Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-06-15 / 6. szám
5 IK OLDAL "KRÓNIK A” 1948 junius TARTSUNK KI KEMÉNYEN. ELSZÁNTAN A HAZAI RÖGHÖZ KÖZEL! két a mostohagyermekeit űzi, hajszolja el. el Európából? HA MAR MEGPUHULT A D. P., JÖNNEK A BIZOTTSÁGOK. Hiába azonban a tengerentúli államok befogadási készsége, hiába szerezte meg már számos hontalan — kizárólag egyéni utakon, összeköttetéssel utolsó fillérei árán — egyik, másik délamerikai állam beutazási vízumát, ha a környező államok az átutazási vizűm megadása elől ridegen elzárkóznak, ha nincs hajótér, ha nincs útiköltség. Ebben a feszült, kétségbeesett és reménytelen helyzetben aztán puhára érett a D. P. arra, hogy fejest ugorjon a bizonytalanba. Kész már elszakadni attól a kicsiny nemzeti közösségtől, ami még emberi arcokat mosolyogtatok feléje, de kész elszakadni a férj a feleségtől, szülő a gyermektől s a gyermek a szülőtől, hogy valamit tegyen, változtasson, 'kezdeményezzen. Mert a munkástoborzó bizottságok csak egyedülálló férfiakat és nőket keresnek. Jóindulatú idegenekre vagy rokonokra bízzák hát a gyermekeket, letagadják a házastársak egymást vagy ha ez lehetetlen, kijelentik, hogy kötelezően tudomásul veszik, hogy a befogadó állam nem Ígérheti egy üzemben sőt egy ugyanazon községben vagy városban való alkalmaztatásukat. (Az Emberi Jogok Ligájának és Mrs Rooseveltnek jóindulatú figyelmébe!) — Lesz, ahogy lesz — mondják — csak már kinn legyünk. Csak el, el innen! "WESTWARD HO!" FELCSAPUNK ANGLIÁBA. Készülünk most mi is az angol munkástoborozó bizottság elé. Olyan hírek járnak Angliából, hogy kemény, nehéz, sőt csak legnehezebb testi munkára van kilátás. de a kereset az itteni viszonyokhoz képest tisztességes s a pénznek értéke, vásárlóereje van. Kutató szemmel viszgáljuk egymást és önmagunkat: vájjon a három esztendei durva munka, éhezés, kopott és rongyos ruhánk eltompitotta-e már arcunkon és szemünkben az értelem csillogását, mert ezek a bizottságok — mint -hire járja — nem szeretik az intelligens embert. Pedig már rég bebizonyítottuk, hogy semmivel sem kevesebb értékű az a testi munka, amit egyetemi végzettségű koponyához tartozó karok végeznek. De hát ma a világ legolcsóbban eladó munkása a D. P. és nagyliku rostából könnyű 'kipottyanni. Szorongásunk azonban hamarosan elmúlik. Egy barátságos arcú és modorú ■úriember elé kerülünk. Egy ugyancsak barátságos és csinos hölgy tolmácsol németről angolra. így aztán nekünk is tolmácsot kell közbeiktatnunk magyarról németre. Szívesen beugróm erre a szerepre már csak azért is, hogy több egyén sorsán keresztül lássam, hogy ugrik a D. P. a vízbe. Műsor: személyi adatok felvétele, egy kis életrajz, majd orvosi vizsga. Aztán döntés a felvételről és a D. P. aláír. NEHÉZSÉGEK. Nős, Nőtlen? Itt háromféle a felelet. Nőtlen. Jó. Elvált — ha nem is törvényesen — szintén jó. Nős, családos. Hol a családja? Mi a szándéka velük? Ha később ki akarja hozatni őket, rossz, nagyon rossz pont. Itt vagy odahaza Magyarországon maradnak. Jó. Iskolai végzettség. Négy elemi. Nagyon jó — lenne, de... Hm. F'ejcsóválás. Újra: Újra fejcsóválás. Talán mégis jobb az igazat megmondani. A következő sorstársnak a kérdés fordítása közben hadarva súgom, jdbb lesz őszintének lenni. Tehát: jogász, — bölcsészdoktor, diplomás mérnök. Újra hm, újra fejcsóválás. És már forditom is a kérdést: ‘‘Hajlandók-e tudomásul venni, hogy csak a legnehezebb, tanulatlan munka elvégzésére jöhetnek