Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-01-15 / 1. szám
SÍK OLDAL “KRÓNIK A--------- — - M 1949 január. A KERESZTÉNYI KIRÁLYSÁG A konok és csökönyös kisantant politikának első következménye a hitleri diktatúra előnyomulása volt, második és még végzetesebb konzekvenciája pedig az lett. hogy 1945 után a dunai népek nem szabadultak fel. hanem — amiként Kossuth Lajos megjósolta — belesülyedtek a moszkovita diktatúra uniformizált szolgaságába. A kettős bukás azonban kijelölte az utat a dunai népek, de Európa és a földi világ sorsát egyszer rendezni kényszerülő hatalmak számára is. A gertnán-szláv imperialista erők ütköző pontjába, újra oda kell állítani a független dunai népek együttesét, amelynek magva — a mai elgondolásunk szerint egy társországi alapon ismét helyreállított, modern formájú magyar királyság kell, hogy legyen. Ennek azonban első feltétele a dunai népek felszabadítása a moszkovita járom alól. Mert. amilyen végzetes volt a kisantant politikája. amely ezt hitte, hogy Magyarország nélkül, vagy éppen annak ellenére létre lehet hozni valamely dunai szövetséget, épp olyan végzetes balhiedelem volna azt képzelni, hogy a dunai népek, szabadsága, függetlensége nélkül egészséges életét, jólétet, szabadságot lehet teremteni Európában. A Dunavölgy ma a moszkovita diktatúra ugródeszkája Nyugat felé. de a szabadság, kultúra, az emberi humánum hidja lehet és kell is. hogy legyen a rabszolgaságba sülyedt sötét Kelet és az Ázsia külső peremét alkotó Oroszország irányába. Naiv és veszedelmes képzelgés minden olyan kísérlet, amely csak a Dunát, vagy — helyesebben — a Duna vizét akarja megnyitni a szabad hajózás számára, anélkül, hogy egyidejűleg felszabadítaná a dunai népeket is. Amíg a Duna két partján a világ legnagyobb koncentrációs lágere áll. amíg ott sztachánovista rabszolgamunkával és a munkásság életszínvonalának egy-ötödére szorítása mellett szovjet-'hadianyagot. zsákmányt, vagy dumping-árut termelnek, addig se Amerika, se Nyugat Európa nem lehet biztonságban és addig nemcsak hiábavalóság, hanem egyenesen bűn a szabadkereskedelem csoda-balzsamával kuruzsolgatni. mert minden ilyen kisérlet visszahat. A csodair méreggé változik, mert csak a dunai népek szolgasorsát hosszabitja meg s végeredményben azokat fogja elpusztítani, akik egészséges és kemény boykott helyett abban reménykednek, hogy a diktatúrákkal lehet szerződést kötni és hogy a két gazdasági rend fentállhat egymás mellett. A dunai népek szempontjából. — 1919-hez viszonyítva — a helyzet mégis lényegesen megváltozott, mert az idegen szolgaság közös jármában, a közös szenvedések gyehennáján minden dunai nép ráébredt, hogy szabadsága visszanyerése esetén nincs más ut, nincs más menekvés, mint a békés együtt-élés. szoros együttműködés. Egyetlen kérdés csupán, hogymi legyen ennek a formája.? A rendezés technikai kivitele olyan esetlegességektől, világ-politikai ismeretlenektől függ. amelyekkel .ma még nem számolhatunk. Ilyenformán minden tervkovácsolás időelőtti volna. A részletekkel való bibelődés helyett sokkal fontosabb annak a szellemnek megteremtése, amely adott pillanatban minden erőszaknál, hatalmi szónál erőteljesebben és sikeresebben hathat közre, hogy a dunai népeknek ez a szabad társulása önként és minden fél egyenlő lelkesedésétől kisérve jöhessen létre. Ennek a lelki harmóniának megteremtéséhez legelsősorban nekünk magyaroknak kell hozzájárulnunk és ezt már megtette Ottó trónörökös, aki 1948 március 15-én irt húsvéti cikkében felvázolta a dunai együttműködés legmodernebb formáját. “A magyar nemzetnek, épp úgy mint a dunai térség többi, felszabadulásra készülő népének — irta akkor — tudni kell azonban, hogy a feltámadást megújulást jelent: uj egészséges és korszerű formáját az életnek. Ennek a megújulásnak mellőznie kell azt, ami a régiből be nem vált, korhadó, de fent