Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-03-15 / 3. szám
1947 március 15. ‘•KRÓNIK A” • 9-IK OLDAL' Magyarország is. Mi hontalan magyarok, Európa különböző országaiba és részben már a többi világrészekre is szétszórt ‘'Displaced Person”-ok azért vagyunk reakciósok, bitang hazaáruló tolvajok, elvetemült fascisták, bujkáló háborús fübünösök, stb., mbrt nem a szovjet zsoldosok mai Magyarországát akartuk, mert nem óhajtottunk a szovjet csizma előtt térdreborulva asszonyainkat, leányainkat állati ösztöneiknek, fiainkat szibériai ólombányák rabszolgáiul odadobni. Legfőképpen pedig nem óhajtottuk a “felszabaditókkal" tálkákként hazaözönlött orosz-szovjet állampolgárok, Rákosi Mátyások, Illés, Révész és Vas elvtársak “keleti demokráciája” egyszer már át- és megélt Magyarországát, azt a Magyarországot, amelyikben ma több a mezítlábas proletár mint valaha, több a lázongó, belső lelki kínoktól gyötört, éhenhalásra Ítélt, mun kalehetőségeitől megfosztott magyar, mint amennyi határon túl maradt magyarról ez a szemforgató keleti demokrácia árcrándulás nélkül önként, minden jogfenntartás nélkül máris lemondott. Igen, inkább vállaltuk a hontalanság mardosó bizonytalanságát, a keserű tétlenséget, semmint el kell türjük az orosz-szovjet demokrácia zsarnokságait. Ezér't, egydül csakis ezért hagytuk el az országot. Egy pillanatig sem kivántuk és kívánjuk a történtek miatt a felelősséget magunktól elhárítani, vagy ha kell, a felelősség alól kibújni. Ország-világgal szemben vállaljuk a felelősséget személyenként és kollektive egyaránt —. ha majd nem 'a bosszú, a gyűlölet és kapzsiság, elfogultság és vörös gőg, hanem ha majd legtisztábh demokrácia törvényei, a legszentebb emberi jogok tételei szerint az arra egyedül illetékes magyar nép egyetemességének itélőszéke elé állhatunk Nem szürőtáboros papirosigazolást óhajtunk, hogy azután a jól ismert bolsevista módszerek szerint eltűnjünk az ázsiai útvesztőkben. Nem óhajtunk a kommunista belügyminiszter és politikai rendőrségnek moszkovita módszereit sem megismerni és végül nem óhajtjuk megismerni a proletár-feudális érdekek aljas kiszolgálóját, a népbíróságnak csúfolt vésztörvényszéket sem. Amit mi óhajtunk, amit mi szeretnénk, az nagyon kevés, de nagyon sok is egyúttal. A történelmi Magyarország által évszázadokon keresztül vére hullatásával kivívott érdemeinek ország-világ előtt való elismerését és tiszteietbentartását és a magyar nép egyetemességének, nem pedig egy. szovjetkommunista mintára kialakult, mindenkit kiuzsorázó. levetkőztető, minden stallumba máris kizárólagosan beleült újgazdagok, uj arisztokrácia egyedüli életlehetőségének biztosítását. Kérésünk és kívánságunk első része, a történelmi magyarság érdemeinek elismertetéséről és tiszteletbentartásáról ez a mai Magyarország paraszti származású miniszterelnökével és kinevezett elnökével együtt szemrebbenés és fenntartás nélkül mondott le. Szívesen elhisszük nekik, h,ogy nem szivük parancsát, hanem bizonyára megint csak politikai elgondolásokból vagy méginkább félelemből, cselekedtek éppúgy, mint ahogy Tildy tiszteletes és elnök ur azt már egyszer kijelentette, hogy a királyságot sem elvi okokból, hanem politikai okokból cserélte fel a köztársasági formával. Ezek a jó urak csak egyről feledkeztek meg politikai ügyeskedésük és analfabétizmusuk közepette. Egy nemzet, egy nép ősi jogai nem képezhetik politikai alku tárgyát, azokról lemondani több mint bűn, azokról lemondani hazaárulás. Nines mentő körülmény. Ha a német nép vezetői ma a bék#tárgyalások küszöbén már előre elhárítanak magukról minden felelősséget a várható békefeltételek súlyossága miatt, és kijelentik, hogy azok elfogadása felett csak a .német nép maga dönthet népszavazás utján, mennyivel inkább lett volna ehhez joga Magyarországnak és* mennyivel inkább lett volna ez kötelessége Magyarország mai