Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)

1950-09-15 / 9. szám

!

1950 szeptember.

szerintézkedésre indítsa, valamint birtokába jutott és az 1930. III. t. c. 60. §-ának 1. pontjában meghatározott titkokat illetéktelen sze. méllyel közölt, tehát az 1930. III. t. c. 58. §-ában és 60. §. 2. (?) pont jában (3. pont helyett?) meghatározott és az 1934. XVIII. t. c. 2. §.

2. bekezdése szerint minősülő hűtlenség bűntettét követte el. Hogy mivel követte eí?'Milyen módon? Ezt nyilván a fent közölt — s Bp. 255. §-ának követelményeit csaknem teljesen nélkülöző, inkább a vádirat indokolásába tartozó, pon gyolán fogalmazott elbeszélő mon datok általánosságaira, illetve az azokhoz fűzhető tág terű találgatások lehetőségeire alapítja.

BŰNCSELEKMÉNY ÉS BIZONYÍTÉKOK TELJES HIÁNYÁBAN____

A népbirósági eljárásra vonatkozó és a könyv 174. oldalán ismertetett szabályok szerint a bűnvádi perrendtartás rendes eljárási szabályaitól eltérőleg a közvádló a vádiratot közvetlenül a népbirósághoz, tehát az itélőbirósághoz nyújtja be. Következőleg a Bp. 256-267. §-aiban meghatározott eljárásnak helye nincsen.

így az eljárás a vádlottnak és védőjének nem ad módot arra, hogy a vádirattal szemben kifogásait előterjeszthesse és nem ad módot a vádtanácsnak mint közbenső bírói fórumnak arra, hogy a kifogások alapján a vádiratot felülvizsgálja. Amennyiben ugyanis ez történt volna, úgy — ha a vádlott védője valóban jogász és lelkiismeretes ügyvéd — a vádirat tátongó hiányának teljes kihasználása mellett mód nyílott volna arra, hogy az első két vádpont, tehat a "hazaárulás” vádjai tekintetében a vádtanács a Bp. 264.

8-ának 1. és 6. pontjai értelmében részben bűncselekmény, részben a bizonyítékok teljes hiányában a vádiratot elutasítsa és az eljárást megszüntesse.

BEFEJEZÉS.

Feladatomat bevégeztem. Célul tűztem ki, hogy ezt a "pert” a maga lényegében és annak anyagát, a meztelen valóságot teljes napfénynél mutassam be, úgy, ahogyan a magam jogász szemeivel láttam.

Annak oka, hogy egyes részleteket, egyes cselekmény csoportokat ismételten és hosszadalmasan vettem taglalás alá, elsősorban az volt, hogy a cselekmények az eljárás különböző szakaszaiban különböző szempontok szerint nyer. tek újabb és újabb megvilágítást. Különösen vonatkozik ez az úgynevezett "kémkedés”-re, cselekményekre, ahol, — különösen utóbbi esetben — a vádnak bizonyos ténybeli alapjai mégis láthatók és érzékelhetők voltak, amely különösképen alkalmat szolgáltatott arra, hogy a “per” nyilvánosságra hozatalának kisérő zenéje, a megfelelő hatásos megvilágítás, a lényeget jelentő valóságot sötét, ben hagyva, a "premier plan”-ba állított lárvaszerü külsőségekkel a büntetőjogban járatlan közvélemény szemeit elkápráztassa és a színjáték céljául kitűzött hangulat

“KRÓNIK A”

3-IK OLDAU

. . ■— ■» ßax

és meggyőződés változást a maga számára megnyerje.

Hiszem, hogy jó munkát végeztem és sikerült reávilágitanom arra, hogy Mindszenti József és társai nem voltak “hazaárulók”, nem voltak "a magyar nép” ellenségei, hanem “bűneik” csupán abban állottak, hogy hazájuk és nemzetük érdekeit nem tudták azonosítani egy — a nemzet kisebbségének képviseletét jelentő és egy idegen megszálló hatalom bizalmát élvező — politikai rendszer érdekeivel, amelyeket éppen hazájuk és nem. zetük érdekeivel szembenállóknak

éreztek. Cselekményeiket, magatartásukat ez a meggyőződés jellemezte, ez irányította.

