Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)
1946-09-15 / 9. szám
1946 szeptember 15. "KRÓNIKA” 9-IK OLDAL jelenti. A jóvátételre, a szövetséges ellenőrző bizottság és a megszálló hadsereg ellátására előirányzott öszegek a költségvetés bevételeinek 40 százalékára, kiadásainak egyharmadára rúgnak, de még ilyen körülmények között is csak azért elegendő a jóvátételre előirányzott összeg, mert a (Szovjetunió jóindulata lehetővé tette a progresszív törlesztést és az első két év törlesztésbe betu• dott egy értékes külföldi magyar vagyonrészt. Ez az előkelő gesztus, továbbá a hála, amellyel országunk felszabadítóinak tartozunk, arra kötelez bennünket, hogy öszeszed^lk minden erőnket és minden energiával tegyünk eleget kötelezettségeinknek. — Mégis az általam előbb idézett számok azt bizonyítják, hogy a stabilizációs költségvetésben sem háboruelőtti adósságaink fize tésére sem azokra a teljesítésekre, amelyek a szövetséges nemzetek vagyonának a békeszerződés tervezetében előirt helyreállítási kötelezettségéből ráftk származni fognak, semmit sem lehetett előirányozni. A konferencia bölcseségéhez folyamodunk: tegye lehetővé, hogy eleget tegyünk háború előtti kötelezettségeinknek, amelyeket ezúttal is ünnepélyesen elismerünk csakúgy, mint többi nemzetközi kötelezettségünknek, anélkül, hogy felidéznék országunk újabb gazdasági -megrázkódtatását. — Mindenesetre ezek a követelmények — bármily szerények legyenek — nem teljesíthetők az Önök segítsége és megértése nélkül. Az Egyesült Nemzetek támogatását kérjük az annyit szenvedett magyar nép számára, hogy az ország újjáépítésére és nemzeti kötelezettségeinek teljesítésére irányuló erőfeszítéseink sikerrel járjanak. Uraim! Nem akarok tovább visszaélni az önök türelmével és ezért összefoglalom mondanivalóimat. A magyar köztárssaág, amely azzal bizott meg engemet, hogy önök előtt tolmács legyek, rám bízta a jövőbe vetett minden reményét is. A magyar nép, amely saját erejéből próbálkozik megszabadulni a múlt béklyóitól és a jelen nehézségeitől, bizik a demokrácia elveinek győzelmében. Óriási többsége óhajtotta az Egyesült Nemzetek diadalát, mert attól várta az igazság korának elkövetkezését és az erőszak megszüntetését mind a népeknek egymásközti viszonyában, mind az egyes nemzeteken belül. A magyar nép bátran dolgozik jövőjének építésén Örömmel értesültünk arról, hogy a béke megkötése megnyitja számunkra az Egyesült Nemzetek szervezetének kapuit. Kérni fogjuk felvételünket és már most kijelenthetjük, hogy minden tőlünk telhető módon lojálisán kívánunk együttműködni. — A Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak ebben az uj nemzetközi szervezetben való jelenléte számunkra biztosíték arranézve, hogy ez a népszövetség valóban » egyetemes jellegű lesz. A magyar nép bizalommal várja az önök döntését. Tudja, hogy nehéz napok elé nézhet, de el van tökélve arra, hogy bátran működjék jövőjének felépítésén. A csalódás számára olyan következményekkel járna, amelyeket ezúttal nem akarok ecsetelni. Nem szeretnék olyan szavakat mondani erről a helyről, amelyek úgy hatnának, mintha erre a kétségbeesésre akarnék hivatkozni, ami nem fér össze egy sokat szenvedett ősi nemzet méltóságával, egy olyan nemzetével, amely méltán mondhatja magáról, hogy tett bizonyos szolgálatokat az emberiségnek és a művelődésnek. Bizonyos vagyok afelől, hogy mindannyian gondosan mérlegelni óhajtják azokat a feltételeket, amelyeket számunkra kiszabni szándékoznak, hogy biztosítsák az oly szerencsétlen magyar nemzet számára a békét, a polgárjogot az uj világban és alkalmat adjanak neki arra, hogy a szabad nemzetek családjába visszatérhessen. A hamis fanw "Állj elő, vén Rusztem, vedd le a föveged. Hadd lássa a világ a kopasz fejedet, Karvaly ábrázatod, a száraz csontvázad, Pislogó szemed, mely hamis könnytől árad. Esküdj az Istenre, vagy a bibliára, Hogy tanúságodnak nincsen bére, ára. Ezer éves nemzet keresi itt jussát. Itt a sok perirat, rajtuk Te is fuss át. Velük mi sem sokat teketóriáztunk; Azért hívtunk ide, mert Te vagy a barátunk. Te, a hires jogász, Te nagy pátrióta, Kié a Csallóköz, Te mondd meg s mióta?” Előáll a Rusztem, inog térde, lába. Krákog, hümmög s nem tud bekezdni szavába, Unszolja szólásra cseh, tót meg a morva. Rusztemünk csak áll ott, nézése mogorva. Reszket minden ize, pislog szempillája, Majd ráteszi kezét a szent bibliára. "Az igazat vallom, Isten úgy segéljen!” Melle