Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-12-15 / 12. szám
1949 december ‘K R Ó N I K A ” 5-IK OLDAL SZEMLE VILLAMOS JEGYELLENŐR' NEK lenni igen tiszteletreméltó hivatás, de aligha képesít a Magyar Kúria, az ország egykor királyi jellegű, első igazságszolgáltatási fóruma másodelnöki állására. Ä “Magyar Nemzet” című pesti napilapban olvassuk, hogy Tahi János Beszkárt-jegyellenőrt beiktatták a Kúria másodelnöki méltóságába, Riesz István igazságügyminiszter és Hajdú Gyula igazságügyi államtitkár beiktató beszédét is ismerteti a tudósítás, amely végül a lakonikus mondattal fejeződik be: “Az elhangzott beszédekre Tahi János másodelnök válaszolt”. Hogy mit, arról már nem számol be a lap, — félt, hogy nevetségessé válik, vagy, hogy ‘‘reakciós’ propaganda miatt meggyűlik a baja? Ugyanakkor azt is írják, hogy a budapesti rádióhoz öt “munkásbemondót” vettek fel s ezek az eddigi értelmiségi bemondók helyét fogják elfoglalni. Az egész vonalon nyeregbe ül az osztályuralom, tekintet nélkül arra, hogy az uj áílástulajdonosoknak van-e csak legcsekélyebb alkalmasságuk is annak a hatáskörnek a betöltésére, melybe betették őket. Régebben sok esztendős tanulmányi előkészület s kiváló jogászi teljesítmények alapján került valaki a legfelső bíróságok egyikének vezető állásába. Most az a főkvalifikáció, hogy az illető munkás vagy legalább munkáS-csa—fádból származik. Ugyanez a helyzet a rádió uj bemondóinál, többnyire a mondatszerkesztés ele mii, nyelvtani szabályaival sincsenek tisztában, hol az alanyt, hol az állítmányt hiába várja a hallgató. De ez mind nem baj a rezsim embereinek; fő, hogy nem “osztályidegen,” aki az állást “betölti.” Az elbocsájtott rádió-bemondók is kiszolgálták a rezsimet, de polgári származásuk miatt nem tekintették őket “teljes értékűnek.” Aki véletlenül nem fizikai munkás, vagy legjobb esetben szegény paraszti családból származik, akkor sem kaphat állást, szellemi munkát, kenyeret, ha hajlandó beállni a rezsim szolgálatába. Tisztességes magyarok lehetőleg húzódoznak ettől. Inkább fizikai munkát vagy akármily más politikamentes, alacsonyrendü irodai munkát elvállalnak, csak nem olyant, amelyben a rezsim szekerét kellene tolniok. Akik eddig a polgári világból ily célra odaadták magukat, csak az átmenet érdekében jutottak álláshoz. Kiszolgálták a rezsimet s jutalmul azt kapták, hogy kidobták őket, amikor már nem volt szükség polgári kirakati figurákra. Ezt a csúf végakkordot és az utólagos lelki"smeretfurdalást megtakarították maguknak, akik nem vállaltak rádió- vagy újságírói állást hanem a közélettől távol próbálták megkeresni a száraz, de tisztességgel szerzett darab kenyerüket. Nem is azt kesergetjük, hogy elveszik a régi magyar értelmiségi középosztály kenyerét, hiszen en. ..::t ! nek a minden szempontból nemzet ellenes rezsimnek önkéntes kiszolgálása — szégyen. De elvben nem lehet eléggé elítélően rámutatni arra, mily gyalázat, hogy a XX-ik században valakit születési véletlenéért, "osztályidegen” mivoltáért bélpoklosként kezelnek, a kulturá Hantokban fennálló polgári egyenlőség legelemibb jogaitól bru tális, barbár módon megfosztanak. Magyarország megszűnt kulturállam, a nyugati államgondolat hazája lenni s igy nem csodálkozunk, sem meg nem ütközünk. Csak csendesen elmerengünk azon, hogy ama ferenejózsefi “régi rossz világban” hány és hány szegény munkáscsalád tehetséges és jellemes gyermeke ért el magas közéleti, hivatali, művészeti, irodalmi vagy katonai pozíciót. Mennyire más volt az a magyar világ, ahol nem a származás, hanem a tudás és tisztesség volt a legtöbb esetben az érvényesülés útja! “Protekciós gyerekek” akkor is voltak. De ma csak azok vannak. Pártprotekciósok és akiket a származásuk protezsál. Elég, ha az illető egy könyvet olvasott, a párttagsági könyvet. . . . Hisszük, hogy ha ez az osztályuralmi őrjöngés, mint lidércnyomásos, pokoli álom, eltűnik a magyar nemzet életéből, újból helyreáll az a “reakciós” világ, amelynek annyiszor tagadásba vett demokratikussága az egyéni életpályák, karrierek terén is oly igen igazolódik ma. A szegényember, a munkás és más kisemberek fia is érhesse el a legmagasabb állást, ha arra tudása, hivatottsága képesíti. A jövő szabad Magyarország nak sok tehetséges, lelkiismeretes, szakképzett emberre lesz szüksége s bűn volna a nemzet érdekével szemben, ha bármiféle megtorló mellőzés, osztálybosszu érné azokat, kik munkás vagy szegényparaszt családból származnak. Ferenc József korának hagyománya, Ottó trónörökös személyisége erre tökéletes garancia. De a villamos jcgyellenőr nem fog többé a származása, műveltsége miatt kidobott kúriai másodelnök helyére beülni. Lyukasztja majd az