Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-12-15 / 12. szám
[ 4-IK OLDAL "KRÓNIKA” 1949 decembe? EGY MAGYAR KIRÁLYLEÁNY ESKÜVŐIÉ 1949-REN születés biztos ígéretét és zálogát. Amaz első szent magyar királynak: Első Istvánnak évezredes koronáját senki más méltóbban nem viselheti, mint a királyi Felség: Ottó trónörökös. Vele és ő általa föltámad újra a szentistváni Nagy magyarország és a Dunai Birodalom! * * * Azért bár a fájdalom könnyei kiülnek szemünkbe az idei Karácsonyon, amikor százmilliók rabszolgasorsban, megalázva ünnepelnek, a mi ünneplésünk nem reménytelen. Hadd szálljon azért szivünkbe és szivünkből amaz első Karácsonynak üzenete: ‘‘Ne féljetek, mert ime hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen; Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Ur Krisztus a Dávid városában.” (Lukács 2:10-11). A Sao Pauloban (Brazi lia) megjelenő Délamerikai Magyar Hírlap írja: A napokban zajlott le a franciaországi Cher megyében a Bourbonok lignieresi kastélyában tragikus sorsú utolsó királyunk, IV. Károly és Zita királyné legkisebb leányának, Erzsébet főhercegnőnek, esküvője Liechtenstein Henrik herceggel. A menyegzőn, bár szigorúan családi jellege volt, a királyi ház, valamint a Liechtenstein s Bourbon családok mintegy 60 tagja vett részt. A világ különböző részeiből egybegyült rokonság között ott volt Zita királyné 86 esztendős édesanyja is, aki erre az alkalomra autón utazott fel olasz országi otthonából s ott volt boldogult Károly király öccse Miksa főherceg is, akinek kék szemei és arcvonásai még szakálltalanul is Ferenc Józsefre emlékeztetnek. A magyarságot az egyik Liechtenstein hercegné —< született Andrássy Marica grófnő <— Eszterházy Károly gróf és e sorok írója képviselték, akiknek abban a kivételes szerencsében volt részük, hogy a megható ünnepélyes eseményen kívül két napon át tanúi lehettek Zita királyné és gyermekei szeretettől áthatott családi életének. A vendégek az esküvőt megelőző napon érkeztek Ligniéresbe, ahol őket a kastély ura, Zita királyné fivére, Xavér Bourbon- Párma-i herceg és felesége fogadták. Félszáz szállóvendég elhelyezése még a lignieresi, kastély méretei mellett sem csekélység, különösen figyelembe véve, hogy azt a franciaországi felszabadító harcok alatt ismételten laktanyának használták. Mindennek azonban már nyoma sem volt és a családi ebédet követő estély miliője nem a közelmúlt harcok, hanem a régi boldogabb idők emlékét idézte fel a jelenvoltakban. Az esketési szertartást Páter Köhler, magyar lazarista szerzetes végezte francia, német s magyar nyelven. A templomból a menet a falu főbb utcáin végighaladva került vissza a kastély parkjába, a falu egész lakosságának üdvrivalgásai közepette. A szertartást követő szerény lakodalmi ebéd után a Ligniéres-t két napon át valósággal megszállva tartó kül- és belföldi laptudósitóknak Zita királyné és Ottó király sajtófogadást tartott. Az újságírók, köztük több ujságirónő, látható megilletődöttséggel, de demokratikus fesztelenséggel fogtak kezet az Osztrák Magyar Monarchia utolsó uralkodónő/ével és a Szent Korona ifjú várományosával, de zavarukat pillanatok alatt eloszlatta a királyné szelíd, mondhatnám angyali szelidségü tekintete és a király élénk és közvetlen modora. Miután az ifjú pár Maupéon gróf meghívására utóbbi riviérai birtokára utazott a mézesheteket eltölteni, a vendégsereg is bucsuzkodni kezdett. A Lichtenstein hercegnők visszautaztak vaduzi és steyerországi otthonaikba, az életvidám és ifjú Luxemburgé hercegnők sokszor megdalolt idillikus hazájukba, akik pedig hazátlanok különböző idegen országokba, de ugyan abba a szomorú száműzetésbe. A rövid álomnak vége. Egyik autó a másik után gördült ki a várudvarról. Mielőtt az enyém elindult egy talpig feketébe öl tözött karcsú alak lépett a nyitott ablak elé és mégegyszer búcsúzott, magyar szóval: ‘viszontlátásra.” Viszontlátásra Felség; vájjon mikor és vájjon hol? Talán otthon és talán nemsokára. Ha Isten is úgy akarja. . . . W. E. "VISSZAMEGYÜNK!" Tisztelt Szerkesztő Ur! Határtalan örömünket leírni nem tudom és nincs is oly ékesszólás, amely a mi akkori mély érzéseinket kifejezni tudná, ahogy légiós magyar társaimmal kézbevettük a "Krónika” példányait. E nagy szétszóródásban a Krónika célja, programja legyen a közös iránytű! Tévedett volna talán