Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1948-10-15 / 10. szám

1948 október

“XRÓNIK A”

5-IK OLDAL

A magyar nép és a király személye közé azonban odaállt a destrukció, de hogy ez mennyire nem a magyarság forradalma volt,, azt leghitelesebb tanúként a forradalmi izgatás vezérharcosa Fényes László igazolta, mikor forradalmi naplójában beismerte, hogy a döntő éjszakán a forradaom gárdája összesen ezer mindenre elszánt — mint ő irta — “linkóciból” állott s ha csak két század katonaság akcióba lép, vége van az egész gyászos komédiának.

A második magyar köztársaság másfél millió szovjet-szurony árnyékában született meg egy olyan nemzetgyűlés szavazatainak eredményeként, amelynek tagjai féltek a szovjet-terrortól. A magyar nép ismét távol maradt a még szörnyűbb rragikomédiától. Károlyi Mihály köztársasága négy hónapig és hat napig, Tildyéké nem egészen másfél évig tartott, mert úgy az előbbi, mint — Nagy Ferenc menekülése után az utóbbi — belefult a diktaura- szennyvizeibe. A Szent István megkoronázása óta eltelt 947 esztendő alatt csak két évig élt a magyarság köztársasági államforma alatt,, de tegyük hozzá, hogy ez a két esztendő történelmének leggyászosabb, legfájdalmasabb periódusa volt. Ki meri tehát józan ésszel azt mondani, hogy a magyar nép igényeinek a köztársaság felel meg? A magyar nép nagyon kis-számu csőcselék elemének és a népre rakodott parazitizmusnak, a konjunktúra lovagoknak, hatalom-áhitóknak, materialista érdekembereknek és skrupulus nélküli szerencsevadászoknak talán kedvez Magyarországon a köztársasági államforma, amelyben egy Károlyi Mihály és egy Tildy is elnök lehet, de a magyar népnek halálos méreg az uj köztársaság’ diktatúrába sülyedt rendszere.

Mert, — és itt jutottunk el a lényeghez,, — királyság azért magyar államforma, mert a legkeresztényibb államforma is egyúttal. A magyar királyság pedig szent-istváni tradícióinál fogva elsősorban az. Azok, akik a magyar küldetés értelmét keresik, egyre közelebb járnak az igazsághoz, amikor úgy látják, hogy ez a királyi ős-nép, azt az isteni rendelést hordozza magával, hogy Európa keletén, — de majd mint rámutatunk — a világban is a krisztusi eszme védelmezője és megujitója legyen. A magyarság Szent István megkoronázása és a kereszténységet védő évszázados harcai által Krisztus népévé vált. Ez magyarázza megmaradását és szenvedéseit is. A szent istváni korona sokszor jelentette a krisztusi szenvedést, a másokért viselt áldozatot, de egyben ez volt a magyarság fentmaradásának misztikus csodája is. Ezt az isteni küldetést és emberi hivatást minden időkben átérezte az egész magyar nép. Nem véletlen, hogy a ‘pogány -ból kereszténnyé lett Árpádház adta a legtöbb szentet az Egyháznak. Az apostoli téritő és birodalomalapitó, a liliomos Szent Imre herceg, a szeretet angyali Szent Erzsébetje, a krisztusi eszmékért harcoló Szent László a mások bűnéért és a nemzet szabadulásáért kiengesztelő áldozat keresztjét hordozó Szent Margit királykisasszony, a többi európai országok magyar és királyi származású szentjei, ennek a keresztényi küldetéstuaatnak voltak dicsőséges élenjárói, de maga a nemzet is és annak minden fia ezt a keresztényi és magyar hivatást töltötte be, amikor kilenc évszázadon' át faji birtokállományának egy ötödére appasztása árán is védelmezte a Nyugatot. Ki adott még a keresztény Európának annyi hőst, vért, életet, mint Várna, Nándorfehérvár, Muhi, Mohács magyarsága? És mi adta az erőt a magyarságnak, hogy ezekben a harcokban kitartson, helytálljon és egyetlen egyszer se csatlakozzék a Bathu kánokhoz, Szolimánokhoz? Semmi más, mint a mélységes krisztusi hit, amelynek isteni és emberi szimbóluma a Megváltó keresztje, de magyar népi megjelenési formája a Szent Korona volt és marad időtlen időkig. A kettő elválaszthatatlanul összeforrott. Krisztusi követése nélkül a magyarság Szent Koronája nem volna több egy pogány ékszernél, korszerűtlen értéktárgynál, de ugyanígy a Szent Korona nélkül a mi kereszténységünk sem lehetne magyar kereszténység, mert sokkal inkább volna egy jellegnélküli kultusz, amelyből épp a magyar apostoli küldetés-tudat hiányoznék.