számításba?" Tudomásul vesszük. Most már a nehezén túl vagyunk. Mikor jött Ausztriába? Mit csinált, mivel foglalkozott azóta? Istenem, több, mint három éve. És vég ig filmezzük a barátságos arcú gentleman közömbös szemei előtt ezt az időt. Fakitermelés meredek hegyoldalakon, hónaljig érő hóban, romeltakarítás, malter és téglahordás, ut, vasútépítés, mezőgazdasági munka, gépkocsimosás és szerelés dermedt kezekkel, oszlott, tarkára foltozott katonarongyokban, drótozott talpú, lyukas bakancsokban és csizmákban, örökké korgó, éhes gyomorral. Mert ezek és ilyenek voltunk mi, Európa végvári vitézei és ezt kaptuk Európától! És előkerülnek a különböző Ausweis-ek és Bestátigungok, a szallagalaku bérelszámolások, papírok, papírok, számok, számok, órák. munkaórák, a verejték, a könny és éhezés: a keresztre feszitett Európa golgotás óráinak írásos bizonyítékai. A gentleman mostmár felenged. Mosolyog. Mosolya biztat, hogy ha a lelki szenvedések meg is maradnak, de munkánk béreként most már vége az éhezésnek és rongyoskodásnak. Az orvosi vizsgálat gyors és jóindulatú. Beoltanak. Aláírunk. Most már csak az értesítést vérjuk, hogy mikor megy a szállítmány. MI LESZ A TÖBBIEKKEL? A többiek, akiket eltéphetetlenül köt a család vagy elhasznált, legyengített az élet, két háború, ami közte és utána volt, kiégett, üres szemmel néznek utánnuk és maguk elé a semmibe. Mert ide, a bizottság elé nem kerül, csak a fiatal, az erős. Akiknek még a csontjukban velő, a csonton izom és fiatalságukban (biztatás van. Akik el tudnák még a többit tartani. De itt csak fölözés folyik. Válogatják a javát. A jelent. Itt hagy ják a Multat és a Jövőt. Pár év és az évezredeket szitáló szél sem suttog többé sírjuk 'fölött kellemetlen dolgokat a világ lelkiismeretének fülébe. Irnsbruck, 1948 május. Sándor Ambrus. Egyik menekült-országból kaptuk az itt következő levelet: A világ különböző tájain szétszórt. családja s nemzete jövőjéért aggódó, magárahagyott kis ember leikéből, agyából előtörő gondok és gondolatok szerteágazóak, egyénenként, családonként, sőt még földrajzi helyzet szerint is változóak, különbözőek. Találunk azonban bennük nehány közös alapvonást, amelyre vonatkozólag alábbi fejtegetésünkkel megkíséreljük, hogy útbaigazítást és részben megnyugtatást is nyújtsunk. Kétségtelen, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetünkből kivezető ut keresése, (és ezzel kapcsolatosan elsősorban is a családról való gondoskodás kötelezettsége), igen nagy felelősséggel és gonddal terheli meg lelkünket, bárhová is sodort bennünket a sors szele: ha tengeren járunk, ha tengeren-tulra jutottunk, ha egykor elérhetetlennek vélt szigeten töltjük el napjainkat, vagy ha a Senki földjén állunk két ellenséges arcvonal között. A felmerülő gondok és problémák megegyeznek abban az alapkérdésben, hogy mi a tulajdonképpeni teendőnk családunk, nemzetünk és kereszténységünk érdekében, hogy a ‘ Béke’ kiharcolásáig szükséges időt célravezetőén és hasznosan töltsük el? Majdnem minden családfő jelenlegi problémái és gondjai szempontjából az ellenségtől bekerített parancsnok helyzetéhez hasonló, aki már meggyőződhetett róla, hogy a külső segítség útját tökéletesen elzárták, tehát csak önerejére támaszkodhat, a reá bizott értékekért azonban Isten. Haza és saját lelkiismerete előtt súlyos felelősséggel tartozik. Érthető tehát. ha sokan kellően megalapozott ismeretek, felkészültség (és erkölcsi erő) nélkül türelmüket, higgadtságukat