Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)
1946-09-15 / 9. szám
1 946 szeptember 15. “KRÓNIKA” 3-IK OLDAL buzdító szavukra életüket és vérüket áldoztak az igazi béke reményért. Amerika sohasem itta a puritán háborús beszédei alatt suttyomban az egyéni önzés, az imperialista vágyak borát. De éppen mert szándékai tiszták és önzetlenek s mert a világ leghatalmasabb erkölcsi és katonai hatalma látjuk csalódott fájdalommal hogy nem érti és nem érzi át történelmi rendeltetését a nagy világnézeti küzdelemben. Uj háborútól való teljesen indokolatlan félelmében nem tud történelmi elhivattatása magaslatára emelkedni. Sorra teszi az elveivel ellenkező, az amerikai demokratikus emberség, szabadságszeretet és méltányosság megtagadását jelentő engedményeket a magát Európára betáblázó s a demokráciát a demokrácia segélyével az egész világon aláaknázni törekvő bolsevik szlávságnak. Minden engedékenység ballépése előbbre viszi a lejtőn a demokrácia világát s a mulasztás, a hiba talán behozhatatlan. A németországi orosz zóna legjobb kémikusai, fizikusai már pazar vendéglátás bőségét élvezik Moszkvában, ahol orosz szakemberekkel együtt keresik az atombomba titkát és szovjetköltök már buzgón fordítják a "Wir fahren gegen Engelland’’-ot, hogy majd együtt lehessen énekelni...... * * * Haeljön majd a húr végsőkig feszítésének ideje, — a ki kételkedik benne, aki ismeri a bolsevik lelkek dinamikusságát s az e lelkekben kifelé már alig fékezhető diadalmámort fél Európa uralma és a másikon történt óriási előretörés felett, a gyűlölet vágyai közeli beteljesedésének immár egyre beérettebb "ez a harc lesz a végső" — hangulatát, — nem lesz jelentéktelen szerepe annak, mily lélekkel fognak fordulni az európai népek a Nyugat sorsdöntő bonyodalmak elé került demokráciái felé. Lesz-e még náluk hitele a demokráciák szavának a mostani béke körüli meghátrálásuk után, ha eljön az óra, amelyről a bolsevizmus azt hiszi, hogy a végsőharc órája. Még szükség lehet a megcsalatkozottak, kiábrándítottak, a szenvedésben elhagyottak rokonszenvére, együttműködésére s jaj lehet akkor a világnak, ha azok megtántorodnának aziránt, hol keressék igazi helyüket. Nagy kockázat, amikor a Nyugat nem gondol erre a jövőre és hagyja magát Moszkvától belevinni minden fajta elvtagadásba, antidemokratikus és emberiesség-ellenes kompromisszumba, kompromittáltságba. Fogják-e feledni tudni, hogy beleegyezését adta a legelemibb emberi jogok megírásához mint amilyen az ősi röghöz való ragaszkodás, az otthon joga? Emberek sok millióit, ifjakat, véneket, aggokat, gyermekeket, asszonyokat és betegeket vittek el hazájuk földjéről az oroszok és csatlósaik, kit Szibériába kényszermunkára, kit szlovákiai és jugoszláviai rabtelepek internáltságába, kit a Felvidékről kergettek ki, kit Erdélyből, a Délvidékről, Keletnémetország és más európai tájak vidékéről a kollektiv felelősség náci teóriája alapján a nácik egykori ellenségeinek rendeletére s a Nyugat jóváhagyásával. Lehet-e csalódás nélkül gondolni arra, hogy a Nyugat ellenjegyzi a nemzetiségi jogok megszüntetését egy európai országban, tűri a bolsevik osztályüldözést a legázolt, “felszabaditott" országokban s kiszolgáltatja az Elbától keletre élő népek amaz osztályait, amelyek legközelebb állnak az ő demokratikus szelleméhez a tulajdoni rablás, az exisztenciális elnyomás és a bolsevik társadalom-átalakító hevület minden garázda önkényének? ‘ A Nyugat eszmeiségében szent az egyén szabadsága, az egyén munka-szerzeménye, magánélete. Uralkodik-e Krisztus azon emberek és nemzetek szivén, akik ily állapotoknak szolgáltatják ki azokat, akiknek Krisztus békéjét ígérték. S ez-e az a béke, amelynek nyomán soha többé ki ne hajthassanak a nácizmus