Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-01-15 / 1. szám
4-IK OLDAL “KRÓNIK A" 1947 január 15. fele. A másik fele a románokhoz került vissza, akik teljesen megkapták Szilágy, Maros Torda, Beszterce Naszód, Szolnok Doboka, Csik Háromszék és Udvarhely megyéket visszakapták Bihar, Ugocsa, Szatmár, Kolozs megyék nagy részét, Kis Küküllő megye kis részét Egyházilag a római katolikus egyház elvesztette négy püspöki székhelyét, Rozsnyó, Kassa, Szatmár, Várad, de ismét sok hive a kalocsai, zágrábi, esztergomi, nyitrai, besztercebánya, gyulafehérvári püspökségekből került ismét az egyházukkal szemben oly ellenséges utódállami uralom alá. A görög katolikusok, főképp a ruthén szertartásuak már az előbbi cseh uralom alatt is nagyon sokat vesztettek, az orosz uralom alatt, amely hivatalosan is ellenségük, a kiirtásnak vannak kitéve, még maradt egyetlen püspökségük, a munkács, ungvárinak az orosz kézre kerülése által. A nagyváradi görög katolikus püspökség román kézben a Romániához visszakerült magyar görög katolikusok nyelvének teljes elkobzását jelenti ismét. A reformátusok a Felvidéken és Russzinszkóban a megsemmisülésnek néznek elébe, a váradi református püspökség, amelyet csak 1919 után létesítettek és 1940 végén megszüntettek, most román uralom alatt ismét működik. Megmaradt az újonnan létesített aradi magyar evangélikus püspökség. A helyzet — látszólag — itt a legkedvezőbb, de anyagi helyeztük és még számtalan ok miatt gyorsan lemorzsolódnak, még náluk is sokkal gyorsabban azonban a csekély létszámú, mindenfelé szétszórt unitáriusok. A magyar zsidóságot úgy a Szlovenszkóban, Russzinszkóban, mint Erdély északi részében és a Bácskában az elmúlt évek eseményei úgy számban, mint anyagi helyzetükben, kultúrájukban helyrehozhatatlanul meggyengitette, az uj'urak intézkedései ehhez csak hozzájárulnak, Elveszített iskolák, egyébb kultúrintézmények. Az ismét elvesztett területeken úgyszólván az összes állami és községi elemi és középiskolák és más tanintézetek újból elveszhették magyar tannyelvüket, ami által többszázezer magyar anyanyelvű gyermek kerül idegennyelvü iskolába, vagy nem jut iskoláztatáshoz. A felekezeti iskolák egy része anyagi okokból, más részük hatósági erőszak miatt szűnik meg a magyar kultúrát szolgálni, megnehezített körülmények között marad a többi. így Szlovenszkóban elveszett a kassai jogakadémia, a premontrei rend középiskolája, a kassai, rozsnyói róm. kath., a rimaszombati egyesült protestáns főgimnázium, a Bácskában a szabadkai és zombori róm. kath. főgimnázium, Erdélyben a máramarosszigeti ref. Jogakadémia és középiskola, Nagykárolyban és Szatmáron a róm. kath. és ref. középiskolák, Nagyváradon a jogakadémia és róm. kath. középiskola és tanitóképezde, Kolozsvárott az egyetem és a gazdasági akadémia, amelyelc szerény kárpótlása a Marosvásárhelyen létesített magyar egyetem, Szilágy Somlyón a kath. Zilahon ,a ref. középiskolák és ismét az idegen állam kezébe kerülnek az ideiglenesen átadott magyar felekezeti iskolák, amelyeket a román állam ezen a címen' végleg megtartott, továbbá az Emke iskolái. A szakiskolák, mint váradi, marosvásáhelyi, szatmári kereskedelmi iskolák, a kolozsvári Kereskedelmi főiskola és középiskola, az érmelléki szőlészeti szakiskola, a marosvásárhelyi ipari szakműhely és iskola, és a sepsiszentgyörgyi fém és faipari iskola, amelyeket magánjellegű társulatok tartottak fenn, minden kárpótlás nélkül elveszítik magyar jellegüket. A kolozsvári Erdélyi Múzeumot és könyvtárat a románok veszik el ismét, a váradi Ipolyi Muzeum, a sepsiszentgyörgyi