Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)
1950-12-15 / 12. szám
1950 december “KRÓNIK A’' 5-IK OLDAL ebben inkább az, hogy amit jól látnak ők, nem akarják észrevenni közülünk egyesek, A valóban történelmi jogfolytonosságért érdemes megfeszíteni minden erőnket, mert egyedül az hozza meg nekünk őseink országát, népeink nyugalmát és boldogulását. A harminc év óta látott romhalmazra nem sok értelme van a téglát hordani, mert egy trianoni csonka országot talán minden különösebb erőfeszítés nélkül is elérhetünk. Térjünk csak szépen vissza az ősi fogalmakhoz, helyezzük csak vissza Nagyváradot és Szatmárnémetit a Nagy Magyar Alföldre, Érsekújvárt a Kis Magyar Alföldre, Szent István Koronáját az egyedül megillető Főre, akkor majd a szörnyhatárok is visszatérnek a Kárpátok gerincére és az Alsó-Dunára, el fogjuk felejteni ezt a háromévtizedes közjogi Bábelt, mindent, mi szennyet szórt ránk, igy hát: Jöjjön a Király! Argentina, 1950 december. SZENTGYÖRGYI FERENC. A SZOCIÁLIS MAGYARORSZÁG MAGVETŐIÉ Irta: RUBY ERZSÉBET. Ravasz László református püspök modern Pázmány Péternek nevezte. Mi katolikusok Prohászka püspököt Platon és szent Ágoston mellé állítjuk, aki a könnyeket száritó, sebeket gyógyító assisi Szent Ferenc lovagja volt. Prohászka Ottokárt 1904-ben I. Ferencz József apostoli király — X. Pius pápa hozzájárulásával,, Székesfehérvár megyéspüspökévé' nevezte ki. A püspöki szék nem jelentett számára csupán díszt és méltóságot, hanem újabb, nagyobb és több munkát. A magyarok lelki életét fejleszteni tovább. Az első főpásztori beszédében ezt mondta: “Dolgozni jöttem, dolgozni akarok! A szétesésnek indult magyar nép megmentésének nagy napszám jában. A kor bágyadtságától beteg lelkeknek meggyógyitásán, a szenvedélyek lázától elgyötört bűnösök megtéréséért. Mindezt Jézus nevében. Jézus erejével!” Éhez a programmhoz holtig hü maradt. Beszélt, irt. dolgozott fáradhatatlanul. Lelke mindig a sze, gények felé hajlott. Ő lett a Szociális Magyarország eszméjének leglátóbb előfutár apostola. * * * . . . Régi magyar újságokban lapozok. Az “Uj Kor” kerül kezembe, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László “aktiv katolikus” folyóirata, amely az ugyanazok szerkesztésében megjelent, kiválóan keresztényszociális szellemű “Korunk Szavá”-nak volt a folytatása. És szószerint ezt olvasom Sik Sándor, a nagy katolikus költő és író, egyetemi tanár, ma piarista rendfőnök “Az élő Prohászka” cimü tanulmányában, amely az “Uj Kor” 1935 május 18-iki számában jelent meg: “Mit mond Prohászka a mai magyaroknak? Azt a kettőt, amit a magyar ma legjobban akarna mondani magának, amitől mai megváltását várja: magyar magáraébredést és; szociális felelősségtudatot. Érdekes, hogy ez az idegen vérből származó, római theologián és európai tudományon táplálkozó pap- milyen mélyen bele tudott kapcsolódni a magyar lélekbe. . . Folytonosan visszatérő motívuma a magyar nép, a magyar falu elhanyagoltságának, sülyedtségének, romlásának panaszlása és keserű kritika a magyar társadalom, a politika, a hatalmasok ellen, akiknek ez a bűne. “A magyar nép ugyancsak rászorul, hogy felkaroljuk,” — írja egy 1897-ből való cikkében.” Minden téren való hátramaradottsága egy sokszoros