mérges, pokoli csirái? * * * Négy Szabadságot ígértek nekik s ma csak egy van számukra: a bolsevik terrorparancs és vazallus-iga előtti meghódolás minden életörömet, nemzeti és emberi méltóságot elvevő szabadsága. Mikor mennek ki a bolsevikoknak a népet felevő hadai Magyarországból, Ausztriából s a többi szerencsétlen nép országából, mikor szabadulnak meg felszabaditóiktól? A béke-tervezetek nem mondják meg, — miként igen embertelenül annak idején a fegyverszüneti szerződések sem, — menynyi embert tarthatnak a megszállók a kiégett, tönkrement, éhező országokban. Magyarországon, Ausztriában még kilencven nappal a békeszerződés életbelépése után is Moszkvának tetszése szerinti számban maradhatnak ott továbbra is a megszálló hadak, akiknek eltartása, fizetése e koldusok koldusává szerencsétlenedett országok szörnyű, összeroppantó terhe. Hol mindebben a demokrácia legelemibb embersége? S miért kellett elvetni az ausztráliaiak bölcs és humánus javaslatát, hogy szemben a mindenünnen jóvátételi követelésekkel jelentkező nagyokkal és kicsinyekkel, — a például a magyarra hiénáként lecsapó román és lengyel követelésekkel, hogy a bitor csehszlovákokról és jugoszlávokról s a legnagyobb vérszivó, Hitler-elinditó oroszokról ne is szóljunk, <— Vizsgálják meg, elbirják-e a szerencsétlen, megroskadt országok ezeket a borzalmas terheket, nem-e kell tönkremenniök halálos terhük alatt? S miből fedezzék a szerencsétlen népek e terhek garmadáját, amikor a potsdami szerződés jogot adott gyáraik, nyersanyag- forrásaik, ipari termelő javaik és eszközeik lefoglalására? Az első világháború után nem létezett ez az embertelen, kegyetlen fosztogatás, tönkretétel az oroszok barátsági szerződése eredendő okából Hitler terrorja alá került kisnépekkel szemben. Igaz Oroszország, az emberi egyenlőség igéiről oly farizeus módra prédikáló az emberi jogok nevében a világot felgyújtó bolsevizmus, akkor nem szerepelt a győztesek sorában s «— Amerika megtagadta aláírását az akkori sok tekintetben mennyivel belátásosabb, emberségesebb békéhez!.. j * * * Hogy tűrhette most, hogy az oroszok mindjárt az első napokban követeljék a természetbeni jóvátételek megkezdését az elalélt, kiégett Magyarországtól, amelyet külön is kiraboltak? Hogyan tűrheti a jóvátétel hatvan százalékos késedelmi kamatát, a jóvátételi áruszállítások teljesen önkényes, gyalázatosán alacsony ármegállapítását, amely megduplázza a jóvátételt? Miért nem vonatja le a rablások összegét a jóvátételből, ha már nem helyezkedik arra az álláspontra, hogy annak, aki Hitlernek megadta a startot a háborúra, nem jóvátétel jár, hanem örüljön, hogy futni engedték a nürnbergi vádlottak padjáról. Miért jár jóvátétel azoknak, akik hazugsággal, csalással rabolták meg Trianonban Magyarországot s Magyarország csak a magáénak csekély részét vette vissza, azt amely külömben egészen Hitler kezére került volna? S miért jár jóvátétel nekik mikor kevésbbé szabotálták Hitlert, mint a trianoni keservektől egyedül sújtott Magyarország. Muníciót gyártottak neki éjjel-nappal Skodánál, vagy mint a románok megnyitották az Aldunát a náci hajóknak Ploesti olajtelepei felett, tömegével lőtték le az amerikai repülőket és Odesszában feszítették a mellüket, mint a diadalmas "győztesek" az oroszokkal szemben. Miért nem redukálják a legminimálisabbra e "kártéritéseket” s nem biztosítanak Magyarországnak legalább tiz szabad, nyugalmas évet a talpraállásra, hogy majd akkor kezdhessen fizetni. Mikor vetnek véget a magyar és ipar és gazdaság orosz gyarmatosításának s az egész középkeleteurópai és keleteurópai hitleri "uj rend" szolganépi moszkvai változatának? Lelkesedhetnek e ezek a népek a Nyugatért, megőrizhetik-e hitüket, bizalmukat a