Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)

1950-04-15 / 4. szám

2-IK OLDAL "KRÓN1K A” 1950 április munista sajtóban gyümölcsöztctö legényke és elvakult szolgai buzgal­mában elrikkantotta magát: — Kérdezzétek meg a magyar népet: Szent Istvánt akarja-e vagy Rákosi Mátyást?! Remek idea! Hiszen éppen ezt kívánja Acheson békefeltételeinek második pontja is s ezt kívánja minden igaz magyar szerte a föld kere­kén! Magyarország kisebbségi hatalombitorló kormánya és moszkvai gazdái azonban eddig mindenkor meggátolták, hogy a magyar nép akarata érvényesüljön. Megszálló idegen hadsereg nyomásával és az annak árnyékában kiépített, eszme-harctól irtózó gyáva terror-rend­szerrel gondoskodtak arról, hogy elfojtsák a népakarat érvényesülé­sét és megkaparintsák maguknak a közhatalmat. Infámis eszközökkel kiirtották az ellenzéket s legutóbb 1949 május 15-én oly “választást” tartottak, melyen nem lehetett vagy Szent István vagy Rákosi Mátyást választani, hanem csak arra az egyetlen listára lehetett “szavazni”, amelyet Rákosi Mátyás állított össze a maga párthiveiből és az ön­magukat erkölcsi siralomházi sorsra ítélt kollaboránsokból. Nem, az imperialista muszka-uralom sohasem fogja megengedni, hogy a magyar nép szabadon választhasson Szent István és Rákosi Mátyás között! De Isten törvényeit, az emberi társadalom ősi törvé­nyeit végkép megdönteni nem lehet. A zsendülő tavasz, az uj napfény melengető, reményteli hangulatában szentebb bizonyosságnak érezzük, mint bármikor, hogy ez igy nem marad, nem maradhat... Amerikának meg kell nyernie a keresztény világnézet és a pogány zsarnokság döntő harcát és nem lehet Magyarországot letörölni a térképről, nem lehet nagy börtönteleppé átalakítani, mert a börtönfalak végül ki­tágulva az egész világot zárnák körül. Ha Magyarország eltüntethető lehetne a Szovjet tagállamai tömegében, akkor ez a világ maga pecsé­telte meg a sorsát. Isten nem azt rendelte, hogy börtönné legyen a világ, rabként lelketlen robotban élje le földi életét az emberfia. Isten szabadnak teremtette az embert, szabad világot akar s hitten hisszük, minden poklokon át “Magyarország mindig volt és mindig lesz”. ÚJKORI JOBBÁGYSÁG A MAI MAGYARORSZÁGON Mögöttem a szinmagyar falu, Abony. A rónaságon, Cegléd és Szolnok között. Nem az a buján­­termő, zsiros föld, mint valamivel odébb a Jászságon. Itt örökidők óta sok munkát, emberi verejtéket követelt a humusz. Hogy megadja azt, ami az élethez kell. A márciusi nop^Htitavaszodás meleg fényével öntözi a tájat. Már jártam erre valamikor. Talán épp e szántók közé vetett, keskeny ös­vényen. mint most is. Hófehér, mosoly góarcu, tanyai házakra, gondozott udvarokra emlékezem. Elüszkösödött vagy tetőzetüktől megfosztott romházakat látok min denfelé. Erre is elvonult a “felsza­badító' orosz hadsereg. Öt esz­tendő telt el azóta, de alig valami nyoma az újjáépítésnek. Nem messze tőlem, ázott kukoricatető domborodik kevéssel a föld felett. Azt •hiszem, valami verem, de nyí­lik a korhadt deszkaajtó és egy ember lép ki a »föM alól. Bizal­matlanul néz rám. Látja, hogy vá­rosi ember vagyok s ma a városi ember jövetele majd mindég bajt és újabb sanyargatást jelent e tá­jon. — Maga itt Jakik? — szólítom meg őt. Rámnéz hosszan és szótlanul bólint. — Itt, a föld alatt? — kérdem hitetlenkedve. — Ugyvan. Meg a családom is. Az asszony és az öt gyerek. Megrendültén sóhajtok fel: — Istenem, öt gyerek a föld alatt. amit az odú elé vertek, el kezdünk ahit az odú elé vertek, el kezdünk beszélgetni. — Hát igen kérem, -* mondja & — oem ifljj éktíak mi valamikor, Még én sem. pedig én csak zsel­lérember voltam. 