Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)
1950-08-15 / 8. szám
1 950 augusztus. "KRÓNIK A” 7-IK OLDAL HARMADIK TRIANONT? Az Ezeréves Magyarország végleges sirbatételének előkészületei megkezdődtek. Az első ásónyomot az első világháború alatt Pittsburghban végezték el azok, akik ma a harmadik és valószínűleg az utolsó Trianont akarják a magyar népre ráerőszakolni. Szétesettségünk, megszámlálhatatlan számú mozgalmaink mind az ő szekerüket tolják és igy a magyarság kiszámíthatóan rohan az utolsó katasztrófa felé. Megszületett az “Intermarium” eszme. Csak szülemény. Azonban ennek is éppen úgy meg vannak a gyászos magyar szereplői, mint 1918-nak és 1945-nek. Az “Intermarium" — a tervek szerint — magába fogadná a Balti államokat, Lengyelországot, Csehszlovákiát, Jugoszláviát, Romániát, Bulgáriát és Magyarországot, természetesen köztársasági alapon, egy nagy föderációban. E szerint tehát az uj középeurópai föderációban újból "Csehszlovákia” és “Jugoszlávia” szerepelne. Lám ők csak nem akarják elfelejteni ezeket a harminc éves elnevezéseket, pedig az Intermariumban, — ha már szükséges egy ilyen nagy egyveleg államot létrehozni — megférne egy Csehország és egy Szlovákia is külön-külön, de nem, ők ragaszkodnak továbbra is "Csehszlovákiá”-hoz, “Jugoszláviá”-hoz és ezek után már biztosra vehetjük azt is, hogy “Románia” alatt Erdélyt is értik. Az Intermarium eszme képviselői májusban tartották titkos ülésüket Londonban, melyre a nagyhatalmak hivatalos megfigyelőiket is elküldték, ami azt jelenti, hogy a nagyhatalmaknak az eszme alkalmasint szimpatikus. Lám a csehek újból ügyesebb politikusoknak bizonyultak minden más középeurópai népnél és kifogták a szelet az összes érdekelt népek vitorlájából, de leginkább a miénkből. Ők nem hánytorgatnak történelmi sérelmeket, nem hivatkoznak történelmi érdemeikre, nem arrogálják maguknak, hogy a nagyhatalmak lessék el az ő vágyaikat, hanem mélyen hallgatnak az 1938-as cserbenhagyásukról és ők szimatolják ki a nagyhatalmak szándékait, aztán előjönnek az ötlettel a nagyhatalmi céloknak megfelelően, természetesen úgy, hogy nekik csurranjon-cseppenjen a legtöbb. Minden világos fejű ember tisztán látta előre, hogy a Monarchia az első világháború után történt felaprózásának megjön a reakciója, mint ahogy a csehek nagyon ügyesen észrevették. Amint az első világháború idején a csehek voltak a középeurópai nagyhatalom apró államocskákra való felosztásának az első számú harcosai, ma ők az elsők az uj nagyhatalom létrehozásában is. Nekik csak egy a fontos; Csehszlovákiát létrehozni bármilyen formában és keretben. A többit majd elintézik ők. Lehetetlen ebben aZ uj cseh tervben fel nem ismerni a régi cseh álmokat, a szlávság domináló szerepét és előretörését, a magyarságnak pedig mind szükebb és szükebb térre való összeszoritását. Vagyis a volt Kis Antant újabb cégér alatt való összehozását. A harmadik világháború után tehát egy ütköző nagyhatalomra lesz szükség, amelynek gátként kell szerepelnie a keleti és nyugati expanziós törekvésekkel szemben. Pedig a győztes hatalmak felelős államférfiai is tapasztalhatták, hogy a szerződések által létrehozott és fenntartott államok nem ellentállók. A két háborút végigélt mai nemzedéknek nem kell messze nyúlni példáért, mert a mai'emberöltőnkből bármire könnyen találhatunk példát. Láttuk 1938-ban, hogy a “csehszlovák” nép egyetlen puskalövés nélkül adta át országát. A szerbek, akik 1914-15-ben tigrisként védték valódi hazájukat, 1940-ben csaknem minden ellenállás nélkül menekültek a német hadsereg egy töredéke elől. Románia ötven éven belül hatszor hagyta cserben szövetségesét, vagy támadta hátba és állott át a tegnapi ellenséghez. Már most megjósolhatjuk, — hogy ha az “Intermarium” a valóságban is megszületne, hogy az éppen olyan gyenge és minden ellenállásra képtelen lesz, mint volt Csehszlovákia és Jugoszlávia. Sőt,1 minél nagyobbra szerkesztik, annál gyengébb lesz. A papirtákolmányállamok növelésével csak az agyaglábak növekednek, amelyek az első teherpróbánál összeomlanak. Most érkezett tehát válaszút elé a magyarság tulajdonképpen. Most kell döntenünk — még pedig gyorsan — hogy mit akarunk. Bekerülni a szláv présbe, amely lassan — talán nem is olyan lassan —, de biztosan végez velünk, vagy egy sokévszázados, történelmi és hagyományi alapon nyugvó nagyhatalomnak jelentős állama és népe lenni? Most döntünk gyermekeink és unokáink sorsáról és jövőjéről, talán életükről, vagy halálukról. Az Ezeréves Magyarországról, drága székely véreinkről és három millió magyar testvérünk sorsáról,' nem kisebb fájdalommal a sok évszázadon át jóban-rosszban velünk mindent megosztott testvérnépeinkről. Mégis mit látunk