Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1948-10-15 / 10. szám

6-IK OLDAL ‘ K RÓNIK A” 1948 október KALIFORNIAI MESSZELÁTÓ Irta: Dr. HERCZEGH JÓZSEF, református lelkipásztor. Messzelátónkat ez alkalomból igen messzire irányítjuk, mert a muszka rabszolgaságban szenvedő magyarokat akarjuk meglátni le­gelőször. ~ FÉÉLMILLIÓ MAGYAR ÉLET PUSZTULÁSA. Háromnegyedmillió volt a ma­gyar hadifoglyok száma Muszka­­országban, mielőtt a munkakép­telenek visszaszállítása megkezdő­dött. Ezeknek azonban csaknem há­romnegyedrésze nem a harctéri küzdelmekben esett foglyul, ha­nem, amikor elkövetkezett Ma­gyarország megszállása, muszka megszálló erők által. A magyar hadsereg abban a re­ményben adta meg magát, hogy ott maradhatnak az ősi földön. Leszerelnek az otthoni kaszárnyák ban és hazamenve megkezdik az országépitő munkát. E helyett azonban az történt, hogy nemcsak a hadsereg zömét cipelték el a muszkák, hanem tíz­ezrével fogdosták össze a védtelen civil lakosságból úgy a férfiakat, minf az asszonyokat is. Egy nemeslelkü Londonban élő magyar asszony, Lady Listowel, szül. Márffy Judit grófnő kutatja fel ezeket a legszerencsétlenebb magyarokat és “East Europe“'cí­mű hetilapjában tudósit róluk újra és újra. Még olvasni is borzalom azokról a szerencsétlen férfiakról és asszonyokról, akiket marha­­szállító szerelvényekkel hurcoltak a muszka rabszolga táborokba, legnagyobbrészt éhenhalásra. . . . Mert bizony most, hogy be­fejezés felé közelget a hadifoglyok hazaszállítása, most tűnik ki, hogy félmillió magyar élet elpusztult a vörös pokolban! Kaliforniai messzelátónkat bi­zony remegve fordítjuk a kietlen munkatáborok felé és könnyes szemmel nézzük a megszámlálha­tatlan fejfákat, amelyek alatt ott pihennek a muszkák által elhur­colt drága ifjú magyarok. . . A legrettenetesebb, hogy sem­mit sem tehetünk. Csak a lelki ve­zérek, a római pápától a legegy­szerűbb igehirdetőkig emelik fel szavukat e szerencsétlenek érde­kében. Szavuk azonban pusztában elhangzó szó. Visszhangra nem talál. Ehhez hasonló szörnyűségeket csak a tatárok követtek el vala­mikor, amikor végigrobogtak egy világtájon. De magyar népünknek ennyi szerencsétlenséget ők se okoztak, mert pusztításuk rövid életű volt. . . A muszka pokol tüze azonban már évtizedek óta tart és csak a nagyhatalmak összefogása olthatja ki. Mi azonban hullatjuk könnye­inket és most, hogy a magyar ha­difoglyok hazaszállítása befejező­dik, örökre fölirjuk nevüket nem­csak szivünkbe, hanem a magyar történelem lapjaira is. NAGY FERENC A TÖRÖKÖKNÉL. Töröljük le most már fájó köny­­ayeinket és vegyük újra kezünk­be Kaliforniai Messzelátónkat és irányítsuk tekintetünket a Már­vány-tenger felé: török földre. Még Moszkvában is igen nagy port vert fel Nagy Ferencnek Konstantinápolyba való megérke­zése. Tiltakozást jelentett be Moszkva Nagy Ferenc törökföldi tevékenysége miatt a török kor­mánynál. Állítólag azért volt ott Nagy Ferenc, hogy necsak a Magyar Bizottságot szervezze (állítólag Washingtonban is szervezett egyet), — hanem azért, hogy meg szervezze a zöld ■ internacionálét, tehát a kisgazdákat Törökország­tól Lengyelországig. MEGTANLTA-E A LEGNA­GYOBB IGAZSÁGOT NAGY FERENC? Egy igazságot megtanult. Igen jól megjegyeztük magunknak, hogy tavalyi trentoni beszédében kijelentette, hogy mindörökre meg tanulta, hogy a vörösekkel együtt dolgozni nem lehet. Most azonban meg