kell tartani a nemzet örök értékeit és összhangba kell hozni azokat a népek együttélésének uj igazságosabb és célszerűbb elrendezésével.” Nemzetek és népek ma nagyobb, átfogóbb, gazdaságilag és politikailag egymást segítő és kiegészítő egységekbe törekszenek mindenütt. A nemzetiségi gyűlölködésnek, versengő vetélkedésnek sem értelme, sem szerepe nem lehet többé egy korban, amelynek mozgató eszméi és erői külömben is merőben külömböznek. mondjuk a 18-ik, vagy 19-ik szazádétól. Ha Európa meg akarja tartani szerepét, amelyet az európai kultúra s a keresztényi szellem szolgálatában hosszú időn át oly magasrendüen betöltött, úgy számolnia kell az integrálódási folyamattal. — ami azt jelenti, hogy az Európai Egyesült Államoknak valamilyen formában létre kell jönniök. A dunai térségben élő népek egységének megterémtése a közös múlt, gazdasági, táji és történelmi analógiák alapján hozzájárul az Európai Egyesült Államok szükséges kialakításához. A dunai népeknek ez uj európai Egységbe való beleillesztése szerintünk elkerülhetetlen történelmi folyamat és megteremtené azokat a feltételeket, amelyek a nagy gazdasági és politikai itegrációk korában a kis népek gazdasági felvirágzását lehetővé teszik s ugyanakkor biztosítják e kis nemzetek alkotmányos, nemzeti életét az erősek esetleges agressziója ellen.” Ez az a platform, amelyet minden dunai nép elfogadhat s a gyakorlati keresztül vitel sokkal könnyebb lesz, ha ez a föderációs szellem, a szabad együttműködésnek és társulásnak tiszta légköre készen áll, mikor elkövetkezik a felszabadulás és a tárgyalások pillanata. Az európai földeralisták montreaux-i kongresszusán nem régiben igen érdekes és figyelemreméltó előadást tartott Denis de Rougemont a földeralizmus hat princípiumáról. Utalt Karl jaspers német filizofus megállapításaira, amelyek szerint Európa két választás előtt áll: vagy balkanizálódik, vagy helvetizálódik, amit mi magyarok ugv mondhatunk. hogy Közép-Európa vagy balkanizálódik. vagy visszatér a szentistváni királyság és a magyar Szent Korona szelleméhez, amely ugyanaz, mint a helvétizálódás, azzal a különbséggel, hogy jó’ pár száz esztendővel megelőzte a svájci földeralizmust. Den is de Rougemont szerint a föderáció első princípiuma, hogy a föderáció csak minden olyan gondolatnak megtagadása alapján sziilethetik, amely gondolatból a föderation belül egyesült nemzetek, népfajok bármelyikének egyeduralma (Vorherrschaft) nőhetne ki. A második lényeges szempont, hogy az egyesítést imperialisztikus eszközökkel nem lehet elérni és meg kell tagadni minden egységesítő; kaptafára huzó törekvést (Systemgeist). A harmadik, de talán legdöntőbb principium, hogy a födralizmus nem ismer kisebbségi kérdést. És ennek kapcsán nagyon világosan látja meg Denis de Rogemont. hogy minden rendszer, amely a mennyiségből indul ki, magában hordja a totalitarizmus csiráit. Ezzel szemben áll a föderalizmus, amelyben a minőségnek van előjoga. A kisebbség némely esetben épp olyan nagyra értékelhető, mint a többség. Dunavölgy,i viszonylatban is igen jelentős a negyedik principium, amely azt mondja; a földeralizmus célja nem az, hogy a nemzetek, (nemzetiségek) közötti külömbséget eltün-. tesse és mindnyájukat egyetlen blokkba tömörítse, hanem hogy egyéni sajátosságaikat megóvja. Ötödjére: a föderalizmus a sokféleséget sze-, réti és elitéli a brutális egyszerűsítőket s azok munkáját, mert a totalitárius szellemet jellemzi. Hatodjára a föderalizmus szinte magától képződik, helységről helységre, országról országra, emberek, vagy csoportok segítségével, de semmi esetre sem indul ki felülről és nem folytatódik a kormány segítségével. Ha valaki ezeket a most fogalmazott föderációs princípiumokat összehasonlítja Szent István király “Intelmeivel” akkor látni fogja, hogy a birodalom-alapító magyar király 950 évvel ezelőtt pontosan azt mondja, amit