az emigráns magyar sajtóban? Miden áron be akarjuk bizonyítani azt, hogy pl. 1944-ben nekünk volt igazunk esnem a győztes hatalmaknak! Mint minden szemrehányás sértőleg hat, éppen úgy ez is. Vagyis, éppen az ellenkező hatást érjük el vele, mint amit szeretnénk. Évszázadokkal ezelőtti történelmi érdemeinkkel hozakodnak elő, mint amelyek most kívánnak elismerést és kárpótlást. Hiába vagyunk mi magunk meggyőződve igazságunkról, ha a mai idők mást követelnek a nagyhatalmak szempontjából. <Ma egy ütköző nagyhatalom felállítására van szükség és pont. Azt is láthattuk, hogy az első világháborúban milyen bajtársi együttlétben miként harcolt a Monarchia sok nemzetiségből álló had-INTELEM Én magyarom, ne hagyd Szent Koronádat, Mert tenmagadat adod fel vele . . . ! Angyal hozá le az Istentől egykor A parancsot, hogy Krisztus helytartója Szent királyodnak ékül elküldje! S e szent ereklyét te töltéd be élttel, Te adád lelked legjavát, Hazád szent földjét, ősi jogos jussod Melyért alkudni nem, de halni kész valál Ráruháztad egy hosszú évezreden át! Háromszor tőle elrugaszkodának Kiknek szenvedély vakitá el szemét, S háromszor egy rövid évszázad alatt A szent Hazádat széjjelmarcangolták, Rabságot, börtönt, bitót, gyalázatot Hoztak nyakadra, vérem, nemzetem. . . ! Nemzetem? . . . Nem nemzet vagy te, nép, csak nép Te addig, mig Szent Koronádat vissza Bűnbánón, megtisztulva nem hozád: Akkor remélhetsz csak, drága magyarom Megint feltámadt, boldog, nagy, szent Hazát! Z. RÓNAY FERENC (Németország) serege — természetesen a cseheket leszámítva, akik a sajátjukért sem voltak hajlandók egyetlen csepp vért sem áldozni. Ennek a bajtársiasságnak csak egyetlen magyarázata van: Az ősi közös dinasztikus hagyomány és történelem. Egy leendő Monarchia minden teherpróbát sokkal jobban bírna, mint egy minden hagyomány nélküli újdonsült papirtákolmány államkolosszus föderációs alapon. Nekünk magyaroknak meg éppen elég okunk van tartózkodni a csehekkel való bármi formában való együttéléstől. Még hozzá egy olyan együttesben, ahol ők játszanak a primhegedüt. Ma tehát két eshetőség között választhatunk. Vagy beszorulunk önként, csonka országként a szláv-szoritó gyűrűbe s ezzel íháris lemondunk négy millió magyar vérünkről, vagy egy emberként állunk az ősi dinasztia legérdemesebb sarja, Trónörökösünk mögé, aki máris kijelentette californiai nyilatkozatában, hogy “Erdélyt nem hagyjuk! ’ Nincs ma egyetlen mozgalomvezér sem, aki a magyar nemzet nagygyátételében, sőt a magyar fajta megerősítésében az Ezeréves Hazában tovább menne terveiben, mint Ö. Ne zavarjon bennünket a két háború közt mesterségesen szított dinasztia-ellenes propaganda., mikor a puszta életünkről van szó! Ne folytassunk bosszupolitikát, mert az feltétlenül ránk üt vissza. Olyon bosszutálló ember még nem volt a világon, aki tettét meg ne bánta volna később. Ne folytassunk érzelmi politikát sem, mert az legtöbbször kizárja a józan ész politikáját. Ha azonban továbbra is megtartjuk a husz-egynéhány mozgalmat, ahelyett, hogy állanánk egy emberként a tökéletes jellemű és nagyszerű szellemi felkészültségű trónörökösünk mögé, akkor szélsebesen vágtatunk a végzetünk felé. Az a gyermekes ijesztgetés negyvennyolcasaink részéről, hogy ma, a huszadik .század második felében egy kulíurállamban elnyomó politikát lehetne folytatni bármilyen tekintetben is, nevetséges. Ez az ijesztgetésük a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy ők kizárólag érzelmeikkel gondolkoznak és bosszú politikát folytatnak. Nem előre a jövőbe tekintenek, hanem mindig hátrafelé, aminek következtében hátrább is jutunk. Ma egyetlen menekvésünk a Duna Monarchia, amelybe biztosan belefér ő mi Ezeréves Magyarországunk, mig az “Intermarium 'ban csupán egy szörnyszülött csonk. Mert ha rövidlátásunk folytén mégegyszer kiszabnak nekünk egy Csonkaországot és ha ez csak néhány évtizedig is fog tartani, — eltekintve elveszített magyar véreink elnemzetietlenitésétől — jogigényünk az Ezeréves Hazára a világ népeinek köztudatában és mindinkább el fog halványulni. Ennek a hatalmas érdeknek ma mindent alá kell réndelnünk és nem ez ellen a hangulatot szítani! Ma tehát egy nagyhatalom létrehozása az érdeke a világnak. Illeszkedjünk bele ebbe a tervbe ügyesen, mint ahogy a csehek teszik. Ajánljunk mi is egy nagyhatalmat a világnak, amely sok évszázados hagyományai alapján biztosabb záloga lesz az európai egyensúlynak, mint a papiros szerződésekkel összetákolt, mesterséges éanégyaglábu “Intermarium”: A Duna Monarchiát, Argentina, 1950 augusztus hó. SZENTGYÖRGYI FERENC! Az üzemi költségek állandó emelkedése miatt tisztelettel kérjük a hátralékos előfizetési dijak beküldését. A KIADÓHIVATAL.
