Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-06-15 / 6. szám
1948 junius 'K R ó NIK A" 9-IK OLDAL1 AKIKRŐL SENKI SEM BESZÉL tésünk pedig azt az eredményt vetiti elénk, hogy a becsületes, valóban keresztény és nemzeti alapon álló, értékes magyarságnak Amerikája, boldogsága és jövője nem a tengeren túl, hanem a négy folyó öntözte Kárpátmedencében van, ahol az uj honalapitásnál szükség lesz minden becsületesen dobogó magyar szívre és minden dolgos magyar kézre! Életünk, sorsunk, jövőnk kibontakozásának .útja a jó Isten kezében van! Megrendithetetlenül kell 'bíznunk benne, hogy meg fogja dönteni Mária-országában is az Antikrisztus mai hazugságokon, becstelenségen és önzésen felépített istentelen és embertelen ural. mát és helyébe a szenvedés tüzéfoen megtisztult keresztény emberhez méltó uj életet, uj világot és békét teremt. Meggyőződéssel kell hinnünk, hogy elküldi közénk az Ő Kiválasztottját, aki kibontja előttünk a Szűz Máriás lobogót és mi elszántan, keményen ragadjuk meg a zászlót, a keresztet és ha kell a fegyvert, hogy szennyes, véreskezü emberek soha többé ne taposhassák sárba szent eszményeinket, ne rombolhassák le oltá. rainkat és ne távolithassák el címerünkről a Szent Koronát! Ne csüggedjünk tehát nyugatos bajtársak, magyar testvérek, mert ha mégoly nehéz is az élet keresztje, ha még oly súlyos is a megalázás, megpróbáltatás és szenvedés, mégis tudnunk és éreznünk kell, hogy velünk van, mellettünk áll, megölel, felemel, támogat, biztat, megád és vezérel bennünket az Isten! Elérkezett kereszténységünk megvallásának ideje! Ma már egy-RÉGI AMERIKAI MAGYAR UJSÁGFOLIÁNSOKBÓL... A clevelandi “Szabadság” cimü napilap 1935 február 5-iki számában olvassuk Béres István, Pittsburgh, Pa. kitűnő cikkében: “A revízióért való munkához magyarszeretet, emberszeretet, bé kességes megértés, összetartás kell. Minden magyar sorakozzék fel a magyar királyság mellett. Értessük meg a világgal, hogy Magyarország királyság volt és az is akar maradni. A magyar nemzet vigye haza Ottót és koronáztassa meg minél előbb, ne engedje, hogy ezt Ausztria előbb tegye meg. Ha ezt egységesen óhajtja a magyar, meg is teheti vérontás nélkül, akkor aztán elindulhatunk a revízió felé háború nélkül is.. . Szent István koronája alá visszakivánkoznak a régi Nagy Magyarország minden népei. Talán jobban kívánkoznak, mint bármikor a háború óta. Magyarország király nélkül nem lehet sokáig. A megüresedett trónt be kell tölteni. Hogy kivel? Ottóval, mert nincs nála alkalmasabb ember erre a méltóságra.” re jobban világosodik körülöttünk a hontalan magyarok sötét éjszakája és már nem kell parancsszóra elhallgatnunk, vagy megtagadnunk ezer esztendős, keresztényi és nemzeti erényektől ragyogó magyar történelmünket. Nemsokára meg fogja tudni széles e nagy' világnak minden kereszténye, hogy a mindennapos déli harangszó a Nándorfehérvár-i győzelmet, Hunyadinak, Kapisztrán Szent Jánosnak és a magyar vitézek dicsőségét hirdeti! És holnap már nem leszünk az emberiség kivetettjei, rongyos, éhező, mindenünktől megfosztott, hontalan “ex-enemy”-k, hanem tatárverő nagy őseinkhez: Árpádházi nagy királyokhoz, Hunyadihoz, Zrínyihez, vitéz elődeinkhez méltó utódok, akik az egész keresztény világot elsöpréssel fenyegető nagy viharokban mindig a Nyugat védőbástyája voltunk. Ma még száműzött, kifosztott hontalan koldusok vagyunk és otthon maradt nagybeteg Édesanyánk segélytkérő tekintete csüng rajtunk és hozzánk ér, nekünk is szól