Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-04-15 / 4. szám
1947 április 15. • “KRÓNIK A” ' 9-1K OLDAL1 NYUGATOSOK POSTÁJA (Alant közöljük a nyugatiasoktól érkezett újabb levelek egy részét. Valamennyi levél Írójának üzenjük, hogy helyzetükön szerény tehetségünk szerint magunk is segítünk. Ezeknek külön személyes levelet irtunk. A többiek kérelmét pedig jótékony egyesületekhez eljuttatjuk. Egyben értesítjük nyugatos testvéreinket, hogy lapunkat egy vagy több példányban DÍJTALANUL küldjük nekik és kérjük őket, hogy ha elolvasták, adják kézről-kézre a többieknek minden ellenszolgáltatás nélkül. A KRÓNIKA nem kér előfizetési dijat hontalanoktól.) Róma, 1947, március 13. Szerkesztő Ur! Amerikai Magyarok! Igen. Én Írtam: Oly nehéz a toll. Végtelen nehéz. Mázsás súlyt terheként érzem kezemben. Csak nézni, nézni., zokogón nézni szeretném magatokhoz ölelő leveleteket. De Írnom kell. írást parancsol az öröm fájdalmától összeszoritott szivem, Írnom kell,, hogy előre tolmácsoljam 40 pusztulás torkából kiragadott magyar forró köszönetét. 1947 március 11-ike örökre felejthetetlen napja lesz életünknek. A remény, 40 magyar eljövő emberibb életének örömcsillaga jött fel e napon borús sötét egünkre. Dél volt. Éppen a népkonyha elé érkeztem, mikor 4-5 bajtársam kjtörő örömmel vett körül: “Leveled van, levél érkezett Amerikából." Nem birtam megenni a levest, siető, rohanó léptekkel száguldtunk csőlakásunk felé. Reménytől lángragyult arccal vártak a fiuk. És megtörtént a csoda: Megsegített bennünket általatok a magyarok Istene. Mikor el-elcsuk- Jó hangon felolvastam földöntúli testvéri szeretetet felénktáró leveleteket, mindmegannyi könnyes tekintet szegeződött felém s mindannyiunk könnyfátyolos szemét elkápráztatta a nyomor éjtszakáján átragyogó remény szikrázó napsugara. Minden szem felétek néz, mindenki tőletek vár mindent: az életet. Ez a levél egy nagy megköszönés, egy nagy kérés. Köszönjük, hogy megszerettetek bennünket, kérjük, hogy továbbra is szeresse.tek. Köszönjük minden magyarnak felénk nyújtott támogató kezét és főként ^Szerkesztő Urnák, Felesége Őnagyságának és Dávid Ferenc Plébános Urnák ügyünkben kifejtett soha meg nem hálálható munkásságát. Azt hiszem, nem vártak még földön úgy postást, mint Rómában 40 magyar áldott szivetek segítő küldeményét. £ Leveletek kézhez vételének estéjén, midőn a ‘‘Csőország” minden polgára ' együtt volt, hogy a legigazságosabban történjen címemre érkező küldeményeitek elosztása s hogy szentnek vett szolgálatomban soha senki a legkisebb váddal se illethessen, egy javaslatot tettem. Javaslatomat egyhangúlag mindenki elfogadta. Eredménye a következő: A legtitkosabb szavazással jelölés nélkül ötös bizottságot választottunk három póttaggal. A kapott szavazatok mennyisége sorrendjében tagjai Czékus József, Réb János, Turzó Tamás, IJarkó György, Szinder Tibor. Póttagjai Tóth Lajos, Schwarzenberg István, Ortutay Géza. A bizottság ^feladata: Leltárba yenni küldeményeiteket s a ráutaltsági elsőbbség s a méret megfelelőségének figyelmébe vételével azonnal mindent kiosztani. Forró ölelésü leveletek után a méltán előlegezett hála mérhetetlen nagyságú - szeretetét küldöm negyvenünk nevében. Leveletek uj hitet, erőt és akarást öntött lelkűnkbe. Most már érezzük, tudjuk, hogy meg fogunk, meg tudunk maradni az idők ránk nehezedő súlyában s bárhová rendel bennünket a sors, becsület, jó hirt szerzünk a magyarnak mindenütt és mindenütt szent hazánk boldogabb és független magyar j jövőjéért fog a szentistváni gondolat jegyében dobbanni szivünk, dolgozni agyunk és két kezünk. Cim: Piazza Numa Pompelio 28 Chiesadis Nerens Ed Achilles Per Ungherese Profugo