zihál, arcát pirítja a szégyen. “Csallóköz, a Felföld, Turóc s Árva vára Ezerszáz év előtt csehnek volt határa. A magyarnak tehát nincsen hozzá jussa S ha hamisat szóltam, szemem hályog fussa!” Pozsonyban, Prágában vidám nóta járja; De lett a Csallóköz rémes gyász tanyája. Testi lelki kínzás, birtokok kobzása Éjféli rajtaütés, hogy senki ne lássa. Ám jönnek a hírek, egyre riasztóbban Rusztemünk is hallja, szive nagyot dobban. Furdalja őt belül valami; milehet? Talán csak nem az alvó lelkiismeret? Annyi barátja volt, mint mezőn a fűszál, S most a nagy uccákon csak egyedül kószál. Tanubérét kérte s megjött a felelet: "A mór megtevé dolgát, a mór már elmehet!” A tavaszból nyár lett, majd az ősz közelgett. Párisban ástak a magyarnak nagy vermet. Sötétség borult a magyarok honára. Uj Trianon lett a tanúskodás ára. "Hadd lám — igy szólt Rusztem — mi hir a világba?” S pápaszemet illeszt borvörös orrára. Nézi a sorokat, de Jbetüket nem lát. Megtörli cvikkerét, gyöngyöző homlokát. S illeszti üvegét orrának nyergére “Hiába, nem látok” magában beszéle. "Tán rossz már az üveg, ad újat a szemész!” S másnap a városban a szemészhez benéz. Beül a nagy székbe, fejét hátra dönti. Kémlő villanyfénytől szemét könny elönti. Majd nagy fehér táblán sok fekete betű Olyan egyforma mind, mint sok kövér tetü. Nem tud ráismerni már az ÁBÉCÉ-re. Lázasabban lüktet Rusztemünknek vére. Sok lencsét próbálnak, van Ott minden fajta. Homorú, domború, egy sem segít rajta. Szól a szemész: "Kár pénzt adni uj üvegér!” Rusztem feláll, köszön, tudja, hogy ez a bér! Mint gazdátlan jószág az uccán kóvályog...... Mert, mint óhajtotta...... nőtt szemére hályog. TARCZ SÁNDOR. Ki az én barátom! Erre a kérdésre mondotta el a nagy Tanító azt az esetet, amelyre százszor hivatkozunk, amely ezer nyelven közhírré tétetett azóta. Egy emberről szól, aki rablók kezébe esett. Kifosztogatva, megsebesítve, mindenkitől elhagyatva várta sorsa hovafordulását, ami nem látszott kétségesnek, ha csak valami váratlan fordulat' be nem áll. Ezt a fordulatot, amely megmentette, hogy idegennek köszönhette, aki "könyörületességre indula.. .” Ő volt "felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett. Eredj el és Te is aképen cselekedjél.” Egy év óta jönnek a levelek a jerikói utastól, aki a mi esetünkben — az egész magyar nép. Nincs olyan nap, amikor nem hoz és van olyan amikor 30-at is hoz a posta. Van levél, amelyben 20-30 számára kérnek segítséget, sőt az egész falu vagy gyülekezet részére is. Olyanok fordulnak alólirotthoz, akiknek nincsen Amerikában rokonuk. Mimeografálva 4000 példányban forognak közkézen kivonatok ezekből a levelekből. Ezeket híveink és barátaink között terjesztjük és száznál több más amerikai-magyar gyülelekezethez is elküldjük. Vannak, akik 40-50 cimet is kérnek tőlünk, hogy azokra csomagot küldjenek. De még mindig messze fölülmúlja erőnket a sok-sok kérés teljesítése. Kerestetés kivándorlás, egyébb ügyes-bajos dolgok várnak elintézésre. Félünk, hogy sokakhoz már későn érkezik a szeretetcsomag, ha arra kell várniok, hogy az általános vagy református segély-akcióból fog nekik is jutni valami. Mi mindkét akciót teljes erőnkből végezzük megindulásuk óta szakadatlanul, de ezek mellett nem mulaszthatjuk el e sok ezer kétségbeesett ember és család külön kérését sem. Azok odaát mindnyájan nemcsak felebarátaink, de minden népek között legközelebbi testvéreink. Álljunk be kivétel nélkül a segitök közé! Dr. Takaró Géza, 344 E. 69th St., New York 2D * * * Igen tisztelt Takaró Géza Plébános ur atyám. Most került kezembe egyik magyar újság a Néplap, amelyben Plébános ur Rádió üzenete és újságcikke volt. Az amerikai magyarok akciót indítottak nyomorba jutott család anyák megsegítésére (az Izraelita felekezetieknél az 100%-on végre is van hajtva) miért nem tenné ezt a kereszténység is. Isten egyformán szereti a benne bizó és félőgyermekeit! . .. Én egy kis bírósági kézbesítő vagyok, kinek minden nap bizonytalan az állásba maradása és az a kis fizetésem amit kapok az itteni megélhetésnek mijen kevés százalékát fedezi... egy havi fizetésből pl. lehet venni egy kiló sót, 1 skatulya gyufát és más semmit. .. hol a többi élelem, ruha, cipő, tűzifa, lakbér, világítás. . . Ha másut próbálom az életet még jobban emészti a ruhát, lábelit, ami igy sincs és mint aki kimaradt a földosztásból mint szolgának nem jár, mert nem direkt mezei munkából (Folytatása a 10-ik oldalon)