hivó szava! Határozzunk tehát * szivünk, eszünk szerint: a magyar becsülethez méltóan, mert erre apáink, testvéreink és fiaink kiöntött hős vére kötelez minket! Tartsunk ki keményen, elszántan a hazai röghöz közel: és ragyogjanak mindenütt a hontalanak éjszakájában szétszórt magyar szigetek, hogy a sötétben is hamar megtaláljuk egymásnak kérges kezét, hiszen közeleg már a hajnal és nemsokára együtt akarunk elindulni: haza! Soroksáry László. KOMMENTÁR NÉLKÜL A nagy rajtütés. A rendszer vezető képes lapjának, a Képes Figyelőnek a gyárak elrablásáról szóló, szadista hangú, büszke győzelmi tudósításából (április 3-iki száma:) “A kitűzött programmot pontosan végrehajtották, mert a gyárak tulajdonosai nagypénteken kísérletet sem tehettek bizonyos va. gyontárgyak elkülönítésére. A kormány intézkedései váratlanul érték őket, úgyhogy nagyobb részük az államosításról csak akkor szerzett tudomást, amikor péntek reggel a gyár irodájában megjelent. Furcsa eset ás adódott: az egyik nagyüzem vezérigazgatójának lakása előtt rendszerint kilenc órakor autó szokott megállni, hogy a gyár vezetőjét a telepre vigye. Elmúlt kilenc óra, sőt féltiz is, mire a türelmetlen vezérigazgató felhívta titkárát, hogy a késlekedő gépko. csit reklamálja. De titkára helyett idegen hang jelentkezett és közölte vele, hogy ai vállalatot államosították, vezérigazgatói állása meg szűnt és igy az autó sem indult el érte. A pénteki lapok közölték ugyan az államosítás tényét, azonban a meglepett vezérigazgató nem olvas újságot és csak telefonon értesült a nagy fordulatról...’’ A Magyarországról kitelepített svábság nehéz problémája. A felszabadulandó Magyarország megoldásra váró problémái "között van egy, amiről senki sem beszél, amelyhez mindenki fél hozzányúlni és az elfelejtett magyarok között van egy — igen nagy csoport — amely a legelfelejtettebb, legmagatehetetlenebb mindegyik között: a Magyaror. szágról kiutasított svábok közel háromszázezer főnyi tömege, amely itt él Bajorország amerikai megszállási övezetében. Tudomásul kell venni, hogy még a Nyugatra került magyarok között is igen sokan akadnak olyanok, akik gyanúval, a rossz magyarnak kijáró görbe szemmel néznek legmagyarfajubb testvéreikre is, ha a sváb problémát emlegetik. Miután azonban azt, vallom, hogy a világon csak egyféle igazság van, megpróbálok ehez a súlyos és még nagy harcokat felidéző kérdéshez hozzányúlni, akkor is ha magamra veszek minden átkot és gyanút, mert úgy érzem az igazság, igazság marad akkor is, ha nem egészen, vagy nem mindenütt népszerű. Bizony sokan voltunk a háború alatt is — éppen antibolsevista alapon álló magyarok — akik tehetetlenül és felháborodottan néztük azokat az agitátorokat, akiket Hitler és Göbbels küldöttek ki az “Ostraumba”, hogy a magyarság ellen lázitsák a Dunántúlon, Bácskában lakó svábokat és a Volksbundon keresztül megteremtsék a Délkeleteurópai Német Állam megalapításához szükséges hangulatot. A soviniszta magyarok mindebben az ősi német-magyar ellentétet szimatolták, mi, akik csak egy feladatot ismertünk — a bolsevizmus leküzdését, viszont a magyarság gyengítésére irányuló mesterkedést, a magyarság hátbatámadását láttuk, épp arról az oldalról, ahonnan — ha Hitlerék tényleg komolyan antibolsevisták lettek volna — csak támogatást kellett volna kapnunk. Viszont ugyanilyen megdöbbe. néssel és mélységes szomorúsággal láttuk 1945-46 vigasztalan esztendeiben, — mikor már magunk is menekültek voltunk — Passau táján a