Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-12-15 / 12. szám
1951 december. “K R Ó N IK A” 5-1K OLDAL KALIFORNIAI MESSZELÁTÖ Irta: Dr. HERCZEGH JÓZSEF, református lelkipásztor. jén idegen fajú és ajkú népek is élnek. ' XIX-ik század elejéig ti a prob lénia nem jelentkezett teljes hatóerővel, amíg a társadalom nemességre, városi polgárságra és jobbágyságra volt tagolva. A nemesség'túlnyomórészt magyar volt; ha sorai közé a Felvidéken és Erdélyben a nemzetiségek közül sokan felemelkedtek, azok teljesen asszimilálódtak a magyar kultúrához. A városi polgárság,, mely nagyrészt német eredetű .volt. annyira be volt ágyazva az ország ipari és kereskedelmi életébe, hogy semmiféle különállási törekvés iránt sem volt érzéke. A szükségszerű fejlődés korszakában azonban, amikor a nemesi előjogok leáldozóban voltak és a polgári jogegyenlőség eszméje szerte a világon diadalmaskodni kezdett az u. n. nemzetiségek nacionalista öntudata is fellángolt. A Monarchia másik felében a Lajtán túl az uralkodó és felelős államférfiak már akkor tisztában voltak azzal, hogy ez a kérdés gyökeres rendezésre szorul és már a múlt század derekán megvalósították az idegen ajkúak, iskolai és kulturális szabadságát, amellyel elérték, hogy az Ausztria keretén belül élő népek, ha további lépésekre törekedtek is, önállóságuk érdekében sokáig nem gondoltak a Monarchiától való teljes elszakadásra. Magyarország helyzete akkoriban még előnyösebb volt. Ha csak azokra az intézkedésekre korlátozódott volna, amelyeket Ausztria megtett, úgy a sokkal kisebb igényű magyarországi nemzetiségeknek hosszú évtizedekre való teljes megelégedését érte volna el. Azonban a magyar kormányok az egységes magyar nemzet, immáron légüressé vált fikcióját, nem voltak hajlandók feladni és mereven elzárkóztak minden olyan kísérlet elől is, amely a Monarchiának federativ alapokon való átszervezésére irányult. E tévedést a mostani számkivetésben élő bus nemzedéknek kell az utolsó percben helyrehoznia, ha azt akarja, hogy a jövő Magyarország építő nemzedékévé váljék,; akinek emlékét az utókor tisztelettel és szeretettel fogja övezni. Ha a magyarság akkoriban magához ragadta volna a kezdeményezést, ha maga mondja más fajú és nyelvű honfitársainak azt, hogy ime elérkezett az órája annak, hogy az együttélés uj módját megtárgyaljuk, hiszen bennünket egy közös földrajzi egységen kivül egy sok évszázados történelmi múlt, közös harcoknak emléke köt össze, mi nem szakadhatunk el egymástól, de Ti felnőttetek már,, kiléptetek a gyermekcipőkből,Önálló egyének vagytok, akiknek jogukban áll saját életformátokat megválasztanotok, üljünk össze és tanácskozzuk meg jövőnket, találjuk meg az utat, amelyen egymás mellett járhatunk a közös cél felé. Akkor valóban nagy lett volna a magyar nemzet és a Monarchia tarka népmozaikján belül övé lett volna pálma. A Lajtán innen és túl egyforma tisztelettel tekintettek volna reája. benne látva a szabadság gondolatának méltó hordozóját. Hogy nem úgy történt, annak lön következménye Trianon, az 1946-os Párizs és mindaz a sorscsapás, amely úgy népünkre, mint Középeurópára szakadt a szerencsétlen XX-ik század folyamán. * s * De most, hogy okultunk e szörnyű kegyetlen tanulságon, meg van adva a lehetősége annak, hogy a hibákat kijavítjuk. Ma, amikor a Duna völgye a legszörnyübb pusztulás képét mutatja, amikor ott a múltnak csak üszkös romjai meredeznek az ég felé és egy ázsiai hóhér akarja világuralmát felépíteni azokon, ma, amikor