Végezetül csak ennyit: van egy régi nagyon bölcs közmondás, amely szerint “a jog az igazságnak csupán az árnyéka”. Erről a perről viszont elmondhatjuk azt, hogy nemcsak az igazságnak, de még a jognak az árnyéka sem volt.

Ha ezt sikerült megláttatnom és megérttetnem, úgy kitűzött célomat elértem.

“D. G.!.”

1949 október 23-ik napján.

ISTVÁN ELEK.

KÉT SZÓ KIMARADT

Irta: FÁBIÁN BÉLA.

A New York Herald Tribune hasábjain négy számon keresztül vita folyt. Két .számban Clark professzour ur, a “Hungary and Democracy” cimü könyv szerzője, irta meg véleményét a magyar sorssal kapcsolatosan. Két számban nekem adatott meg a lehetőség a válaszolásra. A levélváltás után a Professzor Ur levelet intézett hozzám. Reméli. — igy irja, — hogy a nézetkicserélés után nem marad keserűség az én szivemben, amint nem maradt keserűség az ő szivében sem. A harchoz, melyet folytatunk, — irja tovább, — sok szerencsét kíván, saj. nálja, hogy ő maga is nem vehet részt benne. Ezt úgy hiszem mindnyájan elégtételül elfogadhatjuk.

E sorok azért íródnak, mert az egyik levelemből, illetőleg annak magyar fordításából, — remélem nem szándékosan, hanem a gép gonosz játéka folytán, — két szó kimaradt. A levélnek abban a részében, ahol arról Írtam, hogy Magyarország 1944 márciusáig, amíg Hitler Magyarországot meg nem szállotta, menedéket adott többszázezer üldözöttnek, — az üldözöttek felsorolásából kimaradt két szó: "üldözött zsidók”.

Nem fájlalom a szövegnek ekkénti megcsonkítását. így módomban van az ellenségeink által éveken keresztül félrevezetett és megtévesztett amerikai magyar nyilvánosság előtt oly idézeteket megjelentetni, melyeknek közlésére talán nem került volna a sor.

S im, most beszéljenek az idézetek:

1948-ban Zürichben The Cent. ral European Times Publishing Company, Ltd. kiadásában Black Book on the Martyrdom of Hungarian Jews dm alatt könyv jelent meg, melyet Lévai Jenő irt és állított össze. A könyv hiteles dokumentumok alapján készült. A diplomáciai okmányok, miniszteriális jegyzőkönyvek politikai dokumentumok, melyek a könyvben közöltetnek, eredetiek, hitelesek. ’

A könyv, melynek eredetije Magyarországon jelent meg 1945 után, a 37. oldalon "Hungary, the only place of refuge” címmel a következőket irja:

“Miután előzőleg a zsidók elleni megszorítások tragikus jegyzékét közöltük, felmerül a kérdés, miként lehetséges az, hogy mindezek dacára a háború által sújtott

Európa minden részéből a zsidók Magyarországon kerestek menedéket; életük kockáztatásával, vagyonuk feláldozásával miért st magyar határokat törekedtek átlépni és miért adtak hálát e menekülők teremtőjüknek, mikor e kockázatok után sikerült nekik magyar talajra lépni?” Nem nehéz a válasz. Dacára annak, hogy ez időkben a zsidók már másod- és harmadran. gu polgárok voltak Magyarországon, életük legalább biztonságban volt, vagyonuk nem volt veszélyben. Még azt is elmondhatjuk, hogy még életfenntartásuk sem ütközött nehézségekbe, anélkül, hogy tartalékaikat különösen igénybe kellett volna venniök”.

“Érdekes összehasonlítást tenni, — irja Lévai, ki az egyik zsidó felekezeti lapnak volt Magyarországon évtizedeken keresztül a szerkesztője — a középeurópai s a Balkán-államok zsidóságának sor. sával.”