átszállókat s a szakaszjegyeket és — talán boldogabb lesz, mint ma, amikor másodelnöki beszédeket kell kivágnia, amihez sokkal kevésbbc ért. . . . UJ AMERIKASOK Mélyen Tisztelt Főszerkesztő Ur! Első levelem Önnek szól, egyrészt, hogy megköszönjem, hogy Ausztriába a Krónikát nekem ingyen küldte, másrészt, arra kérjem, hogy azt itteni címemre is küldeni szíveskedjék. Sajnos egye lőre az előfizetési dijat még befizetni nem tudom, de remélem, hogy egy-két hónap múlva pótolni tudom mulasztásomat. Maradtam Főszerkesztő Lírnak hive Emmetsburg, lowa. Dr. Pe esziényi Ernő. * * * Üdvözöljük Pereszlényi honfitársunkat és a többi újonnan érkezetteket. Szívből kívánunk nekik boldogulást Amerika földjén. !■*.. ' • é:vy t ; : ,, ■ V, IMÁDSÁG AMERIKÁÉRT Uram, hálát adok Neked, hogy idehoztál, hogy elhagyhattam végre- sok nehéz gondomat, szegény hazámat, hol most a vörös rém tombol, az öreg Európát, mely romokban bever. Uram elakad ajkamon a szó, amikor müvedről beszélek: szép Amerikáról, a gazdag áldott földről, nagy folyamokról, pompás városokról és egyszerű farmokról. Uram, itt érzi először egy menekült író sok-sok év után: mi az emberiség, szeretet, hogy van édes szabadság, gondtalan élet, szépség, kultúra, vallás és hit. Uram, itt láttam igazi papokat, jó embereket és zsúfolt templomokat, a lélek nyílt a gyermekek szemében és az utcán virágzott a jólété béke és remény. Uram, itt érdemes élni, jónak lenni, bízni, hogy eljön az idő, mikor igazság méretik s a megtépett, vérző Európát is karjaiba veszi az időtlen, örök isteni irgalom. Uram, áldd meg ezt a népet, országot, mely elsőnek hajolt le a szenvedők felé és volt szive emberré emelni ismét a hontalant, kaput nyitni sok, megszülető vágynak.^ Uram, áldd meg őket gazdagon, százszor, két áldó kezed ne vedd le róluk soha, mert szivük naiv, romlatlan és oly egészségesen tudnak nevetni, mint édes, ártatlan gyerekek. KÖNNYŰ LÁSZLÓ. A SZENT KORONA SZENVEDESS! (Folytatás) Szent László uralkodása után kővetkező száz évig nyugodtan volt Székesfehérváron a Szent Korona, ahol őrizték. Csak egyszer tűnt el, Becsbe vitték. De miután a trónjelölt fiúcska meghalt, a Szentkoronát Imre királynak az özvegye Konstancia visszaküldte Magyarországra. Izgalmas, regényes kalandjai akkor kezdődtek a Szentkoronának, amikor a tatárok, Kelet felől felgyújtották az országot. MENEKÜLÉS A TATÁROK ELÖL. Negyedik Béla királyt a Sors két-tenyérrel simogatta, de ugyanakkor egyszerre két-korbáccsal is verte. Az első simogatás az volt, hogy lángleiket és szivet nyert a Mindenhatótól. Ha tatárok nincsenek, akkor Béla király a legnagyobb nemzetek közzé emelte volna a népét, nagyszerű képességeivel. Annyira szemeíénye lett a nemzetének, hogy még apja életében megkoronázták. A Sors verése viszont akkor kezdődött, amikor édesanyját, Gertrudisz királynét megölték. Öt gyermeke maradt árván, köztük a kis Béla, továbbá a későbbi Arpádházi Szenterzsébet és Kunigunda., akit a katholikus Egyház szintén oltárra emelt, a lengyel nemzet pedig örökre szivébe irt. Különben Béla király édesgyermekét, Arpádházi Szent Margitot szintén a szentek között tisztelik. Béla király a következő “csapásokat" tulajdon apjának, II. Endrének kezéből kapta. Az öreg király ugyanis beleavatkozott fiának családi boldogságába. Erővel el akarta választani hitvesétől, akit pedig ő szerzett neki a görög császári házból. Az ifjú király harcát a saját . boldogságáért: pártfogó figyelemmel kisérte Róma és nagy együttérzéssel az egész Nemzet. Ez a nagy harc az Aranybullái, ért végett, az egyéni és közjogok hires szabadságlevelével, amely az angolok Magna Chartája mellett első volt egész Európában. Az igazi csapások csak most következtek Béla király és a Nemzet életében. Ezek a tatárok. . . Amikor a tatárok megtámadták Magyarországot, akkor IV. Béla Muhipusztán nézett szembe az Európát felfordulással fenyegető, hallatlanul nagy veszedelemmeL A muhipusztai vereség a nemzet első nagy temetője lett. Amikor elvesztve látta Béla az ő felgyújtott és lemészárolt, rabszijjra-füzött országát, akkor Béla király kettéosztotta a kincseit. Koronáját, feleségét és gyermekeit Dalmáciába küldötte, a tengerpartra és védelmüket az Oszly-nemzetségbői származó Herbord nevű lovagra bízta. A Szentkoronát és a királyi családot Herbord lovag Kiissza várába vitte, onnan Spalato várába, onnan Trau várába. Trau szigetpartján hajó várakozott, hogy a nyilttengerre kivigye a Szentkoronát az üldöző tatárok elől, akiknek friss harci kiáltását egy remegő krónikás megőrizte: — Keráj, Keráj. . . ! A királyt keresték, de aztán Ogatáj nagy-léhán halálának hírére hirtelen abbahagyták az üldözést és visszamentek Ászába. Vé• ■ irfy •
