Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1951-12-15 / 12. szám

f 4-IK OLDAL'

"KRÓNIK A”

1951 december.

nevelő munkájukat, hogy átmentsék jó magyarnak a rossz befolyásoktól annyira megkörnyékezett fiatalokat, a jövő ifjúságát.

Búcsúzunk. Regina királyné is fel áll és a kezét nyújtja. Magyar Testvéreim! letiport Hazánkban és szerte-szórva a nagy világban, akik hívek maradtatok Hazánk tradíciójához, királyotokhoz, utólagos engedelmetekkel a Ti neve-, tekben is elbúcsúztam Regina királynétól. Mert amikor kezet fogott velem, — a kezét hirtelen az arcomhoz szorítottam. Tudom etikett-ellenes volt, dehát a szívnek nem lehet parancsolni. Ezzel a forró szeretettől áthatott mozdulattal a Ti és az én változatlan hűségemet tolmácsoltam. Átvettétek mindnyájan az én gondolatomat, mert a szoba megtelt az otthoniak és a bujdosók árnyalakjaival. A

munkások, az intellektuelek vállán ott láttam a nehéz keresztet, a katonákat sok-sok érdemjellel és a kezükben koldusbottal. Ott voltak a hűségükért hontalanná lett ifjú idegenlégiós katonák, akikről a királyné előzőleg aggódva mondta:

— Mit lehetne tenni, hogy segítsünk rajtuk?!

* # *

\

Mikor a királyi-pár lakosztályából eljöttem s végig mentem a csendes Fifth Avenuen, a Central Park leveleitől megfosztott csupasz faágak úgy nyújtózkodtak a téli ég mély kékségében, mint a beteljesülésre váró, tiszta magyar vágyak. Elégedetten felsóhajtottam:

UfJAM KIRÁLYOM, OTTÓ — JÓL VÁLASZTOTTÁL!

UJ ESZMÉKKEL,

BOLDOGABB VJ ESZTENDŐK ELÉBE.

Irta: CZIKANN-ZICHY MÓRIC.

Uj eszmékkel, boldogabb uj esztendők elébe. . .

Karácsony szent Estéjén a fenyőfa pislogó gyertyáinak fényénél szálljunk magunkba a világ minden táján szétszórt szabad magyarok! Tegyük fel a kérdést, eleget tettünk-e mindenben annak a szent kötelességnek, hogy szegény szenvedő hazánk és sínylődő népünk védői legyünk minden szavunkkal, tettünkkel.

Az emigráció nagy feladatokat ró ránk, azonban nem elég az, ha a mi egyéni elgondolásaink vágyálmaink és képzeletbeli reményeiink alapján óhajtunk építő munkát végezni hazánk érdekében. Ha azt akarjuk, hogy ez valóban eredményes legyen, céltudatosnak és főleg az adott helyzetekkel számolónak kell lennünk. Mindenekelőtt tegyünk le arról a magyar emigrációs sajtóban és propagandában mindjobban elharapódzó jelenségről, hogy oly negatívumokban éljünk, ki magunkat, mint a múltnak örökös felhánytorgatása. Mi lett volna akkor ha ez vagy amaz a politikai irányzat győzedelmeskedett volna vagy pedig, hogy mily nagy bűnök terhelik ennek vagy annak a rezsimnek lelkét, stb. Mindezek a problémák egy későbbi történetírás itélőszéke elé tartoznak, taglalásukkal nem tudjuk visszafordítani az eseményeket, nem tudjuk meg nem történtté tenni azokat a katasztrófákat, amelyek Magyarországra rászakadtak.

De még az sem viszi előre a magyar ügyet ha szemlélődésünkben ■még hátrább megyünk. Ha arról ábrándozunk, hogy Mátyás király vagy az Anjouk alatt mily hatalmas volt a Nagymagyar Birodalom, mily fényes periódusai voltak nemzetünk múltjának és abból azt a következtetést óhajtjuk levonni, hogy hazánk ujrafeltámadása esetén ezeknek maradéktalan (helyreállítását kell végcélnak tekinteni.

