Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-02-15 / 2. szám
1945. február 15. “KRÓNIK A” 9-IK OLDAL' A Krónikás megjegyzései (Befejezés) Végeredményben ezáltal kerültek az osztrák udvarnál is a fiatal és tapasztalatlan uralkodónál túlsúlyra azok, akik a bosszút, a megtorlást óhajtották. Mindazonáltal az 1849-es debreceni gyűlés morális nívója és íüggetlensége mindenki előtt kétségtelen volt. Egy erősebb ellenségektől körülvett, de mégis győztes kicsiny nemzetnek a minden külső befolyástól független nyilatkozata, vagy ténye volt az, amelyet lehetett utána, jóval később' hibáztatni, de megvádolni nem. A mostaniak, akár pesti, akár debreceni, akár pedig máshol künn és benn működő, illetve sietve jelentkező magyar kormányoknak közös tulajdonságuk, hogy egyik sem képviseli a magyarság többségének a szabadon megnyilvánitott akaratát, mert azt sehol meg nem kérdezték tőlük, sem a Pestet állítólag megvédeni, valójában tönkretenni és kirabolni akaró németek, vagy bűntársaik. Nem, a két debreceni országgyűlés között nem csak azért nincs összefüggés, mert az 1849 trónfosztás színhelyét, a debreceni Ref. Nagytemplomot a hirek szerint repülőbombák teljesen tönkretették, hanem lényegileg inkább azért, mert akkor az orosz beavatkozást Európa azért vette tudomásul, mert szerintük a világ egyensúlya érdekében az Osztrák Magyar Monarchiát fel kellene találni, ha nem volna, tehát nem szabad megrontatni hagyni, most pedig Debrecen annak a szimbóluma, az orosz és szövetségesei akaratából, hogy a Monarchia ne támadjon fel többet. Akik az 1849-es Debrecent helyeslik, nem helyeselhetik a mait, akik a mait helyeslik, azok viszont ezt nem támogatják a 49-es példával. Inkább azzal, hogy 1918-ban ebben a városban mily lelkesedéssel fogadták Károly királyt és Zita királynőt, közvetlen a forradalom előtt egy héttel. Parancsszó nélküli, szivekből jött fogadtatás volt az, mintha megérezte volna annak a városnak a szinmagyar népe, ami jönni fog, ha ez a fiatal pár nem fog uralkodni fölöttük. Erre a Debrecenre, a bölcs Tisza István a Debrecenjére és nem a Kossuth dicsőséges, de rosszul sikerült Debrecenjére kell gondolni, ha összehasonlítást akarunk eszközölni, annál kevésbbé azonban arra, amely külföldi parancsszóra, magyar szive ellenére hallgatni kénytelen a magyar királyság legbecsesebb ősi részeinek, benne több milió magyar testvére máris jóváhagyott elragadásához. Holott ha 1849-ben igaz volt, ma százszor, ezerszer, még annál is többször igaz a Monarchia jelentőségétől szóló mondás, amelyet akkor még egy oly kiváló cseh történetiró, mint Frantisek Palacky, is sietett leszögezni. * Hogy érzitek magatokat bogárhátu házacskák, faragott kapufélfáju székely udvarok. Hogy érzitek magatokat szorgalmas, szegény, iparkodó, fúró, faragó, házaló-kereskedő, durva darócnadrágos székely férfiak, szépséges székely leányok? Készültök a négy évi magyar uralmat elfeledni? Készültök ott hagyni kis falvaitokat, készültök ott hagyni kicsiny ősi templomaitokat, amelyekben több hiten, de egyformán szabadon imádtátok saját édes anyanyelveteken Isteneteket? A csiki katolikus bucsujáró helyek, a háromszéki, az udvarhelyi unitáriusok, reformátusok,, sőt székely zsidók, aki szabadon vallhatták ezt a hitüket is a babsburgi és magyar uralom alatt, csángóhétfalusi luteránusok, szóval a nyugati vallások utolsó keleti védbástyái, mennyire