Krónika, 1946 (3. évfolyam, 2-10. szám)
1946-08-15 / 8. szám
1946 augusztus 15. "KRÓNIK £li-lK OLDAi magyar vegyesbizottság magyar 'tagjait, Hogy tűzessék napirendre a szlovákiai magyarok újabb üldözését. Az utasítás következtében a vegyesbizottság csehszlovák és magyar elnökei a sérelmeket megvizsgálták és megálíapitották, (hogy a panaszok jogosak. A vegyesbizottság elnöke ennek megfelelően kérte a sérelmek orvoslását. Illetékes helyről végül megállapítják, hogy az áttelepülni készülő szlovákok száma — a csehsszlovák névjegyzék'szerint — jóval kevesebb százezernél. Egész hitleri mintára... lata van Ausztria számára is, amelytől Pozsony körül kér területet, hogy ott katonailag kedvezőbbé tegye határát. A csehek ezt úgy készülnek beállítani, mintha a magyar határl-iigazitással mindent megadnának Magyarországnak, ami néprajzilag jogos igénye lehet. Mondani sem kell, hogy szó sincs i omoly területi rendezésről, hanem csupán arról, hogy a csehek katonailag kedvezőbben akarják elrendezni határaikat. A Nyuyntmagyarországon átadni kért terület a bécs-budapesti útvonalat is szelné s ez ellenvetésre ad alapot. Magyarország népe nem határkiigazítási kis csereüzletet, hanem bee idetes revíziót akar, még ha a magyar kormány bátortalanul folyton azt hangoztatja is, hogy amit rkar, nem revízió. Senki se vezettesse magát félre a cseh ajánlattól, amely nem az igazság elégtételéül van szánva, hanem csak hamis “nesze semmi, fogd meg jól!’' Erdély elrománositása A békekonferencia elé eljuttattak egy 12 pontos magyar memorandumot, amely a következőkben sorolja fel Csehszlovákia hitleri módszereit a magyarokkal iszemben. 1. Pozsonyban a magyar üzleteket “nemzeti vezetés” alá helyezték, ami azt jelenti, hogy tulajdonosaik nem rendelkeznek többé velük. 2. Több ízben megtörtént, hogy imagyar parasztok birtokait elvették és szlovákoknak adták. 3. A nagy magyar birtokokat mind elvették, kárpótlás nélkül. 4. Pozsonyban 2000 magyar Jakst bútorostól odaadták szlovákoknak és lakóikat minden vizsgálat nélkül fasisztáknak minősítve koncentrációs táborba vitték, ahol koldussorban élnek. 5. A koncentrációs táborok lakóit a jelek szerint készülnek átikergetni a magyar határon úgy, bogy még náluk maradt személyes (holmijaikat sem vihetik magukkal. 6. A magyar állami alkalmazottakat minden anyagi kárpótlás nélkül elbocsátották. 7. 1946 nyaráig még a magyar magánalkalmazottakat is el kell bocsátani. 8. A magyar munkanélküliek |kötelesek kényszermunkára menni, de ez a rendelkezés szlovák imunkanélküliekre nem vonatkoziik. 9. A magyar iskolákat bezárták, 60.000 gyermek iskola és foglalkozás nélkül kóborol. 10. Az összes magyar társadalmi és kulturegyleteket bezárták és tulajdonaikat lefoglalták. Még Vörös Kereszt szervezeteket sem tarthatnak fenn amit pedig még a németek is megengedtek az általuk megszállt országok lakosságának. 11. A hivatalok ajtaira fel van irva: ‘‘Közbenjárás magyarok érdekében tilos.” 12. Mint ezekből látni, nemcsak ki akarják kergetni a magyarokat (Szlovákiából, de előbb mindenükből ki is akarják fosztani őket. Ha van igazságérzés a békekonferencia uraiban, meghagyják Kis csere-ajánlat. Mint lapzártakor Csehszlovákia hajlandó a Csallóköz és a Bodrogköz egy szegélyét visszaadni Magyarországnak, ha 1700 körül ennek fejében megfeleld határki- 1730 igazítást kap a trianoni Magyar- 1761—65 ország területéből. Hasonló aján- 1794 hazátkereső pásztornép, melynek első telepesei vonzották a többieket