ma egy modern svájci föderalista mond más szavakkal: A külföldiek befogadásáról és a vendégek tartásáról azt írja Szent István: “Honnan gyarapodott a római birodalom kezdetben és magasztaltattak fel dicsőségre a római királyok, hanem, hogy különféle tartományokból sok jelesek és bölcsek sereglenek vala oda? Bizony, hogy Róma mind e mai napig szolgaságba lenne, ha Aeneás maradéka szabaddá nem tette volna. “Mert amint külömb-külömbféle tartományok széléről jőnék a vendégek, külömb-külömbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magukkal, ami mind a király udvarát ékesíti és teszi nagyságosabbá és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szivöket. “Lám gyönge és törékeny az egynyelvű és egy erkölcsű ország" Amikor tehát a Duna-konfederációról van szó és amikor Közép Európa balkanizálódását akarjuk elkerülni, akkor mi magyarok nem mondhatunk mást. hogy az egykori magyar birodalom területét nem helvetizálni, hanem "szentistvánizálni” kell, mert a Kárpát-medencében ez a népek együtt élésének hagyományos formája, de olyan forma, amely ma is tökéletesen modern még a szónak helvetizált értelmében is. A katholikus kultúrájú Horvátország, az ugyanilyen Szlovákia tehát egy nagyobb szélesebb Duna-konfederáció keretében is mint társországok csatlakozhatnának a Szent Koronához és annak oltalma alatt, mint a magyar királyság részei, de mint önálló országok folytathatnák — modern formák között — ezer éve életüket. Minden közös érdek, minden realitás azt kívánja, hogy a volt Magyar Birodalom területén élő népek önkéntesen saját elhatározásukból, de mint önálló és független országok tagjai sorakozzanak fel a Kárpát-medence egységét jelentő Szent Korona védelme alatt. Tudniok kell. hogy ez ma már nem jelentene. — mint ahogy soha nem is jelentett — magyar egyeduralmat. vagy Vorherrschaftot, hanem jelentene egy oly egységes földrajzi területet, amelyet egységesen védenek, közösen építenek a független szabad népek, amelyeket csak olyan értelemben köt össze a Szent Korona, mint az angol Commomveathet az angol korona. Csak ez alkalmas arra. hogy a Kárpát-medencében megszüntesse a nemzetiségi kérdést, mert hiszen a magyar Szent Korona univerzalizmusa valóban mindig betöltötte h modern föderalizmus harmadik princípiumának követelményeit és nem ismert kisebbségi kérdést. Amikor a politikai nemzetet még a nemesség alkotta csupán, a magyar nemesség tagjai között már ott voltak a szász, román, cipszer. szlovák és horvát származású nemesek, jeléül annak, hogy a szntistváni Magyarország minden időkben tisztelte a minőség előjogát és ezt fölébe helyezte mindenféle nemzetiségi szempontnak. Ennek ellenére azonban vigyáznunk kell arra, hogy az egyes országhatárokon belül, amelyek nagyobbrészt csak közigazgatási határok lehetnek egy föderációs birodalomban — a lehetőséghez képest minél alacsonyabb számú nemzetiségi kisebbség maradjon. Tehát a magyar kormány igazgatása alatt álló terület határait úgy kell megállapítani, hogy beleértve Erdélyt is, minél kevesebb magyar maradjon a román, vagy szlovák, esetleg önálló erdélyi kormány fennhatósága alatt álló területeken. Tehát a népi határoknak a lehetőség szerint minél inkább egybe kell esni a társuló ország határaival. Egy dunai-konfederáció, vagy egy társult zentistváni keresztény királyság határain belül csupán azért, hogy egyik, vagy másik állam nagyobb lélekszámmal rendelkezzék. felesleges ezentúl kisebbségi rabszolgákat gyűjteni. Egy konfederációs államon belül a kisebbség nem jelent sem nagyobb létszámú munkaerőt, sem nagyobb katona-anyagot, mert a konföderáció úgyis, mint egész jelenik meg a nagy politika, vagy a gazdasági verseny szinterén. A kisebbség tehát nem érték többé, hanem tehertétel, mert szükségképpen kifelé hoz, vagy épp a konfederációs tagállamot gyengíti egy másik tagállam javára. (Folytatjuk.)