vezetőinek, első sorban a nép legszélesebb rétegeit képviselő többségi párt vezetőinek. Nem hivatkozhatnak arra sem, hogy kényszer hatása alatt cselekedtek. Egy koalíció többségi pártja meghajolhat a békés munka érdekében a kisebbség akarata . előtt, mindenben tanúsíthat engedékenységet, még a rendészeti és gazdasági kulcspozíciókat is átengedheti a kisebbségnek, de n e m játszhat politikát ott és akkor, amkor sorskérdésekről van szó, amikor az ország, a nép egyetemességének létét évtizedekre előre meghatározó és veszélyeztető kérdésekben kell dönteni. Vagy talán ezek a jó férfiak azért nem merték ezt a lépést megtenni, inert féltették pozíciójukat? Vagy talán remegve gondoltak arra,, hogy ellenfeleik boszszuíól vezéreltetve fejükre olvassák Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, és a többiek 1939—1943-ig bizonyos reájuk nézve kényes kérdésekben elmondott beszédeiket? Ez esetben nyugodtan hivatkozhattak volna RENNER kancellárra, aki ugyancsak a Németországba való hazatérést hirdette valaha, a második Reich idején s ma mégis betölti elnöki tisztségét a kis Ausztriában. Válaszolhatták volna azt is, hogy akkor is csak politikai okokból, opportunitásból és nem meggyőződésből szavaltak és szavazták meg a zsidótörvényeket, amint ennek az országgyűlési naplók fényes bizonyítékát szolgáltatják. Lehet, sőt biztos, hogy mire soraim Önökhöz jutnak, erre a kérdésre már a pontot is föltették. Super-Trianon — Tiogy lapjuk szavával éljek — sorsa ezzel beteljesült. De nem hisszük és nem akarjuk hinni, hogy ezzel a fájdalmas és végzetes ténnyel a magyarság sorsa is megpecsételődött volna. Ha igaz nemzetünknek a Kárpát-Duna medencében egy évezreden át betöltött szer-epének isteni elrendelésébe vetett hitünk, ha igaz, hogy a nyugati kultúra őrtüzei voltunk a Kárpátok bércein, ha igaz, hogy a demokrácia integráló és nem differenciáló tényező a népek közösségében, ha igaz, hogy a magyar nép nem akar Iesülyedni tagállamként a Szovjetunió csatlósául, akkor kell lennie egy isteni szikrának, amelyik rádöbbenti a Kárpáti medence és a Duna völgye népeit, elsősorban beifnünket magyarokat, hogy a saját magunk szociális és nemzeti élete és Európa sorsának biztosítása érdekében inkább ma, mint holnap találjuk meg és fogjuk meg egymás kezét. . * * * Európa széttagoltságának ez a geográfiai és egyúttal geopolitikai egysége darabokra szaggatva, csak tengődhet ideig-óráig, de előbb, vagy utóbb részenként külön-külön menthetetlenül martalékául esik az idők viharában a nálánál egységesebb, öntudatosabb akaratnak, a nagyhatalmi kapzsiságnak, a világ bolsevizmus szadista őrültségi rohamának. Kérdem, mi történt akkor tulajdonképpen, ha a nemzetiszocialista német maszlag helyett a demokrácia jóvoltából most a bolsevista maszlagot kell lenyelnünk? A nyugati demokráciák már beleestek egyszer a hibába, hogy kissebb fenevadak egész hadával vették körül Csonkamagyarországot és belekergették ..ezzel ezt a nemzetet a Harmadik Birodalom karjaiba, ahelyett, hogy az összes érdekelt népek harmóniájában megteremtették volna . egységes vezetés alatt álló, a népek szociális és gazdasági, erkölcsi és politikai életlehetőségeit biztosító Középeurópa-i népek közösségét, a Kossuth Lajos látal már megálmodott konföderációt. De mintha már 1920-ban is érezték volna a Beneseknek tett könnyelmű ígéretük súlyát és annak teljesítése képen a zöld asztalnál végrehajtott könnyelmű országcsonkitásuk következményeit. Már az akkori békeszerződés pontjai közé belecsúsztatok egy sokatmondó, de ' semmit sem érő óhajt: reményüknek adtak kifejezést, hogy az öt részre szakított monarchia népei gazdasági egymásra utaltságukban megtalálják majd az egymáshoz vezető utat. Hát nem találták meg. Sőt ellenkezőleg ezek az uj országok halálos szoritógyürüvel vették körül Magyarországot, amelyiknek azután nem maradt más ut, mint