Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1947-11-15 / 11. szám

1947 november.

“KRÓNIKA

5-IK OLDAL.

FŐT. DB. VARGA BÉLA AMERIKÁBAN

Főt. dr. Varga Béla, a magyar nemzetgyűlés le nem mondott elnöke, aki mint emlékezetes junius elején menekült el Magyarországról, Hogy megelőzze a politikai rendőrségnek a kommunistáktól sugalmazott és tudomására jutott akcióját, több hónapi európai tartózkodás után megérkezett az Egyesült Államokba. Varga Béla az európai országokban beható tárgyalásokat folytatott politikai barátaival, a magyar felszabadulási küzdelem külömböző kimagasló személyiségeivel s mint a “Krónika” egyik, őt staten-islandi ideiglenes otthonában felkereső munkatársának mondotta, Amerikában is folytatni kívánja a demokratikus emigráció egységesítésére irányuló törekvéseit, amely feladatra mint a nemzetgyűlés pártok-feletti elnöke is illetékesnek és elhivatottnak érzi magát.

— Célom, — jelentette ki nekünk Varga Béla, — mindenkit egybefogni a kommunisták és nácik kivételével és megkeresni, ami összefűz, nem azt, ami elválaszt. S ha egyszer a magyar nép szabad és független lesz, tiszta választásokon döntsön minden kérdésben maga a nép. Aki ennek szükségét nem ismeri el, a nép szabad önrendelkezési jogát tagadja és vétkezik a nemzet égéséé ellen.

Igaz szeretettel köszöntjük Varga Bélát a szabad Amerika földjén és dús eredményt, teljes sikert kívánunk a magyar nemzet legnagyobb érdekeit szolgáló munkájához. Hisszük, hogy nem csalatkozhat a magyar nép, amely méltán látja benne a magyar szabadság és haladás ügyének egyik legtisztább és legfényesebb szellemű harcosát. Garancia erre már a háború előtti és alatti bátor szerepe is. Néhai nagynevű Gaál Gaszton pátriájának, Balatonboglárnak plébánosaként került a parlamentbe s ott a Kisgazdapárton a keresztényi nemzeti szellemtől áthatott érzületnek nemcsak hirdetője, de tettekkel követője volt. A zsidótörvény tárgyalásánál fulmináns beszédben tiltakozott a keresztényi eszményekkel annyira ellenkező férctörvény ellen és ellentétben Tildy Zoltánnal, aki megszavazta a zsidótörvényt, nemmel szavazott. A háború során balatonboglári plébániája mentsvára lett az üldözötteknek, menekülteknek, lengyeleknek, franciáknak, zsidóknak, románoknak, szerbeknek egyaránt. Amikor 1944 március 19-én a németek megszállták Magyarországot, a gestapo el akarta fogni, mert segített a földalatti mozgalmak munkájában. A budapesti jezsuita rend' áz pincéje szolgált akkor menedékhelyéül, de alig esett el Budapest, az oroszok fogták el azzal a váddal, hogy összekötő szerepet játszót; a lengyelországi földalatti mozgalom és a londoni lengyel menekült kormány között. Mikolajcsik, a most Angliába menekült lengyel parasztpárti vezér útját is father Varga segítette elő, amikor az 1939 őszi lengyel tragédia után Magyarországon át menekült s azóta meleg barátság van köztük.

Az oroszok később kiengedték a fogságból s ekkor azonnal hozzálátott a Kisgazdapárt újjászervezéséhez és a magyar népnek a kommunizmus elleni felsorakoztatásához. A Kisgazdapárt polgári és értelmiségi tömegeinek megszervezése az ő érdeme s nevéhez fűződik a párt 1945 októberi nagy budapesti győzelme a községi választásokon. Akkor és azután sok száz Beszédet mondott, mindenkor a hagyományos eszméi melletti kitartásra buzdítva a magyarságot. Soha egyetlen beszédében sem hajbókolt sem a megszálló idegen hatalom és képviselői, sem a vörös hadsereg előtt, nem áradozott valótlan hízelgésekkel, hanem méltóságteljes lélekkel magyar volt a szó Petur -báni legnemesebb értelmében. Mélyen elitélte a védtelenek embertelen gyilkosait, de nem volt hajlandó az úgynevezett háborús bűnösök halálitéletét aláírni és inkább lemondott á köztársaság előtti időkben legfőbb kegyelmi fórumként szereplő Nemzeti Főtanács tagságáról. Miniszteri tárcával is mindannyiszor hiába kínálták, csak a napi politikán és pártokon felül álló nemzetgyűlési elnök szerepét vállalta s mindenkor a demokratikus magyar polgári szellemiség jegyében dolgozott a parányi kommunista kisebbség mohó és erőszakos térfoglalása ellen. Ezért volt mind nagyobb szálka Rákosi és társainak szemében; igyekeztek belekeverni az “összeesküvési” perbe, hogy egyik legfélelmetesebb szavú s legtekintélyesebb ellenfelüket eltegyék útjukból.

