Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-09-15 / 9. szám
1948 szeptember “KRÓNIKA*' 7-IK OLDAL Elmondhatjuk a Biblia szaival: “Megértettél és hijjával találtattál!" Az óhazai bolseviki ünnepélyek pedig a szentistváni gondolatnak teljes megszentségtelenitői. Hiszen ezeknek a nemzetközi vöröseknek végcélja nem más, mint Csonka- Magyarországnak bekebelezése rabszolga tagállamként, a muszka szovjetbe. HONNAN VÁRHATUNK PRORAMOT? Az amerikai magyar testületek és sajnos az egyházak nem adtak semmi programot a százéves évfordulón. Pedig a Református Egyesület konvenciót is tartott Clevelandban! Micsoda fölséges alkalom lett volna az önsiratás és öndicsőités helyett kiáltani a szent istváni Nagymagyarország mellett. De ez nem történt meg. A jó alkalom hbsszu időre elmúlott. Fordítsuk most már Messzelátónkat az amerikai magyar sajtó felé, hátha kapunk onnan biztatást. KITAVASZODOTT A “MAGYAROK VASÁRNAPJÁÉNÁL. A “Katolikusok Magyarok Vasárnapját" azért emlitem csak rövidítve: “Magyarok Vasárnapjá”nak, mivel az idei szentistvánnapi számmal nemcsak a katolikus ame rikai magyarságnak, hanem az egész magyarságnak szószólója és zászlóvivője lett. Igazán csak a legnagyobb lelkesedéssel gratulálhatunk a lap uj főszerkesztőjének: Főt. Biró Benedeknek azért, hogy teljes bátorsággal kiállóit a szentistváni gondolat és az Ezeréves Nagymagyar ország mellett. És itt tartozom egy őszinte vallomással. . . Amikor befejeztem negyedszázados clevelandi lelkipásztori szolgálatomat, hűséges lelkipásztori szolgálatom jutalmazására a Clevelandi Első Magyar Református Egyház ötezer dolláros ajándékkal jutalmazott meg. És akkor elmentem a Magyarok Vasárnapjának akkori szerkesztőjéhez, holdog emlékű Father Kukla Tarziciushoz és felajánlottam neki a frissen kapott ötezer dollárt azzal a kéréssel és kikötéssel, hogy csináljunk a Magyarok Vasárnapjából egy országos, minden Krisztuskövető történelmi magyar egyházat szolgáló hetilapot. Legyen aztán ez a lap az ezeréves Nagymagyarországnak és a szent istváni gondolatnak, megalkuvás nélküli harcosa. Felajánlottam azt is, hogy szívesen bejárom egész Magyar Amerikát és nemcsak a szószéken, de az egyletekben és a népgyüléseken is éppen úgy fölemelem szavamat, mint a látogatások alkalmával a családi otthonokban. Hosszúra kiterjedt megbeszélésünknek azonban az lett a vége, hogy ő kijelentette, hogy még nem érkezett el ennek az ideje, hogyha majd elérkezik, akkor fel fog keresni engem. . . Sajnos azonban, a halál elszólitotta őt. Éppen ezért igen nagy a remény ségünk most, amikor Father Biró Benedek bátran kiállott az idei szentistváni számban: Nagymagyarország mellett. Adjon az Isten erőt, egészséget és sok türelmet a nagy munkában, a szép kitavaszodásban Father Biró Benedeknek és munkatársainak. TERJED TEHÁT A SZENTISTVÁNI GONDOLAT A SAJTÓ TERÉN. Hossu ideig mi a “Krónika” voltunk a szentistváni gondolat letéteményesei. Milyen öröm látni éppen ezért a “Magyarok Vasárnapjáénak kiállását az egyetlen ut: a szentistváni Nagymagyarország mellett. Még nagyobb lesz azonban a'z örömünk, hogyha majd amerikai magyar napi és hetilapok is követik a jó példát és nyiltan kiáltanak a szentistváni gondolat mellett. És előbb-utóbb ki kell állaniük! A Dunai Konföderációt Benesék és Tituleskuék