Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1948-10-15 / 10. szám

1948 október “KRÓNIK A” 7-IK OLDAL kell, mert a visszavándorló tör­pék nagy étvággyal érkeztek. * * És ezek a törpék akarnák behá­lózni a magyar föld legnagyobb óriását: Mindszenty József her­cegprímást is. . . Oh, szörnyű idők! “TALPRA MAGYAR! Hl A HAZA.” Az újabb magyar bélyegek kö­zül az egyiknek ez a felirata. Bol­dog örömmel vettük, mert mi megértettük Petőfinek mai üzene­tét és talpra ugrottunk,, nemcsak itt Amerika földjén, hanem min­denhol a szétszórtságban. De eljön majd az idő, amikor az óhazai magyarság is megérti újra Petőfi szavát és széjjeltépi az iszo­nyatos vörös rabláncokat és talpra ugrik. Elűzi ellenségét és keblére öleli a testvérnépeket s feltámad újra az ezeréves Nagymagyaror­­szág: az Apostoli Királyság. Rómából haza kerül még Budá­ra a királyi korona és a Mátyás templomban fogja a Hercegprímás Ottó Őfelsége fejére feltenni a magyar királyi koronát és kezde­tét veszi az Apostoli Királyság második évezrede: a Demokrati­kus Népkirályság! HOZZUK VISSZA A RÉGI SZÉP IDŐKET vagy fogadjuk el véglegesnek a mai muszka-magyar bolsevik rendszert? Válasz a MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉNEK Budapestre. Tisztelt Urak: Miután hozzám küldött három levelük közül az első kettőben mélyen tisztelt honfitársuknak és igen tisztelt szerkesztő urnák titulál­tak. hasonlóképpen köszöntőm Önöket a KRÓNIKA hasábjairól, noha harmadik levelük Írója kihagyta ezt az udvarias megszólítást abból a levélből, amit a napokban kaptam Önöktől. De térjünk a tárgyra. Tavaly nyáron levélben arra kértek meg, hogy küldjem Önök­nek rendszeresen a KRÓNIKÁT, mert a Magyarok Világszövetsége kapcsolatot tartván a külföldön> megjelenő összes újságokkal, tekintet nélkül azok világszemléletére és pártállására. feladatából fo­­lyóan gyűjti a külföldön megjelent magyarnyelvű sajtótermékeket. Egyben arról is értesítettek Önök, hogy az idegenben (külföldön) élő honfitársaiknak rendelkezésére áll minden óhazai ügyben a Magyarok Világszövetsége, amely feladatát politikamentesen látja el. Helyes, mondtam magamban. Úgy látszik az óhazai magyarság ezt az egyetlen intézményét megkímélték a kommunisták. Ennélfogva elküldtük a KRÓNIKÁT, rendszeresen. Hadd alvassanak cenzúra­­mentes bel- és külföldi 'híreket. Második levelüket tavaly novemberben kaptam, amelyben arc­képemet, munkatársaink fényképét és a KRÓNIKA első (1942-ik) évi számait is kérték. Azt írták Önök, hogy külföldi lapokból és azok szer­kesztőinek fényképeiből kiállítást óhajtanak rendezni és ezért van szükség rájuk. Furcsának tartottam ezt a kérelmet, miután a magyar kormány már két évvel azelőtt kitiltotta a KRÓNIKÁT Magyarországról. Nem küldtem tehát fényképeket, sőt a KRÓNIKA első számait is megtar­tottam arra gondolván, hogy amikor majd megváltozik a helyzet Ma­gyarországon, a KRÓNIKA bekötött évfolyamaival megajándékozom a Magyarok Világszövetségét. Ez év elején levelemmel felkerestem a Magyarok Világszövet­sége akkori ügyvezető alelnökét és kértem, segítsen egy amerikai ma­gyar nőt abban, hogy fivérét, akit az oroszok előbb börtönbe vetettek, majd kényszermunkára elvitték, a moszkvai iroda