45-ben nekem adták ezt az ötholdas földszala­­got, de semmi egyebet. Mert hát kérem, amikor felszabadítottak minket — kesernyés mosoly ága­zik szét bajuszának két vége alatt —- itt lebontottak, felrobbantottak mindent, nemcsak urasági lakot, hanem istállókat, meg kis cseléd­lakásokat is. Gondoltuk, mikor bebújtunk lakni a föld alá, hogy majd csak segít rajtunk az állam. De nem segített, nem is akart. Így élünk öt éve és a helyzet egyre rosszabb. Kis hallgatás után folytatja: — A bátyámnak volt igaza, akinek nem kellett igy a föld. Ő már akkor kivándorolt az ország­ból. Mi is tennők, de ma már nem lehet. — Öt gyermekkel? Komoran bólint: — Canadába, Ausztráliába, ahová engednék. Futna innét az egész nép, ha tehetné. Azt mond­ják a propagandisták, hogy mi­énk a föld. Fölnevet, majd fáradt karmoz­dulattal egy romház felé mutat: — Látja az ott? Négy éve még teljesen ép volt. Aztán jöttek a vá­rosi proletárok és széthordták ró­la a széthordhatót. — A vá-ro-si proletárok? — Mikor látták, hogy kevés az igénylő és a zsellérember vo­nakodik, azokat hozták ide. Min­denféle munkakerülőt a városból. Azok meg itt sem dolgozni akar­tak, hanem zabrálni, mint az oroszok. Széthordták azt is, amit amazok meghagytak. Minden fog­hatót. Lebontották a tetőt, kivág­ták a fákat. Puszta földet ezek nem is igényeltek, hanem csak olyat, amiből munka nélkül lehet hasznot huzni. Főként a gyümöl­csös kellett, amit az előző tulaj-, donos sok munkával meg költség, gél nevelt föl hosszú évek alatt. Ők nem müveitek, trágyáztak, permeteztek, ők csak szüreteltek. Tudja-e az ur, hogy ebben az or­szágban alig van már féregmentes gyümölcs és a termelt mennyiség fele sem a réginek? Nekem még eszembe jutnak a dánosi gazdaság féregmentes, gyö nyörü jonathánjai, a világhírű kecskeméti barackpiac zsongó haj. nalai, a gyümölcskiállitások, Bu­dapest elegáns vitaminbárjai. . . Európa gyümölcsös kertje, ahogy Magyarországot nevezték azelőtt, a*kártevők Eldorádója lett. A szegény paraszt pedig tovább mondja újkori jobbágyságának panaszát: — Úgy vonultak végig az or­szágon. mint egy sáskahad. A nagybirtokon kezdték és a jómó­dú svábok kitelepítésével folytat­ták. A karhatalom, amit a mos2- koviták vezettek, közre fogta a sváb falvakat és mindenkinek el kellett hagynia az otthonát. Az engedélyezett ötkilós csomaggal. Nyolcvan embert zsúfoltak össze egy vasúti kocsiba. Csúfabb mun­ka volt ez, mint a zsidók kitelepí­tése. Aztán az üres otthonokba megkezdődött a sáskahad dáridó­­ja, a zülott szajhákkal, akiket a vá­rosból hoztak. Éltek, dőzsöltek az utolsó szögig és uj portyára indul­tak, amikor már csak az üres fa­lak maradtak. A paraszt meg kénytelen volt mindezt nézni és némán tűrni. Pedig azt is tudtuk, hogy ezért egyszer minket fog sújtani az ostor hegye. Ezek a vá­rosi betyárok majd mind elszelel­­nek, de mi itt maradunk a földön bünbakknak, ha jönni fog egy uj világ. — Hiszi, hogy jönni fog? Csodálkozva néz rám és szilár­dan feleli: — Jönnie kell, mert igy nem maradhat. Az idegen nem lehet örökké ur az orázágon. Mert ők, az idegenek csinálnak kérem min­dent, az első perctől. Mikor a föld osztás kezdődött, minden héten egy orosz kapitány állított be a községházára és a bírónak Írás­ban kellett jelentenie, hogy mit osztottak szét és ez a jelentés nyomban ment