Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)

1950-05-15 / 5. szám

1950 május “KRÓNIK A” 3-IK OLDAL KALIFORNIAI MESSZELÁTÓ Irta; Dr. HERCZEGH JÓZSEF, református lelkipásztor. Messzelátónkat hadd fordítsuk legelőször is az óhaza felé, hogy világosan meglássuk, hogy hol is fekszik a szenvedő magyarság ezeréves hona? MAGYARORSZÁG NEM KELETEURÓPA! A Nemzetközi Parasztunió fo­lyóiratának márciusi számában megdöbbenéssel olvastuk, Nagy Ferencnek, az egykori magyar mi­niszterelnöknek Írását. Szinte hi­hetetlen, hogy a miniszterelnöki székig felkuszott egy olyan em­ber, aki a magyar történelemben ennyire járatlan! Nagy Ferenc Keleteurópával és benne Magyarország sorsával fog lalkozik és Magyarországnak a jö­vőjét a Keleteurópai Parasztunió­ban látja. Hát kérem Mr. Nagy, Magyar­­ország mindenkor Középeurópá­­hoz tartozott s fog tartozni, hogy­ha élni akar. A nagy európai mozgalmak el­akadtak a Kárpátoknál. A keresz­tes hadjáratok, éppen úgy, mint a reneszanc, a reformáció csak­úgy, mint az ellenreformáció, to­vábbá az ipari forradalom és a felvilágosodás, éppen úgy mint a fölfedezések, elakadtak a Kárpá­toknál. Azon túl már egy évezrede a barbárság, a fanatizmus és a sö­tétség uralkodott. Ez öntötte el árva Magyarországot is, amikor a pánszlávizmussal szövetkezett ázsiai bolsevizmus megnyomorí­totta a Duna-Tisza táját és a Kár­pátok alját. Igen Mr. Nagy: Magyarország nem Keleteurópa. AZ ÖNREVÍZIÓ SZÜKSÉGESSÉGE. Mr, Nagy azonban még tovább is megy balkeze Írásában. Valami ködös parasztdiktaturában látja a magyar jövőt. Ha valakinek, hát akkor Mr. Nagynak meg kell tanulnia azt, hogy nemcsak hogy Magyaror­szág nem Keleteurópa, hanem azt is, hogy minden igaz magyar ha­lálos elszántsággal küzd és fog küzdeni mindenféle diktatúra el­len. Jöjjön az nagyravágyó pa­rasztgazdáktól, vagy zsellérektől, vagy félrevezetett ipari munká­soktól, vagy bármely más osztály részéről. A feltámadó Nagymagyar ország egy olyan haladó demokratikus életformát fog adni minden egyes polgárának, amely minden nem­zetiségű, fajtájú, vallásu, politikai nézetű és társadalmi osztályú egyénnek megadja a szabad mun­kát és érvényesülést. Semmiféle diktatúrából nem kér többet a magyar nép! Megértette Mr. Nagy? Ha igen, akkor legyen Önnek elég ereje az önrevízióra. FENNEN HIRDETJÜK AZ EGYETLEN UTAT: A SZENTISTVÁNI GONDOLATOT. Magyarország tragikus sorsú miniszterelnöke, Teleki Pál fog­lalta össze legvilágosabban a mi korunkban ennek a szentistváni gondolatnak legmélyebb értelmét. Hadd idézzük azért ezen a helyen az ő szavait: “Van egy állameszme, — hir­dette Teleki — az állami életnek egy formája, amely ennek a gon­dolatnak jegyében született meg, de nem ma, hanem kilencszáz év­vel ezelőtt, még pedig itt Magyar­­országon. Ez a szentistváni állam­eszme. Ez az állameszme a népek megértésének, a népek helyes és józan vezetésének állameszméje itt ezen a területen, melyben élünk és amelyet Szent István politikai­lag megszervezett. Tehát a Duna­­medence rendjének állameszméje. Egységes, összetartozó terület ál­lameszméje, amely mindenfajta embereket összefog, közös életben, egységes formában, együttes tö­rekvésben, közös érdekből, közös boldogulásra és vezeti őket to­vább/’ “A mi szentistváni állameszménk a béke állandósulása, mert az együttélő