valósították meg először a magyargyilkos Kis Entente-ben. Másodszor meg az idei nyáron, a belgrádi Duna Konferencián, a muszkák váltották valóra Dunavölgyi uralmukat. Hogy a Biblia szavaival éljünk, igy vált a kossuthi délibáb, a Dunai Konfederáció nem tóvá, hanem magyarpusztitó pocsolyává! Ezért kell az amerikai magyar sajtónak felfigyelni nemcsak a Krónikára, hanem a Magyarok Vasárnapjára is és rátérni az egyetlen igaz útra a szentistváni gondolat útjára! “DÉLIBÁBOK NÉPE’’. Dr. Pólya Lászlónak, az ismert amerikai magyar költőnek van egy verses könyve, melynek ez a címe: “Délibábok népe.” Pólya László az egész magyar népet Délibábok Népének tartja. Pedig a magyar népnek csak kis része az. A magyar népnek nagy része realista, az élettel bátran szembenéző. Ez áll azonban nemcsak a nép egyszerű fiaira, hanem az igazi államférfiakra és egyházi vezetőkre nézve is. A sok közül csak egyet hadd említsek fel most; a nagy debreceni püspököt: Dr. Baltazár Dezsőt. Ö képes volt meglátni a Nagytemplom szószékéről, a hires Kossuth szobor fölött, a szentistváni Nagymagyarországot. Ezért áldotta meg a Nagytemplom boltivei alatt boldogemlékü IV. Károly király Őfelségét. KÉRELEM A MENEKÜLT POLITIKUSOKHOZ. Amikor messzelátónkkal végignézzük az amerikai magyar egyházakat, egyleteket és a sajtót: Magyar Amerika ezen tartó oszlopait, meg kell látnunk a nemrégiben kiérkezett magyar politikusokat. Őket is csak arra kérjük,' hogy álljanak ki az ezeréves igazság: a szentistváni Nagymagyarország mellé. A Dunai Konfederáció, a Magyar Köztársaság régén lejártak már. Meg fog bukni a magyarországi Szovjet Köztársaság is. Csak egy realitás van: az örök, szentistváni Nagymagyarország. A próféta bibliai szavaival kérem őket: Ne sántikáljanak kétfelé! Várjuk tőlük a "bátor kiállást Nagymagyarország mellett. ZITA KIRÁLYNÉT MEGHÍVTÁK A KISOROSZOK. Clevelandból jön a hir, hogy a kisoroszok, Kárpátalja királyhü népe, meghivtág egy nagy ünnepükre: Zita királyné Őfenségét... Micsoda hatalmas, sokat mondó hú ez< Az agyonhajszolt, kirabolt és meggyalázott magyarországi kisorosz népnek, amerikai leszármazottjai csak egyetlen kivezető utat látnak a muszka pokolból: Vissza Nagymagyarország hoz, az Évezredes szentistváni királyi korona biztos védelme alá. Akinek van füle a hallásra hallja és szeme a látásra, lássa a kisoroszok meghívásának óriási jelentőségét. Velük együtt vágyik a szentist-A szeretet melegét sohasem érezzük olyan elevenen, mint karácsonykor. A magyar ember lelke soha sincs közelebb múltjához és jelenéhez, mint Szent Istvánkor, Ilyenkor elvonulnak szemeink előtt a múlt idők emlékeiben mindazok a dolgok, amikért a magyar történelmi múltban, magyar ember érdemesnek látta élni és halni egyaránt, ha úgy kellett annak lenni. Újra éljük nemzeti eszméink világát. Minél elesettebb az a sors, amiben sínylődünk, minél kilátástalanabb a jövő, amit nem látunk, de amiben Íriszünk, annál görcsösebb ragaszkodásunk azokhoz a dolgokhoz, amikben a magyar élet tovább folytatását látjuk. A múlt hetekben a “demokratikus’’ magyar köztársaság elnöke távozott az elnöki székből. Egy újabb valaki került erre az állásra, hogy aztán ez is helyet csináljon majd valaki másnak, aki mindig demokratikusabb lesz elődénél. Olyan lesz ez az állás