az egész világ aggódva figyeli azt, ami a Vasfüggöny mögött történik és mindinkább rádöbben arra, hogy ugyanez a veszély fenyegeti öt is, kezünkben van a kibontakozás lehetősége. Rajtunk áll, hogy kinyújtsuk kezünket a Dunavölgy testvérnemzctei felé. Ma, amikor a kommunizmus elleni harcban glóriák szövődtek a mártír Mindszenty prímás és sokezer társán keresztül a magyar nép homlokára és a nyugati szabad világ előtt a magyarság hitele mindinkább emelkedőben van, itt a legjobb lélektani pillanat arra, hogy kezdeményező szerepre vállalkozzunk, hogy mi legyünk azok, akik a szomszédos népeknek velünk való egyenjogúságát elismerve, azokkal a jövő együttélésnek, a federációnak alap jait lefektessük. Ma már minden józanul gondolkodó magyar tudja azt, hogy nem úgy, amint azt egy helyen olvastuk. "magyar-szlovákokkal” és magyar-románokkal” lesz lehetséges megalkotni a dunavölgyi egységet. Tudja, hogy a régi közjogi fogalmakból már csak egy él eleven erővel: a királyságnak egybefogó tekintélye, amely biztosíthatja azt, hogy a közös nevezőre hozott népeknek a legmesszebbmenő önállóság megvalósítható anélkül, hogy ez a federáció stabilitását veszélyeztetne. A kommunizmus rabigájától felszabadított országnak semmiképen sem szabad a régi nemesi Magyarország felújításának lennie. Demokratikus uj államegységnek kell majd a népköztársaságok helyére lépnie a demokrácia legegészségesebb alapjain, a népek egjrenlőségén és az emberi jogok tiszteletbentartásán, mert ekként a boldog jövőnek biztos záloga lesz. Az uj Magyarország bethlehemi jászolánál állunk ma. Még csak szegényes istállóban, de ha a jó Isten is úgy akarja úgy nemsokára a büszke Duna partján. A COMMON CAUSE A RABNÉPEKÉRT. A Common Cause amerikai antikommunista szervezet a new vorki Waldorf Astoriában karácsonyi fogadást tartott. Az estély folyamán Impelliteri new yorki pol gármester mint az ünnepség diszszónoka tett hitet Amerika népének és New Yorknak a kommunista iga alatt görnyedő népek iránti érzéseiről. Címváltozásokat kérjük a régi cím feiemlitésévei azonnal bejelenteni. A szentföldi zarándok semmiképpen el nem mulasztja a Pásztorok Mezejének fölkereséset. Betlehem városának közelében fekszik az a lankás domboldal, amelyet évezredek óta ezzel a név vei jelölnek mg. Azért nevezik Pásztorok Mezejének ezt a területet, mert a hagyomány azt tartja, hogy erről szól az írás szava: “Valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájuk mellett.” (Lukács ev. 2:9). Negyedszázados clevelandi szol gálatom idején, egyik szabadságidőmet Egyiptomban és a Szentföldön töltöttem. Az Ur 1933-ik esztendejének felejthetetlen hónapjai maradnak ezek egész életemre. Amikor fölkerestem Betlehemben, a hatalmas katedrálisban az Isteni Gyermek jászolbölcsöjét, kilátogattam a Pásztorok Mezejére is. A meleg, őszi napsugárban ott ragyogott a lankás domboldal és maga a Mező, amelyen ott legeltették nyájukat a betlehemi pásztorok, éppen úgy, mint évezredekkel ezelőtt. Amint végigjártam újra és újra a sok emléftkel gazdag vidéket, lelkem mélyen fölcsendült az a régi angyali üzenet, amelyet a betlehemi pásztorok hallottak először: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóakarat!” Örökszép és felejthetetlen üzenet ez, évezredről évezredre, az emberi szív számára. . . Hallgassuk meg azért ezt a drága üzenetet az idei Karácsonyon is és értsük meg tanítását! ‘ DICSŐSÉG A MAGASSÁGOS MENNYEKBEN AZ ISTENNEK.” Mivel is kezdődhetnék mással a Jézus Krisztus