embercsoportok, nemze­tek, nemzetiségek, foglalkozások, városok és falvak egyetértése és egymást megértése érvényesül ben ne. Ez az állameszme a békén és mégértésen alapul... Nemzeti lé­tünk attól függ, hogy a Szent Ist­vánról elnevezett gondolatot, ame lyet csak azért nevezünk róla igy, mert ő adott neki, mondjuk, láthatóbb, időtálló és európaibb, keresztény formát, ha ezt magunk­ban újra erőssé tesszük és ha majd sikerült nekünk ezt a világgal is megismertetni. Mert nem mint magyar ember, de mint európai vallom azt, hogy ez az a forma, amely végeredményben Európá­nak tarka népeit megmentheti. Ezt a meggyőződést földrajzi kutatá­sokból merítettem. A földrajzku­tatók tudvalevőleg nem hetekben, nem is esztendőkben, hanem év­századokban, sőt évezredekben kénytelenek gondolkozni. . . .” “1848 MÁRCIUS 15-IKÉNEK FOLYTATÁSA AZ 1945 APRILIS 4-IKE.” A szentistváni gondolat magas­ságából, amelyet a legnagyobb magyar lelkek tettek és tesznek is magukévá, a mai percemberkék mélységébe sülyedünk, hogyha ezeket a szavakat olvassuk. A Kossuth dijak kiosztásával kapcsolatban írja a new bruns­­wicki Magyar Hírnök budapesti toliforgatója a címbeli szavakat. Különös egy figurája ez a sajtó­berkeknek. Saját maga ütötte ma­gát magyar nemessé és írja nevét két s-el és y-al. Ez a talmi ma­gyar újságos hirdeti fennen, hogy az első magyar forradalomnak egyenes folytatása a jelenlegi muszka megszállás és bolseviki uralom. “1948 március 15-ikének folytatása az 1945 április 4-ike.” Hát Mr. Békési (és nem két s és y) azért nem kérünk mi a há­rom magyar forradalomból és a három magyar köztársaságból, mert Nagymagyarország pusztu­lásához vezettek. 1848, 1918 és 1948 nyílegyenest mutatják a szentistváni gondolat keresztrefe­szitásét és Nagymagyarország pusztulását. Mi a szentistváni gondolatnak vagyunk örök apostolai és hitval­lói. TILDY ÉS SZAKASITS, A NAGY JUDÁSOK, EGY UTÓN JÁRTAK. Az egyik chicagói vágóhídon hosszú időn keresztül használtak egy kecskét a vágóhídi juhok ve­zetésére. Amikor ez a kecske elől ment, akkor a juhok százai követ­ték az öreg kecskét a vágóhid ké­séhez. Ezért aztán Judásnak ne­vezték el ezt a tapasztalt halálve­­zetőt. Ez az öreg kecske jut eszembe akkor, amikor most Szakasits nép­köztársasági elnök lemondásáról olvasok. Szakasits volt a szabad szerve­zett magyar munkásoknak vezére és egykor a hatalmas szocialista munkáspártnak éltető lelke. Tildy Zoltán meg a kisgazdák­nak volt szavaló vezére. Mindketten áruló Judásoknak bizonyultak. Szakasits a szabad magyar munkásszervezeteket vitte lépre, amikor becsatlakozott a bol­­sevikiekhez, Tildy Zoltán meg az egykor hatalmas kisgazdapártat fogta Moszkva szekere elé. A vágóhídi öreg kecskének mél­tó társai ők. Megérdemlik mosta­ni sorsukat. . . De hisszük, hogy a feltámadó Nagymagyarország majd előveszi őket, hogy adjanak számot az ő sáfárkodásukról. A SZENVEDŐ ÓHAZÁRÓL A BUJDOSÓKRA FORDÍTJUK MESSZELÁTÓNKAT. A Kossuth dijak kiosztásának és Sztálin ünneplésének zajából is kihallatszik az óhazai nyomor si­ránkozó hangja: a segélyért kö­­nyörgők leveleiből. Mennyire szeretnék segiteni ezeken a szerencsétleneken! De újabban olyan vámokat vesznek Magyarország kirablói, hogy nem érdemes szeretetcsomagot küldeni. Céljukat ez által is elősegítik az óhazai zsarnokok. Hiszen igy egy újabb hangja némul el a szabad világnak rabszolga Magyarország felé. * * * Hát segítsünk azokon, akiken lehet! “Kedves jó Tiszteletes Uram, mikor lesz már egyszer mi reánk is irányítva, itt Bajorországban tengődő, szerencsétlen magyar me nekült D. P.