kell majd tanulnia azt is, hogy nem lehet or­szágokat soha és semmikor osz­tályuralmi alapon összehozni. Bár mindannyian a legnagyobb tiszte­lettel adózunk a hősies küzdelmet folytató magyar kisgazdáknak, azt azonban ki kell mondanunk, hogy nem hiszünk a zöld ijiterna­­cionáléban. Nem hiszünk abban, hogy a délkelet-európai kisgazdák összefogása egymagában remény­séget adhat egy nagyszabású jö­vőre. A magyarországi kisgazda­­pártok elbukása a legvilágosabb bizonyság erre. llgy látjuk Nagy Ferencnek még meg kell tanulnia a legna­gyobb magyar igazságot: a szent­­istváni Nagymagyarország igaz­ságát és küldetését! E nélkül nin­csen jövő és nincsen föltámadás! A MAGYAR ÚJJÁSZÜLETÉSÉRT! Amikor igy messzelátónkkal vizsgálat alá veszünk egy-egy ma­gyar politikust, akkor értjük meg igazán, hogy micsoda óriási szük­ség van arra, hogy az egész ma­gyarság újjászülessen a szent­­istváni Nagymagyarország gon­­•dolatában. Mindenféle hamis politikai áramlatok elhomályosították a magyarság tisztánlátását! Óriási szükség van egy tetőtől talpig va­ló nagy belső újjászületésre, hogy felismerje és beteljesítse küldetését az igazi magyarság. Szükség van erre annál is in­kább, mert a magyarság társnépei képtelenek bekapcsolódni a szent­­istváni Nagymagyarországba, amig a magyarság zöme keresztül nem ment a nagy lelki újjászüle­tésen. Jaj pedig, hogy várják ezt a testvérnépek! FORDÍTSUK MESSZE­­LÁTÓNKAT A TÓT ATYAFIAK FELÉ. Márciusban lesz tiz esztendeje annak, hogy a Tótföld kiszabadí­totta magát a cseh igából és kiki­áltotta függetlenségét. Bármi mást akar is elhitetni a cseh propagan­da az egész világgal, a tény az, hogy a tót nép most is remény­kedve gondol március 14-re min­den esztendőben, mert hiszen 1939-ben sikerült kiszabadulnia a cseh rabságból, — igaz ugyan, hogy iszonyatos áron. Ha amerikai tót atyafiakat lát felvonulni valahol Amerikában az ember, soha nem viszik maguk előtt a cseh zászlót és címert, ha­nem Felső-Magyarországnak cí­merét: a kettős keresztet és a hár­mas halmot, amiket mindannyian olyan jól ismerünk a magyar nagycimerből. , Ez a csehektől való függetlenü­lési vágy azonban nemcsak itt Amerikában van meg mindenhol, hanem ott az ősi földön is, a Kár­pátok alján. . . Ezért bocsátotta ki a cseh kor­mány most, a tízéves függetlenségi évforduló előtt az uj bélyegeket, amelyekkel a tótság függetlenségi vágyát és a szentistváni Nagy­magyarország felé való húzódását akarja ellensúlyozni. Három lutheránus papnak ké­pét hozza három bélyeg, azzal a céllal, hogy mint felnagyolt sza­badsághozók hirdessék, hogy száz évvel ezelőtt ők voltak szellemi vezetői egy olyan szabadságharc­nak, ami a mai Csehszlovákia megalakulására vezetett! A tótságnak alig tizenkét száza­léka lutheránus és ennek is csak kicsi töredéke hódolt be a cseh propagandának. Sokkal nagyobb igaza volt Hlinka páternek, aki ország-világ előtt újra és újra kihangsúlyozta, hogy a cseh uralom első tiz éve alatt többet szenvedtek szegény tótok, mint a magyar uralom ezer éve alatt. A katolikus tótság hatalmas többsége ma is a szentistváni Nagymagyarország gondolata mellett áll. Ezt a nagy és igaz test­véri vágyat juttatta kifejezésre a nyitrai érsek, akinek egyedül volt bátorsága a cseh terrorral szem­ben arra, hogy felemelje tiltakozó szavát a magyarság kiűzése és deportálása ellen. Zöld, vagy bármiféle más in­­ternacionále, vagy a függetlenke­dés