kiutasított magyar, országi németek végtelen szerelvényeit. Jöttek magyar levente sapkában, báránybőr süvegekben, jöttek a Magyarországon megőrzött népviseletekben,- de ajkukon a magyar szóval, a hazától búcsúzó otthoni magyar nótával! Jöttek, hogy beletörjenek itt a Flüchtling-sorba., a bajor szeretetlenségbe, a kegyetlen nincstelenségbe és a menekült táborok lélekölő nyomorába. Akkor — az idők távolából — sokkal tárgyilagosabban merült fel a kérdés: mit vétettek ezek az emberek? Vétkeztek-e valamennyien? Igen! Sokakat elkapott közülök a názismus őrülete, sokan megtagadták magyarságukat, de a többség, az óriási nagy többség megmaradt hűséges magyarnak. Itt volt időnk rá, hogy megnézzük a hazulról hozott igazolványokat: az egyik magyar katona volt egész az öszszeomlásig, a másik soroksári szociáldemokrata párti tag a kiutasításig, a harmadik .— egy hartai fiatalasszony — ital vizet sem tudott kérni németül. Az 1938-as népszámlálás idején legtöbbjük magyarnak vallotta magát, vagy legalább is német ajkú magyarnak. Mindnyájuknak volt azonban egy közös nagy bűnök: szorgalommal, becsületes munkával szereztek maguknak egy darab földet, egy kicsike házat. És nem a németségükkel volt a baj! Ez a kis vagyon kellett Magyarország uj urainak, a szláv imperializmus kiszolgálóinak, hogy legyen miből osztogatni, legyen miből jutalmazni azokat, akik — midőn bolsevistákká váltak — magyar mivoltuk ellenére sokkal inkább elárulták a magyarságot, mint ezek a németek. Vájjon csakugyan hitleristák lettek volna Grieger Miklós legitimista sváb választói, vagy azok a pestkörnyéki munkások, akik német nevük ellenére a szociáldemokrata párt tagsági diját fizették 10-20 éven át? És vájjon csakugyan nem lettek volna Volks bundisták azok a sokak, akiket meghagytak otthon — ha nem volt semmijük és nem volt mit elvenni tőlük?! Ennek ellenére azonban vallom, hogy ha a többségük valamelyik szélsőséges párthoz tartozott volna, akkor sem lett volna szabad a tömeg-büntetésnek ezt a kegyetlen, keresztényieden módszerét alkalmazni. Hegbüntettek-e valakit valaha Amerikában azért, mert az elnökválasztáson vesztes republikánus párthoz, vagy a kong. resszusi választáson vereséget szenvedett demokrata párthoz tatozott? Kiutasitottak-e valaha valakit Angliából azért, mert a Labor Party tagja volt? A prononszirozott hazaárulókat, akik aktívan részt vettek a Dunántúl elszakitására irányuló titkos mozgalmakban, ám vigyék! Ezeket nem kiméli és nem védheti senki, ha rájuk bizonyult a nemzetellenes bűncselekmény. De szabad-e egy országnak, —- amely ezer év szentistváni tradicióíra hivatkozott — büntetni és kitaszítani a gyermekét azért, mert németül beszél? Szabad-e kártérítés nélkül, minden vagyonától megfosztani családok százezreit, még akkor is, ha a családfő 1938-ban azt irta be a népszámlálási ívbe, hogy anyanyelve: — német. Hiszen ha ez igy van, akkor a magyar történelemből ki kellene, törölni az aradi tizenhármak közül Leiningen, Pöltenberg, Aulich és a többiek nevét, akik egy szót sem tudtak magyarul, de a magyar szabadság, a nemzeti gondolat vértanúivá váltak. Igen! Akkor a szabadságharc hősi emlékműveiről le kellene vésni a kassai vörös sipkások, a késmárki cipszer hősök, a tolnai kaszás német nemzetőrök hősi halottainak neveit is, velük együtt pedig az első és második világ, háború németajkú magyar katonáinak nevét is. Mindéhez hozzá kell venni azt is,, hogy ezeket a németeket orosz parancsra utasította ki az akkori
