Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)

1946-09-15 / 9. szám

“KRÓNIKA”

1946 szeptember í5.

1 IO-IK OLDAL

k _______________

*Ausztria-Magyarország életreveló és virágzó gazdasági egységét széjjeldarabolták,

“The viable and prosperous economic unit oí Austria-Hungary was broken up into miniature would-be-autarchies’’.—Az Amerikai Magyar Szövetségnek a párisi konferenciához intézett memoranduma az Osztrák Magyar Monarchia áldásos történelmi szerepéről.

Az Amerikai Magyar Szövetség magyar és angol nyelven kiváló politikai hozzáértéssel megirt memorandumban fordult a párisi békekonferenciához, hogy elősegítse a jobb béke lehetőségét az igazságtalanságok tragikus lavina-helyzeteibe sodort Magyarország számára. A remek tanulmány közkézen forog az amerikai magyarság körében s ezért itt csak azt a részt idézzük, amely felhívja a szövetséges hatSlmak figyelmét azokra a boldog időkre, amikor az Osztrák Magyar Monarchia hatalmas szervezete félszáz milliónál több ember számára biztosított nyugalmat, szabadságot, polgári rendet és tisztes életlehetőségeket a ma bolsevik szabadságfosztás jármába került Dunavölgy

országaiban:

"The twenty-five years which elapsed between the two World Wars, have furnished ample evidence that none of the small nations, established as independent states in the territory of the former Austro-Hungarian monarchy, are able to provide their people with real security. Situated at the cross-roads of major powers, they permanently remain exposed to the influence of stronger neighbors, and will be unable ever to maintain their independence or to protect their vital interests. The relative weakness of these small states constitutes at the same time a strong temptation to would-be aggressors and introduces a constant element of uncertainly and fear in the very heart of Europe. While the same territory might well become the corner-stone of European equilibrium and real guardian of lasting peace, if allowed to unite and form a federation of free states.

None of the small states is able by itself to achieve prosperity, which is equally essential for the maintenance of peaceful conditions. The viable and prosperous economic, unit of Austria-Hungary was broken up into miniature would-be autarchies each of which was unable to secure much needed raw materials or to build up sufficiently large markets. The lowering of living standards, unsound borrowing, protracted financial and economic crises were the result, leading to unrest, discontent, and bad neighborly relations.”

“Az a huszonöt év, mely eltelt a két világháború közt, elegendő bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy a kis nemzetek közül, melyek a volt Osztrák-Magyar Monarchia területén független államokká szervezkedtek, egyetlen egy sem tud a maga népének igazi biztonságot nyújtani. A magyar nép nagyobb hatalmak útjainak a keresztezési pontjánál, állandóan ki van téve erőáfebb szomszédai befolyásának és képtelen magára hagyva megőrizni függetlenségét, vagy megvédeni életbevágó érdekeit. Ezeknek a kis államoknak a viszonylagos gyengesége egyszersmind állandó kisértést is teremt jövendőbeli támadó szándékú népek számára és a bizonytalanság és félelem állandó elemét viszi be Európa kellős közepébe. Holott ugyanez a terület az európai egyensúly talpköve és a tartós béke igazi őre is lehetne, ha megengednék neki, hogy sorstársaival egyesüljön és szabad államok szövetségét alakítsa ki.

A kis államok egyike sem képes gazdaságilag boldogulni, pedig ez ugyancsak fontos a békés viszonyok fentartása szempontjából. Ausztria-Magyarország életrevaló és virágzó gazdasági egységét feldarabolták apró autarchiákra, amelyek’ mindegyike képtelen volt megszerezni az annyira szükséges nyersanyagokat, vagy eléggé nagy piacokat kiépíteni magának. Az eredmény mindenütt az életszínvonal hanyatlása, egész ségtelen kölcsönök, hosszantartó gazdasági és pénzügyi válságok voltak, amelyek azután nyugtalanságot, elégedetlenséget s rosszszomszédságot idéztek elő.”

KI AZ ÉN FELEBARÁTOM?

((Folytatás a 9-ik oldalról) és aki kapót sem bírja a munkáltatást fizetni, az igavonó jószág hiján és a tetejébe., ez a vidék esőden, száraz, szikes. Aztán én is mint a többi katona bajtársam annak idején azonnali behívóval kidobtak a frontra harcolni a semmiért 2 éven keresztül végig szenvedni a háború minden kegyetlenkedését és borzalmait. Isten a megmondhatója és egyedül ő volt az én megmentőm, ki annyi balszerencse közt és oly sok viszály után legalább puszta életemnek kedvezet is. . . A háború részemre egy amerikai fogságból lezárult, ahol minden képzeleteit felől múló jó bánás módba volt részünk... Hazatérve fogságból feleségem Kifosztva ruhából, lábeliből., élelemből, most aztán itt ez a katasztrofális rossz megélhetőség... Aggodalmunkat augusztusban leendő gyermek áldás mellett a kelengye kérdése fokozza. .. Azért kérem az amerikai gyermek szerető édesanyákat, ha valamiképen tudnak segíteni ki amit nélkülözhetnek.

Tavasz János, Szeghalom.

S. 0. S. - NÉMET VESZÉLY!

EURÓPAI LEVÉL.

Odaát Amerikában bizonyára furcsán hangzik ez a segélykiáltás 1946-ban. A boldog uj világ magyarjai, akik féltő aggodalommal nézik az óhaza vergődését a szláv és kommunista karmok között, bizonyára nem is gondolnak arra, hogy más veszélyek is fenyegetik szegény Magyarországot. Pedig ma is igaz, kevés változtatással a régi kuruc nóta: ’’Rajtunk török dúl, rajtunk német

jár.

