Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)
1950-09-15 / 9. szám
4-IK OLDAL “KRÓNIK A” 1950 szeptember. GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN Irta: RUBY ERZSÉBET. A magyar Kanaán tejet és a mézet csurgató hónapjában: augusztusban adta a Gondviselés Szent István királyt, a Kelet és Nyugat között tétován álló és gazdát váró magyar nemzetnek. A nyár dús aratása után elpihenő, aranyszinekbe borult szeptember hava pedig adta a múlt század egyik legnagyobb magyarját: Gróf Széchenyi Istvánt. Gróf Széchenyi István emberül tudott örvendezni, a megnem értettek fájdalmával sírni és a géniuszok vitalitásával munkálkodni. Született Bécsben 1791 szeptember 21-én, amikor a fényes nappal és a sötét éjszaka egyenlő hosszúak és a csillag félelmetes cikkázásaival, mint az isteni szikra hull alá a földre. Atyja: Széchenyi Ferenc gróf, Budapesten megalapította a magyar Nemzeti Múzeumot, fél millió ezüstforint adományával. Édesanyja: Gróf Festetich Júlia, mélyen vallásos egyszerű nagyasszony, nyolcvanezer holdas birtokai és hatalmas vagyona mellett a köténye korcában zörgő kulcsokkal járt, kelt, parancsolt és dolgozott a bécsi Herrengassementén épült hatalmas palotájukban. Széchenyi István 18 éves korában mint hadnagy lépett be a nemzeti insurrectio soraiba és a francia háborúból, mint huszárkapitány négy külföldi vitézi renddel díszítve tért haza. Tizenhét évi hadiszolgálat után leköszönt és 25 éven át éjjelt, nappallá téve szakadatlanul dolgozott. Legfőbb célja volt a nemzet értékeit fejleszteni és erősbiteni, de főképen a nemzet anyagi erejét emelni. Ettől kezdve budapesti palotájában és a cenki birtokán felváltva tartózkodik. Jellemző, hogy amikor a lánchidépités terveivel foglalkozott, Metternich Kelemen herceg bécsi kancellár, magához hivatta, hogy miért faj neki, hogy Magyarországon a Duna 'fölött Pest-Budát nem köti hid össze. Mire István gróf igy válaszolt: A római császárok korában állandó kőhíd volt Pest és Buda között és most csak egy rozoga tákolmány hid van a viz fölött. Pedig az angol, francia és Németföld már nem köböl, hanem vasláncokon függő hidakat építenek. És megfogom csinálni, ha belepusztulok is. A hid építésére felaj/nlja egy évi jövedelmét: 200.000 ezüstforintot. Rengeteget tárgyal a bécsi pénzügyminiszterekkel a bécsi és magyar bankárokkal. Részt vesz a megyei gyűléseken. Megcsinálja az alagút, a győri és központi vasút és az első balatodi gőzhajó tervét. Megalakítja az “Első Tiszai Társulatot." Végre lélekgyilkoló, szervezetet pusztító harcok után megtörtént a Lánchíd alapkőletétele, országos ünnepségek mellett. Metternich az ő hires gúnyos mosolyával megmondta Széchenyinek, hogy a Lánchíd alapkőletételénél a nemzet nem őt, hanem a magyar nádort: József főherceget ünnepelte, mint a gondolat megteremtőjét. Széchenyi meglepődött. Szemöldökei fölszaladtak a homlokára, ami utánozhatatlan vonást adott az arcának. Komoly volt, elszánt és félelmes. “Mit törődöm én, — válaszolta — hogy kinek az érdemére írják föl a hidat. Mondjanak rólam akármit, tartsanak bolondnak, hazaárulón'ak, bécsi lakájnak, vagy magyar forradalmárnak, — én dolgozni akarok az utolsó leheletemig. Én csak az Istentől és saját lelkiismeretemtől félek. Szomorú és minden magyar nyomorúságok között a legkétségbeejtőbb — folytatta Széchenyi — hogy ha akad egy-két ember Szent István korától kezdve a mai napig. — valami szörnyű magyar átok törvénye szerint engesztelhetetlenül féltékeny egymásra, vagy gyűlöli egymást. De rajtam nem fognak ki, kegyelmes hercegem, mert csak egy nagy, egy szent, egy megváltó dolog van a csillagok alatt: a tett. Én elmegyek a nagy magyar Alföldre. Magam köré gyűjtöm a nemeseket és parasztokat. Megmagyarázom nekik, hogy a magyar nemzet sorsa a Duna és Tisza partjain dől el. Tiszán és a Tisza völgyén földi paradicsomot létesítek. Én már felfedeztem a Dunát Metternich ur és felfogom fedezni a Tiszát. Kiszárítom a bűzös mocsarakat. Szabályozni fogom a folyók medrét. Csatornákat és öntöző müveket építek a kiégett síkságokon és megtanítom a magyar parasztot gazdálkodni. Miért mosolyog olyan gúnyosan hercegem? Biztosan jól tudja, hogy az arabok adták Mohamedet, az angolok Shakespearet, Newtont, a németek Kantot és Beethovent: az olaszok felfedezték az antik kultúrát, az oroszok feltalálták a kolerát és a kancsukát, a magyarok pedig, — óh a szegény magyarok legtöbbet adtak az emberiségnek: megvédték a müveit