Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)

1950-11-15 / 11. szám

4-IK OLDAL “KRÓNIK A” 1950 november A magyarság égő nyílt sebe: Az orosz­országi hadifoglyok és elhurcoltak... zet egyrészében megingathatják az iránta érzett bizalmat és hitet. Úgy hitték, hogy a két háború kö­zötti majd az 1948-as “jubileumi év” alatt gyilkos erővel felfoko­zott Habsburg-ellenes propaganda hatása elég erős ahhoz, hogy a nemzet jórészét elfordítsa a Prí­mástól ha annak kapcsolatai Ottó trónörökössel a nyilvánosságra kerülnek. De tévedtek ebben. A jubileumi év ormótlan ocsmány propagandája, mely végül is Kos­suthot reakciósnak bélyegezte és a 48-as idők egy jelentéktelen mellékalakját Táncsics Mihályt tette meg főhősnek, inkább nega­tiv mint pozitív hatást váltott ki a magyar lelkekből. Amikor tehát a Mindszenti per vádbeszédei elhangzottak, az ott­honi magyarságban, az a gondo­lat fogamzott meg: ime Prímásunk a királyság helyreállítását akarta, ez most ország világ előtt bizony­sággá lett. Tehát ha Ő nemzetünk nagy apostola ezt igy látta jónak, úgy; mi sem lehetünk más vélemé, nyen, bárhogy vélekedtünk mi a múltban erről a kérdésről. A kom munisták ördögi fegyverei néha visszafelé sülnek el. Ez történt a Mindszenti per esetében is, Rá­kosi akarata ellenére megvilágí­totta a nemzet előtt azt az utat,, amelyen járnia kell ha lerázza magáról Moszkva igáját. A Mindszenti per óta eltelt csaknem két esztendő a magyar nemzet kálváriájának újabb stáci­óit jelentette. A magyar nép azóta maradéktalanul belesülyedt a Szovjet véres rabságába. Ma már nem elégszik meg a rabtartó az­zal, hogy némán tűrje szolgasá­gát, még arra is kényszeríti, hogy rajongó dicsérettel kezet csókol­jon a porkolábnak és imádja an­nak kultúráját és eszmevilágának nagyságát. Mindezt akkor, amikor a föld­jén garázdálkodó százezernyi szovjet katona Írástudatlansága a hygiéna és a közerkölcs alaptör­vényeinek nemismerete kézzelfog­hatóan bizonyítja be előtte ennek ellenkezőjét. Hihető, hogy a ma­gyarság ma már annak is hálás volna, aki csak valamivel lazitja meg a bilincsek szorítását vagy csak egy kevéssel enyhítené a lel­ki szolgaságnak megalázottságát. De a végleges megoldás, a végső kifejlődés utáni vágy ott él a magyar lelkekben, dacára min-' den testi és lelki nyomornak. Ott van köztük mint élő valóság Mindszenti kardinális, akit csak a börtön fala választ el népétől. Benne biznak és őt követik még akkor is, ha egy szép napon az Ur, lelkét, törékeny testéből Ma­gához szólítaná. Áthajózásom előtt az utolsó Magyarországról jött hírnök, aki­vel találkoztam, egy Palesztinába igyekvő cionista volt. Pár napja hagyta el Budapestet. Kérdeztem tőle, vájjon kit tart ma az otthoni magyarság legnagyobb hősének követendő példaképének és ő is ugyanazt mondta mint minden más magyar menekült: — Egy ember képe él a magyar nép lel­kében és ez a rab Hercegprímásé. Tehát magyar testvéreim, mi, akik innen az újabb vagy régebb emigráció biztos szabadságot je^ lentő fedezékéből figyeljük ottho­ni testvéreink keserves kínszenve­déseit, mi ne marjuk egymást, ne hánytorgassuk fel a múltnak ese­ményeit, ne rángassuk elő annak hibáit és tévedéseit, mert ez mind mind csak negatívum. Nekünk néhány százezer ma­gyarnak egyetlen pozitív köteles­sége vállvetve dolgozni azon, hogy 12 millió magyar testvérünk nek megadassák minél előbb az a lehetőség, minden befolyástól