Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1949-09-15 / 9. szám

.VOLUME VI. ÉVFOLYAM.

NEW YORK, N. Y., 1949 SZEPTEMBER

VOL. 9. SZAM.

KRÓNIKA

AMERICAN HUNGARIAN MONTHLY — 10c A COPY — AMERIKAI MAGYAR HAVI-SZEMLE

RÉG VERI MÁR A MAGYART A TEREMTŐ!

Pontosan harminc esztendeje! Azóta, amióta letértünk az őseink által mutatott útról, azóta, amióta sutba dobtuk őseink esküvel és szerződésekben fogadott, ránk is érvényes kötelezettségeit. Vagyis letértünk a Becsület és Hűség útjáról. Azóta az Isten verése pörölycsapásokként zuhog ránk, szinte fel sem tudunk tápászkodni a földről, már kapjuk a másikat. Csupa figyelmeztetés ez a harminc esztendő, hogy térjünk végre észre, vonjuk már le ennek a szerencsétlen emberöltőnek a tanulságait. A legtöbben már le is vonták, megelégelték már ezt a törpeállamisági nagy fene függetlenséget.

De még mindig akadnak szórványosan honfitársaink, — igy pl. az egyik argentínai magyar lapban is — akik nagyon helyesnek tartják a mögöttünk hagyott 30 éves utat. Ez a honfitárs arra a következtetésre jutott 1949-ben, hogy a monarchikus államrendszer eszméjét határozottan .Vissza kell utasítania. Sőt azonnal rá is ütötte a bélyeget mindazon magyarokra, akik a magyar nép jövőjét újból a Szent Korona ragyogásában vélik feltalálni. Nem vezeti ugyan le, hogy mely történelmi katasztrófáink, vagy szerencséink késztették erre a végkövetkeztetésre — csupán érzelmi momentumokra hivatkozik —-, de fogadjuk csak el az ő megfellebbezhetetlen véleményét, mely szerint rossz magyar az, aki ragaszkodik Szent István koronájához s jó magyar az, aki feledi hagyományainkat, idegen államrendszerek majmolásáért lelkesedik, mert szerinte csak ez — mintegy előfeltétele annak, hogy ezeréves országhatárainkhoz jussunk.

A Magyar Szent Korona misztikus erejét emberi észszel megmagyarázni nem tudjuk, de azt a történelmi tanulságot minden magyar levonhatta, hogy történelmünk folyamán valahányszor a Szent Korona kimozdult a budai várból, mindannyiszor alapjaiban rázkódott meg a magyar állam, hullott szét a magyar nép lelki egyensúlyát vesztve, egyenetlenség, testvérharc emésztette számát és erejét. A Szent Korona nem egyszer volt idegenben, de még az is elég volt, hogy ha csak Pozsonyig, vagy Komáromig jutott el, nyomban beléremegett a magyar föld, széthúzás, pártoskodás és hatalomért való vetélkedés rágta az évezredes gyökereket. Ha pedig magunk állítottuk félre a Szent Koronát, mint 1848-ban, 1949-ben és 1945-ben, vagy hagytuk félreállitani, mindig példátlan nemzeti szerencsétlenség zudult ránk.

Minden magyarnak tudnia kell, hogy a nagy magyar családnak feje a Szent Korona. Nem kell talán példát felhoznom arra, hogy amelyik családból kidől a családfő, szétesik a család. Sokan azt sem tudják, hogy mi is a Szent Korona. Azt hiszik, hogy csak egy aranyból és drágakövekből álló értékes tárgy, amely csak egy koronázási szertartás elvégzésére volt szükséges. Itt a nagy tévedés. A Szent Korona teste az a földdarab és az a nép, amelyet Első Szent Királyunk a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott. (Tehát le a Kárpátoktól az Aldunáig minden porszem és minden Élet. A kárpáti fenyvesek susogása, a buzatenger ringása, a Duna és Tisza hömpölygő árja, a Hargita patakjainak csobogása, a Balaton hullámzása ... ez mind együtt a Magyar Szent Korona! Magyar! Te magad is a Szent Korona részecskéje vagy! őseid sírja, csöppséged bölcsője és gőgicsélése, hőseink kiömlött vére, hitvesed hűsége, katonáink “hajrá” zúgása, rokkantjaink mankója, minden, amiért élned és meghalnod érdemes ... ez együtt a Magyar Szent Korona!