a nagy magyarnak Vörösmarty Mihályinak lelke amikor a Szózatot irta, hogy: “Hazádnak rendületlenül légy hive, oh, magyar! — Bölcsöd ez s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. . . ." Magyarok vagyunk s magyarnak megmaradunk! Azt is Vörösmarty hirdette. "A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely," — Áldjon, vagy verjen Sors keze, — itt élnek s halnod KELL! Nincs tehát kétség tovább, —» mi visszamegyünk oda még élni is és meghalni is, mint — szabad földön szabad magyarok! Tízezrek hő vágya ez a visszatérés. Érezzük. Szent István örök Jobbja őrködik felettünk. Lassanként azonban múlik az idő és elközelget a kereszténységnek egy gyönyörű s legnagyobb ünnepe: a szent Karácsony. Ez alkalomból társaimmal együtt szeretném üdvözölni a "Krónika” olvasó táborát és szeretnék kellemes és boldog karácsonyi ünnepeket kívánni. Indochina, 1949 november, Szabó Ottó, légionáras. Nagy örömömre szolgált a "Krónika" augusztus és szeptemberi számainak megküldése. Áldozatkészségük nem lesz hiába való, mert a magyar betx félelmetes és hathatós erejével nem hagyja kialudni a magyar hazaftaság szent tüzét a csüggedő lelkeknek uj erőt ép kitartást nyújt* Isten áldását kérem további munkájukra. ,j London, England. J. Jemmot, GRIGER MIKLÓS EMLÉKÉRE I Irta: GRESZL FERENC, plébános. / Tiz esztendeje, hogy az apostoli lelkületű pap, a melegszívű és szociális érzésű képviselő, a legitimista harcos, Griger Miklós bicskei apátplébános eltávozott az élők sorából. A halál nem érte váratlanul. Tudta, hogy a halál eljegyzett je. A halál gondolatával sokat foglalkozott és assziszi szent Ferenccel testvérének tekintette. Fel is tűnt minden látogatójának, hogy dolgozószobájának falai a halál művészi ábrázolásával voltak teleaggatva. íróasztalán is feküdt egy halotti koponya állandó figyelmeztetésül: memento mori, gondolj a halálra! Ezért tudott halálos ágyán is mosolyogni és a halál nem volt számára nehéz. Annál nehezebb volt azonban az ő halála azok számára, akik szerették s atyjuknak, barátjuknak, vagy vezérüknek tartották. Ezek pedig nagy sereget képviseltek: az egyszerű nép fiai, a józan magyarság szinejava voltak ők. Sóskúti temetésén mindnyájan képviselve voltak. Akik rendkívül vonzó egyéniségét megismerték, azonnal megszerették és becsülték. Ádáz ellensége, aki nem szerette és nyílt egyenességét nem bírta, csak egy volt: Gömbös Gyula. Papi pályájának útja: körmöcbányai hittanár, besztercebányai spirituális, jánoshalmi, bakonysárkányi, sóskúti és végül bicskei plébános, kiérdemült esperes és c. apát. Fiatal papi éveit a magyar katolikus élet lelkes mozgalma: a Néppárt küzdelme határozta meg s lendítette a politikai porondra. A romboló irányzatok elleni küzdelemben bátor és szókimondó harcosnak bizonyult. Egyéniségének e kiváló vonását élete végéig megőrizte. Mint lelkipásztor szelíd és buzgó volt. Nemes papi lelkületével, mely könyvében: "Isten helyett követségben" nyert maradandó kifejezést, jótékony hatással volt híveire és paptársaira, kiknek szeretett "Miklós bácsija” volt. Mint hitszónokot szívesen hallgatták. Az Ige hirdetésében nem ismert fáradságot. Ha kellett, háromszor, négyszer is prédikált egy-egy vasárnapon több nyelven is. Kitünően bírta a magyar, német és tót nyelvet. Ha a politikai porondról hazatért “pihenni", a szószéktől nem lehetett visszatartani s legalább a vasárnapi katechézist az egyszerű nép számára magának tartotta fenn. Egyházi beszédeire mindig nagy gonddal készült s rövid jegyzetet készített magának. Népiesség és kenet jellemezték prédikációit és statisztikailag is remekművek voltak. Nem a nagy gondolatokkal hatott, mint korának nagy egyházi szónoka, Prohászka püspök, hanem hangjának melegségével, meggyőző érvelésével s beszédeiből kisugárzó mély hitével. Egyházi beszédeinek formája rendszerint a bibliamagyarázó beszéd, a homilia volt. Szentbeszédei érthetők és élvezetesek voltak az egyszerű népnek és intelligenciának is. Amikor egyházi felsőbbsége az apáti címmel kitüntette, papi és lelkipásztori munkáját igyekezett honorálni és külsőleg is elismerni. Lelkipásztori szeretetéből fakadt másik egyéni kiválósága: a mély szociális gondolkodás. A szociális érzés egyéniségéből fakadt és méltóan egészítette ki mély vallási érzületét, annak az életre való alkalmazása volt. (Folytatjuk.)