Father Varga a nyugati országokban végigjárt sok hontalantelepet, látta a menekültek. nyomorát és nála járt munkatársunknak is lelkére kötötte, hogy az ő nevében is kérjük az amerikai magyarság fokosottabb támogatását e szerencsétlen véreink érdekében. Szeretetet, jóságot kér számukra és szaván érzik, hogy mélyen átérzi szörnyű sorsukat s égetően sürgősnek tartja a segítséget. A magyarság sorsának jobbrafordulását is a jóság, szeretet és a hűség végső győzelmétől várja:

— Hiszek a jóság, a szeretet és hűség mindenen diadalmaskodó erejében, bármennyire groteszkül hangozzék is ez most, a gyűlölet világában, — mondja és azzal az érzéssel jövünk el tőle, hogy annyi nemes, becsületes akaratnak és idealizmusnak, mely nagy pap, remek erkölcsi ember és kiváló politikus minden szavából elénk magasodik, győzni kell. Saját magára mondott megsemmisitő ítéletet az olyan magyarországi uralom, melyben Isten és a nemzet e magasztos lelkű szolgája számára nem volt többé hely a hazában és úgy kellett éjnek idején idegen földre mentenie életét a nemzet halhatatlan hite és szabadsága eltipróinak pribékhada elől!

így ábrándult ki Kovács Imre...

Kovács Imre országgyűlési képviselő, aki a 30-as években Zilahi Lajossal, a neves Íróval együtt vezette a “Márciusi Ifjak” haladó mozgalmát és az újkori magyar ifjúság egyik legjellegzetesebb, legmarkansabb alakja, a “Néma forradalom” szerzője, legutóbb pedig a Parasztpárt kilépett alelnöke, irja a budapesti "Magyar Nemzet” augusztus 24-iki számában:

“Én azt hittem, talán megint naivabb voltam, mint mások, hogy egy ilyen borzalmas háború után alapvető elrendezés következik, a gyökerekig lehatolnak és minden kérdést igazságosan, a népi elv érvényesítésével próbálnak megoldani. Azt hittem, hogy az a maroknyi magyarság, amelyik megmaradt a Duna-völgyében, végre egy hazában élhet s megteremtheti annyi sok történelmi próbálkozás után a maga demokratikus államát. S akkor ért a legnagyobb meglepetés, amikor azt kezdték magyarázni nekem, hogy sokkal jobb nekünk a kisebb ország, különben is bűnösek vagyunk, ne legyünk annyira mohók, ne ingereljük a szomszédainkat, törődjünk bele abba a megmásíthatatlan vég zésbe, hogy számunkra ez a keret jelenti az életet, a jövőt, az országot. Megnyugtató, elfogadható érveket nem hallottam, tudomásul kellett vennem, hogy máskép nem lehet, tudomásul vettem, de velem együtt sokszázezer és millió magyar csóválta meg a fejét, 'hogy itt valami nincs rendben: a szavak és jelszavak, az ígéretek és tettek, az érzések és a színek összekeveredtek, vad anarchiában vonaglik ideológiástól, világnézetestől a ma gyarság ahelyett, hogy megteremtette volna az egységét legalább ebben a fontos és döntő kérdésben: kérni inerte volna egységesen, hogy mit szeretne, nem pedig előre, egyesek pressziójára, akik mindent tudtak, törődjék bele abba, hogy másként végeztek felőle.

Nem tagadom, ezt a sérülést mindmáig nem tudtam kiheverni. Már csak mellékesen említem meg, hogy a stilus is elkedvetlenített. Példátlan az a durva hang, az a felelőtlen vádaskodás, az a bunkópolitika, ami a magyar köz; életben meghonosult. Én azt hiszem, hogy az ellenfelek a politikában is megbecsühetik egymást, s inkább a tiszta ész, a józan meggyőzés szándékával, a szellem fegyvereivel harcoljanak, mintsem bunkóval, rágalommal, demagógiával, a trágár jelzők aljas tömegével.

A parasztpártban — erről nem szívesen beszélek, későbbi időre hagyom kilépésem okainak feltárását — velem szemben nem elvekkel vagy eszmékkel harcoltak, nem azt kifogásolták, hogy milyen a politikám, vétkeztem-e a nép. a magyarság, a parasztság ellen . vagy sem, mert nem találtak volna semmi kivetnivalót magatartásomban, politikámban, elveimben. Azok a politikai keretlegények és valóságos párts^olgálatosok, akik a múltban még a másik oldalon álltak, vitézkötéses ruhát hordtak. Imrédy Bélát imádták, azok az asszimilánsok, a gyorsan alkalmaz kodók remek tulajdonságával átlendültek a másik szélsőségbe, de ahogyan viselkednek, elárulják magukat. Mondom, nem a politikám, a programom kifogásolták, azt. hogy én egy nagy parasztpártot akarok, a parasztegységet akarom megteremteni, hanem például azzal agitáltak a vidéki pártszervezetekben ellenem, hogy a feleségem származását hangoztatták, a lakásomat kifogásolták s folyton a Lipótvárost emlegették. Akárcsak a nyilas időkben. Jelentéktelen kis újságírók, akik a semmiből jöttek és a semmibe mennek, gúnyosan írnak arról, hogy' luxuslakásom van a Belvárosban. Ha volna., sem szégyenleném, mert a lakáskultúrát az emberi művelődés egyik fontos tényezőjének tekin-I