Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-05-15 / 5. szám
1949 május 'KRÓNIKA” 7-IK OLDAL amelynek tagjaivá lettek harminc évvel ezelőtt, újra csak felébresztette bennük a vágyat, hogy a legelső alkalommal kiszakadjanak a balkáni sötétségből és visszatérjenek a szentistváni korona fénye és jogara alá. . . Azok, akik még mindig frázisokat szavalnak óceánon innen és óceánon túl, értsék meg végre, hogy Nagymagyarország gazdasági egysége nélkül nyomorúság, megszállás és balkáni sors vár minden dunai népre és nemzetségre. Ha jön majd a nagy felszabadulás, vigyázni kell a magyarságnak, hogy a horvátok ne Bécshez csatlakozzanak, hanem a megújuló Budapesthez! A KIRÁLYI KORONA ÖSSZETARTÓ EREJE. A világesemények központjában volt a múlt hó végén az a kérdés, hogy hova fog csatlakozni a hatalmas India? Köztársasági formát vett fel ez a hatalmas földrész a vele határos Nepállal együtt. És mi történt? India és Nepal köztársasági százmilliói úgy határoztak, hogy megmaradnak az angol birodalom keretében és tagjai lesznek a “Commonwealth of Nations’Lnek. A mai angol szocialista kormány éppen azért ragaszkodik a királyság nagyszerű intézményéhez, mert tudja és érzi, hogy az angol világbirodalmat csakis az angol királyi korona tartja össze. Hát mi, szenvedő és szétszórt magyarok, megértettük-e végre, hogy Nagymagyarországot minden népeivel a szentistváni korona ereje tartotta össze egy évezreden át? Az angol világbirodalom példája csak megerősíti az igazi magyarságot meggyőződésében hogy az egyetlen ut a szentistváni gondolat útja. Azoknak a magyaroknak, akik még mindég valami balkáni köztársaságról, kossuthi balkánszövetségről szavalnak, keresztül kell menni egy nagy belső lelki újjászületésen! Mert jön, napról-napra jobban érezzük, hogy jön a feltámadás: Nagymagyaország feltámadása. Vége lesz a királyi korona bujdosásának. Hazatér az ősi földre Nagymagyarország drága szimbóluma és ott fog ragyogni a legnagyobb európai uralkodóház aranyágacskájának: Ottó Őfenségének nemes fején! A KERESZTÉNYI KIRÁLYSÁG Irta: MARSCHALKÓ LAJOS. (Folytatás) Magyarországon lehetett volna akármilyen formális demokrácia, akármilyen tökéletes szociális rend és akármilyen jólmüködő parlamentarizmus emiatt a mesterkélt szolgai magatartás miatt mindenki antidemokratikusnak és szabad emberhez méltatlannak ítélte a magyar légkört. Az ember és ember közötti közvetlen viselkedésnek útját állták a címek, a rangok. Az egyetlen valóságos tekintély, a korona kozmikus napja apró tekintély mikrokozmoszokra szakadt és tűrhetetlenné tette az életet. Az a szabad közvetlen magatartás, amely Nyugaton, Amerikában, de még a Balkánon is természetes volt az 1903—44-es évek Magyarországán elképzelhetetlennek látszott. A magyar államfőt nem lehetett parasztjai, munkásai közé vegyülve látni, mint például Borist, Bulgária királyát, aki rendőri kiséret nélkül járt falun, városon, mozdonyt vezetett és be-be tért egy-egy paraszti házba, hogy akár felismerten, akár rangrejtve elbeszélgessen a hétköznapok emberi problémáiról. De nem lehetett azt sem látni, amit Jugoszláviában, vagy máshol, a Duna-vonaltól délre sokszor megfigyelhetett az utas, hogy a magasrangu katonatiszt elvette és cipelte a paraszt-anyóka csomagját, vagy hogy az istambuli express étkezőkocsijába felszállt a bocskoros szerb paraszt és vidáman elborozgatott az elegáns belgrádi repülőtisztekkel, kiruzsolt, franciás dámákkal. A