Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-03-15 / 3. szám
1947 március 15 “KRÓNIK A” 7-IK OLDAL NYUGATOSOK POSTÁJA 1947 január 6 “Az olaszországi bujdosó magyarok nevében küldöm üdvözletemet az uj hazában élő “Nagy- Magyarországban' hivő magyar testvéreinknek. Rákosiék igen, de mi sohasem nyugszunk bele az uj Trianonba. BÁRÁNY MIKLÓS 1525 Fossoli di Carpi Campo Concentramento Modena. Italia” * * * Róma, 1947 február 15 Szerkesztő ur! Amerikai magyarok! Olyan hosszú, szinte végtelennek tűnő idő után végre igaz magyar emberek leikéből papírra hullott írást adott kezünkbe a Gondviselés. A KRÓNIKA 1946 decemberi száma jutott el hozzánk, amelynek szeretettel felénk áradó sorait Örömmel és áhítattal szívtuk magunkba. Örömmel, mert szenvedésünk - és elhagyatottságunk kimondhatatlanságában fájdalomcsillapító simogatást nyújtott — áhitattal, mert a belőle sugárzó krisztusi szeretet és szentistváni gondolat nemzetmentő egyedülállóság m e g e r ő s itette egyetlen vigaszunkat és reménynyünket ... az Istenben való hitet. Bár az utóbbi években is olvastunk magyarnyelvű újságokat és könyveket, azonban a két egymással nagyon közeli rokon, de nekünk idegen eszme és rendszer magyarul mételyező megnyilatkozásait fogyasztottuk hányingerek közepette. A KRÓNIKA volt az első magyar sajtótermék, amely lelkivilágunkat is visszatükrözte. Rövid idő alatt két hatalmi tébolyban őrjöjjgö nemzet kényszeritette őrült eszméjének rabigájába szerencsétlen hazánkat. Mi ennek a harcnak áldozatai vagyunk. Sorsunkat nehéz leirni, de meg-i próbálom. Talán el se hiszik, hogyan élünk. Egykoron magunk se hittük volna, hogy igy tengődjön 40 magyar, mint mi tengedőnk itt Rómában. Vagyunk itt a magyar haza minden tájáról, felvidékiek, erdélyiek, anyaországiak. Képviselve van közöttünk minden produktiv foglalkozási ág . ^ . földműves,, iparos, tisztviselő, jogász, művész, diák. Van, aki amerikai vagy angol hadifogságból érkezett Rómába, van olyan is, aki több évi oroszfogság után. Valamennyien azért vagyunk itt, hogy talán Amerikába, vagy Dél-Amerikába kijuthassunk. Valamennyien hontalanok vagyunk és igy csak még néhány hónapig maradhatunk Rómában. Munkát nem kaphatunk, mert az olasz munkanélküliek száma meghaladja az ötmilliót. Hogyan élünk? Öt-hat-hét hónapja lézengünk. Egymásra találva engedélyt kértünk és kaptunk, hogy a Szent Nerens és Achiles templom fala mellett, a sekrestyébe vezető hoszszu folyosón és ennek a végén elterülő 5 és fél méteres szobában tölthessük az éjszakát, hol az időjárás viszontagságai elől kis védelmet kapunk. Nagy esőzések alkalmából a folyosót elönti az esővíz. Ezért tehát ott a folyosón aludni nem tudunk és igy 32-en összeszorulunk a kis teremben, ahol szorosan egymás mellett kevés szalmazsákon, kevés takaróval kinlódjuk át az éjszakákat. Megrendítő bizonyítékképpen küldjük a mellékelt fényképet . . . mint álmodik napi egyszeri jóllakásról, munkáról, meleg ágyról, koronás címer alatt 40 kitagadott, elhagyott magyar. A lábaknál ülő és fekvő fiuk az éjszakákat nem itt töltik, csak a nincstelenség gyermeki vágya sarkalta őket, hogy ha már semmijük sincs, legalább ők is rajta legyenek a képen, mely felejthetetlen kinjaink egy részét örökíti meg. Az olasz fényképész, aki a felvételt készi tette, könnyes szemmel mondta magyar feleségének: gondolta, hogy rossz sorban élünk már ruházatunkról is és ezért segített bennünket díjmentesén csinált igazoló fényképekkel, de ezt nem merte volna képzelni sem, hogy igy élünk, hogy otthonunk, parányi menedékhelyünk néhol penészes falán itt-ott gyöngyöző szemeken szivárog a viz. Élelmezésünk? Ez a legrövidebb. Nagyon kérjük, ne vegye senki tréfának. Amióta itt vagyunk, mindennap megkapjuk jegyeinket a pápai támogatással működő népkonyhaszerü helyre, melyet Cucina Economica néven ismernek. Ha a nevezett konyhán a legtáplálóbb ételt kapjuk, akkor 2-3 deci főtt babbal maximum napi 300-400 kalóriát veszünk magunkhoz. Ezzel minden hivatalos étkezési tevékenységünk befejeződött. Ruházatunk szervesen igazodik lakóhelyünkhöz és étkezésünkhöz. Siralmas rongyok. 