Igaz, hogy az orosz dúl most rajtunk, de jár a német is. Csizmáink nyomát ugyan a magyar vetések már kiheverték volna, ha nem tapossa le azokat az ázsiai csizma, de igaz az is, hogy a német szellem újabb hóditó hadjáratra indul a magyar lelkek ellen. Jaj nekünk, ha ez a hadjárat sikerül. Mondjuk azonban meg mindjárt őszintén: nem a mi bűnünk, nem a magyar nép bűne lenne, ha Magyarország ismét a németek zsákmányává válna.

*

Az újabb német veszélynek két fő oka van. Lássuk egyenként ezeket az okokat.

1. A magyar ember igazságszeretete és heves vérmérséklete.

Népünket el lehet vakítani ideig-óráig. Sikerült ez a németeknek is, röyid, nagyon rövid időre talán az oroszoknak is. Előbb-utóbb azonban mindig rájön az igazságra, rájön, hogy becsapták s akkor átcsap az ellenkező végletbe. Ilyenkor, mint minden heves vérmérsékletű ember és nép, eltúlozza az igazságot s nagyon könynyen válik azoknak az embereknek a követőivé, akik a régi hazugsággal homlokegyenest ellenkező újabb hazugságot hirdetnek.

E sorok írója, mint a magyar ellenállás egyik szerény harcosa,, aki ennek az ellenállásnak minden rendű és rangú közkatonái között élt s velük egy sorban küzdött, nyugodtan állíthatja, hogy 1944. végén feneketlen gyűlölet élt csaknem minden magyar szívben a németek iránt. A legjobban azonban talán azok gyűlölték a németeket, akik kezdetben legjobban hittek nekik. (Nem beszélünk természetesen a németek fizetett bérenceiről s azokról, akiknek létérdekük fűződött a német győzelemhez s igy érdekből kitartottak a német oldalon.)

Ez a németgyülölet eleinte megszépítette az oroszokat. Annál rettenetesebb volt azután a kiábrándulás.

Ez a kiábrándulás azonban egymagában nem lett volna elég ahhoz, hogy ismét felidézze a német veszélyt. Ehhez az oroszok garázdálkodásán kívül az enyhe szóval ostoba orosz és magyar kormányhivatalos propaganda s a kormány és a rendőrség viselkedése adta meg az első lökést.

A sajtó és a hivatalos szervek folyton azt harsogták, hogy az országot a németek fosztották ki. Kétségtelen, hogy az, amit a németek és bérenceik elhurcoltak magyar földről, éppen elegendő volt ahhoz, hogy súlyos gazdasági válságba sodorja Magyarországot. Ez a gazdasági válság azonban táyolról sem közelítette volna meg a mait. Vegyük hozzá még azt is, hogy a német rablást az ország népe csak később érezte volna a maga teljes súlyosságában. A háborús időkben alig is foglalkozott vele a közvélemény, hiszen a németek csak nagyon ritkán vitték el magánosok tulajdonát. Inkább az állam, a vállalatok, a bankok és a városok javait hurcolták el. Az orosz viszpnt első sorban azt vitte el, ami a mindennapi élethez szükséges, a magánosok, a kis emberek holmiját, a téli élelmiszerkészletet, a ruhát, a tányérokat s felfütötte a bútorokat.

Ennek tulajdonitható azután az, hogy Magyarországon még a németek egykori ellenségei is többnyire csak mosolyognak, ha a német rablást emlegetik. Különösen azóta, amióta az oroszok is megszervezték az ország kifosztásának rendszerét, gyárak és vállalatok gépeit és vagyonát hurcolták el. Azóta már mindenki csak az orosz fosztogatásokról beszélt. Az emberek el is felejtették azt, amit a németek tettek.

Az orosz garázdálkodásnál is jobban a németbarátság malmára hajtotta a vizet az a mód, ahogyan azt igyekeztek elleplezni. Hogy csak egy példát említsünk, egyes vidékeken olyan intézkedések láttak napvilágot, amikor már helyreállott a “rend,” hogy nem szabad semmiről sem azt mondani, hogy az oroszok vitték el. A magyar rendőrségnél s az orosz hatóságoknál tett feljelentések során azt kell mondani, hogy orosz katonai egyenruhába öltözött, idegen nyelven, valószínűleg németül beszélő egyének, alkalmasint szökött német hadifoglyok” tették ezt meg ezt.

Ezen azután végkép felháborodott a magyar igazságérzet s az egyszerű nép most már egyáltalán nem akarja elhinni, hogy bizony, a németek is elég sokat hurcoltak el. Hiszen, amint mondottuk, magánemberek dolgaihoz nem is igen nyúltak.

A nyilasok és németbarátok, akik eleinte közutálatnak örvendtek, lassan kezdték visszanyerni azoknak a rokonszenvét is, akik a legjobban ismerik a német galádságot. A közvélemény felmentette a hivatalosan üldözött nyilasokat. “Hiszen azok mégis csak jót akartak s jót is tettek. Bárcsak még többet vittek volna el a németek, hiszen azt vissza fogjuk kapni az angoloktól és amerikaiaktól, az legalább megmaradt, nekünk, ismét a miénk lesz. Ha nem vitték volna el, azt is az orosz vette volna birtokba s akkor soha többé nem látnánk.” Ilyesmiket mondogatnak az emberek. Csak azok tévednek, akik azt hiszik, hogy német győzelem' esetén ás visszakaptuk volna elhurcolt javainkat!

Mindéhez járul még azoknak a nyilasoknak az üldözése, akik nem követtek el semmi büncselek-