges sallangtól, indulattól, szenvedélytől, tiszta látásunkat elhomályosító szélsőséges gondolatok, tói. Halljuk meg benne azt ami egyetemes örök magyar érték, a többit seperjük ki mint a múltnak terhes emlékét és sokszor bizony szennyét. Akkor ha megfognak kondulni egyszer a Magyar Feltámadást hirdető harangok, mi valamennyien akárhonnan jöttünk is, egymás mellett haladva fogunk visszatérni hazánk földjére abban a tudatban, hogy távol idegenben is megtettük kötelességünket hazánkkal szemben és tiszta tógában állhatunk otthoni testvéreink elé!