Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)
1950-08-15 / 8. szám
VOLUME VII. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y. 1950 AUGUSZTUS VOL. 8. SZÁM. SZENTISTVÁNI EGYSÉGET! Az uj félszázadot kezdő év Szent István ünnepe a balsors legsötétebb mélypontján találja az országalapitó nagy király nemzetét. Kereszténytelen, idegen nagyhatalmi zsarnokuralom nehezedik reá és minden fiának életére, hogy koldussá, pogáriynyá és robotos cselédjévé tegye. Ezeréves történelmének viharos századai során sokszor volt súlyos helyzetben a nemzet, de mindig megtalálta a menekvés és felemelkedés útját, mert odafordult a szent király örökérvényű államvezetői igazságainak, fenkölt és bölcs tanításainak Útmutató, segítő szelleméhez. Túlélte a tatárjárást és a törökvészt, mert lelkében hü maradt Szent István eszméihez és amikor most mindezeknél is hatalmasabb fegyveres erejű ellenség a lelkét is meg akarja törni, hogy keleti rabszolganépévé alázza és alacsonyitsa, most is a szentistváni eszményekhez, történelmi öntudathoz való rendíthetetlen hűség és ragaszkodás az, ami legyőzhetetlenné kell tegye és minden megpróbáltatásokon át elvezérelje a feltámadás, uj országépités útjára. A történelem uj fordulata közeledik, immár útban van. Kemény és bonyodalmasán nehéz harc vár az emberiség szembenálló két csoportjára, a Nyugat és Kelet közti mérkőzésben önmagát marcangoló világra. Mi hisszük, hogy a föld minden sarkáig elnyúló viadalból Krisztus kerül ki győztesen s az uj országépités majdan csakis az Ö isteni szeretet-igéi fényét sugárzó, szentistváni államgondolathoz való visszatéréssel válhat sikeressé, áldásban bővelkedővé, a nemzeti virulás és egy uj ezredév ígéretével teljessé. A szentistváni királyság eszmei tisztasága és gyakorlati eredményessége, üdvössége tartotta fenn a nemzetet a történelem minden véres viszontagságai között s ama rövid időszakok, amikor egyes rövidlátó csoportok mást kényszeritettek fel, mindig a tragikus szenvedések Kálváriáját zúdították reá. Ha valaminek, úgy ennek a vitathatatlan históriai ténynek igazsága nem szorul bizonyításra az utolsó évszázadot ismerő és az ellenkezőnek átkát saját bőrén ma is érző magyar kortárs előtt. Ha van eszmekor, amelyet igazolt a történelem, ha van szellem, amelyről sokszorosan megmutatkozott, hogy a magyar nép boldogulásának, kiegyensúlyozott haladásának és a népek társadalmában való méltó elhelyezkedésének,, a szebb jövendőnek biztosítéka, egyedül a szentistváni királyságé az. Ebben nem lehet nézeteltérés, külömbség jóhiszemű, igazság-szerető magyar és jóhiszemű, igazság-szerető magyar között. Ez nem pártkérdés, hanem a nemzet megmaradásának, létének az emberöltők sokaságán keresztül mindenkor bevált és halhatatlanságra jogosult életalapja. A magyar nemzetegység csak ezen a fundamentumon épülhet fel, csak igy lesz méltó magyarságunkhoz, történelmünkhöz, ahhoz a keresztényi magyar öntudathoz, amelynek életútját évezredekre előrelátó, nemes bölcsességgel fektette le Szent István az ő államrendszerében és “intelmeiben”. A szentistváni örökség lelki kincse kell legyen minden magyarnak. Keretein belül a nemzet minden tagja szabadságának, boldogulásának tág tere van nyelvre, felekezetre, osztályra való tekintet nélkül. Az emberségesség, kölcsönös méltányosság keresztény erényei ékesítik drágakőként Szent István állambölcseletét s nincs az a jogos igény, nemzeti vagy szociális kérdés, amely annak szellemében ne volna üdvösen megoldható. Akik a szentistváni királyság jogfolytonosságának vagyunk szilárd és törhetetlen hívei, nemcsak azért állunk ez eszmekör alapján, mert a nemzet legszentebb hagyománya, amelyet minden történelmi gondolkodású és érzésű magyar, felülemelkedve párt- vagy osztályszemponton, magáénak kell valljon, hanem mert tudjuk és velünk együtt a magyar nép fiainak milliói hitten hiszik, hogy a szentistváni tanok a történelmi szempontokkal, a nemzet jövője érdekeivel összhangban választ tudnak adni a mai idők minden korszerű problémájára is; nincs szükség a dicső hagyomány sutbadobására, az ősi fundamentum megtagadására, sőt ellenkezőleg azon továbbépítve, vezethet csak felfelé a nemzet és minden fiának útja, lehet csak szivveJUlélekkel boldog a magyar. Ezerkilencszázötven komor Szent István ünnepén, nem csüggedve, sőt a jövő horizontjának távolában már a felszabadulás első reménysugarait sejtve, a megigazulás útjára hívjuk a tévelygőket. Térjenek vissza a szentistváni alaphoz, a szentistváni útra, amely sohasem vitte falnak a nemzetet és sohasem döntötte örvénybe, a nemzethalál vészes veszedelmébe. . . . Hisszük, senki sincs a nyugati lelkületű magyarok között, aki ne elégelte volna meg a nemzet hányattatásait, katasztrófáit és ne kívánná végre a biztos utón, a felemelkedés utján látni nemzetét. Fogjunk össze becsületes magyar esküvéssel a szentistváni királyság nemzetmentő, nemzetéltető, kristályos igazságai alapján, hogy igazzá váljon a költő szava: “megbünhödte már e nép a multat s jövendőt”. Úgy áld meg a Gondviselés is, miként méltónak fogunk bizonyulni rá minden idők legnagyobb, legkeresztényibb magyarja szent tanításainak odaadó, igaz követésében!