Nyugatot, a pogányságtól, egész életében őrt kellett állania karddal a kezében két lépésnyire a barbároktól s két lépésnyire a müveit Nyugattól. Ezért illenék már nekik is adni valami jutalmat, nem gondolja hercegséged? Metternich már nem mosolygott. Kezet nyújtott István grófnak: — Terveinek megvalósítására, kedves cousin, a bécsi kormány is bizonyos összeget fog kiutalni, mert Magyarország felépítése a Monarchia érdeke. Széchenyi István ujult erővel dolgozott. A tiszaparti megyék és a lakosság, őrült lelkesedéssel fogadták. És mialatt a pesti arszlánok és jurátus urak lehazaárulózták, mert Becstől is fogadott el pénzt az építésekre, azalatt Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden és mindenütt imádkozott érte ur és paraszt. Diadalutjain az oltott mésszel tisztára mosdatott fehérarcú kis házikók lakóit is megismerte. . . . “Látom, — irja naplójába, — hogy bár Bendegúz Koppány és Bulcsu vérei vagyunk, de Szent István király alkotmányá. nak egyik vezérfonala, a keresztény kultúra jó talajra talált. Legyőzte a régi keleti pogányság összes ösztöneit és ezek a lelkileg felszabadult magyarok megakarják ismerni, az emberi élet szentségét is.” És meglátta a magyar ember arcában beszédében mozdulataiban, szokásaiban a bennük lévő lélek nagyságát. Egy pillanat alatt belátta, az egész cselekvési horizontot, emberfölötti akaratában, mely életét irányította. Mikor megkezdte az Al-Duna szabályozásának óriási munkáját, a Vaskapun áthaladva, hozzáfogtak a sziklarepesztési munkálatokhoz, az orsovai pasa ágyúval akart rájuk tüzelni. De az emberismerő Széchenyi hatalmas öszszeggel betömte az ágyuk torkát. Egyik napon gróf Vásárhelyi mérnökkel, a Duna szabályozási tervrajzát tanulmányozták. Egyszerre csak a mérnök a fejéhez kapott és holtan esett hátra. A ^unkában elfáradt gyenge idegzetű grófot ez a tragédia annyira megrendítette, hogy ágynak esett. De nem szabad pihenni, meg kell gyógyulni, még nincs készen nagy terveivel. A Lánchíd épitésénél Clark mérnök mellett még sok angol mérnök és munkás dolgozott. Az angol hídépítő munkásokból harminckét család ott is maradt Budapesten. Leszármazottjaik már szin magyarok lettek. A hid titáni munkájáról részletesen írni e szűk keretben lehetetlenség. Erről írtak: báró Kemény Zsigmond, Gróf Lónyai M. — Zichy A. — Kerékgyártó A. és1 Herczeg Ferenc. Politikai jellem és életrajzot írtak róla: Szász Károly, Falk M. — és Kecskeméthy Á. Széchenyit a hídépítéssel állandóan marják, piszkálják a pesti vezérek. A gróf elcsügged. Mármár a lángész mindent magába olvasztó abszolutizmusa és szubjektivitása ingadozik nála. Kétség beesetten panaszkodik Andrássy György grófnak: “Barátaim azt mondják, hogy küzdelmemnek téboly, vagy öngyilkosság lesz a vége. Ez a kíméletlen Macbeth jóslat ha teljesülni fog, ki lesz az oka? Már felesége Seilern Crescence sem tudja megnyugtatni. Barátai ezt a házasságát is kifogásolták. Crescence grófné Zichy Károly gróf özvegye volt. Hét gyermek anyja. A megjegyzésekre Széchenyi ezt válaszolta: “Petrarca akkor irta a legszebb szonetteket örök szerelméhez Laurához, amikor tizenkettedik gyermekével volt áldott állapotban. . . Metternich kancellár már hitt benne. Lelkendezve újságolta Ferdinánd királynak Széchenyi emberfeletti munkáit: ~- Felség, hogy mit müvei ez a Széchenyi, szinte megfoghatatlan! Megalapította' a Tudományos Akadémiát Pesten. A Dunát gőzhajók járják. A magyar búzát magyar gőzmalmok őrlik. Selyemtenyésztő telepeket épít. Magyar borokat ismertető társaságot alapit. Rábeszélte barátját: William Pitt tudóst, hogy dolgozza föl angol nyelven Magyarország történetét. Mister Bowring pedig a magyar zene után érdeklődik. Magyar nyelvű színházat épített. Hah, micsoda művészek és művésznők! “Nagyon szép, — bólintott Ferdinánd, —- de hogyan bírja? hogy tudta ezt megcsinálni? — Pedig bírja! És megcsinálta! Mert ne feledjük Felség, hogy a lángész regenerálja az embert. Mert a szellem ereje az, ami a testnek erőt ad. De még nincs vége Felség! Közben három nagy müvet irt, éjszakai pihenés helyett. A Hitel és a Világ cimü szakkönyvet, a Kelet Népe, történelmi néprajzot és a Stádiumot, ez valami klasszikusan nagy munka. Pedig már akkor Széchenyi fáradt volt. A harcok előtt már megviselte idegzetét a pesti árvíz s utána a sok belső és külső ellenségek, becsvágyó törtetők irigy sége. Egyedül maradt. A konzervatív magyar kormány nem bízott benne és amikor támogatta akkor