magyar kisgazda talán műveltebb, jobb modorú is volt a jugoszláv, vagy pláne román parasztnál, de mondjuk: az étkezőkocsitól elriasztotta az ott uralkodó légkör, az asztal és asztal, ruha és ruha közé emelt társadalmi válaszfal, amelyet hivatalosan és goromba embertelenséggel fenttartott a hadsereg akkor is, mikor már a vérző nemzet tagjainak valamennyien bajtársaknak kellett volna lenniök. Hányszor, de hányszor szorult ökölbe a kezünk, amikor láttuk, hogy nyegle, fiatal zászlósok a II. osztályú étteremből, vagy vasúti fülkéből kizavarták az orosz frontról érkező öreg katonákat. A zászlós “tekintély” volt, a honvédő magyar pedig nem, mert hiányzott a csillaga, a külsőség, a megikülömböztetés, a tekintély-államok átka és bukásuk oka. Külön társadalmi, vagy kórtörténeti tanulmányt igényelne, ha be akarnánk mutatni, hogy a felnőtteknek ez a csillogó gyermekjátéka hogyan változott nemzeti katasztrófává, a tekintélyhez szükséges perzsa bunda mint vezetett a frontösszeomlasztó panamákig, az “úri” modor, a “katonás magatartás” mint riasztotta el, tette csalódottá a visszacsatolt országrészek magyarságát, s miként vitt a saját képzelt tekintély megérzésének vágya a mások megvetéséig. És ebben nem volt külömbség a tegnap, vagy a jelen Magyarországa között. Egy a 10 ezer pengővel megváltott kormányfőtanácsosi címekkel, másik az alacsonyabb számú párttagsági igazolványokkal akarta igazolni saját tekintélyét, hogy aztán a “népi demokrácia” ugyanilyen póttekintélyeket gyártson tovább — futószalagon. Mert csak meg kell nézni egy, a vasfüggöny túlról érkező magyar képes újságot, hogy lássuk: soha EGY MONDATNYI ÚTRA VALÓ. Az amerikai demokrácia szelleme csak egyetlen kívánságot ad utravalóul a május 23-iki párisi konferencia delegációjának: VISSZA AZ ATLANTIC CHARTERHEZ! Az Atlantic Chartert aláírta a Szovjet is, az Egyesült Nemzetek tagjai pedig ünnepélyesen elfogadták a békeelrendezés alapjául. ... Az Atlantic Charter a béke, igazság és becsületes demokrácia gyakorlati minimumát jelentené. Azt mondja: Ne történjenek területi változások az illető területen élő nép szabad döntése nélkül. Azt mondja: győzőknek, mint legyőzötteknek egyaránt joguk van szabadon választott, független kormányra. Aki nálunk nagyobb pacifista, az már csal. De látó szemmel meg kell mondanunk: ha legalább ennyit nem hoz a béke, akkor úgysem béke. Enélkül nincs szabad világ. És önáltatás a hosszabb tartamú, komoly békének makulányi reménye is! annyi kitüntetés, rendjel, csillag nem ragyogott még embereken, soha annyi escarpen, jelvény, szalag nem pompázott még emberi társadalmon mint a népdemokráciának csúfolt diktatúra majomszinházának főszereplőin. Magyarország megújhodásának egyik alapfeltétele a magyar élet megegyszerüsödése, az emberibb, magyarabb magatartás visszaállítása, a puritánul egyszerű, természetes modor és életforma helyreállitása. Ahoz,, hogy magyarok lehessünk, elsősorban emberebb embernek kell lennünk és visszatérnünk a világi dolgok, földi hiúságok józan és fölényes megvetésére. Sokan azt hiszik, hogy éppen a királyság visszaállítása hozza majd csak az igazi pompát, a felesleges fényt, az udvar ragyogását és a divatot, hogy ezt mindenki majmolja. És itt van a rendkívüli tévedés. Mert a modern királyság ma már semmi esetre sem a Nagykirály, de még csak nem is I. Ferenc József udvarának ragyogását jelenti. A királyok életformája egyszerűbb lett és a brit