Moszkvába. Bu­dapesten sejtelmük sem volt, mi­ként áll a földosztás ügye, de Moszkvában minden négyzetmé­terről tudtak. Nem is bíztunk mi abban, amit nekünk adtak, hiába ígértek a propagandisták a telek­könyvi átírást. Azoknak a joga is telekkönyvelve volt, akiktől ők vették el, épp úgy elvehetik még tőlünk is. A propaganda sokmin­dent ígér, földi paradicsomot a népnek, olyan szépet, aminő Oroszországban van. Az egyik propagandista mégis arról szavalt, hogy a sok, gaz reakcióst kitele­pítik majd Szibériába. A sógorom oda is morogta nekik, hogy mán dehogy is engedjük őket abba a szép paradicsomba menni, hanem majd ki zavarjuk őket Amerikába, hadd sinylődjenek ott — és ra­vaszkásan mosolyog maga elé. — Volt nekem azelőtt is egy parányi földecském — folytatja aztán. — Uborkát, paradicsomot, meg dinnyét termeltem benne. Jó cikk volt, csak ki kellett fuvaroz­nom a vasútra és ttudtam, hogy azok az áruk el is jutnak nyugat­ra. Megpróbáltam tavaly is, de nem akadt vevő. Volt termés, de nem tudtam átváltani kenyérre, ruházkodásra. Végül félholdnyí egész uborkatermésemet beszán., tottam a földbe. Most gabonát ter­melek, hogy legalább kenyerünk legyen. Egyébre már nem jut. Lát­ja, milyen rongyos vagyok. A szomszéd gazda, akinek amott van huszonöt holdja, nem mer munká­ra alkalmazni, mint tette régeb­ben, mert fél, hogy elkobozzák a földjét, ha fizetett munkást tart. Az ilyen már kapitalista, zsiros pa­raszt, kulák. — Az újságok szerint a kulák a nép ellensége. — Kérem, az újságokat Pesten csinálják, itt a földön meg mi élünk. Szegény földműves, vagy zsiros paraszt, lassan mind egy­forma nyomorúságban. Mindanyi­­nyiunkat agyonvágnak a beszol­gáltatások és az adók. A huszonöt holdas parasztnak azelőtt sem le­hetett uraskodnia. Ez a sók kis ta­nya azért lett, hogy a munkaidő­ből ne menjen veszendőbe a ki és bejárás a faluba. Látástól vakulá­­sig kellett itt mindég dolgozni. A tanyait az oroszok is jobban sa­nyargatták, mint a falun — és a városban — élőket. Elhajtották minden igavonóját, de 45-ben mé­gis vitt már termést a városba, bár maga húzta az ekét. Most mé. gis reakciós kapitalistának neve­zik és bebörtönzik, ha nem termel, amint hogy kérem nem is termel-* hét eleget. Pénzt pedig nem kap a beruházásra. A régi világban 12%-os kamat már igen nagy volt, most 20%-ot követelnek az állami bankok és egy-két év előtt meg 48%-ot hivatalosan. Nem egy olyan kólákról tudok, aki el­hagyja a házát, földjét és beáll városi munkásnak, mert ha ma­rad, börtönbe kerül szabotálj cimen, bármily becsülettel dolgo­zik is. — Mindezen talán segíteni fog a szövetkezeti rendszer? — kér­dem tapogatódzva, hogy kiugras­sam a nyulat a bokorból. Ingerülten kapja fel a fejét: — Nem szövetkezet az, hanem kolhosz. Tulajdonjog a papiroson, a valóságban pedig rabszolgaság. Ez a sors vár a kisparasztra és a kulákra egyaránt. Minden egyéb csak propaganda, az egész állam az. Kulák, nem kulák, egyre megy. Már rég nem rólunk van itt s2ó. A gyárakat már elvették, most a földvagyonra kerül a sor, mig az egész országból rettentő | nagy gyár lesz, az emberből pedig gyá­ri rabszolga. Ez a valóság. A ma!i Magyar­­országnak nevezett'óriási börtön­ben igy élnek a felszabadított ma­gyarok. Libertinus. LAPUNK New Yorkban a yorkvillei újság­árusoknál, az East 79-ik és 86-ik uccákban és környékükön lévő ujságstandeken, valamint az East 86-ik utcai Kerekes-féle könyv­­kereskedésben kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents