Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-09-15 / 9. szám
6-IK OLDAL “K R ó N I K A ” 1948 szeptember SULYOK DEZSŐ ELŐADÁSA NEW YORKBAN Sulyok Dezső a Magyar Szabadság Párt elnöke 1948 szeptember 24-én, pénteken este 8 órai kezdettel New Yorkban a Central Operaház dísztermében, 205 East 67th Street alatt előadást tart. Az előadás Magyarország politikai helyzetének alakulásával foglalkozik a második világháborút megelőző, a háború alatti és azt követő időkben. Ismerteti az ország mai állapotát és á felszabadítás lehetőségeit, kilátásait. Foglalkozik az amerikai magyarság szerepével az óhaza felszabadításával kapcsolatban. Az előadó az est jövedelmének 50 százalékát felajánlja a Nyugaton élő magyar menekültek megsegítésére, a Krónika e számában ismertetett akció értelmében. Az estélyen a megnyitó beszédet Balogh Sándor, az üdvözlő beszédet Ft. Varga Béla a magyar nemzetgyűlés menekült elnöke és a zárószavakat Dr. Márk Béla mondják. Közreműködik Iván Dezső és zenekara, Serly Etelka tánctanárnő ‘‘Gyöngyös Bokréta’’ tánccsoportja. Az előadás után a rendezőség az ifjabb magyar nemzedék kedvéért táncestélyt rendez, melyen Iván Dezső ismert kitűnő zenekara muzsikál. A belépőjegyek ára: Elővételben az első 10 sor fenntartott ülőhely $1.50, a pénztárnál $1.75, a többi földszinti és páholyülések $1.00, a pénztárnál $1.25 (adóval együtt). Elővételi jegyek kaphatók Balogh Sándornál, a rendező bizottság elnökénél, 574 So. Boulevard, Bronx, N. Y., Tel. MElrose 5-2813, Juhász Márton pénztárosnál, 1457 Third Ave., Tel.REgent7-2694, Amerikai Magyar Népszavánál, 380 Second Ave., Tel. GRamercy 5-6780, további a rendezésben résztvevő new yorki egyházak és egyletek irodáiban. A rendező bizottság. Balogh Sándor elnök, Dr. Márk Béla társelnök, Dr. Heller Gábor titkár, Juhász Márton pénztáritok. lyet mg föderációs szellemnek neveznek Nyugaton, ahol minderről azt hiszik, hogy valami uj dolog. A keresztény királyság tehát elveiben, módszereiben egyaránt ellenkezőjét képviseli mindannak, amit a sátáni állam diktatúrája megtestesít. A szabadság tisztelete a krisztusi hiten és tanításon alapszik a modern monarchiában, a demokrácia szintén ennek a tanításnak eredménye és még inkább a szocializmus, a szociális gondolkodás,, amely nem száz éves és nem marxi, hanem krisztusi eredetű. Az elvekhez képest természetszerűleg mások, emberiek, humánusak a monarchia kormányzási módszerei is. Épp a királyság univerzalizmusából folyik, hogy az uralkodó természetszerűleg a maga hívének, alattvalójának érez minden embert. A diktátor pedig — az ellenkezőjét érezvén — mindenkit meg akar nyerni s miután ez nem sikerül mindenkit maga mellé akar kényszeríteni. A diktátoroknak minden pillanatban szükségük van a rádiók, hangszórók üvöltésére, a választási gőzhenger működtetésére. A királyok legritkább esetben veszik igénybe a mikrofont. Nekik nem kell mindennap valakit megnyerni, hogy az államot vezethessék, nekik nem kell lépen-nyomon valakit legázoni, becsukatni, mint a diktatúráknak. A monarchiák, épp azért, mert a kormányzat, a napi politika szennye és szimbolikus értelemben a nép fölött is állanak — természetüknél fogva békésebbek mint a diktatúrák. Ök a kiegyenlítést keresik, a diktátorok a minden áron való