világbirodalom uralkodója ma épp oly egyszerűen él, mint egy polgár. Ezzel szemben a királyság egyedül alkalmas arra, hogy ezeket az önalkotta kis-tekintélyeket„ kiskirályokat, vagy mint fentebb mondottuk tekintély-mikrokozmoszokat újra egyesítse egyetlen valóságos tekintélybe, a korona napjának ragyogásába és a király személye egyedül alkalmas arra, hogy a szentistváni iránymutatást követve példát adjon a társadalomnak. Az egyszerűség, a nemes emberi magatartás példáját pedig, amely átsugárzik az egész nemzetre, csak királyi személyiség adhatja meg. Erre talán alkalmasak egy nemzet kebelében a nagyon ritka és nagyon kivételes személyiségek, egy-egy Deák Ferenc, vagy egy Apponyi Albert, aki a villamos bőrszijjába kapaszkodva és a perronon tolongva épp úgy Apponyi maradt., mintha autón járt volna, vagy hintón testőrkisérettel. Magyarországon a sűrűn változó köztársasági elnökök erre a királyi példaadásra már csak azért sem alkalmasak, mert a tömeg maga közül valónak tartja őket és egyszerűen nem követi a példájukat, hanem sokkal inkább megköveteli, hogy az ő nívójára szálljanak le és esetleg együtt üvöltsenek a futball-drukkerekkel a kedvenc csapatuknak. Az igazi nagy emberi példát, az egész társadalomra kiható követendő magatartást nem mutathatja meg sokszor még érdemes államfő sem, mert mindig tartania kell tőle, hogy emberi egyszerűségét közönségességnek vélik azok, akik maguk közül valónak tartják. A királyi személyiség mögött mindig ott áll a korona fényessége, szerencsés esetben egyéni nimbusza is. Ő nyugodtan vezethet mozdonyt,, mert olajos kézzel, kormosán is király marad és benne az emberek a maguk munkájának, a maguk egyszerűségének glórifikációját látják ilyenkor. Ha tehát felelni akarunk önmagunknak feladott kérdésre: miért királyság? — akkor helyettünk a múlt, jelen és a jövendő válaszol. Azért, mert ez a magyar államforma, ez felel meg a történelmi hagyományoknak, a magyar nép jellemének, igényeinek, de a modern fejlődésnek is. Azért királyság,, mert nincs más kiút, nincs a magyar élet újra kezdésének más reális lehetősége. Azért királyság, mert csak ez intakt, ez elhasználatlan, ezáltal tudjuk elkerülni a polgárháborút és uj magyarirást, amely ha olyan időkben következik be, midőn a felszabadult nemzetek már az újjáépítésre irányítják minden erejüket, okvetlenül lemaradunk a népek versenyében. Csak a legitim királyság biztosíthatja, hogy a felszabadulás után helyreálljon a jogrend, megbéküljön a nemzet és a magyar élet dísztelen egyszerűségében újra egymásra találjon minden osztály,, tehát megvalósuljon a kényszeritetlen nemzeti egység és kiviruljon az igazi keresztény demokrácia. Azért királyság, mert a sors igy egyszerűsítette le a magyar élet, vagy halál kérdését: vagy egy keresztényi királyságban fogunk élni, vagy letöröljük önmagunkat a föld színéről is. VIII. FEJEZET. Demagógia és nemzeti érdek. A királyság és köztársaság vitájában kétségtelenül nagy szerepük van a demagóg érveléseknek. A XIX. század intellektuális radikalizmusa mellett ezek segítették aláásni a monarchiákat és pedig úgy, hogy ezeknek az érveknek helytállósága közül egyetlen egy sem igazolódott utólag. Ellenkezőleg! A megmaradt monarchiák egytől egyik azt bizonyítják, hogy bennük több a szabadság, teljesebb a demokrácia, tökéletesebb a békés élet biztonsága és sokkal kevesebb a nyomor. Az intellektuális radikalizmusnak semmiben sem volt igaza.