hamarosan, mint a falusi bíróság, sorra jár és mindig jobban lejár. Lejáratják azok, akik elnökökként falusi bírók színvonalára sülyesztik hivatalukat. Lesz belőle egy semmit sem jelentő olyan állás, amit a magyarok csak megmosolyognak, semmire sem becsülnek. Azokból a próbálkozásokból, amiken nemzeti életünk átment 1918 óta, határozott formában kidomborodik az, hogy a köztársaság, mint magyar életforma, meghalt és az utóbbi napok eseményei, erre a nem magyar intézményre kimondották az ítéletet, ami halálos. Soha melegebb érzéssel nem sóhajtoztak magyarok, mint éppen ma a régi énekmondóval, “Hol vagy István király, Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben te előtted sírván.” Benne van ezekben az egyszerű szavakban a magyar elesettségváni Nagymagyarországhoz az iszonyatos keresztet hordozó horvát és tót testvérnép is. Hát Erdélynek az örök Kárpátvonal nem Nagymagyarországon jelöli meg helyét? . . . Rómából ragyog felénk a szentistváni korona fénye. Itt él közöttünk a kúályi korona egyetlen méltó hordozója: Ottó Őfensége. Ki lesz az az államférfi, aki a bölcseség aranyszálaival ismét összefűzi a királyi trónt és a nemzetiségeket és megteremti újra Nagymagyarországot?! Itt van a királyi Felség, itt vannak a menekült politikusok és itt vannak a felszabadításra váró magyar népnek és a testvérnépeknek Amerikába szakadt vérei. Fel a nagy Munkára! Szabad Amerika földjén hadd szülessen meg egy újabb ezer évre: A DEMOKRATIKUS MAGYAR NÉPKIRÁLYSÁG, OTTÓ ŐFELSÉGE SZENTISTVÁNI KORONÁJA ALATT. nek minden keserű fájdalma, minden megaláztatásunk keserűsége. Sorsunk, földrajzi helyzetünk, világerők olyan összefogása tört ellenünk, aminek rendjén két világháborúnak azon az oldalán állottunk, ahol a veszteseken vesznek meg minden sarcot, ahol keservesen fizetnek dolgokért, amiknek felelősségét nagyon nehezen lehet megállapítani. így történt aztán, hogy állami életünk ezer éves kereteit szétverték, minket magunkat agyonvertek, köntösünkre sorsot vetettek s keresztre feszitettek. Ebben a második vÜágháboruban sorsunk még alább sülyedt. A rajtunk győzelmet vett népek porig aláztak, kiraboltak, nemzetünket meggyalázták és odalöktek minket egy olyan embercsorda bosszújául, akiknél állatibb, durvább nem taposott magyar földön a tatárok óta. Ezeknek a megaláztatásoknak a tetejébe most egy olyan valakit állítottak a magyarok élére, akivel csak azok állanak szóba, akik odatették, hogy végrehajtó hatalma legyen bosszukivánságaiknak. Ebből az elsülyedt jelenből, itt uj hazánkban, próbálunk az égen keresni valami tájékozódás-félét, abban a sötétségben, ami körülfog minket. Széthullottak életünk keretei, meglazultak ezer éves intézményeink erős kapcsai, — határozatlanság, bizonytalanság, kapkodás cserélte fel azt az állandóságot, amit századokon át megszoktunk, ami életünknek biztonságot adott, ami közöttünk jólétet teremtett. Felszabadították az emberi szenvedélyeket és azt művelték, hogy nemzeti életünk szemete került felül, ami most úszik Európa árvizeivel, sodor és sodor, rombol, de nem épit, bosszút termel, de ráfizet, mert a percemberkék dáridójának vége szokott lenni. MAGYAR KIRÁLYSÁGOT! A Katholilftos Magyarok Vasárnapja 1948 Szent István napi disz-számába Irta: FATHER BÍRÓ BENEDEK, főszerkesztő.