Ma, amikor ■— amint a közjogászok mondanák — a Szent Korona akadályozva van jogai gyakorlásában, mikor a nemzetnek bujdosik koronája, királya, kormányzója, sőt népének nagy része is, a magyar kereszténység számára megmaradt Krisztus keresztje, amelyet hősként hordoz, példaként felmutat a bűnbe, szennybe, közönyösségbe fulladt világnak, de mint kereszténység is védelmi állapotba kényszerült, katakombába húzódott és krisztusi értelemben vett expanzív magyar hivatását, apostoli munkáját nem végezheti olyan mértékben, mint a királyság korában. Azonban azokban a magyar tömegekben, amelyek néma processiók százezreivel, a zokogásba fűlt templom énekkel és néma imádsággal vonulnak a sátáni zsarnokság tankjaival, gépfegyvereivel szemben, egyre tudatosabbá válik és vált, hogy a Szent Korona hatalmának helyreállítása nélkül magyar földön Krisztus is újra csak töviskoronás üldözött lehet. Épp ezért abban a lelki megújhodásban; amely a szenvedések parazsas ágyán létrejött — sokkal inkább,, mint valaha — némán, elnyomottam de annál elevenebben él az a vágy a krisztusi élet magyar szimbólumának, a Szent Korona és a legitim királyság visszatérése iránt. A keresztény megújhodásban ott van a magyar megújhodás is. Akik, — mint keresztények — a kereszt elé térdelnek, — mint magyarok — a Szent Koronára gondolnak. Mert tudják, hogy a magyar élet, a magyar küldetés csak akkor válik teljessé,, tökéletessé ha magyar földre visszatér az egyetlen lehetséges magyar államforma, a krisztusi királyság.

(Folytatjuk)

AKIT VISSZAVÁRUNK. . .

Az amerikai magyar életet érzékeny veszteség éri dr. Kerekes Tibor professzor, georgetowni egyetemi taárnak az Amerikai Magyar Szövetség igazgatói állásáról történt lemondásával, amelyet a Szövetségnek október másodikén Pittsburghban tartott ülésén jelentett be. Kerekes Tibor távozását az igazgatóság tudomásul vette és érdemeitjegyzőkönyvben örökítette meg.

A lemondás meglepetésszerűen éri az amerikai magyarságot, hiszen a Szövetség múlt novemberi konvencióján még azt hangoztatták, hogy annyi a munkája, hogy egymaga nem győzi s ezért titkárt kell melléje alkalmazni. Az uj titkár, nt. Balogh István kiváló buzgalommal látja el munkáját, Kerekes professzor távozása mégis a legnagyobb sajnálkozást kelti azok tömegében, akik ismerik a lefolyt kilenc év alatt kifejtett nagyarányú és odaadó munkásságát, amellyel úgy az amerikai magyarság szolgálatát, mint az óhaza ügyének érdekei előmozdítását illetékes helyeken is kiválóan látta el. Noha a Szövetség ügyeit tanári elfoglaltsága mellett csak mellékesen és önzetlenül vezette, igen üdvös munkát produkált. A legnehezebb háboruskorszakban is helyes érzékkel végezte gyakran kényes feladatait s vitathatatlan érdeme az is, hogy a Szövetség szervezésében jelentős eredményeket ért el, rengeteget tett annak érdekében, hogy minél nagyobb mértékben valóban az egész, amerikai és magyar szellemű amerikai magyarság bekapcsolódjék és kivegye részét a súlyos idők feladataiból.

Fájdalommal vesszük tehát tudomásul Kerekes professzor távozását a Szövetség vezetőségéből, de reméljük, hogy ez csak időleges. Lelkes munkaerejére, tehetségére és összeköttetéseire továbbra is szüksége van a magyarságnak és bízunk abban, hogy mihamar ismét ott látjuk az amerikai magyar közélet harcosainak élsorában.