men tesen dönteni arról, miként kíván, ják saját maguk, gyermekeik és unokáik jövőjét kialakittatni. Mi a kissebbség, minden pilla­natnyi nehézségünk mellett a sze­rencsések tábora, csakis úgy érde­melhetjük ki munkásságunk alap­ján otthoni testvéreink megbecsü­lését akkor — ha majd Isten se­gítségével üt számunkra a felsza­badulás órája. LEVELEKBŐL Mélyen Tisztelt Szerkesztőség! Valahányszor kezembe ve­szem kedves lapjukat, egy öröm sugár önti el arcom, hogy sze­retett örökös királyunk, II. Ottó újból naggyá teszi édes Hazán­kat, Édes Apám mint egyszerű tót napszámos a királyság alatt tudta taníttatni fiait s én a vi­lágháborúban mint őrmester harcoltam a királyságért és édes Hazánkért. Büszke vagyok vi­téz előnevemre s az elmúlt har­minc esztendő alatt, ahol tehet­tem, szóval harcoltam a Monar­chia visszaállításáért. Habár ötven éves elmúltam és az el­múlt öt esztendő alatt kemény cementgyári munkával kerestem kenyerem, ha itt lesz az ideje újból kardot kötök, de addig le nem teszem, mig jogos trónjára nem ültetjük Ottó Királyunkat! Maradok mély tisztelettel Vitéz Ozdy (Polka) Béla Kufstein, Ausztria, D. P. Láger 24 barakparancsnok. MINDSZENTI BÍBOROS ' AZ ANYA” (Német nyelvű kiadás.) A svájci Luzernben, A Rex Verlag kiadásában (Luzern, St. Karliquai 12) megjelent német nyelven Mindszenti bíboros Ma­gyarországon, a kommunista ren­dőr-állam hatóságai által elkob­zott és papirzuzdába került nagy müve “Az Anya". A közel 300 oldalnyi könyvet nagyon ajánljuk németül értők fi­gyelmébe, mert a rab bíboros ab­ban lefektetett eszméi, mély fejte­getései mutatják, hogy gondolko­dónak, az emberi lét boncolójának és iránymutató apostolának is épp oly nagy és rendkívüli egyéniség, mint hazafinak és erkölcsi vezér­nek. A müvet Faludy Lajos fordí­totta, híven adva vissza az erede­tinek minden eszmei erejét és szépségét. Mindenfajta jó hurka, kolbász, sonka, — HAZAI szalámi, — friss hús, stb., igazi HAZAI MÓDI - KAPHATÓ: MERTL JÓZSEF magyar hentesnél 1508 Second Ave. New York RHinelander 4-8292 A Szovjet-Oroszországi hadi­foglyok és elhurcoltak kálváriás sorsa régi, tragikus sebe a ma­gyar léleknek. Magyarok sok ezrei sínylődnek a hitleriekhez hasonló kényszermunka-halál táborokban, 'bányákban, börtö nőkben, Kovács Béla, Kiss Sza­­léz atya, Bethlen István, Lajos Iván mellett a névtelenek sok­ezrei lettek e néppusztitás ször­nyű áldozatai és ki tudja, nap­nap után hány magyar pusztul azok közül, akiknek talán sike­rült eddig minden rabszolga­szenvedéssel szemben ellentáll­­ni, emberfeletti akarattal kitar­tani. . . . A kü Iföldi magyarság szerve­zetei és lapjai ismételten sürget­ték a nyugati hatalmak illetékes fórumait, hogy mentsék meg a halál torkában vergődő testvé­reinket. Ottó trónörökös kezdet­től fogva forró szívvel karolta fel ügyüket és fáradhatatlan erőfeszítésekkel törekedett ki­vívni szabadulásukat. De, saj­nos, e közbelépések sem vezet­tek konkrét eredményre. Ameri­kának és szövetségeseinek jóa­karata, humánus segítő szándé­kát sikerült, megmozgatni, de a rabszolgatartó Szovjet konok elutasításán minden sürgetés hajótörést szenvedett. Ezt a kér­dést is csak egy nagy leszámo­lással egyetemben lehet majd végleg megoldani, ha addigra még életben lesz• valaki a ma­gyar mártírok mérhetetlen tö­megerői. . . . Most a bajorországi Hungá­ria hetilap adott ki a “Magyar Harcosok Bajtársi Közössége