délibábja után kapkodó ma­gyarom, érzed-e, hogy újjá kell születned és meg kell értened a testvérnépnek szavát? Ezer évig tartott bennünket együtt a tót atya fiákkal a szentistváni magyar ko­rona varázsereje! Nincsen más erő az újabb ezerévre se! DE LÁSSUK A HORVÁT TESTVÉREKET IS! Szeptember elején avatta fel Spellman bíboros a vértanú zág­rábi érsekről elnevezett négymil­lió dolláros iskolát, az Archbishop Stepinac High School-t, White Plains-en, New York államban. Valahol csak horvát testvéreink élnek Amerika földjén, dobogó szívvel és tüzes lélekkel ünnepel­ték az avatásnak nagy napját. Adakoztak, de mindenek felett imádkoztak azért a drága hőslelkü vértanúért, a zágrábi érsekért, aki­­föl merte emelni főpapi szavát az ellen az iszonyatosság ellen, amit a vörös hóhérok végeztek és vé­geznek Horvátországban. Börtön mélyén ül most. Azonban abból a börtönből olyan fénysugár árad nemcsak a horvát népre, hanem Krisztus Urunk minden igaz kö­vetőjére, hogy egy uj tavasz indul milliók lelkében. Ilyenkor érezzük igazán az após toli királyságnak, Nagymagyar­­országnak óriási jelentőségét. . . Népszavazás nélkül leszakították az évezredes Nagymagyarország testéről, hazug propagandával, a horvát népet és odadobták a bal­káni sötétségbe. . . De ebből a sö­tétségből, egy nép iszonyatos bör­tönéből, felragyog a fény, a hitnek a fénye és beszél egy jobb jövő­ről. Óh, drága magyarom, aki talán fölfigyeltél sok hamis tanítóra, fi­gyelj most fel az igazságra! Tcst­­vérnépek jaja sikolt feléd. Test­vérnépeké, akikkel egy évezreden át éltél és küzdöttél együtt. Oh, halld meg a sikolyt és értsd meg küldetésedet. Imádkozzál és dol­gozzál az Ezeréves Népligáért: Nagymagyarországért. MEGLÁTJUK AM A TÖRPÉKET IS! Kaliforniai messzelátónknak megvan az a jó tulajdonsága, hogy meglátja a törpéket is. Forduljunk azért most árva Magyarországunk felé, ahol ma a törpék paradicso­ma van. Mi amerikás magyarok szemé­lyesen ismerünk közülük néhá­nyat. Vegyük őket messzelátónk alá. Az egyik óhazai lapból, mikor a napokban a kezembe került, azt olvastam, hogy az országban nagy szerepet játszik, mint közlekedés­­ügyi államtitkár: Bebrits Lajos. Az ilyen kitűnő magyar nevet, ha egyszer hallja az ember, hát nem igen felejti el. Még clevelandi lelkipásztorsá­­gom idejéből emlékszem erre a névre. Az amerikai magyar nyelvű vörös újságot boldogította ez az ember. Mivel azonban a munka —• főképpen a gyári munka — se­­hogyse Ízlett neki, összepakolt és elment a vörös paradicsomba: Muszkaországba. Ott várta aztán a nagy fordu­latot, amig a muszka rablókkal ő is bevonulhatott Budapestre. . . És ott közlekedésügyi államtit­kár lett. Óh, szegény Magyarország! Hát ilyen embereid vannak a köz­lekedésügyben. íme Mr, Bebrits, aki annyit értett a közlekedés­ügyhöz, hogy a Buckeye-roadi villanyoson megváltotta az átszál­lót, — államtitkár. * * De hát még a másik, aki annyi sok névre hallgat, hogy nem is tudom, melyiket írjam le. Mond­juk, használjuk a Nagy János ne­vet. Ő is a clevelandi Buckeye Roadot boldogította egykor, a vö­rös újságnál. És ime most már mint baranyai főispán, az egyesí­tett délmagyarországi bankoknak igazgatósági elnökévé lett. Persze, hogy két nagyszerű állásból i« huzza, az éhező magyarság töme­gei fölött a zsíros fizetést, az nem álláshalmozás, hanem demokrácia.­­Régi szakembereknek pusztulni

Next

/
Thumbnails
Contents