40 ember ősszruhájából talán még két embernek sem lehetne úgy felöltözni, hogy legalább tisztességes munkásember szerény kopott formáját öltse. A sok nedvességtől, esőtől cipőink, ruháink, fehérneműink már annyira szétmálltak, hogy egyikünk-másikunk testét nem tudja betakarni teljesen. A helybeli koldusszegény magyar segélyirodától eddig a következő segélyt kaptuk fejenkint: Megérkezésünkkor 200 lírát, nem egészen másfél kiló kenyér ára, továbbá hatszor egy-egy amerikai katonai (K-ration) élelmiszer csomagot, 2 esetben közös fürdőt és egyszer 30 lirát borotválkozásra. Ezzel a segély kimerült. A csodával határos, hogy félév óta egyikünk sem halt éhen. Kö-, szönhető ez a bennünk élő szívós magyar élniakarásnak, és hogy egy jobb jövő reményében át tudjuk vészelni a legnehezebb időket, az emberi mivoltunk legszégyenitőbb megalázkodásra, a koldulásra, kényszerültünk. Aki pedig nem tudta megtenni, azon segített a bátrabb, élelmesebb bajtársa. Isten áldja meg a római papokat és apácákat, hogy egy-egy darab kenyeret adva, megóvtak bennünket az éhenhalástól. Mi nem vádolunk senkit, mert tudjuk, hogy) üres zsebből fcdni nem lehet. Viszont azokból a szeretetcsomagokból, amiket az amerikai magyarok küldtek a menekülteknek, mi semmit sem kaptunk. Nem tudjuk, kik kaptak, kik voltak megbízva szétosztásukkal. Helyzetünk tarthatatlan, mert az idegenek számára a tartózkodási engedélyt záros határidőhöz kötik. Ezért száll kérő kiáltásunk sürgős segítségért, mint emberi sorsban élőkhöz, az amerikai magyarok jó szivéhez. Ne hagyjanak elpusztulni, támogassanak bennünket, hogy munkás, megbecsült magyar dolgozói lehessünk a világnak. Mindannyiunknak van már Dél- Amerikába szól» vízuma. A legtöbbnek venezuelai, mert azt ingyen adták, egy-kettőnek, akik összetudták koldulni az árát, paraguayi vízuma van. Szerkesztő ur: Amerikai 'magyarok: Legyenek segítségünkre. Karoljanak fel bennünket, hontalan magyarokat, kiket mindenki elhagyott. Ruhanemüeket, élelmiszert és anyagi támogatást kérünk. Ruhanemüeket, hogy emberi külsővel emberek közé mehessünk: anyagi támogatást, hogy hajójegyet váltva, át tudjunk kelni a tengeren, hogy odaát megkezdhessük a munkát. Tudjuk, hogy hatalmas összeg ez, de minden előre megköszönt támogatás a szent magyar királyság egy-egy fiának életét menti meg. És nehogy bárhol is illetéktelenek vegyék át a nekünk szánt segítséget, azért kérjük Önöket, hogy mindenkinek külön-külön névre küldjék az esetleges támogatást. Címünk: Piazza Numa Pompelio 28 Chiesa di S. Nerreus ed Achilles Per unghtrese profugo Roha, Italy. Hazafias üdvözlettel, negyven magyar nevében Czékus József Lajosházi Béla, Hervászi László. Endrédi István, Harkányi Ferenc, "Szinder Tibor, Réb János, Somlyay László, Farkas Rudolf, Várszegi Béla, Tóth Lajos és neje, Tóth Emilia, Kovács Lajos, Kelemen Márton, Barkó György, Ortutay Géza, Somlyay Attila, Berta László, Sebestyén György, Oberschall Ferenc, Osváth Fe renc, Czékus József, Kiss Antal, Papi F., Lajos, Szarvas Joachim, Bors Tibor, Zsigmond László, Turzó Tamás, Poller Ferenc, Nagy Sándor, Merczigán Ferenc, Csík Dénes, Vigh János, Keszler Ferenc, Koros Jenő, Schwartzenbergristván, Varga János, Fodor István, Horváth Gyiula, Csengery Sándor, Voszatka György, Deák Gyula. U. i. Természetes, hogy Tóth Lajos bajtárs felesége, aki szintén a fényképen van, nem lakik velünk. . .. Napi egyszeri jóllakásról, munkáról, meleg ágyról koronás címer alatt álmodik negyven kitagadott, elhagyott magyar...