Történelmi múltúnkról és tradiciótíkról megfeledkezni semmieset. re sem szabad. Ezekből azonban

ki kell válogatnunk azokat, amelyek még a mai gyökeresen megváltozott és felforgatott körülmények között is eleven erővel hatnak és a múlt dicső emlékeinek vitrinjébe kell zárnunk mindazt, ami a mai időkben már nem bír élő jelentőséggel és gyakorlati alkalmazhatósággal.

Nemcsak a magyarellenes propaganda, de még a velünk rokonszenvező külföldi kritikusok is akként szoktak jellemezni bennünket. hogy romantikus, ábrándozó nép vagyunk, amelyből hiányzik a realitások iránti érzék és inkább érzelemvilágban éli ki magát semmint szembenézzen az élet sokszor kiábrándító valóságával. Bizonyítsuk be a világ előtt ennek ellenkezőjét, bizonyítsuk be, hogy a ránk mért szörnyű sorscsapások súlya alatt megváltoztunk, hogy mi, akik a nyugati kultúra védelmében küzdöttünk és véreztünk évszázadokon keresztül, ennek a nyugati szellemnek józan objektivitását is magunkba szívtuk.

Ebben csak megerősíthet bennünket az, hogy kénytelenek vagyunk hazánk sajátos levegőjétől távol idegen kulturnemzetek körében élni, akik igaz, hogy lényegesen szerencsésebb körülmények között, hatalmasat tudtak alkotni, olyat, amiből mi csak tanulhatunk.

Hogy mindjárt egy példát említsek. amely tág teret nyújt arra, hogy hasznos és eredményes propagandát tudjunk kifejteni a jövő Magyarország ujjáépülése irányában, az Egyesült Európán belül a regionalis Dunakonfederació kérdése.

Tudjuk jól, hogy Európát a nacionalista ellentétekből fakadó háborúk bontották lángba századunk folyamán immár kétszer. Tudjuk azt is, hogy a mai világveszedelmet és egy esetleges harmadik világháborút jelentő kommunizmus, ha kifelé a nemzetközi munkásszolidaritás jelszavait hirdeti is. valójában egy újabb világuralomra törekvő népnek, az orosznak olthatatlan hatalmi étvágyával egyenlő. Tehát ha azt akarjuk.

hogy egy uj Európa békés jövője biztosítva legyen, ki kell zárnunk az örök háború vezető ultra nationalista gondolkodást. Ezt természetesen nem egy ködös nem zetköziség utján lehet elérni, mert a népek és nemzetek között faji, nyelvi és kulturális külömbségeket nem lehet kiirtani és utópisztikus ábrándvilágba torkolnánk akkor, ha Európa országainak maradéktalan egybeolvadását hirdetnék. Más módon kell keresni a nationalista ellentétek kiküszöbölésének útját, azon gazdasági szociális és hatalmi differenciák kikapcsolására kell törekedni, amelyek végső gyökerei az egyes nemzetek között* jelentkező súrlódásoknak és sokszor pusztán a nacionalizmus köpenyébe vannak burkolva. Oly gazdasági egységeket kell megteremteni, amelyeknek keretén belül a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem legalább is megközelítően egyensúlyban van, tehát a lakosság megélhetését, biztos ■ kenyerét és jövőjét biztosítani lehet.

Ugyanakkor azonban az állami és társadalmi életnek oly formáját kell kialakítani, amely a politikai ellentéteket a minimumra csökkenti és lehetővé teszi azt, hogy az államalakulatnak népessége minden belső zavartól és egyenetlenkedéstől mentesen tudja erejét megélhetésének biztosítására és jobb gazdasági jövője kiépítésére fordítani, anélkül, hogy felesleges politikai feszültségek őt ebben akadályoznák. Még a mai feldúlt Európában is vannak oly békés szigetek, ahol ez a “vágyálom” teljesedésbe ment, pld. a skandináv államok szövetségében, aho az orosz veszélytől eltekintve nincs társadalmi, szociális vagy . politikai probléma, — aminek az a természetes következménye, hogy ezek az aránylag nem gazdag és természeti kincsekben sem bővelkedő országok a legnagyobb jólétben és békességben élnek, önálló állami keretekben, de egymást gazdaságilag kiegészítve.