Roma, Italy. Negyven magyar testvéri szeretetét küldöm minden igaz magyarnak: Czékus József. * * * A “Krónika” Szerkesztőségének: Végtelen meghatottsággal és büszkeséggel hallottuk azt, hogyvégre-valahára valaki e világon a nyugatos magyarok felé is kinyújtotta segítő kezét. így talán most már nem fog elveszni az élet jelen kemény megpróbáltatásának, számunkra oly kivárhatatlanul hosszú idejében, talán még sem fog elkopni oly sok, jobb sorsa érdemes, magyar egzisztencia; hanem a segítő Honfitársi kéz simogatása nyomán, rugalmas küzdőképességünket visszanyerve, uj egzisztenciát tudunk magunknak teremteni s ha egyszer forrón szeretett Hazánkban újból magyar lesz a közszellem, Nemzetünk és Hazánk iránti töretlen, hü ragaszkodással, régi ereink birtokával tudunk hazatérni és megkezdeni a romokból uj — és még küzdőképesebb Magyarországot építeni. Idekint külföldön, a róm. kath. Egyházon kívül nincs olyan, aki a magyaron segítene. Minden nép fia előbbrevaló nálunknál. Min-' den, az uj Keleteurópa-i helyzetből kifolyólag segítésre alakult egyesület és szerv, a hozzájukforduló magyarokat azzal utasítja el, hogy Magyarország hadviselő fél, igy a magyarok csak a legutoljára számíthatnak segítségre. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy évek telnek el, amíg a magyarok önerejükön kívül Amerikába juthatnak • • • addig pedig elkopnak, elpusztulnak, elvesznek olyanok, akik a magyarság szine-javát képezik. Mert, vagy lerongyolódnak s lassanként minden megmaradt s esetleg kimentett kis holmiját eladogatják s azután lezüllenek s igy vesznek el, vagy végső elkeseredésükben belátják, hogy a pusztulásnál egyéb lehetőséget nem szánt nekünk a sors s hazamennek, ahol internáló táborokba kerülnek, majd Szibériába s ott pusztulnak/]. i ; . / Nem zúgolódunk a sorsunk ellen azért, hogy mi, akik mint magyar katonák testünkké? védtük Hazánkat a mindent lehengerelő ázsiai hordákkal szemben s ennek ellenében most még a harcokban szerzett sebesüléseink gyógykezelésére, gyógyszerre sem telik. Hogy 2 esztendeje, amióta Ausztriában s most Olaszországban hányódunk csak az elmúlt Karácsonykor ettünk húst s hogy öten szivünk el egy cigarettát, hiszen magyarnak lenni sohaseln volt könnyű dolog. Azt sem bántuk meg, hogy hőnszeretett, drága Hazánkért 4 éven át szívvel lélekkel harcoltunk, mert töretlenül megmaradt hitünk és lelkiismeretünk minden tomboló agitációval szemben is megnyugtat bennünket, hogy igenis nekünk volt és van igazunk!. Mi, volt magyar tisztek, altisztek és a velünk levő legénység, okot, jelenlegi sorsunkra nem szolgáltattunk, nácik nem voltunk, de a Hazánkra törő ellenséggel szemben harcoltunk, mert Apáink is igy tettek és mi már tudjuk azt, hogy jól tették. Hogy Nyugatra álltunk, és nem Keletre, azt sem bántuk meg soha, mert ezzel is Hazánk kulturcivilizációs igényeit nyilatkoztattuk meg. Hogy most pillanatnyilag társadalmi ballasztot képezünk és az Önök segítségére reászorulunk, ez is csak azért van, mert itt, Olaszországban, kormányzati határozat alapján, nem engednek idegent dolgozni: érthető, hiszen saját állampolgáraiknak sem tudnak munkát adni. Ezért akarunk Argentínába menni s ott uj egzisztenciát teremteni magunknak. A kiutazás költségeit előteremteni jelenlegi viszonyaink mellett képtelenek vagyunk. Márpedig nem akarunk sem lezülleni, sem szétszóródni Európa országaiban s beleveszni más nemzetek tömegeibe: megakarunk maradni magyarnak egycsomóban s most, amikor mi, magyarok, Amerikában élő ismeretlen magyarokhoz írjuk ezeket a sorokat, csupán azért csordul ki a könnyünk, mert egykicsit nagyon jól esik, hogy legnagyobb bajunkból, talán mégiscsak a magyarok fognak kisegíteni. Az