Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1947-05-15 / 5. szám

1947 május 15.

"KRÓNIKA

9-1K OLDAL1

Egy negyedszázad előtti Karácsony

Irta: KRÓNIKÁS

PALESZTINA

Ha e parányi ország nevével találkozunk az újságok híradásaiban, mindig szomorúság tölt el bennünket. A Szent Föld felett évezredek óta marakodnak a hatalmak. Valamikor önálló, független nemzet hazája volt, ma egy oszlásnak indult világhatalom és egy kialakulóban levő uj birodalom marakodásának prédája Palesztina, miközben hatszázezer őslakó és nemrég odatelepedett zsidó élete és vagyona függ attól, hogy az Egyesült Nemzeteknek sikerül-e az angol-arabzsidó ellentéteket kiküszöbölni.

Az első világháború kitöréséig török fennhatóság alatt élt Palesztina vegyes lakossága. Az angolok Ígéretet tettek, hogy a háború befejezése után Palesztinának önállóságot adnak, ahol a zsidóság önálló nemzeti életet élhet. Ezt az Ígéretüket az angolok nem váltották be. Palesztina továbbra is a hatalmi politika prédája maradt.

Ma a második világháború végének második évfordulóján a helyzet annyira elmérgesedett, hogy valóságos ostromállapotban élnek a palesztiniai zsidók és arabok. Meg lehet érteni, hogy Hitler koncentrációs táboraiból élve megmenekült egymillió főnyi európai hontalan zsidó Palesztinába vágyik, csak azt nem tudjuk megérteni, hogy milyen jogon tagadja meg ezt tőlük az angol szocialista kormány? A hontalan zsidókat szállító hajókat a Földközi tengeren megállítják az angol hadihajók és az utasokat Ciprus szigetére száműzik. Hitlerre emlékeztető brutalitással kezelik ezeket a hontalanokat és katonaságot vezényelnek ki azok összeterelésére, akiknek mégis sikerül valahogyan partraszállni.

A múlt hónapban végeztek ki egy ilyen menekült magyar zsidót, mert a fegyverét használó egyik angol katonára visszalőtt. A kivégzések egymást követik Palesztinában és nem nehéz elképzelni azt a rettegést, amelyben a palesztiniai zsidóság él. Egyfelől a brutális angol karhatalom, másfelől a vérszomjas arab tömeg fenyegeti a zsidóság existenciáját. Az emberiség szégyene, a kereszténység megcsúfolása és a szocialista angol kormány bűne, hogy az önálló Zsidóország megalakulását mindenféle ürüggyel halogatják. Vagy talán fontosabb az olaj, mint az emberi vér? Avagy talán arab lázadástól fél az Attlee kormány? Az önálló Zsidóország érdekében Wilson óta minden amerikai elnök felemelte szavát. Itt az ideje, hogy ezt a világproblémát megoldják. Sok a hasonlatosság a magyarság és a zsidóság tragédiája között. Három millió magyar él hazáján kívül Európában. Egy millió zsidó él Európában, kivert kutyák módjára, régi és uj koncentrációs táborokban. Engedjék meg nekik, hogy testvéreikhez menjenek, mert külömben elpusztulnak.

T. S.

E sorok írója nem megcsökönyösödött dogmatikusa a kormányformának, sem monarchista, sem köztársasági párti minden körülmények köpött, minden időben és minden helyen, minden személynél, meg tudja látni egykori hivatásának, a történelem tanításának anyagából az egyiknek is, a másiknak is az előnyeit, vagy a hátrányait, az események nyomán tehát a legbiztosabb diagnosztikus jelekből elfogulatlanul megállapíthatja ő is, mások is, — ha tényleg megakarják állapítani az igazságot, nem pedig elferdíteni, — hogy pld. mikor és meddig vált előnyére a görögöknek, az ókori zsidóknak, a rómaiaknak vagy modernebb korszakokban a nemzeteknek a respublika, a diktatúra, a korlátolt vagy abszolutisztikus monarchia, örökösödési, vagy választási alapon, vagy éppen államcsíny révén. Ezeknek a megfontolásával kívánok visszaemlékezni az éppen egynegyedszázad előtti karácsonyra, amikor úgy a nagyhatalmak, mint a magyarság sorsát közvetlen intéző vezetők, a magyarság sorsára oly végzetes befolyást gyakorló szomszédok azt hitték, hogy valami nagyszerű dolgot cselekedtek, olyat, amivel mindörökre elhárítottak egy borzasztó veszedelmet a világbéke ellen, gyors erélyes ténykedéssel.