MOST FELSZÁZADA.

Irta: RUBY ERZSÉBET.

Ez év, szeptember 12-én volt ötven éve, hogy Erzsébet magyar királynét egy olasz csavargó, elszánt ..anarkista, a ..törvénytelen születésű Luigi Luceheni Genfben megölte. Félszázad telt el a nagy tragédia óta, de Erzsébet alakja — még az idők távlatában is, — kitörölhetetlenül él a magyar nép szivében.

Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné I. Ferencz József császár és király felesége, leány nevén ..Wittelsbach ..Erzsébet, — Árpádházi szent Erzsébetnek tizenötödik ágon unokája volt. Rudolf trónörökös halála után, csak úgy hivta őt a magyar nép, hogy: a boldogtalan királyné.” Mert egyetlen fia, a trónörökös halála buskomorrá tette a mélyérzésű asszonyt s attól kezdve a ‘‘nemzetünk édesanyja,” ki mindenkor édes anyanyelvűnkön szólt hozzánk, bánatos volt. Azután már csak egyszer járt Magyaréi szágon és az ismert nemzetiszinü je'legü ruhája helyett, melyen mindenkor ott volt a piros, fehér és zöld szín, selyemben, csipkében, vagy ékszerben, — mély fekete ruhában, elfátyolozva jött utoljára hozzánk s szenvedő arcát, fekete csipke legyezője mögé rejtve. Azután már mindig utón volt. Nem talált pihenést, vigasztalást, sehol sem. Fényűzéssel készített három szerelvényből álló vonatát az Európán átszáguldó gyorsvonatokhoz kapcsolták, hogy a folytonos változatosság talán megvigasztalja. Nem tudott meggyógyulni soha többé.

Amikor halálhírét meghozták Ferencz Józsefnek, a csapástól lesújtott uralkodó első szavai ezek voltak:

— Hogy lehetett ilyen szelid asszonyt megölni?

Bécs, a császárváros nem tagadta, hogy Erzsébet a magyaroké volt, s halálában sem vette el tőlük, mert temetésekor teli volt a város magyar zászlóval és ravatala körül a koszorúkon nemzetiszinü szalagok jelképesen vigasztaló tarkaszinei, megtörték a reménytvesztett gyász sötét feketeségét. És amikor fölhangzott a Miserere, a földi nyomorúság ég felé törekvő könyörgése, magyar jajtól volt hangos Bécs:

Árvák lettünk, nincs már senki, aki panaszainkat meghallgassa! Azóta eltelt ötven év s ma is a porig hajolva, könnyeinket hullajtva sírjuk.

Árvák vagyunk és nincs senki, aki panaszainkat meghallgatva segítsen rajtunk!

Halálakor az egész országban a középületek előtt és vasúti állomásokon tölgyfa csemetéket ültetett a magyar kormány s elnevezték "Erzsébet királyné” emlékfáinak.

Terebélyes nagy fák lettek azóta s velük együtt nőtt a mi tragédiánk is.

A királynét nem csak maga, a súlyos veszteség sújtotta le, hogy Rudolf meghalt, hanem az ölte meg a lelkét, hogy hogyan halt meg Rudolf. A tragédia megsokszorozza a bánatot s különösen ez a tragédia, amelyet még ma is homály fed és a sok féle verzióból ma sem tudjuk mi az igaz.

Ötven esztendő! Az elmúlás természettörvényének végrehajtója, az enyészet megbontotta, megsemmisítette a szépséges királyné gyönyörű testét, de a lelke, mely legendákban ragyog, ma is itt él közöttünk. Ötven év! Ezerszer elárultak, megraboltak, megaláztak bennünket, de a mélységes hitünk a legendát az isteni igazság természetfölötti erejével megvalósítja és a csapások, éhség, hazátlan vándorlásunk között is világító utilámpánk. Még egy kis ideig bírjuk, még egy kis utolsó megfeszített erővel vonszoljuk magunkat az ut végéig s hitünk, az igazságban győzni fog: Erzsébet királyné anyánk szellemkezét a vállunkon érezzük!