utján megtalálhassa. Erre a levelemre nem kaptam választ. Időközben egy kényszermunkára elhurcolt magyar a messzi Oroszországból, büntetésének kitöltése után hazaérkezett és elmond­ta, hogy sokáig együtt dolgozott ennek az amerikai magyar nőnek a fivérével. Leírta a címét is orosz betűkkel és ez a cim az amerikai ma­gyar nőhöz, tőle pedig hozzám került. A cim birtokában most már nagyobb bizalommal írtam a Ma­gyarok Világszövetségének, amely a “külföldön élő honfitársainak rendelkezésére áll minden óhazai ügyben" és arra kértem Önöket, hogy érdeklődjenek aziránt, él-e még ez a szerencsétlen magyar férfi, volt ruténiai lakos és van-e remény arra, hogy az oroszok hazaengedik akár Ruthéniába, akár pedig Magyarországba. Pekárovics István vendéglősről van szó, akit egy irigye felje­lentett. Az oroszok elvették kocsmáját, házát, őt 10 évi börtönre ítél­ték, azután kényszermunkára elvitték. Kocsmáját, házát a feljelentő kapta. Ez valóság. Nővére, az Avenel. N. J. lakosú Kaiser Józsefné kért engem arra, hogy Önökhöz forduljak. Múlt hó 22-én ismét meg­írtam Önöknek ezt a tragikus esetet, megadtam Pekárovics István oroszországi címét (orosz betűkkel) és olyan választ kaptam Önöktől, amely megcáfolja korábbi leveleik tartalmát. Ezt irták Önök nekem október 1-én: “Csak a nemzetközi jog nem ismeretében lehet arra kérni bár­melyik ország társadalmi szervét,, hogy idegen állam bíróságainak és közigazgatási hatóságainak intézkedésébe beleszóljon, vagy akárcsak információt kérjen ilyen természetű ügyekről." Levelük bevezető soraira ezt válaszolom: Nem lehet letagadni, hogy a római Pápa, a svédek királya, a svéd és svájci Vörös Kereszt kérte sőt követelte, hogy a magyar kor-A HONTALAN-SEGÉLY KÖZLEMÉNYEI: St. John Capistrano’s Rectory 910 East 4th Street Bethlehem, Pa. Igen tisztelt Tarcz Ur! 1948 október 12. Becses levelükre válaszolva, tudatom, hogy a mai napon dr. Sulyok Dezső ur részére kiállított HÁROMSZÁZ DOLLÁROS csek­ket elküldtem a hontalan magyarok javára. Az összeg a bethlehemi r. kath. magyar hívek adománya. Kiváló és mély tisztelettel RESETERICS JÓZSEF. ' * * * MILÁN GYULA és barátaitól NÉGYSZÁZ DOLLÁR érke­zet be ismét. * * * A SALZBURGI MAGYAR MENEKÜLTTÁEOR MEGSE­GÍTÉSE: Magyarországról minden héten 100-150 menekült érkezik Ausztria nyugati zónáiba. Ezeknek legnagyobb része a salzburgi Euró­pa barakkban talál első pihenőt. A tábor eddig igen nagy nehézsé­gekkel küzdött. Örömmel jelenthetjük, hogy a tábor segélyezésére a Magyar Nemzeti Bizottmány menekültügyi bizottságának vezetője, dr. Sulyok Dezső a yonkersi róm. kath. egyházközség adományaként ÖTSZÁZ DOLLÁR értékű segélyt nyújtott. A segély lehetővé teszi Pethő Dezsőnek, a barakk vezetőjének, a menekült-otthon karba he­lyezését és legalább kezdetleges felszerelését. * * * TISZTELETTEL KÉRJÜK KÜLDJE BE EGYHÁZA VAGY EGYLETE ADOMÁNYÁT A HONTALAN-SEGÉLY PÉNZTÁR­NOKÁHOZ, DR. SULYOK DEZSŐ ÚRHOZ, 118 WEST 57th STREET, NEW YORK, N. Y. mány védje meg a zsidók életét és vagyonát a náziktól és Horthy kor­mányai a külföldi nyomásnak engedve szembeszálltak a názikkal mindaddig, amig a németek katonailag meg nem szállták Magyar­országot. De gyerünk tovább! Önök ezt írják nekem: "Pekárovics