székely múzeum, a marosvásárhelyi székely muzeum, a vásáhelyi Kultúrpalota ismét román célokat fognak szolgálni, ép úgy mint a nagyváradi Szigligeti Színház, a kolozsvári Nemzeti Színház, a kassai Színház a cseheket, a szabadkai, zombori és újvidéki pedig a szerbeket, ez pedig csak nagyjában az áttekintés. Szinte fel sem mérhető az a veszteség, amelyet a magyar időszaki sajtó, a magyar irodalmi társulatok jótékony, vallási gyermekvédelmi és egyébb társadalmi szervezetek révén éri a magyarságot, főképp Erdélyben és a Felvidéken, ezenkívül a magyarság által emelt emlékművek egész sorának a barbár elpusztítása. Az anyagi veszteségek. A területnyereségek folytán Magyarországnak ismét volt elég tüzelőfája, épitőfája és müfája, amelyben most megint nyomasztó hiány lesz. A hegyi legelők hiányában a szárazságtól az Alföldeken gyakorta sújtó helyzeten ezután megint nem segíthetnek az állattenyésztésen, a gyümölcsfajták közül főképp az alma, dió és szilva fog nagyon hiányozni, a gabonából, kukoricából a Felvidék, Bácska és Erdély elvesztése lesz nagyon érezhető és általában minden oly ipar, amely mezőgazdasági termékekben alapszik, fogja végzetesen megérezni az elvesztett területek hiányát. Magyarország elveszítette ezzel a békével összes sóbányáját, amelyből minden utódállamnak oly bőséggel jutott, hogy meg sem érezné, ha valamelyik a magyarságnak jutna. Elvesztek a Nagybánya vidéki gazdag aranybányák, ólom és ezüstbányák, az óradnai kénkovand, a székelyföldi és bihari-szilágyi szén, székely márvány, gránit, bihari aszfalt, egeresi gipsz, beregi timsó, bihari aluminium ércek és ehhez még hozzávehető, hogy az országnak ismét nem lesz egyetlen vidéke, amely 880 méternél magasabban feküdjön, ami azt jelenti, hogy főképp Erdélyben és a Russzinszkóban számtalan magaslati üdülőhely és gyógyforrás vész el, kétségtelenül a magyarság egészségügyének rendkívül nagy hátrányára. Nagybányán, Kassán, Szatmáron, Kolozsváron, Nagyváradon, Losoncon, Dés, Marosvásárhelyen egész tömege a nagy ipartelepeknek, főképp a vegyi iparban, szövő, bőr, fémiparban kerül idegen kézre, idegen munkásokkal és idegen tisztviselőkkel és ha ehhez hozzávesszük, hogy a magyar pénzintézetek már a trianoni béke után is katasztrofális mértékben vették ki részüket a vesztességekből és a mostani béke következményeképpen úgy ezeket, mint a nagyipari vállalatokat az úgynevezett nacionalizalás és ezenkívül a földreformnak nevezett földelkobzás és adópolitika még jobban fogja sújtani, akkor szemeink elé kell meredjen az a borzalmas valóság, hogy az egyáltalán nem oly kicsiny létszámú magyarság, — mert létszáma az európai fehér fajú nemzetek között a nyolcadik, oly borzalmas anyagi veszteséget szenved,, amely mellett még a háború pusztításai és az elviselhetetlen 300 millió dolláros hadisarc is szinte elenyésző csekélységek. Egyetlen nemzetet, egyetlen országot, még nem büntettek, jobban mondva raboltak meg, mint a magyarságot, sem az első, sem a második háború után, végtelenül súlyosabbat, mint amelyet azon esetben kellett volna rámérni, ha a győzteseknek okozott károkat, vagy a hadviselés indokait és körülményeit vették volna birálat alá a béke kiszabásánál, vagy a magyarság viselkedését a háború előtt és alatt, vagy utána. Veszteség kereskedelmi, ipari és kulturális központokban. Jugoszlávia nyeresége különösen a Bácskában szembeötlő, amelyben oly magyar centrumok, mint Szabadka, Zombor, Újvidék, Zenta vesztek el, bennük és körülöttük nem csak magyarok, hanem a magyarokkal rokonszenvező néptöredékek, mint a