Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-09-15 / 9. szám
VOLUME V. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1948 SZEPTEMBER NO. 9. SZÁM. A KERESZTÉNYI KIRÁLYSÁG Irta: MARSCHALKO LAJOS ELŐSZÓ Nem fontos, de mégis el kell mondani, hogy aki e sorokat irta, pár révvel ezelőtt még nem volt legitimista. A publicistát, akinek célja az volna, hogy a nemzet közhangulatát figyelje, esetleg bírálja, az 1930-39-es években közömbösen hagyta a kérdés, hogy Magyarország királyság legyen-e, Vagy egy kormányzóság alatt; formai királyság. Azokban az időkben más csillagok álltak a magyar ég fölött. Látszólag más gondok, más célok, a revízió, a közelgő háború, a belső, szociális kérdés megoldatlansága kötötték le 'a nemzet és vele együtt a köziró figyelmét. Aztán a háború jött, a bolsevizmus elleni nagy erőfeszítés, végül a keserves ország-pusztulás. Messze kellett maradnia Magyarországnak és meg kellett érnünk ezeréves történelmünk legsötétebb napjait, hogy keserű csalódások, nagy tévedések után feltáruljon szemünk előtt a magyar utvesztés legnagyobb titka. A b ujdosás hosszú éjszakáin, önvád és kétség parazsas ágyán rádöbbentünk: a magyarság ott tévedett el, ahol letért az ezeresztendős, keresztény királyság útjáról. Innen indult el minden végzetes szerencsétlensége, innen kezdődött az emésztő testvérharc, vérontás, diktatúrák őrületei tragikus hányódás. Az emigráció uj testvér-harcai, uj visszavonásai megmutatták azt is, hogy a magyarságot csak akkor lehet önmagával megbékíteni, csak akkor lehet minden magyar erőt a felszabadítás, majd pedig az újjáépítés céljára irányítani, ha visszaállítjuk a magyar Szent Korona központi napjának ragyogását, mindnyájunk fölött álló tekintélyét és visszatérdelünk ezer év szentelt hagyományainak, ma még bujdosó szimbóluma, a Szent Korona elé ós pártos fejünkre hamut hintve egy akarattal visszaállítjuk a legitim magyar királyságot. Ebből a felismerésből fakadt ez a tanulmány, amely távolról sem akar programmot adni, hiszen ez az államférfiak feladata. Nem akar propagandát csinálni, egyrészt, mert arra nines' szüksége a krisztusi magyar királyság gondolatának, másrészt a magyarság megelégelt már minden hangos propagandát. Ez az írás csak elvekről, eszményekről szól és csak meggyőzni, felvilágosítani akar. A gyakorlati utak megjelölésében tévedhetünk, a megvalósítás módszereiről másként is gondolkodhatnak azok is, akik a legitimitás gondolatának hordozói. Azonban az eszmények, az elvek, amelyeket itt hangoztatni fogunk az örök magyarság elvei, eszményei. S ezeknek a jegyében szeretnénk szólni a világ magyarjaihoz, otthoniakhoz, kivándoroltakhoz, bujdosókhoz, hogy tegnapunk és jelenünk hibáit belátva visszatérhessünk ahoz az életformához, amelyet Szent István bűvös ragyogása, mithikus aranyabroncsa koronáz meg és kapcsol egylfe elválaszthatatlanul egy nemzetet vallásra, fajra és politikai álláspontra való megkülömböztetés nélkül. Hisszük, hogy ez fogja megújítani a magyar életet és hiszünk a megújhodás lehetőségében. Hisszük, hogy a magyar élet kapujára nem a dante-i lasciate van írva, hanem a közelitő idők teljességének figyelmeztetése: — Térjetek meg,’hogy idvezüljetek! Bajorországban, 1948 augusztusában. A SZERZŐ. * * • I. FEJEZET. Az európai monarchiák. Európában ezidőszerint mindössze öt királyság egzisztál, ami azonban — a republikánusok jóslatai ellenére — korántsem bizonyítja, hogy Európa boldogabb volna mint 1914-ben. amikor Svájc. Franciaország és San Marino kivételével monarchia volt mindén európai állam. Az első világháború vége a trónok és monarchiák nagy összeomlását hozta. Oroszországban a Romanow-cárok, Ausztria Magyarországon a Habsburgok, Németországban a Hohenzollerek monarchiája semmisült meg és úgy látszott, hogy mindenütt a köztársasági államforma van előnyomulóban. A két világháború között eltűnt a spanyol és portugál királyság, majda második világháború következményeként ugyancsak megszűnt az olasz, román, jugoszláv királyság, Belgiumban a bizonytalanság állapotába jutott a monarchia. Magyarországon, másfél millió orosz szurony árnyékában szintén kikiáltották a köztársaságot. ^ A királyságok ellen a nagy francia forradalom óta azzal a jelszóval folyt az agitáció, hogy a respublica jobban megfelel a kor igényeinek, modernebb államforma és jobban biztosítja az ember szabadságjogait, sőt szociális igényeit is. A szellemi emberek és tömegek radikálizóládását két tényező segítette. Egyik a marxizmus volt, amely nagyvonalú és jól átgondolt taktikai programjához híven elsősorban a királyság intézményét