István a békeszerződés értelmében nyilvánvalóan a Szovjetunió állampolgára lett. Amint az Ön közléseiből ki lehet ven­ni. megsértette a Szovjetunió törvényeit és ezért elitélték.” Erre ezt válaszolom: A békeszerződést csak tavaly ratifikálták. Pekárovics István még nem volt a Szovjetunió polgára, amikor letartóztatták. Ruthenia csak felszabaDULT terület volt, amikor ezt a magyar embert elitélték. Én nem írtam Önöknek azt, hogy Pekárovics megsértette a Szovjet­unió törvényeit, hiszen nem is tudjuk, milyen vád alapján Ítélték el, mert a tárgyalás nem volt nyih^nos. Pekárovics Istvánhoz nem en­gedték be feleségét a börtönbe, sőt el sem búcsúzhattak egymástól, amikor hetekkel később TITOKBAN Oroszországba deportálták. Levelük harmadik szakasza igy hangzik: “Tájékoztatásul közöljük, hogy a Szovjetunióban a halálbünte­tést eltörölték, a börtönbüntetést pedig abban a formájában, ahogy azt az államok legöbbje ismeri, a Szovjetunióban nem ismerik. A Szovjet­unióban a szabadságvesztésre ítélteknek a törvény módot ad arra, hogy büntetésük idejét munkával töltsék, hogy kiszabadulásukkor — ismét — (ezt a szót Önök kivágták levelükből) hasznos, dolgozó tag­jai legyenek a társadalomnak''. • « Álljunk meg egy szóra itt! Ha a szovjet törvénye nem is követel halálbüntetést, soha sehol annyi embert nem végeztek ki törvénytele­nül, mint Szovjetoroszországban és a szovjet által megszállt orszá­gokban. orosz parancsra. Ennek ellenkezőjéről már csak azért sem le­het meggyőződni, mert Szovjetoroszországban a külföldi újságíró vagy diplomata nem járhat-kelhet szabadon. És hogy a szovjettörvény mó­dot ad az elítéltnek, hogy büntetése alatt dolgozzék, pesti Urak, ez se nem mód, se nem választás az elitéltnek, mert a Szovjet KÉNYSZE­RÍTI az elítéltet a munkára. Szibériában, a havas tundrákon, az Ural hegység gyomrában,, ólom és sóbányákban és a jó Isten a megmond­hatója milyen más helyeken, olyan embertelen bánásmód mellett, ame­lyért ha igavonó állataival tenné az amerikai farmer, a törvény súlyo­san megbüntetné. Ha pedig a kényszermunka árán megváltott szabad­ságát visszakapta a szovjet foglya, testileg és lelkileg annyira össze­tört lesz, hogy abból sohasem válhat a társadalomnak hasznos tagja. Levelük utolsó része igy szól: “A magyar intézmények teljesen szabadon, a magyar nép aka­ratából működnek. Ennek ellenkezőjét állítani azoknak áll érdekében, akik1 visszaakarják állítani, vagy legalább is visszasírják a "régi szép időket!” Végül igy fejezik be levelüket: "A háború sújtotta országok közül Magyarországon folyik a legfegyelmezettebb, de egyben leglel­kesebb épitőmunka, Magyarországon emelkedik legérezhetőbben az életszínvonal és a széles dolgozó tömegek érdekeit Magyarországon biztosítja legjobban az államhatalom.” A tisztelt levélíró ur (akinek idegenhangzásu nevét sehogy sem tudom kibetüzni) csodálkozna legjobban, ha a magyar intézmények szabadon, a magyar nép akaratából működnének. Ezt állítjuk mi, akik mindent megteszünk, hogy a régi szép időket visszaállítsuk. A mi el­gondolásunk a régi szép időkről ebben a pár szóban fejezhető ki: Szent István Birodalma, keresztény kultúra, egyenlőség minden társadalmi

Next

/
Thumbnails
Contents