vészkiáltás, mely az uralkodó osztályok mulasztásait kiáltja világgá. Mentsük ki az elszegé. nyedés örvényéből a gazdaságilag elnyomottakat. Ázsiai színvonalon áll az a nézet, hogy a nép addig jó, mig buta, hogy a paraszttal csak addig lehet bírni, mig műveletlen, tudatlan és vad. Ez a maradiság evangéliuma és épp azért merő tévely és korlátoltság. A hivatásának magaslatán álló papság nemcsak jogilag egyenlőnek fogja magával tekinteni a népet, hanem a legtisztább és legönzetlenebb demokratizmus nevében éppen az erkölcsileg, szellemileg és gazdaságilag gyenge osztályok pártjára áll, hozzájuk vonzódik, segíti és pártolja őket”. Nem marad azonban a szónál. Még 1916-ban megteszi a Magyar Gazdaszövetség közgyűlésén a maga nagyjelentőségű földreform-inditványát, miután a maga birtokából már előzőleg 1500 holdat felparcelláztatott és igy tettekkel is rámutat a nemzeti kötelességteljesités útjára, mert “nincs, — úgymond Prohászka, — az a herceg, az a püspök, akinek annyi joga volna az ősi földhöz, a hazai kenyérhez, mint annak a hősnek, aki saját vérével küzdötte azt ki”. Aznap ezt Írja naplójába: “Ha az indítványomban lefektetett nagy szociális feladatot megoldjuk, megalkotjuk 1848 óta a legnagyobb reformot Magyarországon”. 1 A jproletár-diktaturát elitéli: “Mindenekelőtt szabadságot kívánunk és követelünk, mert csak a szabadság légkörében éledhet föl a nemzeti élet és annak minden életrevaló irányzata. Ez alapon állunk s aki ez alap ellen tör, azt még tisztelni sem tudjuk”. KARÁCSONYI ÜDVÖZLET. Karácsony szent ünnepe az események feletti kétség és remény érzései között találja*a világ magyarságát ebben az esztendőben. Teljesen bizonytalan mit hoz a holnap. Meghozza-e a magyar nép felszabadulási reményének hajnalhasadását, vagy még sötétebb lesz a magyar éjszaka, még inkább meghosszabbodik az óhazai magyarok és a hontalanok kínja, szenvedése? ✓ A remény, a hit felemeli szivünket a Szenteste áhítatában, amikor a Megváltó e földrejövetele örömét ünnepeljük. Hiszünk aibban, hogy nem tart örökké a megpróbáltatások korszaka s Krisztus nem hagyja el hűséges magyar népét. Nem veszhet el a magyar nemzet, nem veszhet el a magyar kereszténység, amely 1951-ben 950-ik évfordulóját üli annak, hogy Szilveszter pápa a keresztény hitet felvett Szent István fejére tette az apostoli Szentkoronái. Az ezredév utolsó félszázadába induló magyar kereszténység örök cs halhatatlan és nincs az a moszkvai pogány zsarnokság, amely erőt vehet a lelkek hitén. Amig a lelket nem győzik le, addig a nemzet soha sincs legyőzve. Mi tudjuk, érezzük, hogy az óhazában szenvedők, megalázónak, üldözöttek kitartanak hitük mellett rosszban és még rosszabban mindhalálig. Fénylő példaként és a jövőre iránymutatóként ott él szivünkben a börtöncellában betegséggel küzködő történelmi nagy mártír hősi képe. Feléje száll minden magyarok szivének hite, ragaszkodása, elpusztíthatatlan, legyőzhetetlen bizodalma és szeretete, akit most két esztendeje hurcoltak tömlöcükbe Moszkva helytartó pribékjei, mert három éven át a kitartást prédikálta népének és annak üdvét sóvárogva, a szentistváni királyság visszaállításának eszményét táplálta lelkében, mint az igazi felszabadulás utáni magyar jövendő boldogulásának titkát. Dicső