A száműzött a szigeten.

Hogy egy kicsit visszamenjünk a történések során, 1921 augusztus végén egykét különös formájú hajó horgonyozott a Dunán, a budai part mentén, az angol Clark Ádám által épített lánchid szomszédságában. Kicsinyek voltak, de épitésmódjuk azt mutatta, hogy az óceának bejárásra is alkalmasak és tényleg a két hajó, a Ladybird és Glowworm, amelyeken büszkén lengett a tengerek királynőjének, Angliának a hadilobogója, később, a mostani világháború során akkori horgonyozóhelyüktől nagyon távol, sülyedtek el harcban, az egyik China partjain, a másik az 1940-es norvég inváziónál Namsos mellett. Akkor semmi sem emlékeztetett a két hajó későbbi missziójára, az angol tisztek készséggel adtak engedelmet e sorok írójának, hogy a hajók belsejét megtekinthesse. Amennyire hézagas angol nyelvtudásom, amenynyire az ő hézagos német nyelvtudásuk megengedte, még beszélgetésbe is eredtek a látogatóval, akinek siettek kijelenteni, hogy nagy szimpátiával viseltetnek a magyar nemzet iránt és dunai horgonyzásuk kellemes vakációnak tekinthető, amelyet semmi incidens nem zavarhat meg.

Két hónappal később a két hajó egy emberpárt vitt magával, kellő tisztelet,’ de kellő őrizet mellett is, IV. Károly magyar királyt és nejét Zitát, akik elakarták foglalni azt a trónt, amelynek viselésére megkoronázva lettek, amelytől tör vényesen megfosztva nem lettek

és soha sem képezte a háborúk célját, vagy okát az, hogy őket valaha is megfosszák attól, sőt az volt az általános hangulat, hogy ennek a dinasztiának, a dinasztia birtokállományának épségben tartása úgy a pángermánizmus, mint a pánszlávizmus legbiztosabb el lensulya, az európai egyensúly leghathatósabb biztosítéka, amellett a kultúra és állandóság legkeletibb előőrse Európában. És mégis az angol hajók lefelé tartottak a Dunán.. Mily nagyszerű, hogy kéznél voltak, mily nagyszerű, hogy a csehek mindjárt mozgósítottak a nagy veszély ellen, amely a világot ennek a két embernek az ambíciója képében fenyegette, mily szerencse, hogy Horthy Miklós és kormánya megijedtek a cseh mozgósítástól, amelynél pedig a behivottak 90 százaléka egyszerűen nem vonult be, begyulladtak a szerbek és románok kardcsörtetésétől és kiadták az angoloknak a magyar koronás királyt és nejét. Az angolok pedig viszik őket, a franciák pedig tapsolnak hozzá, az osztrák szocialisták, akik a nemzetközi kórust vezetik, örömükben dörgölik a kezüket, gratulálnak egymásnak és a cseheknek, franciáknak, a magyar törvényhozás a két nagyhatalom és csatlósaik kívánságára törvénybe iktatja a dinasztia trónfosztását és ezzel Horthy rendszere a törvényesség és világbéke biztosítéka lesz éppen a nagyhatalom kívánsága révén. Amerikában épp abban az évben helyezik politikai sírjába a háború vezéreszméjének, a népek önrendelkezési jogának kiábrándult győztesét. Woodrow Wilsont,... épp akkor a müncheni korcsmák mélyéből egy uj név merül fel, Hitler Adolf elvetélt festőé, hadirokkant kápláré. Magyarországon pedig Gömbös Gyuláé. A hatalmak boldogan kérődznek, Csehország bevett szokása szerint hadikárpótlást követel — de nem kap — mint két évvel azelőtt Kun Béla felvidéki hadjárata miatt — akkor kapott — a hajó pedig a veszedelmes emberpárral megy tovább az Aldunán. Egész Galacig. Ott már egy nagyobb angol hadihajó viszi őket, netq éppen Szent Ilonára, hiszen még sem tették azt amit első Napóleon, nem ők indítottak húsz éven át egyik háborút a másik után, hanem a portugál Madeira szigetre, oda ahová az év egyes szakában tüdőbetegek mennek enyhülést keresni.