bunyováczok, svábok, tótok. A veszteség annál szembeötlőbb, mert a magyarság itt haladt azelőtt előre a legyorsabban békés eszközökkel csupán munkája és kedvezőbb népszaporodása révén és annál a hatásnál fogva, amelyet erre a vidékre Szeged, Pest-megye és Budapest közelsége folytán feltétlenül gyakorolt. A csehszlovákok kezébe kerültek ismét a magyarság oly ősrégi várai, mint Dunszerdahely s Csallóköz, meg a Dunamelléke színtiszta magyarsága Komárommal. Ógyallával, a Konkoly Thege Miklós által adományozott világhírű csillagvizsgálóval, Érsekújvár Léva, Losonc, a feltörekvő Párkány, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Nagyida, Szepsi, mindannyi a magyar történelem és kultúra végvárai, orosz kézre Ungvár, Beregszász, Munkács, Nagy szőllős, Huszt, de a legnagyobb 'Vámot ezúttal is Románia szedte, amely a magyar kultúra, ipar, közlekedés és kereskedelem oly hatalmas oszlopai mellett, mint Szatmár, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, még egész seregét a kisebb színtiszta magyar városokat kapta: Máramarossziget, Nagykároly, Nagybánya, Felsőbánya, Zilah, Somlyó, Tasnád, Szilágycseh, Kraszna, Dés, Bethlen, Szamosujvár, Székelyhid, Margittá, az egész színtiszta magyar érmellékekkel. Nagyszalonta Bánffyhunyad a kalotaszegi nagyszerű, elszigetelt magyarsággal, Kolozs, Szászrégen, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsi Szentgyőrgy Kézdivásárhely, az egészen elszigetelt, elárvult székeJység az úgynevezett hétfalusi csángókkal, ráadásul azokra a tordavidéki marosmenti, hunyadi, Alsófehéri, Küküllőmenti és Oltmenti magyarokra, akiket Hitler nem engedett vissza az anyaországhoz. Románia jél be volt és be van ajánlva barátnál és egykori ellenségnél. Nagyon hézagosán, nagyon nagy vonásol^an ez az a béke, amelyről egy magát magyarnak merni nevező kereskedelmi minisz tér kijelentette, hogy ez még irgalmas és elnéző Magyarországgal szemben. Ez a béke, amellyel meg kell elégedni, ha nem akar az ember irredentának, háborús uszitónak láttatni, ez az a béke, amelybe a világ egyetlen nemzete sem nyugodhat bele soha, kivéve ha elismeri önmagáról, hogy rabszolgának, föld szemetének való., megérett a kiirtásra. Ez az az úgynevezett béke, amelyet az Atlantic Charter publikálása után pár évre az igazság jegyében azzal róttak a magyar nemzetre, hogy az az igazság, a megértés, a béke ügyét szolgálja. Aki aláíratta, aki aláírja, felelős vele a következményekért az emberiség jövőjének, KOMMENTÁR NÉLKÜL A régi “reakciós” Magyarország... Lengyel Menyhért, a hires iró a clevelandi “Szabadság" napilap 1946 december 21-iki számába irt cikkéből: “Mindig csodálkozom azon, micsoda forradalmi megmozdulásnak nézik Angliában s pláne Amerikában bizonyos közhasznú vállalatok és intézmények “kisajátítását” — s elfelejtjük, hogy a régi liberális Magyarországban a vasút, a távíró, a posta, a dohányjövedék, a bányászat, a villamos ellátás állam és főváros résiéről ki volt sajátítva akkor, midőn kommunizmusnak még a hírét sem hallottuk.” MIT AKARNAK A MAGYAROK? Dorothy Thompson írja “Második Reichstag-égés’’ cimü az ország számos lapjában parttól partig megjelent cikkében, hogy az ‘összeesküvést’' leleplező hűhót csak azért csinálják a magyar kommunisták, hogy ellenfeleiket lakat alá tehessék, miként Hitler is erre használta fel a berlini Reichstagnak a nácik általi felgyüjtását. S megállapítja: “A magyarok torkig vannak mindenféle forradalommal, úgy a náci mint a bolsevik terrorral s mint a többi népek, békét, szabadságot, rendet és biztonságot akarnak.” Pontosan ez OTTÓ királyfi programja!