is. A második rajnak a tatárjárás kedvezett, amely népünket erősen megtizedelte s igy az országépitő IV. Béla szívesen fogadta az újabb jövevényeket. Ettől kezdve a felfelé szivárgás állandósult, azonban veszedelmet nem jelentett, mivel e nép részben szervezetlen volt s igy csak telepeket tudott alkotni, részben pedig számszerűleg sem tudott még magasra emelkedni. Az Árpádkor végén még alig ütötte meg a néhány ezret s csak arra volt jó, hogy mint “királyi nép” a hegyvidékeken határőrséget teljesítsen. Számszerű térfoglalása azonban a későbbi századokban egyre tágul. Hóditó útra kel a török. Hadiutja a Balkánon keresztül vezet s igy természetes, hogy pusztításai elől a déli nép, elsősorban a román, menekül. Az erdélyi havasok nemcsak biztos menedéket nyújtanak neki, de egyben állandó lakóhelyet is. Száma gyarapodásával most már nemcsak királyaink használják fel, hanem magánbirtokok is, ami utat nyit számára a hegyekből a völgyek felé, vagyis kulturáltabb zónákra. Ennek káros következménye még mindig nem mutatkozik, hiszen jámborsága és együgyüsége tisztán a szolgaságra képesíti. Érdekes tünet, hogy éppen Mátyás király, — akit a románok joggal vagy jogtalanul, azt most ne kutassuk, — fajtájuk egyik legszebb kivirágzásának tartanak, mondja ki egyik törvényében erről a népről, hogy nem szabadságra termett s ezért féken kell tartani. Egyelőre nincs is más gondja, mint az ön- és fajfenntartás s ezen a téren derekasan megteszi a kötelességét. Száma egyes kimutatás szerint a 16. század elején kb. 100 ezer, amikor a magyar lakók csak a 255,000-et, a szászok pedig a 70,000-et ütik meg. Ez a szám az egykorú jezsuiták jelentése szerint a következő század végén a 200 ezer felé halad, ami már veszélyes versenytársat jelent a magyarral szemben. De ezt most még ne bolygassuk, hanem maradjunk meg a későbbi számbeli kimutatásnál s ez Kosáry Domokos szerint igy alakul: magyar es székely: szász: román: összesen 150 ezer 100 ezer 250 ezer 500 ezer 195 ezer 110 ezer 420 ezer 725 ezer 271 ezer 120 ezer 547 ezer 938 ezer 350 ezer 150 ezer 800 ezer 1,300 ezer Irta: M. A dr. (Budapest) Erdély egy részének visszakerülése után az anyaország szomorúan döbbent rá, hogy a huszonkét évig tartó impérium-változás minő erőket csapolt le a magyarság sorából a románok javára. Ez olyan tény, amit szépíteni vagy letagadni nem lehet. De meddő , dojog azon is vitázni, hogy ki veszített többet, vájjon a katolikus vagy pedig a protestáns magyarság. Ezen a téren és ilyen vonatkozásban számszerű statisztikánk még alig van, igy tehát'leginkább csak látszatra vagy pedig feltevésekre lehet utalni, ami pedig téves Ítéletekre és következtetésekre szokott vezetni, ahogy ennek már eddig is nem egy példáját láthattuk napi- és felekezeti lapjainkban. Magyar szempontból közös fájdalom, akár katolikus, akár pedig protestáns magyar románizálódot-t el, mert mindkettő fajtánk kihajtása. Az ilyenszerü kiválás nekünk minden gyes esetben jelentékeny veszteséget, a románoknak pedig időlegesen vagy talán véglegesen is, legalább szám szerű nyereséget eredményezett. Az ilyen jelenség nem lepheti meg azokat, akik ismerik a románság Erdélybe való beszivárgásának s tömegesebb megtelepedésének folyamatát, hiszen ami Trianon után történt, az csak betetőzése volt annak a szisztematikus nemzetiségi politikának, ami több, mint két évszázadon át sorvasztotta a magyarság számát a keleti végeken. .Réges-régen az egész úgy kezdődött, mint a csermely