hadifogoly-szolgálati irodája közreműködésével Fehér Könyv címen egy adatokban gazdag müvet erről a kérdésről s azt angol nyelven megküldöl­te a keresztény világ vezető személyiségeinek. Az értékes könyvből itt közlünk része két, melyek képet adnak az égbeki­áltó, fájdalmas kérdés súlyos helyzetéről: HOGY JÁTSZOTTA KI A SZOVJET A MAGYAR BÉKE­SZERZŐDÉST? A magyar hadifoglyok hazaszállítására nézve az Északameri­kai Egyesült Államok, Nagybritanniai és Észak írországi Egyesült Királyság, Ausztrália, a Délafrikai Unió, Kanada, Ujzéland, a Szoci­alista Szovjet Köztársaságok Uniója, a Fehérorosz Szocialista Szov­jet Köztársaság, a Jugoszláviai Federális Népköztársaság, Csehszlo­vákia és Magyarország képviselői által aláirt békeszerződés az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: ___ TREATY of PEACE with HUNGARY, 1947. PART III. ' Section II. - Article 21. 1. Hungarian prisoners of war shall be repatriated as soon as possible, in accordance with arrangements agreed upon by the indi­vidual Powers detaining them and Hungary. 2. All costs, including maintenance costs, incurred in moving Hungarian prisoners of war from their respective assembly points, as chosen by the Governement of the Allied or Associated Power con­cerned, to the point of their entry into Hungarian territory, shall be borne by the Hungarian Governement. Amikor ezek a szakaszok készültek és amikor a magyar béke­­szerződést aláírták, a nyugati hatalmak már nem tartottak magyar ha­difoglyot fogva, igy a 'hadifogolykérdésben már nem voltak közvetle­nül érdekelve. A szovjet delegáció tehát könnyen elérte, hogy a nyu­gati hatalmak képviselői jóhiszeműen hozzájárulásukat adták ehhez a szövegezéshez, amely semmiféle konkrét és határozott intézkedést nem tartalmaz a még hadifogságban levő magyarok összességének bizonyos meghatározott időn belül való hazaszállítására. A 21. szakasz 1. pont­ja azt a kötelezettséget tartalmazza, hogy a magyar hadifoglyokat fog­vatartó hatalmak és Magyarország külön egyezményt kössenek a hadi­foglyok visszaszállítására vonatkozólag. Ilyen egyesség azonban a mai napig sem készült. A nyugati hatalmak szempontjából külön megegye­zés megkötésére nem volt szükség, mert területükön ekkor magyar ha­difogoly már nem volt. A Szovjetunió pedig szándékosan halogatta a hadifogoly egyezmény megkötését, hogy ezt a kérdést is eszközül használja fel magyarországi politikai céljai elérésére, hogy ezzel ter­rorizálja a magyar népet és propaganda-eszközt adjon a magyarországi kommunista helytartói kezébe. A Szovjetunió mindezeken felül meghiúsította a békeszerződés­ben előirt külön egyezmény megkötését azért is, mert pontos határidő megállapítása esetén számolnia kellett volna azzal, hogy a magyar közvélemény pontos kimutatást fog követelni a magyar hadifoglyokról és deportáltakról. Ekkor pedig lehetetlen lett volna számára eltitkolni, hogy milyen nagy számban pusztultak el ezek a szerencsétlen elhur­coltak a Szovjetunió táboraiban. Az egyezmény elkészítést magától értetődőleg elsősorban a ma­gyar kormánynak kellett volna sürgetnie, hiszen végül is magyar ál­lampolgárokról van szó. A magyarországi kommunisták azonban semmiféle ilyen sür­gető-akciót nem engedtek meg és igyekeztek a hadifogolykérdést a magyar társadalom előtt olyan módon beállítani, mintha itt nem egy szovjet kötelezettségről lenne

Next

/
Thumbnails
Contents