Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)
1950-10-15 / 10. szám
1950 október. "KRÓNIK A” 5-IK OLDAL ÉSZAKKOREA MEGTISZTÍTÁSA. Az Egyesült Nemzetek közgyűlése 47 szavazattal öt ellenében megszavazta, hogy a MacArthur tábornok nagyszerű vezérlete alatt álló UN. “rendőri akciónak” csapatai átlépjék a hires 38-as szélességi foknál lévő északkoreai határt és semmisítsék meg a fővárosuk, Pyongiang közelében újból gyülekező kommunista haderőt, amely MacArthur ismételt felszólítására sem volt hajlandó letenni a fegyvert. Csak a Szovjet-blokk szavazott a javaslat ellen, újabb bizonyságául annak, hogy Moszkva az orvtámadókhoz húz, -— ami elvégre érthető is, hiszen ő bujtotta fel őket az annyi emberélet és javak tragikus pusztulását jelentő invázióra, India és még néhány keleti állam tartózkodott a szavazástól, mert a Szovjet és Kina közelsége miatt nem mernek őszintén állást foglalni, sőt Sir Benegal Rau indiai delegátus nyíltan ellenezte is a határs átlépését, holott tisztában lehet vele, hogy a kommunizmus Indiára is szemet vetettj csak még nem tartja elérkezettnek az időt. Lenin megírta annakidején, hogy Oroszország, Kina és India egy billió embert jelent s úgymond, ha ennyi embere lesz a kommunizmusnak, legyőzhetetlenné válik. Csakhogy Kínában nem mindenki kommunista, mégkevésbbé Indiában, amely még nem a kommunizmusé, de magában Oroszországban és csatlósállamaiban is töméntelen tömegek, köztük a munkások zöme is, a felszabadulást áhitják az emberi kiszolgáltatottság ama maximuma alól, amit a kommunista diktatúra jelent. Ha Amerika Koreában kiégeti a kommunista tűzfészket és megszünteti ott a kommunizmus szervezkedését, legalább időlegesen csökkenni fog a kommunizmus dinamikus harci kedve, talán tovább maradhat szabad India és a többi, még önálló ország. India fél Moszkva és Peiping közös erejétől, hiszen katonai felszereltsége gyenge. De nélküle is kétharmad többséget kapott a rendcsinálást követelő javaslat s bízunk abban, hogy Moszkva azon törekvése, miszerint a kommunistákat, mintha misem történt volna, vegyék be egy koalíciós választási kabinetbe, hajótörést szenved. Remélni kell, hogy Amerika nem lesz engedékeny és nem áll meg félúton, hanem egész munkát végez az orvtámadásukkal magukat végleg lehetetlenné tett kommunisták hiány és maradék nélküli ártalmatlanná tételében. Már Ferenc József alatt volt egy kísérlet, — az általános titkos választójogért hevülő. demokratikus Kristóffy József belügyminisztersége, — amikor az uralkodóház kész volt megadni a legszélesebbkörű választójogot, ami sokban lecsillapította volna a nemzetiségeket is. Ne felejtsük, hogy Kristóffy minisztersége 1904-ben, tiz évvel az első világháború előtt volt s ha Tisza nem viszi a végle. tekig, ma szinte hihetetlennek látszó, megrögzött ellenállását a legelemibb népjogokkal szemben, ha előbb jön a választójog, nem pedig a háború végén, több mint tiz év állott volna rendelkezésre arra, hogy az általános választójog alap ján összeült parlamentben a magyarság vezetői könnyebben találhassák meg a nemzetiségekkel a parlamentaris megértés útját, enyhébb hangulatot teremthessenek. . . . Tisza a választójog kérdésében elfoglalt fanatikus csökönyösségével nemcsak az uralkodóház népszerűségének, de Nagymagyarország integritása érdekeinek is ártott. . . Amikor Károly király trónra került, azonnal intézkedett az általános titkos választójog megvalósítása iránt, ellenben Tisza, mint emlékezetes, még az utolsó időkben is, — a hires 1918 októberi délvidéki látogatása alkalmával nagyon drasztisusan fenyegette meg a nemzetiségeket, a politikai visszavonulás helyett még a legelromlottabb. legkritikusabb helyzetben is ártva Magyarország nak és a