-kre az a csudálatos messzelátó? Mert mi magyar me­nekültek már lassan hat éve itt élünk Bajorországban, nem I. R. 0. ellátáson, hanem privát, kint a parasztnál, minden támogatás nél­kül. Soha nem kérdi senkise mi­­tölünk, hát ti magyarok, mi lesz veletek? Hogy éltek? Van-e még erőtök a vártán? Nem pusztultok-e el addigra, amikor újra szükség lesz rátok? És birjátok-e még? Mert kedves Tiszteletes Uram ez nagyon aktuális riport. Itt Német­országban a magyarok mindenhol a legutolsók rangsorban. Utón, útfélen az ember rádöbben, hogy csak megtűrt “ausländer”. Ha az 1. R, O. hivatalba megy az ember, ott is kénytelen rájönni, hogy az ex-enemy nemcsak írva van, ha­nem ezt érzi az ember a hátán is, mert ott a szláv népek, akik tel­jes jogú D. P.-k, uralják az egész I. R. O. intézményt. Ha például elmegy egy száz főből álló szállít­mány, mondjuk a U. S. A.-ba, ak­kor egészen biztos, hogy magyar nincsen több mint kettő.” Messzelátónk azonban nemcsak meglátja a sok-sok bujdosót, ha­nem mindenképpen segiteni is akar. Legyen közöttünk minél több áldozatkész amerikai ma­gyar, aki készségesen kiállítja az “assurance-”t. Az uj D. P. törvény sok-sok alkalmat nyújt erre. RÁKOSI AMNESZTIÁT HIRDET. 9 ■ A nagy muszka medve engedel­mes kis mackója: Rákosi, gyengéd hangokat hallat a hazavágyó ma­gyarok felé. Eddig csak a gyűlölet és meg­vetés dörmögése hallatszott azok felé a magyarok felé, akiknek si­került a pokol tornácából a musz­ka öreg medve és mackóinak kar­mai közül kiszabadulni. Most azonban cirógató, sőt öle­lő kar nyúlik az ágrólszakadt ma­gyar buldosók felé és hallatszik a barátságos dörmögés: “Gyertek haza, minden meg van bocsátva.” Egy bizonyos, hogy igen sok a hazavágyó. Fábián Béla, kétszáz olyan magyar írónak, tudósnak, művésznek, államférfinak érdeké­ben emeli föl kérő szavát a New York Times hasábjain, akik az ő ismeretségi körébe esnek és pusz­­tulóban vannak a bujdosásban. . , Jaj de mennyi százan és ezren vannak, akik kívül esnek Fábián Béla ismeretségi körén és akik szintén a bujdosás keserű kenyerét eszik! Visszamennek-e ezek a hívoga­tó szóra? i * Aligha hisszük, — mert hiszen azok, akik mostanában menekül­tek ki, világosan hirdetik, hogy az ország életszínvonala napról-nap­ra romlik és az összeomlás nem késhet soká. * > AZ IGAZI AMNESZTIA 'J BIZONYOSAN EL FOG JÖNNI! * Mi, akik a szentistváni gondo­latnak vagyunk megalkuvást nem ismerő apostolai, fennen hirdet­jük, hogy el fog jönni az igazi am­nesztiának ideje. El fog pedig jönni akkor, ami­kor Szent István koronája ott fog ragyogni Ottó Őfelsége nemes fe­jén. Amikor a szentistváni biroda­lom népei, egy hatalmas, vámte­rületben, gazdasági együttmunkál­­kodásban egyesülnek újra. Ami­kor a mai itéletes időkre, csak mint gonosz, de tanulságos álomra gondolunk majd vissza. Eljön a felszabadulás és az uj élet és megkezdődik az uj évezred a dunai népek testvéri kézfogásá­ban. És akkor, a koronázás után, a legnagyobb európai uralkodóház nagyszivü sarja: Ottó Őfelsége, meghirdeti az igazi amnesztiát. Mi más amnesztiában nem hi­szünk! ArJ

Next

/
Thumbnails
Contents