Tudja-e hát az a magyar, aki a Szent Korona ellen hadakozik, hogy mitől akar szabadulni? Amikor — mondjuk Guatemala, vagy Honduras államrendszeréért lelkesedik? Önmagától, a magyar múlttól, amelyen semmi szégyenkezni valónk nincs, a jövőnktől, amely után anynyira epeszt bennünket a vágy. De ugye, hogy sem Guatemala, sem Honduras nem akar megválni hagyományaitól és nem óhajtja lemintázni Hollandia, Dánia, vagy Svédország államrendszerét. Honduras-ban is jól tudják, Dániában is, hogy az élet a gyökértől jön s a gyökerekre, azaz hagyományaikra féltékenyen vigyáznak.

Amilyen nevetségesen hatna — mondjuk — egy II. S. A. királyság, éppen olyan nevetségen hatna egy magyar köztársaság, ha történetesen nem volna annyi sírni való rajta.

Csak a mi nemzedékünk életében történt meg kétszer is, hogy forrófejű, a Szent Koronához hűtlen magyarok a köztársaságot “kikiáltották”, azaz a Szent Koronát holttá nyilvánították. Mindannyiszor a magyart akarták felszabadítani valami alól. Az utolsó köztársaság kikiáltásakor (nem tudjuk kik és hányán lehettek a kikiáltók) a pillanat nagyszerűségétől megbüvölten emelkedett szólásra az újdonsült köztársaság újdonsült miniszterelnöke, hirdetvén, hogy: “A magyar nép csak most szabadult fel valójában, mert megszabadult az ezeréves béklyóktól”. Nos, ennek az ezeréves béklyónak a széttörése okozott is olyan lendületet, hogy Kanadától Ausztráliáig és Tüzföldtől Szibéria ólombányáiig mindenhova jutott belőlünk.

De még mindig akadnak “magyarok”, akik fennen hirdetik, hogy csak ezen az utón tovább! S még hozzá ők a jó magyarok! Mert ők azok, akik meg akarják bosszulni 1848-49-et, még ha belepusztulunk is. De inkább pusztuljunk el a történelemért, semmint, hogy éljünk és dolgozzunk a jövőnkért. Tegyünk úgy, mint az a vőlegény, aki öngyilkosságával bosszulta meg menyasszonya hűtlenségét! Nem, magyar Testvéreim. Mi is ismerjük történelmünket. Ismerjük annak sötét foltjait is. De mindennél előbbre valónak tartjuk jövőnket. A történelmünkért nem mi vagyunk felelősek, de a jövőnkért igen.

Nagy földet bejártunk. Oroszországtól Patagóniáig sokat láttunk. Láttuk a “szabad” kolhoszparasztot, a “szabad” proletárt, a francia munkást, diktatúrát, republikát, mindent, mi uj volt számunkra, de még jobban megérlelődött bennünk, hogy csak visszá-vissza az ezeréves “béklyók” közé! Magyar jellem, magyar szellem, magyar erkölcs ezt nem képes elviselni. A magyar államfő nem lehet egyetlen párt embere. A magyar államfő ne kapja hatalmát egy párttól se, a néptől se, mint a diktatúrákban, hanem kapja csak továbbra is Istentől, ahonnan kapta István király óta.

Még azt Írja tisztelt honfitársam, hogy “már most szükséges a köztársasági államforma melletti elvi döntésünk, mert g szabadságszerető népek rokonszenvére és támogatására csak igy számíthatunk. És ettől a segítségtől elesünk, ha elavult államformák mellett kardoskodunk”. Hogy is állunk csak ezzel a kérdéssel. Azt hiszem, mind-