Olaszországba menekült kb. 3,500 magyar között, itt hányódunk 28-an egy csoportban 21 bármit is dolgozni akaró, erőskaru férfi és 7 nő és 2 gyermek. A férfiak családfők s Magyarországon maradt családjaik tőlük várják türelmetlenül támogatásukat. Küzködő erőink utolsó morzsáival, kérjük a Rómában élő 40 magyar honfitársunk felé kinyújtott ipagyar kezet, hogy segítsen rajtunk is gyűjtés utján, adja nekünk azt az összeget, amely szükséges ahhoz, hogy a bennünket, saját költségünkön befogadó, Argentínába kiutazhassunk. Csoportunk, mint említettem, volt tényleges- és tartalékos tisztekből, altisztekből és derék legénységből áll, politikai pártban egysem volt közülünk, jelen szerencsétlen helyzetünkbe nemzeti kötelesség teljesítés következtében kerültünk. Sokan lerongyolódtunk a régóta hiányzó és nagyon nélkülözött vitamin, cukor és egyéb fontos táplálékok - hiánya skorbutot, gennyes fekélyek kiütését és nagyfokú testi leromlottságot okozott sorainkban, mert csak egy reggelre kapott levessel vagyunk jobb élelmezésben, mint a Rómában levő 40 bajtársunk. Elhatároztuk, hogy a nekünk nyújtott esetleges segítséget, Argentinából. mihelyt megkerestük annak összegét, utolsó fillérig továbbadjuk más, kiutazni szándékozó és segítségre váró érdemes honfitársunknak. A csoport minden egyes tagja felajánlja, hogy Olaszországba jutásának történetét őszintén és becsületesen leírja és megküldi a segítő magyar kéznek — hálából, tájékozásul. A Rómában élő. de Amerikában rokoni kapcsolatokkal rendelkező, onnan támogatott bajtársainktól értesültünk arról, hogy rokonaiktól átutalt doháraikat, a fómai bankok a hivatalos árfolyamon, lírában fizetik ki s igy nagyon rosszul járnak, mert hajójegyüket a hajóstársaságok dollárban fizettetik ki velük s igy kénytelenek a Iirában kifizetett dollárokért, fekete áron megvenni a dollárt, mert hivatalos árfolyamon dollárt kapni a bankban nem lehet. A dollár fekete ára pedig a hivatalosan jegyzett árnak háromszorosa s igy az eredetileg kapott összegnek csak egyharmadát képesek a valóságban kiutazásra fordítani. így most az volna a kérésünk, hogy amennyiben segítséget kérő levelünk meghallgatásra találná S if i*. sadalmi alapon szervezett gyűjtőakció utján megkaphatnánk a kiutazásra szükséges pénzt, kövessék az egyszerűbb és fentjelzett célravezetőbb eljárást. Felmerülhet a bizalom kérdése is, vájjon nem vagyunk-e e levél aláírói szélhámosok, akik a pénzt saját céljaikra akarják fordítani? Kijelentem, hogy vezérkari különleges szolgálatos (hadmérnök) őrnagy voltam s a levél másik aláírója volt segédtisztem. De ettől eltekintve, a csoportunk kiutaztatására érkezett pénzt, a szállásunk gondnokával, egy róm. kath. magyar lelkésszel fogjuk láttamoztatni az Önöknek visszaküldendő elismervényünkön. így a csalás gondolatát már eleve ki is zártuk. Csupán érdekességi szempontból említem meg, hogy Amerikában nem lévén értünk jótálló rokonaink, a csoporton belül, egymás között egymásért és kifelé az egyes tagokért az egész csoport kollektiv felelősséget vállal olyirányban, hogy a tagok kormányzatellenes vagy nemkívánatos politikai tevékenységet nem fejtenek ki a, Délamerikában elvállalt munkát becsületesen és szakszerűen, a 'munkaadó kívánságára és megelégedésére, képesek és hajlandók elvégezni, végül a csoport minden tagja felelős azért, hogy a kapott összeget, az utolsó fillérig, becsületesen visszafizeti a csoport pénzkezelő bizottságának. Ha segítségre tekintetbe jöhetnénk, úgy természetszerűleg felmerül a kérdés a segíteni akaró kedves magyar kéz, vagy kezek körében: mivel és milyen sürgősségi sorrendben kellene segíteni? Ezért irom meg már eleve, a’sürgősség sorrendjében, hogy mivel