kiszivárgása a föld alól, hogy azután évszázadok múlásával mint hatalmasra dagadt folyam egész területeket elöntsön. Az első számottevőbb román raj a 12. század második felében lepte el Erdély vadonjait, amikor a kelet-római császárság eresztékei erősen meglazultak s az állandó belvillongás elől az egyszerű pásztornép menekülni kényszerült. A természetes útirány Balkán felől hazánk volt s alkalmas megszállási terepnek Erdély mutatkozott. Az u. n. dákoromán kontinuitás ide vezet, mert nem bizonyos, hogy Traján népe sarjaiban még élt volna, . , vagy ha iqen, más volt, mint ez a jeteníik, ° ' Érdekes következtetés e számokból az, hogy mig a török időkhöz viszonyítva a magyarság a 18,-század kezdetén 200%-os nő-’ vekedést mutat, itt a kezdő és vég időpont között a szász telepesek csupán 50%-ot, a magyarság 133 százalékot s velük szemben a románok 220% -kai gyarapodnak. A számoknak ez a hihetetlen iramban felfelé szaladó skálája nem magyarázható tisztán természetes szaporulattal. Szerepet játszott ebben ismét az, Hogy a Balkánon mindinkább tűrhetetlenné vált életük, mivel nemcsak a török sanyargatta őket. hanem még inkább az á>?ila rájuk szabadított görög fanarióták, akik valósággal a páriák sorsába zúdították őket. Ha már korábban is szívesen vették kezükbe a vándorbotot, ezekben az időkben még inkább. Magyarországon és Erdélyben hely volt elég, hiszen a magyar vér az egymást követő felkelésekben és a török elleni háborúkban nagyrészt elpocsékolódott és elpusztult s ezért a felszabadulás .után meg kellett indítani a mesterséges telepítéseket, melyek ré.vén román, rutén, rác és német egyaránt befogadást nyert nálunk, sőt oly állami kedvezésekben részesült, melyek sorsukat sok tekintetben elviselhetőbbé tették, mint az őslakó magyarokét. Nemzetiségi és politikai megerősödésük a török kiűzése utáni korszakra esik. Már a ^9. században gyarapodásuk nem mutatott oly nagy fokú felfelé irányuló ívelést, mint korábban, de erre nem is voll szükségük. Erőtartalékukat most ,már önmagukból merítették s apadásról még mindig nem panaszkodhattak, hiszen 1811-ben ;számuk 950.000. ,1837-ben 1.132 ezer, 1857-ben pedig 1.227,000 körül mozgott. Százalékban ez a /szaporodás 54%-ot tett ki. ami kielégítő eredménynek mondható. Pusztán e számok felvonultatása megdönti azt a sokat hangoztatott és ellenséges izü vádat, pnintha a magyarság valaha is elnyomta volna őket. Ellenkezőleg, piegforditva áll a dolog! A rornápok befogadó gazdáiknak köszönhetik. hogy szervezett egységet kaphattak művelődési, egyházi és politikai vonatkozásban, amit később és nem egyszer ellenünk fordítottak. Kulturális életük megindulása tulajdonképen I. Rákóczi György erdélyi fejedelem nevéhez .fűződik, aki nem kisebb célt tii(zött maga elé. mint hogy az erdélyi románokat megnyerni a protestantizmus részére. Ennek azonban alapfeltétele az volt. hogy kiemelje őket az analfabétaságból., .amiben voltak. Jellemző erre. hogy pl. Bethlen Gábor korában az ortodox papok javarésze még olvas,ni sem tudott. Elégséges volt, ha valaki a liturgikus szövegeket betanulta s máris jelentkezhetett a felszentelésre. Mármost Rákóczi fejedelem utasítására Fogarassy.István lefordítja román nyelvre a (heidelbergi kátét, az újszövetségi Bibliát és az ószövetségből Dávid király zsoltárait. Megengedi nekik a szabad püspökválasztást, Jcötelezővé teszi a román liturgikus pyelvet, amit a regátiak csak 200 év múlva Cuza fejedelmük idején érhetnek el. (Folyt, köv.)
