Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1947-01-15 / 1. szám

4-IK OLDAL “KRÓNIK A" 1947 január 15. fele. A másik fele a románokhoz került vissza, akik teljesen meg­kapták Szilágy, Maros Torda, Beszterce Naszód, Szolnok Dobo­ka, Csik Háromszék és Udvar­hely megyéket visszakapták Bi­har, Ugocsa, Szatmár, Kolozs me­gyék nagy részét, Kis Küküllő megye kis részét Egyházilag a római katolikus egyház elvesz­tette négy püspöki székhelyét, Rozsnyó, Kassa, Szatmár, Várad, de ismét sok hive a kalocsai, zág­rábi, esztergomi, nyitrai, beszter­­cebánya, gyulafehérvári püspök­ségekből került ismét az egyhá­zukkal szemben oly ellenséges utódállami uralom alá. A görög katolikusok, főképp a ruthén szer­­tartásuak már az előbbi cseh ura­lom alatt is nagyon sokat vesztet­tek, az orosz uralom alatt, amely hivatalosan is ellenségük, a kiir­tásnak vannak kitéve, még maradt egyetlen püspökségük, a munkács, ungvárinak az orosz kézre kerü­lése által. A nagyváradi görög katolikus püspökség román kéz­ben a Romániához visszakerült magyar görög katolikusok nyel­vének teljes elkobzását jelenti is­mét. A reformátusok a Felvidéken és Russzinszkóban a megsemmi­sülésnek néznek elébe, a váradi református püspökség, amelyet csak 1919 után létesítettek és 1940 végén megszüntettek, most ro­mán uralom alatt ismét működik. Megmaradt az újonnan létesített aradi magyar evangélikus püs­pökség. A helyzet — látszólag — itt a legkedvezőbb, de anyagi helyeztük és még számtalan ok mi­att gyorsan lemorzsolódnak, még náluk is sokkal gyorsabban azon­ban a csekély létszámú, minden­felé szétszórt unitáriusok. A ma­gyar zsidóságot úgy a Szlovensz­­kóban, Russzinszkóban, mint Er­dély északi részében és a Bácská­ban az elmúlt évek eseményei úgy számban, mint anyagi helyzetük­ben, kultúrájukban helyrehozha­tatlanul meggyengitette, az uj'urak intézkedései ehhez csak hozzájá­rulnak, Elveszített iskolák, egyébb kultúrintézmények. Az ismét elvesztett területeken úgyszólván az összes állami és községi elemi és középiskolák és más tanintézetek újból elveszhet­ték magyar tannyelvüket, ami ál­tal többszázezer magyar anya­nyelvű gyermek kerül idegennyel­­vü iskolába, vagy nem jut iskoláz­tatáshoz. A felekezeti iskolák egy része anyagi okokból, más részük hatósági erőszak miatt szűnik meg a magyar kultúrát szolgálni, meg­nehezített körülmények között marad a többi. így Szlovenszkó­­ban elveszett a kassai jogakadé­mia, a premontrei rend középisko­lája, a kassai, rozsnyói róm. kath., a rimaszombati egyesült protes­táns főgimnázium, a Bácskában a szabadkai és zombori róm. kath. főgimnázium, Erdélyben a mára­­marosszigeti ref. Jogakadémia és középiskola, Nagykárolyban és Szatmáron a róm. kath. és ref. kö­zépiskolák, Nagyváradon a jog­akadémia és róm. kath. középis­kola és tanitóképezde, Kolozsvá­rott az egyetem és a gazdasági akadémia, amelyelc szerény kár­pótlása a Marosvásárhelyen léte­sített magyar egyetem, Szilágy Somlyón a kath. Zilahon ,a ref. középiskolák és ismét az idegen állam kezébe kerülnek az ideigle­nesen átadott magyar felekezeti iskolák, amelyeket a román állam ezen a címen' végleg megtartott, továbbá az Emke iskolái. A szak­iskolák, mint váradi, marosvásá­­helyi, szatmári kereskedelmi isko­lák, a kolozsvári Kereskedelmi főiskola és középiskola, az érmel­­léki szőlészeti szakiskola, a ma­rosvásárhelyi ipari szakműhely és iskola, és a sepsiszentgyörgyi fém és faipari iskola, amelyeket ma­gánjellegű társulatok tartottak fenn, minden kárpótlás nélkül el­veszítik magyar jellegüket. A ko­lozsvári Erdélyi Múzeumot és könyvtárat a románok veszik el ismét, a váradi Ipolyi Muzeum, a