egyenlősítést. A monarchiában ezért békésebb az élet, azért szabadabb az állampolgár és ezért lehet nagy kérdéseket, —• esetleg szociális forradalmat— békésen, szavazócédulákkal megoldani, például olyan formában, mint ez 1945-ben Angliában a Labour Party uralomra jutásakor történt. A monarchia rendkivüli előnye a nép szempontjából tehát épp az a tudat, hogy a királyság mindig érezi amaga állandóságát, ami még a köztársasági rendszerekről sem mondható el. A királyság ezért nyugodtan szembe szállhat olyan eseményekkel, amelyeket a diktatúrák csak erőszakkal tudnak leküzdeni. A diktátorok ugyanis jól tudják, hogy ők személyileg is ki vannak téve a néphangulat szeszélyének és változásának. Alkotmányos monarchiában azonban nagy válságok idején legfeljebb a kormány bukik meg, de a nemzeti élet rendjét reprezentáló és őriző monarchia épségben marad. Nem változik meg az állam egész berendezése, nem fordul fel a társadalom rendje s a királynak nincs is szüksége arra. hogy a kormányzati politikában beállani készülő változást erőszakkal, vagy éppen gépfegyverrel tartóztassa fel. Rossz kormányok, rossz államférfiak monarchiákban is megtettek ilyesmit, de korántsem annyiszor és korántsem olyan mértékben, mint azt a “jó” diktátorok naponta megcselekszik. Alkotmányos monarchiában őfelsége kormánya helyére odalép és kormánnyá alakul őfelsége a király ellenzéke, anélkül, hogy a változással együtt emberi.ejek tízezreit kelljen levágni a Gestaponak, vagy a G. P. U-nak. A modern keresztényi monarchia megépítéséből önként következik, hogy a királyi zsarnokság ma már csaknem kizárt és lehetetlen. A király, ma már ha akar sem tud oly abszolút monarcha lenni, mint XIV. Lajos, vagy az orosz cárok voltak. A királynak erre nincs is szüksége. Éppen ellenkezőleg. Legszemélyesebb érdeke, hogy soha se lépje túl a kiegyenlítő, békéltető, megbocsátó tekintély, a politikai harcokban mindig érintetlenül maradó, felülálló erkölcsi tényező szerepét. Csak igy maradhat annak, aminek "hivatása rendelte, a_ nép egyetemes érdekei őrének és szimbólumának. (Folytatjuk) KALIFORNIAI MESSZELÁTÓ Irta: HERCZEGH JÓZSEF, református lelkipásztor. Junius óta, Hogy megnyitották a Palomar-Hegyi Messzelátót, (Palomar Mountain Observatory) nemcsak szakemberek látogatnak el Kaliforniába, hanem a turisták ezrei is, hogy ők is betekintést nyerjenek az ég titkaiba. Júniusban állítottam fel én is Messzelátómat itt Kalifornia áldott földjén. Azóta magyar szemek százai és ezrei néznek ezen a messzelátón keresztül úgy a magyar múltba, mint a jövendőbe. CENTENNÁRIS ÜNNEPSÉGEK A SZENTISTVÁNI GONDOLAT MÉRLEGÉN. Óceánon innen és óceánon túl nagy ünnepségek voltak magyar népek között a 48-as forradalom megünneplésére. Messzelátónkat irányítsuk azért elsősorban ezekre az ünnepségekre és vegyük azokat vizsgálat alá, a szentistváni gondolat mérlegén. MAGYAR-AMERIKA ÜNNEPLÉSE. New Yorktól Los Angelesik és Clevelandtól Bridgeportig csaknem minden magyar telepen megvoltak a Centennáris ünnepségek. Ha ezeket komoly és tárgyilagos vizsgálat alá vesszük, akkor meg kell állapítanunk, hogy ezek az ünnepélyek két gondolatban csúcsosodtak ki: az önsiratásban és az önmagasztalásban. * * * Van az angol nyelvnek egy igen alkalmas szava: self-pity. Ezt igyekszem