Monarchiának. . . Károlyinak vissza kellett volna lépnie a forradalom gondolatától a Hádik-kormány kinevezése pillanatában, mert ennek a kormánynak összetétele, programja biztosíték volt arra, hogy valóban tisztességes demokratikus kormányzat következik. Maga Hadik János mint az általános választójog és a szociális haladás hive és Tisza ellenfele volt ismeretes és például, a szociáldemokraták legértékesebb, legállamférfiuibb vezére Garami Ernő is közeli politikai barátai közé tartozott. (Ez a politikai barátság a Horthy-korszak alatt is továbbtartott és csak Hadik halálával szakadt meg.) Közoktatásügyi minszter Huszár Károly keresztényszociális képviselő, a demokratikus választójognak szintén exponált harcosa lett volna. Kereskedelmi miniszter a kétségtelenül antireakciós Fenyő Miksa volt Hadik egynapos kormányában, — földmivelésügyi mi. niszter pedig az a Nagyatádi Szabó István, akinek miniszterré való kinevezése bizonysága volt annak, hogy Károly király szivén viseli a kisparasztság kívánságait, földreformra, minél többek saját gazdasághoz jutása megkönnyítésére gondol. Meg kell mondani e ponton azt is, hogy a földreform kérdése nem az uralkodóház hibájából nem került előtérbe az első világháború előtti másfél évtizedben. Jászi Oszkár, akiről valóban nem lehet az uralkodóház iránti tulnagy rokonszenvet feltételezni, állapította meg egyik könyvében, hogy az uralkodóház nem egyszer kívánt a parasztság számára üdvös reformokat megvalósítani, de a nemzet felső rétegeiben nem talált elég megértést és támogatást. . . De ta. Ián ennél is súlyosabb oka volt a kisparasztság jobb sorsa késieke. désének, hogy a század első másfél évtizedében a parlament és az egész magyar közélet légkörét teljesen a közjogi harcok dominálták. Tudjuk, hogy e közjogi harcoknak vajmi kevés értelmük volt, mert Magyarország területi integritásának érdeke a Monarchia erősségének érdekével egybe volt kapcsolódva életre halálra s bizony e meddő közjogi csatározások a nemzet legjobb éveit rabolták el, melyekben sok egészséges, okos dolgot, preventív eszmét lehetett volna megvalósítani a nép külömböző rétegeinek jobb sorsa, könynyebb boldogulása érdekében. A háború véget vetett a közjogi harcoknak s Károly király Nagyatádi Szabó, Huszár Károly és a többiek kinevezésével olyan korszakot kívánt megnyitni, amely két kézzel siet pótolni az elherdált évek mulasztásait. Ezek a reformok, ismételjük egészségesek lettek volna, mértéktudók, kiegyensúlyozottak, olyanok, amelyek nem törik meg a jogrend törvényeit, hanem azok keretén belül viszik előbbre a nép jólétét. Azonban Károlyi “forradalma” felrúg, ta az egészséges fejlődés korlátáit, meghozta azt az erkölcsi fellazultságot, bizonytalanságot, amelyre az ország külső és belső ellenségei, közte a moszkvai hadifogolykommunisták spekuláltak. Eltették az útból a királyt, aki mindennek tudta volna a módját, mértékét, elindították a lavinát és minden pontosan be is következett, úgy ahogy azt Moszkva magának óhajtotta. . . Azt olvastuk legutóbb egy, az amerikai magyar sajtót furcsán le. vállveregetve bíráló cikkben, hogy “vitatkozni csak azokkal érdemes, akik tudják az okokat, amikből az okozatok, az eredmények származnak”. Nekünk a cikkíró ezzel nem tört borsot az orrunk alá, mert mindig is tudtuk, hogy Tisza Istvánnak a népharagot kihívó, évtizedes, népjogellenes fanatizmusa szintén egyik főoka volt a gyászos októberi eseményeknek, amelyek végső okozatként Kun Béla szerephez jutásának förtelméhez vezettek. Ennek az okozati összefüggésnek felismerése nélkül nehéz valóban mélyen-szántó módon elmélkedni a múltakról. . . . Bőhm Vilmos mondotta utóbb a bűnökre gondolva: “Az volt a legnagyobb baj, hogy előbb lettem miniszter, mint