akarta eltávolitani a — proletár-diktatúra Htjából. Másik — inkább irracionális tényezőként a szellemi élet, irodalom, újságírás radikalizálódása, a divatos baloldaliság jelentkezett s e kettő hatásaként az európai ember elhitte, hogy trónok, koronák, királyok nélkül szabadabb, sőt boldogabb is lesz. A francia forradalom lobogóira annak idején a szabadság., testvériség, egyenlőség hármas jelszavát Írták s mindhárom — látszólag — teljes tagadása volt a királyság gondolatának. Két világháború rettentő vérözönének kellett eljönnie, hogy az emberiség rájöjjön: a királyságok megszűntek ugyan, de-az európai demokrácia nem valósult meg. A jelszó visszájára fordult és aki ma szétnéz Európa túlnyomó részén, meglepetve fogja látni, hogy épp ott, ahol elűzték a királyokat valami egészen más jött létre: szeretetlenség, egyenlőtlenség! A lerombolt királyságok helyére nem a szabadság, nem a demokrácia nyomult be, hanem a diktatúra. Csodálatos •—• ugyebár .—, hogy Európában Svájc és Franciaország kivételével, elsősorban ott van szabadság és demokrácia, ahol királyság van: Angliában, Hollandiában, a Skandináv államokban és Belgiumban, amelyet gyakorlatilag ma is királyságnak számíthatunk. A Romanowok Oroszországából nem lett modern, szabad köztársaság, hanem minden addigi rabságnál barbárabb parancsuralom. A Hohenzollerek monarchiája helyére nem a weimari köztársaság lépett, hanem Hitler harmadik birodalma és diktatúrája. A dunai moharchia helyén utód-királyságok és utód köztársaságok, tekintélyrendszerek alakultak és végül ezek nyomába is odalépett a bolseviki parancsuralom. XIII. Alfonz spanyol királyságát nem a szabad társadalom köztársasági rendje váltotta fel, hanem a polgárháború és diktatúra, mig Portugáliában a királyságra és szabad köztársaságra Salazár tekintély-uralma következett. Egyetlen királyság volt csupán, amely ideiglenesen össze tudta egyeztetni létét a diktatúrával, IV. Victor Emánuel monarchiája, amely 1923-ban két fenyegető diktatúra közül a kisebbnek vélt rosszat választotta, amit megtehetett azért is, mert Mussolini nemcsak a királyságot ismerte el, hanem minden királyság alapelvét, a kereszténységet is. A diktatúrák törvénye azonban a parancsuralom bukásával egyidejűleg örvénybe rántotta a savoyai házat is. Ma a mindenki előtt nyilvánvaló tények azt mutatják, hogy Európa 17 országa közül, amely 1917-ben még monarchia 'olt, ma 10-ben diktatúra uralkodik, vagy átesett a diktatúrán. (Nén tország, Itália) és pontosan csak abban a néhány országban van szí >ad társadalom, amelyekben még ma is fentáll a királyság., vagy af a népakarat visszaállította azt. (Görögország) Az összehasonlití nál nem vettük figyelembe Franciaországot és Svájcot, amelyek 1917-ben épp úgy köztársaság voltak, mint ma. A belga demokráciát viszont ma is királyságnak számítjuk, mert a belga királyság sorsa még távolról sem dőlt el. Ausztriát, Németországot a mai összehasonlításnál szintén nem lehet feltüntetni, mert mindkét állam megszállás alatt áll és nem tekinthető önállónak. Ha figyelembe vesszük, hogy Franciaországban ma is egzisztál egy erős, diktatórikus irányzat,, akkor az összehasonlítás még inkább a királyság javára üt ki. Ellentétben az amerikai Egyesült Államokkal — amelyeknek épp oly; republikánus tradíciói vannak, mint Svájcnak, vagy az ó-korban az Imperium Romanumnak voltak. — Európában a respublica épp azt a hivatását nem tudta betölteni, amelyet rajongói, propagandistái reméltek tőle. Képtelen volt megadni az emberi szabadságot, a demokratikus rendet és szociális jólétet. Az első világháború után létrejött köztársaságok legtöbbjében, — ha nem is volt nyilt parancs-uralom mindenütt bizonyos diktatúra — Ersatzokkal kellett kísérletezni. Pilsudszky Lengyelországa sokkal inkább volt a nagy marsall személyes diktatúrája, mint demokrácia. Ausztria Dolfuss és Schussnigg tekintély rendszerével szintén közelebb állt a diktatúrához, mint a szabad demokráciához, sőt még az ottomán császárság után kikiáltott török köztársaság is inkább Attatürk diktatúrája volt, mint szabadság. Egyedül a monarchikus rendben élő Anglia, Skandinávia. Belgium, Hollandia voltak azok az országok, amelyekben a szabadság napsütésére soha., egy pillanatig sem borult rá az önkényuralom árnyéka. Háborúban, vagy békében, pusztító harcban, vagy semlegességben, de mindenikben megmaradt a parlamentarizmus, a nép többségi akaratán nyugvó demokratikus kormányzás és érintetlen maradt a szabadság, az emberi jog, a humanizmus iránti mélységes ragaszkodás is. Az utóbbi szempontból nagyon érdekes megvizsgálni az 1919-es