születéséről szóló örömhír, mint Isten dicsőségének hirdetésével. . . Hiszen ez olyan óriási örömhír, amelyhez foghatót emberi fül még nem hallost. Ezt hirdeti nagy lelkesedéssel az angyali sereg: “Ne féljetek, mert ime hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Ur Krisztus a Dávid városában.” (Lukács ev. 2:10-11.) Igen! Isten dicsőségének hirdetése a legnagyszerűbb bevezetése a Jézus Krisztusról szóló örömhírnek. * * * A “modern” ember számára a krisztusi tanítás elfogadása talán éppen azért a legnehezebb, mert Isten dicsőítésével kezdődik, folytatódik és fejeződik be. . . Hogyha sokszor elmereng is a “modern” ember a Mester gyönyörűséges tanításán, oly nehezen jut el a nagy elhatározásig, hogy a szivét, lelkét, egyszóval egész életét átadja az isteni Megváltónak. ... A “modern" ember fogalma a huszadik században alakult ki teljesen. Igyekezett ez az ember típus mindent megtagadni, ami isteni a földi halandónál: a jóllakott barmok társadalmát akarta és akarja ma is megépíteni. Ifjúságom idején, a huszadik század első évtizedében, óh milyen mohón faltuk azokat a ‘ modern” írókat, akik hirdették az üzenetet ez uj embertípusról. . . . A sok közül most is újra fülembe csendül Nietschének egy-egy mon data. Milyen fennen hirdette az istentelenséget hires könyvében: “Imigyen szóla Zaratustra. "Egyegy ilyen mondata mindennél világosabban beszél az istentagadásról:” Én vagyok Zaratustra, az istentelen! Aki istentelenebb nálam, hadd élvezzem tanítását.” Hát élvezte is tanítását a modern ifjúság azon a hires egyetemen: a Baseli Tudományegyetemen, amelynek egykor én is ösztöndíjas diákja voltam. Valamikor Nietsche volt ezen nagy egyetem legkeresettebb professzora. Jaj de sok gyenge hitü ifjú embernek borította fel hitét as életét! Mert hiszen ő volt maga a Zaratustra, az Istentelen. Ő akarta élvezni azok tanítását, akik nálánál istentelenebbek voltak. Szegény Nietschének magának is felfordult a lelki világa és mint tébolyodott, élő halott tengte át életének utolsó szakaszát. Hogyha most élne szegény, hát akkor volna alkalma élvezni azok tanítását, akik nála is istentelenebbek. Hiszen napjainkban országok, sőt világrészek vannak az istentelen “modern” diktátorok rémuralma alatt, ahol a mindennapi kenyeret is megtagadják Isten leghübb gyermekeitől és szolgáitól. # í*í Ha a vörös diktatúra mocskában gyötrőrő fél Európa és fél Ázsia népeire gondolunk, akkor csak sóhajtások és könnyek között száll fel ajkunkról és szivünkből az évezredes karácsonyi üzenet szava: “Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek!” De a mi szivünk mégis ünnepel. Ünnepel úgy a mai, mint az évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőtt meggyötört mártírok seregével. Mert a mai életünk fundamentuma a krisztusi örömhír. "Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek!” “ÉS E FÖLDÖN BÉKESSÉG." « Egészen bizonyos, hogy az emberiség életében nem volt még korszak, amelyben annyit beszéltek volna a békéről, mint ebben a mi mai korszakunkban. A vörös diktátorok parancsára nemcsak egész országok, hanem szinte világrészek lakói békenyilatkozatokat írnak alá. Az aláírók számáról már nemcsak milliókban, hanem százmilliókban beszélnek. És jaj azoknak, akik nem írják alá ezeket a hazug bckenyilatkozatokat. A nép ellenségének hirdetik őket a vörös gonoszok és munkájuktól, otthonuktól megfosztják őket. Könnyen megnyílik előttük az internáló táborok halálkapuja. De hát még a békekongresszu-