választó-polgár.” így volt s ebben nem a király, hanem Tisza volt a ludas. Elkövetkezett Kun Béla uralmának háromhónapos sötét és véres epizódja és abból sokat tanult a nemzet, de tanult az utána következő király tálán királyság kor„ szakából is, amely ELMULASZTOTTA MEGVALÓSÍTANI KÁROLY KIRÁLY NÉPJOGI ÉS SZOCIÁLIS REFORMSZÁNDÉKAIT és végül épp oly kevéssé tudott boldogulni a szélső jobb oldal elfajulásával, mint Károlyi a szélsőballal szemben. . . Jött a szélsőjobb, majd újra a szélsőbal került uralomra, ezúttal szin tén egy király nélküli, sőt királyellenes uj októbrizmus végkifejléseként, idegen megszálló fegyverek oltalma alatt és mindig, mindig tragédiába zuhant a nemzet. . . Ennyi szörnyű tapasztalat után, — aminek mind az volt az oka, hogy hiányzott a király, hiányzott a pár tok és pártindulatok, egyéni önzések felett álló, nemzetmentő királyi bölcsesség, az egyensúlyozó erő az államéletből, — lehet e jólelkiismerettel azt hirdetni, hogy az orosz járomtól való felszabadulás után, megint októbrista köztársasági rezsim jöjjön, megint a pártok gátlástalan marakodásának, törtető dulásának legyen kitéve a nemzet élete, jövője? Sajnos, most is vannak, akik nem akarják levonni a történelem ismételt nagy és fájó tanulságát, mert egyoldalú személyi és pártérdekeik, hatalmi aspirációik számára egy uj októbrizmusban látnak legtöbb lehetőséget. Történelmi furcsaság, hogy számosán vannak ez uj Károlyisták között, akik a két világháború közötti időszakban . előljártak Károlyi és az októbrizmus haragos elítélésében, sőt ma is hasábokat tudnak írni Kun Béla rémuralmáról, mely pedig épp úgy az általuk most felújítani óhajtott októbrizmusnak, királytalanságnak, volt a következménye, akárcsak a sokkal ujabbkeletü 1944 október *15-iki ellenvéglet. Aki ezek egyikét sem akarja, hanem jogbiztonságot, rendet, nyugalmas, intelligens fejlődést, népjólétet, kulturális és gazdasági megerősödést akar, a királyság jogfolytonosságának helyreállításában láthat csak reményt a jövőre. Reményt uj békés virágzásra és — Trianon igazságtalanságainak megszűnésére is, hiszen ez utóbbi reménynek horgonya, egyetlen élő jelképe is csak a történelmi király személye lehet. Uj októbrizmus csak uj szélsőségre, kommunizmusra vagy nácizmusra vezethetne. Mindegyikből szörnyen elege van a nemzetnek. NEM KELLENEK OKTÓBRISTÁK, bármily hangzatos szólamokkal jelentkeznek is. Egészséges nemzeti életet akarunk Magyarországon s azt csak a törvényes királyság intézményének helyreállítása biztosíthatja, amelyben teljes demokrácia lesz és ha vannak értékes, józan, közhasznú szándékaik, azoknak megvalósítását a MARADANDÓ siker legjobb reményeivel munkálhatják a jobb belátásra jutó, mindenféle októbristák is. . . Elég volt a bankrottőrökből, privát pecsenye-Sü. tögetőkből, felelőtlen lavina-elinditókból, akik a döntő pillanatban mindig hozzáadnak a bajhoz, megbuknak és magukkal rántják a nemzetet egy még nagyobb katasztrófába. Dixi et salvavi. Ezt kellett elmondani e napokban, amikor újra az októbrizmusok rémei kísértenek a jövő tervelgetések horizontján. Igazságot az Igazságnak! A magyar nép vagy visszatér a dinasz., tikus királysághoz vagy tovább hányódik az iszonyú drágán meg«fizetett, vészes tévedések, a nemzeti boldogtalanság és lealacscnyodás tragikus útvesztőiben. Vizsgálja felül ki-ki a lelkiismeretét és szivét, szabad e újból akár baloldali, akár jobboldali októbrizmust prédikálnia, amikor a magyar nép most is nyakig vergődik mindkettőnek legutóbbi együttes, förtelmes következményeiben? So. ha, soha többé! A JÓZAN HALADÁS SZÁMÁRA MOSTIS NYITVA FOG ÁLLNI AZ AJTÓ, MELYET KÁROLY KIRÁLY TRÓNRALÉPÉSEKOR KITÁRT.............. New York, 1950 október. MAGYAR JÓZSEF.
