Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-01-15 / 1. szám
Peyer akcióba lép... Bomlás előtt a túlságosan moszkvai vágányokra vitt Szociáldemokrata Párt? Peyer Károly, a régi szociáldemokrata vezérek “első garnitúrájának’’ egyetlen megmaradt tagja nyiltlevelet adott ki a Szakasits Árpád vezetése alatti mai pártirányitókkal szemben. A levél tartalmáról eddig annyi szivárgott Amerikába, hogy kifogásolja a párt mostani egyoldalú külpolitikáját és szóváteszi, hogy a “párttagok helyeselnek az angol testvérpárt elleni támadásokhoz.“ Más súlyos kifogásokat is emel a párt jelenlegi politikája ellen s a helyzetet pártszempontból katasztrofálisnak mondja. Az aláirók, Payeren kívül dr. Györki Imre, Debrecen város ismert egykori szociáldemokrata képviselője, dr. Valentiny Ágost, szegedi ügyvéd, a volt Dalnokikormány minisztere. Brumiller László és Pozsgay Gyula szakszervezeti vezetők, akik helytelenítik. hogy Szakasits kommunista kézre játszotta a szakszervezetek vezetését, — felelőssé teszik a mai vezetőséget a munkásság nyomoráért s ugyanakkor rámutatnak arra, hogy “uj burzsoázia keletkezett, amely sokban túltesz a régi kapitalistákon." A clevelandi “Magyarok Vasárnapja’’ írja: december 29-én: “Peyer Károly, aki mindig a szociáldemokratapárt jobb oldalán állott. sőt szemben cseh kapcsolatokra gyanús szociáldemokratákkal, megértést tanúsított a Revíziós Liga munkája iránt is, egyáltalán nem helyesli Szakasitsék túlzott oroszbarát, szélsőbaloldali és egyházellenes irányzatát. A régi időkből emlékezetes az is, hogy néhai Károly király visszatérési kísérlete alkalmával Peyer feltűnően “semleges álláspontot’ foglalt el, sőt Rakovszky István, Károly király kiszemelt miniszterelnöke tárcát is ajánlott fel neki a remélt uj kormányban, amit nem utasított el. Pevert kezdettől foqva elszin<>|JCÍ O --r Béla kisgazdapárti házelnökkel köztudomású.“ * * * Szakasitsék kihasználva, hogy ők vannak birtokon belül, a pártorganumban, a “Népszaváéban szokás szerint árulónak nyilvánítják Peyert és társait s kigyót-békát kiáltanak reájuk. A jelek szerint a pártszakadás aligha lesz elkerülhető s ez kihatással lehet az egész magyar politikai életre, uj perspektívákat nyithat a jövő eshetőségei szempontjából. Itt említjük hogy Rassay Károly az elmúlt korszak polgári demokrata vezére, akit a mai rezsim szintén mellőzött az egész vonalon, noha Peyerrel együtt Mauthausenben volt internálva a nácizmus idején, szintén szerepel a Magyar Amerikai Társaság politikai előadássorozatában, — kétségtelen jeleként annak, hogy ez a nagygyakorlatu, régi eszes politikus szintén tisztában van azzal, hogy az oroszokkal és oroszmagyarokkal való összeállás csak bolsevik kárhozatba torkolhat. MEGINT GYILKOSSÁGGAL FENYEGETÖDZIK A GYILKOSSÁGGAL VÁDOLT SZENTESI KOMMUNISTA SZERKESZTŐ LAPJA. A “Magyar Alföld’’ cimü újság a szentesi kommunista párt lapja. Ennek az újságnak a szerkesztője, Wachsman István hirtelen “eltűnt’ Szentesről s vele együtt Dadi Imre kommunista parlamenti képviselő és Menczik János kommunista párttitkár. Az a vád merült fel ellenük, hogy ők ölették meg néhány hónap előtt Lakos József szentesi rendőrkapitányt, akinek egyenruháit is megtalálták Nagy István, kommunista rendőrtiszt lakásán, de kommunista pártemberekről lévén szó, semmiféle eljárás nem indulhatott ellenük — Rákosi Mátyás helyettes miniszterelnöksége idején.. . A szentesi “Magyar Alföldiben jelent meg az kis cikk, amelyet a new yorki kommunista lap is sietett utánnyomatni: “A napokban a kiséri iskola előtt mentünk el és vidám énekszó ütötte meg fülünket. Kedves gyermekhangok énekeltek egy ismerős nótát. Közelebb érve a szöveget is felismertük. “Harangoznak a toronyba, megy a király a templomba. Aiany csákó a fejébe, Magyarország a szivébe.” Aki ezt a nótát betanította a kiséri katolikus népiskolába járó gyerekekkel, az hallhatta ugyan, hogy harangoznak a toronyban, de nem tudta, hogy mire harangoznak. Elkerülte a figyelmét az a tény, hogy mostanában közel két éve a toronyban nem azért harangoznak, mert az arany csákóval díszelgő királyt fogadják. Ezelőtt két évvel beharangozták a demokráciát és legyen nyugodt az a tanító vagy tanítónő, aki ezt a “kedves’’ dalocskát betanította, hogy az elkövetkezendő észtén-* dők során többé nem is fognak a király tiszteletére harangozni. Viszont, nincs kizárva, hogy az ilyen és hasonló tanerők fölött hamarosan meghúzzák a — lélekharangot.” Ha valakit azzal fenyegetnek a kommunisták, hogy hamarosan meghúzzák felette a lélekharangot, az — mint Lakos rendőrkapitány esete mutatja, halálosan komoly fenyegetés. S ezt ma Mgyarországon már nyíltan, az újságban csinálják! A római egyház feje karácsonyi szózatában pellengérre állította a világ vezéreit a “békeszerződések” nagy erkölcsi hibáiért. Számonkérte a háború alatti szép ígéreteket, prófétai