Ott letették őket, minden anyagi eszköz nélkül, boldoguljanak, ahogy tudnak, nagy kegyelemből hét gyermeküket is odaengedték, a nyolcadik utón volt — és igy ünnepelt az egykor koronás emberpár 25 évvel ezelőtt. Karácsonykor azon a szigeten, amelyen alig 20 év múlva Anglia és Amerika kénytelenek voltak résen állani azokkal a németekkel szemben, akik iránt az első békeszerződésben és utána sokkal izgalmasabbak voltak, mint a koronás fogoly iránt és hála annak, hogy

igy történhetett, nem volt senki, aki útjukban állhatott, amikor előbb saját országukban, azután a többi megrohant, eltepert országokban készült Anglia és Franciaország megverésére, a világuralom elnyerésére.

A madeirái karácsony.

Kis, kényelmetlen, de magasan fekvő, nedves házban laktak, amelyet egy maderiai lakás tisztelet jelül ingyen engedett át a számüzötteknek, a jobb épületekben gazdag angolok laktak, hét kicsiny gyermek ülte körül a képletes karácsonyfát, amelynek sovány tartozékait egy pár külföldön lakó hive küldte, hogy éppen éhen ne haljanak, azok, akiket a nagyhatalmak a béke állítólagos megóvása végett odainternáltak. Ez volt a 25 évvel ezelőtti karácsony, amelynek pislákoló lángjai jelentették annak a tűzvésznek a kezdetét, amely az emberiségre rászakadt kissé későbben, de elmaradhatatlanul.

Azóta 24 karácsony telt el. a madeirái száműzött ott nyugszik még mindig a szigeti sirgödörben, de azok, akik IV. királyt oda száműzték, akik a Kelet Európa évszázadokon át egyensulyózóját a csehszlovák, jugoszláv mondvacsinált nemzetek és dákorománok javára megváltoztattak, keserves leckét fizettek azért és most hogy ennek tudatára ébredtek, már minden késő. Azóta ismét erőre kapott a pánszláv sovinizmus, a görögkeleti érzésbe rejtőzött orosz hóditás s terjeszkedési vágy, azóta

forrongó lett a Dunamedence. a tűz és láva, a füst elöntéssel megfulasztással fenyegeti azt a két hatalmat, Angliát és Franciaországot is. amelyek annak idején Madeirába vitették Károly királyt és nejét cseh kívánságra. Fortyogó katlan lett a dunamedencéböl, amelyben kiűzött, kirabolt népek, legyilkolt százezrek e hullái fölött tomboló diadal ünnepet ül a pánszlávizmus, amely most már — osztrák és olasz szociálisták ide, osztrák és szudeta szociálisták oda, Trieszt, Klagenfurt, Grác felé törekszik, Szaloniki felé, Konstantinápoly felé, kiűz svábot, szudetnémetet, fegyverrel kicserél szlovákot, magyart, előkésziti a harmadik világpusztulást, mindent jóváhagy, amit akkor jónak látott, de már most is hangoztatja, hogy Hitler népét, nem lehet kiküszöbölni, nem lehet egy 65 milliós népet szolgaságban tartani. A többit lehet.

Annak a férfinek a halála, akit a neki kedvezőtlen éghajlatú Maderiába küldtek fiatalon meghalni, megbosszulta és még megbosszulja magát és legyünk dogmatikusok, királypártiak, vagy* köztársaságiak, Habsburgisták, vagy egyebek, ha csak nem nihilisták, hát be kell valljuk, hogy még mindig jobbnak látjuk, illetve láttuk volna, ha Károly király nem Madeirában halt volna meg fiatalon, hanem még ma is a béke és kultúra egyik biztosítéka lenne olyan területen, ahol számos nép évszázadig élt összehasonlíthatatlanul nagyobb jogban, biztonság-