az Ausztrián keresztül nyugatra nyityahagyott kapun át a Németországhoz vezető ut. S ha most Super-Trianonban a nyugati demokráciák újból szentesítik, sőt elmélyítik ezt a helyzetet és azt a mai Magyarország felelős vezetői aláírásukkal szentesítik, akkor a német csatlósból Európa legnagyobb veszélyére menthetetlenül orosz-bolsevista csatlós lesz. Kérésünk, kívánságunk máso— dik része pedig a magyar nemzet, a magyar nép egyetemességének és nem egy kivételezett kisebbség életlehetőségeinek a biztosítására vonatkozik. Az emberi jogok tiszteletbentartása nemcsak a népek egymásközötti viszonyában, hanem egy ország különböző társadalmi rétegeinek viszonyában ishelytálló kell legyen. Jóban és ' r'oszban egyaránt osztozkodjék minden társadalmi osztály teherviselőképességének arányában. Amennyi igazságtalanságot hordott méhében az elmúlt rendszer, . amennyire nem lehet és nem tar* tottuk igazságosnak az égbekiáltó aránytalanságokat, amelyek a jövedelemosztás, a jogokban való részesedés tekintetében a magyar nép legszélesebb rétegeit, parasztot és munkást, fizikai és szellemi dolgozót egyaránt sújtottak, anynyira nem érthetünk egyet azzal a mai, ál-demokráta bolsevista rendszerrel, amelyik hova-tovább minden kendőzés nélkül csak a maga kis klikkjének a kis érdekeit szolgálja, a maga sajátos frazeológiájával munkás és parasztvédelem orvén az országot, az egész magyarságot kivétel nélkül a végső pusztulás felé vezeti. Nem érthetünk egyet azzal a rend szerrel, amelyik kizárólag politikai hitvallás és politikai érdemekre való tekintettel tölti be a gazdasági élet, a közigazgatás és az államszerkezet minden legfontosabb kulcspozícióját. Nem érthetünk egyet azzal a rendszerrel amelyik az értelmiségi elemek, a szakemberek kiirtását irta zászlajára, amelyik mérnököket, tanárokat és egyébb intellektuelleket csak azért szőrit legjobb esetben is alantas fizikai munkák elvégzésére, mert még nem értek meg a bolsevizmus számára, vagy egyáltalán veszélyesnek látszanak az uralmi rendszer biztonsága szempontjából. Legkevésbé értünk egyet azzal a rendszerrel, amelyik politikai pecsenyesütés és választási kortézia kedvéért ennek á pár excellens agrár-országnak földbírexcellence agrár-országnak földbir végre. Végrehajtotta észnélküli dühödt földosztással, a hozam és minőségi termelés biztosítása és az ország legvitálisabb gazdasági érdekeinek a tekintetbe vétele nélkül. Ezek a gazdasági analfabétákezek a politikai kondottierik csak egyről feledkeztek meg. Egy ország szociális jóléte sohasem a kiváltságos osztály dörzsölő, habzsoló jólétében nyilvánul meg. hanem a nemzet minden társadalmi rétegének a nemzeti jövedelemből való igazságos és munka teljesitméifyét megillető részesedésben. Ez igazság akkor is, ha a kétkezi munkát tesszük meg a társadalom alapjául. Igazság és méginkább igazság akkor is, ha ledöntjük az eddigi bálványokat, de helyükbe a szakértelem, a tiszta erkölcs' és tiszta ész helyett a nyers erőszakot ültetjük. Ahogyan egy nemzet nem nélkülözheti erkölcsi értékeit, j épp úgy nem lehet az örök érvé-' nyü és csak formáikban voltozó gazdasági értékekkel sem lapdázni. ... -Ideig-óráig megy ez a játék. Lehet jó ‘forintot is teremteni, hiszen a régi, annyit elátkozott plutokrata feudális rendszer, iskola— E.y .—-i» példáját adta ennek már. De mintha ez a jó forint máris nagyon hasonlítana a régi, jó pengőhöz. Van pénz a bankokban, az újgazdagoknál, a proletárarisztokráciánál, a vesztegetőknél és megvesztegetteknél s az egyéb legobskurusabb elemeknél, csak a munkásnál, az uj proletár parasztnál, a tisztviselőknél ós a kirúgott, -kisemipizett középosztálynál nincs annyi pénz, hogy ,egelemibb szükségleteiket fedezzék, hogy ’egalább az éhhaláltól menthessék meg magukat és gyermekeiket. Halljuk, hogy a kirakatok telistele vannak tömve minden jóval, de valószínűleg csak azért, hogy