fogadkozásokat, nemes hadicélokat. Mi lett az Atlantic Charterből s a Négy Szabadság fenkölt szándékaiból, kérdezte, milliók és milliók lelke csalódásának adva hangot, a katolikus egyház legmagasabb erkölcsi piedesztáljáról szólt a világ lelkiismeretéhez. Megmondta a Pápa azt is, hogy nincs béke a lelkekben s már ma uj háborúság dúl bennük, ami uj háború veszélyét jelenti a világnak. Óriási vigasz az emberiség számára, hogy legalább van egy, nemzetek feletti felsőbb erkölcsi forum, amely nem befolyásoltatja magát semmiféle gyarló emberi megalkuvástól s arcukba vágja a leghatalmasabbaknak is az elveket elkótyavetyélő bűneiket, amelyek uj ellentétekre, uj gyűlöletre, uj vészekre kell vezessenek. Ily békék mellett nincs kilátás a náci-izü szélsőséges hajlamok kipusztulására, hanem azoknak talán még vadabb formában való jelentkezésére. Az uj “békeszerződéseket” józan fővel nem nevezhetjük másoknak mint a harmadik világháború alapjait lerakó kényszer-megállapodásoknak, warmongerbékéknek. S a jövő kapujára felírva látjuk Dante poklának jelmondatát: ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Lasciate ogni speranzal * * * Igazságos béke, valódi béke csak úgy lett volna remélhető, ha előveszik az 1920-as békeszerződéseket és a népek igazi testvérisége jegyében kioperálják belőlük, helyrehozzák az igazságtalanságokat, amelyek gyujtóanyagot jelentettek a második világégés bekövetkezésére. Nem ez történt és történik, hanem a régi bűnök megfiadztatása, megsokasitása s igy misem logikusabb mint, hogy megsokasodnak a veszélyek is az uj háborúra, amely hosszú ideig alkalmasint nem is lesz szabályszerű háború, hanem véresebb, nagyobb és félelmetesebb arányban a guerilla harcok, partizan-akciók, merényletek olyan szakadatlan sora, amilyenekkel annakidején Ausztriában dolgoztak a nácik az Anschluss előtt. Nem valósul meg a jog, igazság és emberség szentségének tisztelete s hogyan is várhatnók ezt, amikor például az annyira demokratikusnak kikiáltott Csehszlovákia, jár legelői a hitleri barbár embertelenség kultuszának feltámasztásában. Az emberek elkergetése az ősi rögről és távoli idegen országrészekre hurcolása, rabszolgavásárokba, kényszermunkára hajtása, mutatja némely “győztesek” szörnyű demoralizációját, erkölcsi gátlástalanságát. Az uj “békeszerződések” nem tisztelik a jogot sem, az emberi jogokat, cinikusan taposnak népek életén s jaj a világnak, amikor azok, akiken taposnak, ebből merítenek indítékot, jogcímet eztáni cselekedeteikre. A mostani sztálini békék a világ mai erkölcsi csődjének szívfacsaró bizonyságai s borzongva kell gondolnunk e csőd következményeire, arra, ami még a nyomába jön ... a visszaütés vágya nihilizmusának tombolására. * * * Mindszenty bíboros hercegprímás rezidenciájába betörtek a bolsevizmus kopói és elrabolták könyveit. Hatalmas kétkötetes remekművét, “Az édesanya” cimüt fekete listára tették, mit “fascista” alkotást és papirzuzőba küldik, hogy “kártékony” eszméi ne gátolják a vörös fascizmus magyarországi honfoglaló szándékait. De az egyházfő nem a saját bajával törődik: a Duna-menti falvakat járja, hogy lelki és élelem-segélyt vigyen a Benes kényszermunka-pecérei elől átmenekülteknek. Felhasználja amerikai és angliai egyházi összeköttetéseit a felvidéki magyarság ügyének érdekében és Beneshez akar utazni, hogy lelkére beszéljen, de a piszliésár kis utó-Hitler nem hajlandó fogadni, fázik szemébe nézni a legfenköltebb, legtisztább igazság követének. Ragaszkodik a minden erkölcsi elvet megcsufoló, a demokráciát, emberséget hátba rugó, nihilista módszereihez. Bestia lett a “nagy humanistá”-nak kikiáltott néhai Masaryk Tamás munkatársából, a rablott tulajdont őrült dühhel, bármiféle eszközzel védő, lelketlen, ragadozó bestia. Úristen, mi lesz a világból, amikor annyi ilyen példát látnak maguk előtt az igazságukban, jogukban megcsalatott, kétségbeesetten szenvedő népek, emberek! CORRECTION! The sixth paragraph of the article “THE MENACE OF COMMUNISM” published in last month’s issue is spoiled 'by one typographical error that needs correction. We ask our reader’s forgiveness for this oversight and hereby reprint the whole paragraph as is should have been printed: “The average American working man is loyal, patriotic and lawabiding. He wants security for his family and himself. But in some unions the rank and file find themselves between Communist pincers, manipulated by a few leaders who have hoodwinked and browbeaten them into a state of submission. Communist labor leaders have sparred for time in their labor deliberations to refer matters of policy to Communist Party headquarters for clearance. In fact, resolutions have been delayed pending such approval and contemplated strikes have been postponed until adequate Communist support and backing were available. Jobb uj világ?