szenvedéseiből merítenek erőt és forrón imádkoznak, tartsa meg az Égi Kegyelem népe számára. A mi üdvözletünk és imáink is ama börtöncella felé szállnak s velünk együtt a világ igaz magyarságáé, felekezeti külömbség nélkül. És küldjük szerető üdvözletünket a bebörtönzött hazafiak ezreinek, az internáltaknak és a távoli orosz földön rabszolgaságban gyötrödöknek, minden igaz magyarnak az óhazában és szerte a világon: Higyjetek, bízzatok, tartsatok ki! Amikor legsötétebb az éjszaka, akkor van legközelebb a virradás! Isten utjain járva, Krisztust követve célhoz érünk! A kommunizmus bukása után azonnal felemeli szavát: “Ne akarjanak itt letörni senki munkást, senki szegényt, proletárt!” “Én vagyok az első, aki ezt mondom és remélem, velem tart e részben minden, a kor szükségleteit s a haladás irányát meglátó ember, aki minden reakciót, minden elnyomást, megtorlást, jogfosztást elitélek s oda kívánok ahová való, a pokol fenekére!” “Ellenkezőleg, azt hiszem és vallom, hogy ha égő és vágyó szemmel tartunk szemlét a magyarság jövőjének valamit Ígérő tényezői felett: akkor ezeket elsősorban a munkásrétegekben, az ipari munkásban és a földműves osztályban reméljük föltalálhatni. . .” “El nem mulaszthatom, hogy az u. n. intelligenciának felelősségtudatára, lelkiismeretére ne appelláljak s hogy ne kérjem, karolja fel a magyar népet, annak érdekeit, de ne mint uralkodóosztály, hanem mint müveit tagja az egész nemzettestnek. Uralkodó osztályokból nem kérünk. Azoknak végük van s legyen is, de vezető osztályokat ezentúl is igénylünk és tisztelünk/ Töltődjék ki lassanként az a százados örvényt, arüely a köztünk folyton lappangó rendi szellemnek’ maradéka, mely “uralkodó osztályok” és a nép között tátongott. Törődjünk a néppel, segítsük törekvéseit és karoljuk fel érdekeit!” Prohászka 1926-bart Csernoch -prímásnak tervezetet ad át az egyházi birtokok örökbérletbe adásáról és megkezd — ugyancsak hamarosan a kommürí után, — a harcot a letört és megbénított magyarságéit, mint irja, “a magyar halál ellen”. 1926-ban a katolikus nagygyűlésen félreérthetetlen határozottsággal és energiával hirdeti: “XIII. Leóval valljuk, hogy a proletariátusnak joga van emberhez méltó életre, joga az otthonra, a család fönntartására, a munkának a termelés gyümölcséből való igazságos részesedésére.” íme Prohászka aktuális öröksége, nagy, mai és egyetemes magyar mondanivalója. Igaza van Ravasz Lászlónak: “Théologiailag egy világ választhat el valakit tőle. Lélekben mindnyájunkat egybe fog és emel. Nemcsak saját nemzedéke, hanem az egész ma gyár jövendő adósa neki”. Adósa elsősorban ez a nemzedék, amely már úgyszólván a levegővel szívja be ezeket az eszméket, talán nem is sejtve, hogy a századforduló pállott magyar levegője sok más egész - séges széljárás mellett elsősorban az ő szellemétől telt meg párával, csirával, termékeny nyugtalansággal.” * * Az 1950-es magyarok között is vannak, akik nem is sejtik vagy kész-akarva feledik. . . Hol volt még 1897-ben, a napsugaras ferenejózsefi korszakban az izmusok legrémesebbje, a kommunizmus? . . . Hol voltak még akkor a kisgazda- és földmives-pártoik, hol voltak még akkor nagyatádi Szabó István és utódai, amtk^íf, Prohászka püspök már sürgette a