visszaadni ezzel a magyar szóval: önsiratás. Azt é:rtem és azt akarom kifejezésre juttattni ezzel a szóval, hogy a mi amerikai ünnepségeinken elsősorban is az hangzott el, hogy milyen iszonyatos, fájdalmas és sajnálatra méltó a magyar élet. Hiszen csak tövist és könnyet terem.” Rég veri már a magyart a Teremtő, azt se tudja, milyen lesz a jövendő” — mondja a költő . .. És a mi Centennáris ünnepségeink Magyar Amerikában elsősorban ezt a hangot ütötték meg. * * * Van azonban az angolnak egy másik szava is: self-glorification. Ez alatt az öndicsőitést érti az ember. A Református Egyesület utolsó előtti konvencióján az egyik szónok olyan dicsőítésébe fogott úgy saját magának, mint a magyar népnek, hogy én azt mondtam, hogyha mi ilyen dicsőséges nép vagyunk, akkor hiába jött el bennünket Krisztus Jézus megváltani, mivel nekünk arra már nincsen szükségünk. Az idei Centennáris ünnepélyek hangulatának másik jellemzője ez volt itt Amerika földjén. * * * Nekem ezek az ünnepélyek leginkább a fölnagyitott önképzőköri és olvasóköri ünnepélyeket jutatták eszembe. Hiszen micsoda boldogság volt az, amikor az önképzőköri szavalat után oda jöttek hozzánk gratulálva: “Barátom! Nagyszerű voltál! Szem nem maradt szárazon!’’ Vagy amikor a Polgári Olvasókör vacsoráján elmondtuk dicsőítő beszédünket, milyen boldogok voltunk, amikor Külső Asztalos Sándor, vagy valamelyik másik álmodozó magyarunk odajött hozzánk és kimondta az itóletet: “Mégis huncut a német!” TELJES PROGRAMTALANSÁG. Ami most már az önsiratáson és az öndicsőitésen felül a pozitív programadást illeti, erről nem is lehet beszélni. Egyetlen ünnepélyen se hangzott el semmi pozitív program a magyar jövőt illetőleg. AKIK IGAZAN ÜNNEPELTEK. Száz esztendeje volt möst annak, hogy Max és Engels kibocsátották a “Kommunista Kiáltváriyf’-t. A konkoly, amit ők elvetettek, olyan gazdag termést hozott, hogy az egyenlőség, szabadság és testvériség örök nagy eszméit nemcsak egyes országokban, hanem egész földrészeken is elnyomták. Kaliforniai Messzelátónkkal itt Amerikában csak kisebb összejöveteleket láttunk, ahol összegyűltek a vörösek ünnepelni. Hiszen az amerikai magyarságnak alig öt százaléka mondható bolsevikinek. Annál több látnivalónk van azonban a szerencsétlen óhaza földjén. Az ünneplésre kiparancsolt tömegek hangosan ünnepelték a százéves évfordulót. A szavaló, önmagukat feltolt népvezérek pedig beszéltek a centennáriumról. Természetesen lelkűk mélyén — ha ugyan van lelkűk — Marxot és Engelst ünnepelték és a “Kommunista Kiáltványt.” A VÖRÖSEKNEK VOLT AZTÁN PROGRAMJA. Szakasits elvtársnak az elnöki székbe való ültetésével van aztán programja a magyarul beszélő nemzetközi vöröseknek. Most már nem is takargatják többé a termelési eszközök bolsevizálását. Hiszen most készítik elő már a kisbirtok elvételét is és szövetkezetekbe való tömöritését. Belügyi téren megvalósul tehát a bolseviki program. Külügyi téren meg már régen megvalósult! Hiszen Moszkvából irányítják már teljesen a magyar országi külpolitikát a diadalmas vörösek. A SZENTISTVÁNI GONDOLAT MÉRLEGÉN. Magyar Amerikában a Centennáris ünnepségek semmi pozitív programot nem adtak. Sehol egyetlen szónok sem nem merte fölemelni szavát az Ezeréves Nagymagyarország szentistváni gondolata mellett.