elveszítik és sokszor indokolatlanul és elhamarkodottan cserélik fel jelenlegi többnyire nehéz, azonban tűrhető és megélhetésüket feltétlenül biztosító adottságukat és többnyire családjukkal együtt indulnak el a kétes jövőbe, hogy távoli idegen tájakon uj létalapot teremtsenek. Reálisan lemért általános helyzetmegítélésünk szerint a ború negativ és a derűlátás pozitív pólusa közötti semleges térben állunk, mégpedig ma már — hála a jó Istennek, — a pozitív sarokhoz közelébb! Elvitathatatlan, hogy reményeink, vágyaink és célkitűzéseink csak lassan haladnak a megvalósulás felé, azonban mégsem szabad elcsüggednünk, vagy türelmünket elveszítenünk, mert. az egyes ember életében egy nap, vagy egy év sokszor mérhetetlenül hosszú időnek tűnik, mig nemzetek vagy a világ történelmének időmérőjén egy évtized is gyakran (vagy néha) csak egy-egy rövid, talán eseménytelen fejezetet jelenthet, Meg kell tehát elégednünk azzal a ténnyel, hogy a mi, viszonylag parányi, de szent célkitűzéseink ma csodálatos módon párhuzamosan haladnak a világ sorsára is' jelentős, hatalmas érdekekkel és igy egyre jobban világosodik körülöttünk a hontalanak sötét éjszakája és a hajnali derengésben tisztán bontakozik ki igazságunk, hogy mostani sorstragédiánk az Antikrisztus ideiglenes térnyerésével függ össze. Bíznunk kell tehát abban, hogy az egész keresztény világ felismeri közös ellenségét és már nincsen messze az az idő, amikor újra a keresztény kultúráért harcolt magyarságnak sok szenvedését és áldozatát kiérdemelt elismerés és boldogság fogja jutalmazni. Ha végigtekintünk távoli idegen, többnyire szélsőséges éghajlatú vad tájakon vándorbottal járó magyarok szomorú során, minden szépitgetés nélkül kell megállapítanunk, hogy a nagy kockázattal járó vállalkozásoknak leggyakrabbi indító oka: a félelem! Az elhatározások zömének lényege tehát: menekülés mielőbb, bárhová, minél messzibbre, minden körülmények között még á családnak ideiglenesen (vagy esetleg végleg) bizonytalan helyzetben való visszahagyásával is! Nem fölényes, vagy pirongatást célzólekicsinylő vádaskodás ez a megállapítás, mert megértjük azoknak lelki világát, akik a keleti, "népidemokráciát" emberszabású ördögök földalatti kinzókamrái'ban ismerték meg. Mégis, — ha nemcsak a magunk pillanatnyi, egyéni érdekére gondolunk, hanem családunk és nemzetünk jövőjére, akkor alapos,, higgadt megfontolás alapján kell olyan elhatározáshoz jutnunk, amely nem önzésen épül fel, nem félelmen alapszik és nem ösztönöz rapszódikus, meggondolatlan cselekményekre. Nincsen okunk arra, hogy a csupán önző célokat ismerő ember példáját kövessük a bujdosásban, aki azt hiszi, hogy sokezer mérföldnyi távolságban aranyhegyek csúcsai integetnek feléje és erkölcsi erő, szükséges szakismeretek, kellő egészség és önbizalom nélkül indul neki bizonytalan és kevés reményt ígérő sorsának, hogy végül is elérje őt megérdemelt végzete és szenvedésektől, nélkülözésektől, honvágytól megviselten, fáradtan és reménytelenül roskadjon össze az idegen, rideg (csak ritkán barátságos, azonban tulnyomórészben részvétlen, közömbös, vagy ellenséges érzületü) uj környezetében. Meg kell tehát mérnünk a határozott adottságoknak és megvalósíthatónak látszó lehetőségeKnek súlyát, amelyek jövőnkre nézve döntő elhatározásunkat alátámasztják és nem szabad csupán a képzelet szárnyain született, csábító levelekben, vagy színes prospektusokban leirt Álomországok felé elindulnunk. Gondos számve«