demokrácia iránt, ha látják, hogy a békemünél sem mutatkozik a várva várt kísérlet szabadságuk biztosítására, kiszolgáltatottságuk megszüntetésére? Magyarország ezeréves nyugati, keresztény civilizációju ország. Ausztria és Lengyelország is az, — elemi emberiség követelése-e, hogy fiaik emberi és nemzeti szabadságát biztosítsák?! * * * Byrnes külügyminiszter mondta nemrégiben, hogy Amerika nem akar bosszubékéket, nem akar bosszút, hanem igazságos, tartós békéket. De lehet-e igazságos, tartós békéről beszélni, ha a bosszubékék elleni állítólagos harcosságuk odáig sem. megy el. a bosszubékék elleni hajlamot gyakorlatilag még odáig sem érvényesítik, hogy felülvizsgálat alá vételét követeljék azoknak a bosszubékéknek, amelyek a második világháború felidézésében oly óriási szerepet játszottak? Lehet-e “bosszumentes béke’’ Magyarországgal az olyan, amely újból elveszi kétharmadát az ezeréves, ősi történelmi Magyarországnak, amely jóváhagyja a legförtelmesebb tulajdonjogi rablást egy nemzettel szemben, amely századokon át vérzett a Nyugat védelmében s minden csalódottsága, lelki sebe és megszálló terror dacára most is a Nyugat mellett nyilvánította lelkét? Lehet-e hogy Amerika némi jóindulatú, felületes alibi-izü kisérletecskék után napirendre tér a régi, hajmeresztő bosszubéke jóváhagyása felett s még azt is tűri, hogy megtetézzék. Nem-e elemi demokratikus követelés, hogy legalább az elszakított országrészek szinmagyar területének népe visszakerülhessen testvéreihez a földdel együtt, nem pedig kikergessék egy hamis kollektiv bünösségi vád ürügyen az ősi földről? Szabad-e ezzel, sőt ugylehet még további magyar területek Csehszlovákiának való kiutalásával megtetézni a bosszubékét, ahelyett, hogy komoly harcot kezdtek volna a régi bosszubékék méreganyagának kioperálására, a sebek meggyógyitására, a régi bűnök orvoslására? Szép szavak, nagy kijelentések annyival kiábránditobbak, mennyivel kevesebb tett, igaz cselekvés követi nyomon azokat... Igen Amerika, a Nyugat elveszti a békét, mert feladta hűségét a demokrácia ama nagy vezető princípiumai iránt, amelyeket az Atlantic Charterben és a Négy Szabadságban ünnepélyesen kifejezésre juttatott. A demokrácia elveszti a békét, mert nem likvidálja az 1920-as bosszubékéket, holott a demokrácia a népek között azt kellene jelentse, hogy mindenkinek, nagynak, mint kicsinynek szabadságát és igazságát egyformán respektálják, minden jog egyforma részesévé tegyék. Hazugság a demokrácia a népek között, ha az erőszak fegyvereivel elrabolhatják egy országtól ezeréves veritékes országépitése területeit a hatalmasok, a nagyok szankciójával. .Ez nem demokrácia, hanem anarchia s amíg ez az anarchia áll fenn a népek társadalmában, addig képmutatás a népek békéjéről, demokratikus békéről beszélni s a bűnök bűnét követik el, akik a krisztusi béke eszméjét igy csúfolják meg. * * # Amerre nézünk a világban, minden ország, amely nem hajlandó lefeküdni a bolsevizmusnak, nem hajlandó vállalni a Szovjet vazallusságát és nem hajlandó a marxisták kaszárnya-rabszolgaságának és pogányságának egyre vészesebb engedményeket tenni, ebek harmincadjára kerül a békeszerződésekben. A Dunavölgy, amely félévszázad előtt virágzó jólét földje volt, ahol boldog elégedettségben éltek a dolgos emberék, ma bolsevik járom alatti siralomvölgye, a kétségbeesés tanyája, a magára-hagyatottság és kiszolgáltatottság pokla. Sem igazság, sem szabadság. Sem kenyér, sem nemzeti méltóság! Uj irredenták magvai vetetnek el Olaszországban, Németországban, megsokasodnak a Danzigok és marad a magyar keserv a szélrózsának mind a négy irányában. S mindez a Szovjet, a bolsevizmus kedvére és kedvéért s Amerika, a Nyugat, a demokrácia erkölcsi számlájára.