sepsiszentgyörgyi székely mú­zeum, a marosvásárhelyi székely muzeum, a vásáhelyi Kultúrpalota ismét román célokat fognak szol­gálni, ép úgy mint a nagyváradi Szigligeti Színház, a kolozsvári Nemzeti Színház, a kassai Szín­ház a cseheket, a szabadkai, zom­bori és újvidéki pedig a szerbeket, ez pedig csak nagyjában az átte­kintés. Szinte fel sem mérhető az a veszteség, amelyet a magyar időszaki sajtó, a magyar irodalmi társulatok jótékony, vallási gyer­mekvédelmi és egyébb társadalmi szervezetek révén éri a magyar­ságot, főképp Erdélyben és a Fel­vidéken, ezenkívül a magyarság által emelt emlékművek egész so­rának a barbár elpusztítása. Az anyagi veszteségek. A területnyereségek folytán Magyarországnak ismét volt elég tüzelőfája, épitőfája és müfája, amelyben most megint nyomasztó hiány lesz. A hegyi legelők hiá­nyában a szárazságtól az Alfölde­ken gyakorta sújtó helyzeten ezu­tán megint nem segíthetnek az ál­lattenyésztésen, a gyümölcsfajták közül főképp az alma, dió és szilva fog nagyon hiányozni, a gaboná­ból, kukoricából a Felvidék, Bács­ka és Erdély elvesztése lesz na­gyon érezhető és általában minden oly ipar, amely mezőgazdasági termékekben alapszik, fogja vég­zetesen megérezni az elvesztett te­rületek hiányát. Magyarország elveszítette ezzel a békével összes sóbányáját, amelyből minden utódállamnak oly bőséggel jutott, hogy meg sem érezné, ha valamelyik a ma­gyarságnak jutna. Elvesztek a Nagybánya vidéki gazdag arany­bányák, ólom és ezüstbányák, az óradnai kénkovand, a székelyföldi és bihari-szilágyi szén, székely márvány, gránit, bihari aszfalt, egeresi gipsz, beregi timsó, bihari aluminium ércek és ehhez még hozzávehető, hogy az országnak ismét nem lesz egyetlen vidéke, amely 880 méternél magasabban feküdjön, ami azt jelenti, hogy fő­képp Erdélyben és a Russzinsz­kóban számtalan magaslati üdülő­hely és gyógyforrás vész el, két­ségtelenül a magyarság egészség­ügyének rendkívül nagy hátrá­nyára. Nagybányán, Kassán, Szatmá­ron, Kolozsváron, Nagyváradon, Losoncon, Dés, Marosvásárhelyen egész tömege a nagy ipartelepek­nek, főképp a vegyi iparban, szö­vő, bőr, fémiparban kerül idegen kézre, idegen munkásokkal és ide­gen tisztviselőkkel és ha ehhez hozzávesszük, hogy a magyar pénzintézetek már a trianoni béke után is katasztrofális mértékben vették ki részüket a vesztessé­gekből és a mostani béke követ­kezményeképpen úgy ezeket, mint a nagyipari vállalatokat az úgy­nevezett nacionalizalás és ezen­kívül a földreformnak nevezett földelkobzás és adópolitika még jobban fogja sújtani, akkor szeme­ink elé kell meredjen az a bor­zalmas valóság, hogy az egyálta­lán nem oly kicsiny létszámú ma­gyarság, — mert létszáma az európai fehér fajú nemzetek kö­zött a nyolcadik, oly borzalmas anyagi veszteséget szenved,, amely mellett még a háború pusztításai és az elviselhetetlen 300 millió dolláros hadisarc is szinte elenyé­sző csekélységek. Egyetlen nem­zetet, egyetlen országot, még nem büntettek, jobban mondva rabol­tak meg, mint a magyarságot, sem az első, sem a második háború után, végtelenül súlyosabbat, mint amelyet azon esetben kellett volna rámérni, ha a győzteseknek oko­zott károkat, vagy a hadviselés indokait és körülményeit vették volna birálat alá a béke kiszabá­sánál, vagy a magyarság viselke­dését a háború előtt és alatt, vagy utána. Veszteség kereskedelmi, ipari és kulturális központokban. Jugoszlávia nyeresége különö­sen a Bácskában szembeötlő, amelyben oly magyar centrumok, mint Szabadka, Zombor, Újvidék, Zenta vesztek el, bennük és kö­rülöttük nem csak magyarok, ha­nem a magyarokkal rokonszen­vező néptöredékek, mint a