Ugyanezen könyv az 57. oldalon a következőket irja: a szlovák zsidókkal kapcsolatban:

“Többezren kerestek menedéket Magyarországon, mikor az üldözés Szlovákiában megkezdődött. A határokon átkerültek vagy “törvényesen”, vagy pedig a szűk séges papírok nélkül. A szlovák közbiztonsági hivatal (Slovak Public Security Office) százával bocsájtott ki passzusokat azon zsidók szérére, akik tekintélyes summákat voltak hajlandók fizetni avégből, hogy Magyarországra menekülhessenek. így cselekedvén természetesen kompromittálta a saját zsidóellenes intézkedéseit. A szlovák zsidók nem titkolták azt a tényt, hogy “inkább töltik életük megmaradó részét egy magyar fogházban vagy internálótábor, ban, mintsemhogy kitegyék magukat a deportálásnak; ezért határozták el magukat arra, hogy mindenáron átkerüljenek a magyar határon”.

“Azok a zsidók, — irja tovább Lévai, — akiknek sikerült Szlovákiából Magyarországra menekülni, vagy rokonaiknál helyezkedtek el, vagy pedig különleges táborokba kerültek, amelyeket Angelo Rótta pápai nuncius 1943 májusában meglátogatott.

A pápai nuncius jelentette, hogy teljes mértékben meg volt elégedve azokkal az állapotokkal, melyeket ott talált.”

“The Central European Jewish Island” cim alatt a könyv 73. oldala a következőket irja:

“Ilyen volt a zsidóság helyzete a Magyarországot környező államokban." Ugyanakkor, amikor a középeurópai zsidóságot a németek ténylegesen már megsemmisítették, kb. egymillió zsidó élt még Magyarországon”.

“A magyar zsidók teljes tudatában a helyzet nehézségeinek, a harctéri eseményeket a legnagyobb aggodalommal követtek, mert tisztában voltak azzal, hogy ők csak a náci uralom megbu.kása után kaphatják vissza szabadságukat, menthetik meg életüket.”

475. oldala van ennek a könyv, nek, 134. oldalon keresztül közöl mellékleteket. Szörnyű vádirat azok ellen, akik bűnöket követték elés becsületes megállapítása a tényeknek és igazolása annak, hogy Magyarországon Európa minden részéből menekült, üldözött zsidók találtak védelmet mind addig, ameddig Hitler hordái Magyarországot meg nem szállották.

Sajnálom, hogy e könyv Amerikában oly kevés példányban kapható. Mindenesetre szükségesnek tartottam e dekumentumszerii leírások közlését.

A GRAZI SZENT ISTVANÜNNEPSÉGEK.

Hat éve él távol hazájától és eszi a számkivetésnek keserű kenyerét sok magyar! így a grazi magyar menekültek is. Soha ilyen fojtogatóan nem \ j .mta rrtg a haza, a szentistváni örökség utáni vágy a lelkeket, mint most! Ez a vágy töltötte el a grazi hazátlan magyarság lelkét is és kiáltott az Ég felé: "Ah, hol vagy magyarok tündöklő Csillaga, . . . Téged ma. gyár kiván.”

Ilyen őszinte lélekből való megmozdulást hat év óta még nem látott Graz, amilyen az idei Szent István ünnepségekből kitört, úgy hogy még az osztrákokat is magával ragadta. . . Az ünnepségek a katolikus egyház szentmiséjével és a Grazban élő protestánsok istentiszteletével kezdődtek.

Az ünnepi szent misét dr. Kerner István, a kalocsa egyházmegye kanonokja mondta fényes papi segédlettel. A szentbeszédet is a zsúfolásig megtelt templomban tartotta a magyarok és a magyarokkal érző és ünneplő osztrák hívek tömege előtt.

Az engesztelő zarándoklat gyö. nyörü erdei utón ment a Máriatrosti kegytemplom felé. A teljes két óra hosszat tartó megerőltető hegyi menetben megható volt látni a fáradsággal küzködő magyar híveket, akik ezen fáradságukat ajánlották fel hazánk felszabadulásáért. A zarándoklat egész deje alatt egy emberként zúgott az ima az ég felé; ami már külsőleg is olyan hatású volt egyöntetűsége és fegyelmezettsége miatt, hogy az osztrákok is nagy tömeggel csatlakoztak a nemzeti szin alatt imádkozó, engesztelő magyarok seregéhez.

A körmenetet dr. Kerner István

kanonok és L. Huillier Imre a magyarok grazi lelkésze vezette.

KECSKÉS SÁNDOR,