Ehhez hasonló békés együttélésnek lehetősége a Duna meden céjében is adva volna a jövőben, ha azoknak előfeltételeit előre kidolgozzuk és az ott érdekelt népek képviselői között, valamint a világ ujjárendezésénél vezető szerepre hivatott Nagyhatalmak körében ügyes, céltudatos propagan dával terjesztjük.

s& * *

A Kárpát-Duna medence valóban ideális földrajzi és gazdasági egység, amely mezőgazdasági termékeivel,, ipari nyersanyagjaival, bányakincsével s faállományával, racionálisan beosztott gazdálkodás mellett, a benne élő népek számára a jólétet biztosítani tudná. A történelem egy különös játéka vagy inkább az Isteni Gondviselésnek akarata volt, hogy ezt az Európában szinte egyedülállóan körülhatárolt területet egy egynyelvű nemzet sohasem tudta benépesíteni. A magyarság mond. ta ezt a területet egy évezreden át a magáénak és ha nagyrahivatott nemzetünk történelme oly békés fejlődésü lett volna, mint Európa többi népéé, úgy valószínűleg egységes magyarajku népességgel

be ís tudta volna azt tölteni az évszázadok folyamán,, úgy, hogy már csak a néprajz tudománya tudott volna az eredet szerint külömbségeket tenni.

Hiszen a ma legegységesebb nemzeti államot alkotó Franciaország, Spanyolország vagy Német ország népe sem volt eredetileg tisztán frank, latin vagy germán eredetű. Hogy csak a legkirívóbb példát említsem, a ma talán legmarkánsabb németnek ítélt néptörzs, a porosz eredetében szláv volt és csak hosszú fejlődés után germánizálódott el.

Ehhez hasonló lett volna a helyzet Magyarországon is, ha előbb a tatár nem dúl végig hazánkon, ha később az évszázados török elleni harcokban a férfilakosság szine-virága nem vérzik el a harcmezőn és ugyanakkor a Balkán felől menekülők rajai nem lassú beszivárgás, hanem tömeges betódulás formájában nem keresnek menedéket a Kárpátok hegylánca és az Alduna biztonságot jelentő vonala mögött és végül, ha nem következik be Mohács és az azt követő 150 éves török hódoltság. Mindezekről a tragikus körülményekről sem őseink, de még kevésbé a mai magyar nemzedék nem tehet és itt történelmi felelősséget kutatni teljesen meddő feladat volna.

De ugyanolyan történelmi hiba lenne az is, ha ennek a szomorú ténynek a konzekvenciáit nem vonnánk le és nem akarnánk tudomást venni arról, hogy a magyarságnak a többi társnemzettel való együttélése történelmi szükségszerűség.

Ez talán a mohácsi vészt követő évszázadokban nem tűnt ki annyira mint később. Hiszen az uralkodó Habsburg ház. mely Mohács után egyidejűleg Csehország birtokába is jutott és ennek közjogi önállóságát megszüntette, egészen a szerencsétlen 1849-es évig sohasem tett komoly kísérletet arranézve, hogy Magyarországot tartományi színvonalra siilyessze. Igaz, nem uralkodott mindig alkotmányosan, dehát az akkori időkben, amikor még a Britt uralkodók is megkísérelték a parlament nélküli abszolút uralkodást bevezetni, ez nem volt elszigetelt és Magyarországra korlátozódó jelenség.

Ha a váltakozó történelmi események mérlegét megvonjuk, úgy az a magyar állami önállóság szem pontjából pozitív eredményt mutat fel. A magyarság mint önálló államalkotó nép átvészelte a történelem legsúlyosabb viharait. Igaza volt az egyik legkiválóbb magyar történetírónak, ifj Andrássy Gyulának akkor, amikor megkérdezték, mit tart a magyar történelem legkiválóbb tényének és erre azt válaszolta: “Azt, hogy létezünk.“ Ez a tény bizonyítja leginkább, hogy a magyarságnak egy uj Európában is fontos szerep jut osztályrészül,, azonban csakis akkor, ha ma hite eddigi legnehezebb órájában önmaga tudja kialakítani sorsát és nem engedi, hogy külső beavatkozások döntsék el azt. A magyarság akkor követte el addig csodálatosan bölcs politikájában az első komoly hibát, amikor egyszerűen nem akart tudomást venni arról, hogy föld-