bunyo­­váczok, svábok, tótok. A veszte­ség annál szembeötlőbb, mert a magyarság itt haladt azelőtt előre a legyorsabban békés eszközök­kel csupán munkája és kedvezőbb népszaporodása révén és annál a hatásnál fogva, amelyet erre a vidékre Szeged, Pest-megye és Budapest közelsége folytán feltét­lenül gyakorolt. A csehszlovákok kezébe kerül­tek ismét a magyarság oly ősrégi várai, mint Dunszerdahely s Csal­lóköz, meg a Dunamelléke szín­tiszta magyarsága Komárommal. Ógyallával, a Konkoly Thege Miklós által adományozott világ­hírű csillagvizsgálóval, Érsekújvár Léva, Losonc, a feltörekvő Pár­kány, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Nagyida, Szepsi, mind­annyi a magyar történelem és kul­túra végvárai, orosz kézre Ung­­vár, Beregszász, Munkács, Nagy szőllős, Huszt, de a legnagyobb 'Vámot ezúttal is Románia szedte, amely a magyar kultúra, ipar, köz­lekedés és kereskedelem oly ha­talmas oszlopai mellett, mint Szat­már, Nagyvárad, Kolozsvár, Ma­rosvásárhely, még egész seregét a kisebb színtiszta magyar városo­kat kapta: Máramarossziget, Nagykároly, Nagybánya, Felső­bánya, Zilah, Somlyó, Tasnád, Szilágycseh, Kraszna, Dés, Beth­len, Szamosujvár, Székelyhid, Margittá, az egész színtiszta ma­gyar érmellékekkel. Nagyszalonta Bánffyhunyad a kalotaszegi nagy­szerű, elszigetelt magyarsággal, Kolozs, Szászrégen, Gyergyó­­szentmiklós, Csíkszereda, Szé­kelyudvarhely, Sepsi Szentgyőrgy Kézdivásárhely, az egészen elszi­getelt, elárvult székeJység az úgynevezett hétfalusi csángókkal, ráadásul azokra a tordavidéki marosmenti, hunyadi, Alsófehéri, Küküllőmenti és Oltmenti magya­rokra, akiket Hitler nem engedett vissza az anyaországhoz. Románia jél be volt és be van ajánlva ba­rátnál és egykori ellenségnél. Nagyon hézagosán, nagyon nagy vonásol^an ez az a béke, amelyről egy magát magyarnak merni nevező kereskedelmi minisz tér kijelentette, hogy ez még ir­galmas és elnéző Magyarország­gal szemben. Ez a béke, amellyel meg kell elégedni, ha nem akar az ember irredentának, háborús uszi­­tónak láttatni, ez az a béke, amelybe a világ egyetlen nemzete sem nyugodhat bele soha, kivéve ha elismeri önmagáról, hogy rab­szolgának, föld szemetének való., megérett a kiirtásra. Ez az az úgy­nevezett béke, amelyet az Atlantic Charter publikálása után pár évre az igazság jegyében azzal róttak a magyar nemzetre, hogy az az igazság, a megértés, a béke ügyét szolgálja. Aki aláíratta, aki aláír­ja, felelős vele a következménye­kért az emberiség jövőjének, KOMMENTÁR NÉLKÜL A régi “reakciós” Magyarország... Lengyel Menyhért, a hires iró a clevelandi “Szabadság" napilap 1946 december 21-iki számába irt cikkéből: “Mindig csodálkozom azon, mi­csoda forradalmi megmozdulásnak nézik Angliában s pláne Ameriká­ban bizonyos közhasznú vállalatok és intézmények “kisajátítását” — s elfelejtjük, hogy a régi liberális Magyarországban a vasút, a táv­író, a posta, a dohányjövedék, a bányászat, a villamos ellátás állam és főváros résiéről ki volt sajátít­va akkor, midőn kommunizmus­nak még a hírét sem hallottuk.” MIT AKARNAK A MAGYAROK? Dorothy Thompson írja “Má­sodik Reichstag-égés’’ cimü az or­szág számos lapjában parttól par­tig megjelent cikkében, hogy az ‘összeesküvést’' leleplező hűhót csak azért csinálják a magyar kommunisták, hogy ellenfeleiket lakat alá tehessék, miként Hitler is erre használta fel a berlini Reichstagnak a nácik általi fel­­gyüjtását. S megállapítja: “A magyarok torkig vannak mindenféle forradalommal, úgy a náci mint a bolsevik terrorral s mint a többi népek, békét, sza­badságot, rendet és biztonságot akarnak.” Pontosan ez OTTÓ királyfi programja!

Next

/
Thumbnails
Contents