elhagytak benneteket! Elhagytak, eladtak a közöttetek levő, nálatok sokkal gazdagabb de barbárabb, türelmetlenebb csoportnak, melyet ti befogadtatok, joggal, tudással, élelemmel jobban el is láttatok, mint saját szülőhazájuk valaha is tette. Gyulafehérvár, a törökverő Hunyadi nyugvóhelye, fiának a születési helye, Kolozsvár, Szent László Váralja már oda van ígér-, ve, el van adva, mert el van feledve, hogy ezek mit tettek azért, hogy nyugotabban levő, boldogább népek nyugodtan fejlődhessenek, gazdagodhassanak, művelődhessenek a törökök támadásaitól, pusztításaitól nem félve. Bethlen Gábor, aki egykor a cseheknek segített függetlenségi harcaiban, most hontalan lesz sírjában és utódaiban, nem kis mértékben azért, mert azoknak az utódai, akiknek segített, azt igy akarják. Büszke dévai vára romjainak tetején pediig ott van a gazdag, befolyásos amerikai unitáriusok első vallásalapitójának, Dávid Ferencnek a romokba döntött, bepiszkolt síremléke, melyet az uj hódítók cselekedtek. Mádéfala, a székelypusztulás színhelye, most uj székelypusztulást lát és ezután a Királyhágón innentől kezde Keletre egész a Csendes Óceán amerikai párjáig, a templomokból eltávoznak az építők utódai, katolikusok, reformátusok luteránusok, akiknek hittestvérei 130 milliónál is többen vannak, csak a gazdag Amerikai Egyesült Államokban, sokszáz millió meg másutt. Kicsiny székely falvak, vagyon helyett a székely szépérzék és székely ügyességgel feldíszítve, védve az oly mostoha természet ellen, kicsiny székely templomok, vájjon meghallják a jajkiáltásaitokat gazdagabb, hatalmasabb testvéreitek, vagy arra várnak, hogy Gábor Áron népe ismét vaságyukkal szálljon szembe, románnal, orosszal, mint 1849- ben és vérezzen el, hasztalanul? A székely nép, amelynek az Erdélyben a világszabadságért hősi halált halt Petőfi szerint “minden cseppje aranyat ér”. * Negyven esztendő. Az idő hogy eljár, 1905 januárban választások voltak Magyarországon és habár előre beharangozták, rövid ésszel és belátásnélkül más országok népeivel is tudatták, hogy a magyar kormány, illetve a dinasztia mily brutális, erőszakos módszerekkel teremt többséget magának, megtörtént január 26-án, hogy az 1875 óta a kormányon levő szabadelvű párt, az általános választásokon jelentékenyen kisebbségben maradt, TiSza István levonta a konzekvenciákat, visszavonult a kormánytól és Kossuth Ferenc pártja került többségre. Kormányt kellett volna alakítson Kossuth Ferenc, mint a többség vezére, de ez nehezen mént, mert Kossuth Lajos fia", a debreceni detronizáló nyilatkoza kiadójának a fia, nem kapkodhatott a hatalom után mindenáron, nem kapkodhatott jobb belátása, hosszú külföldi tapasztalatai alapján nyert szélesebb látköre dacára sem, mert Kossuth Lajos fia volt és mert többségét függetlenségi program alapján kapta attól a magyar néptől, amely még akkor nem tudta, hogy mit jelent az egymagára lenni sokkal erősebb, zsákmányolni kész szomszédok mellett. Hosszasan tartott, mig a belátás győzött a párt és közvélemény előtt, mert az kétségtelen, hogy a királyi esküjéhez mindig hü Ferenc József között egyrészt és a széles látkörü Kossuth, Apponyi és vezértár-Magyarország minden fia, A kerek nagy világon, Égre tekint és felsóhajt Keseregve, bünbánó’n: Jajj! mivé lett ős Hunnia, Árpád dicső hazája! A büntető Isten keze De lesújtott reája! Régi hires Pannónia, Illatozó erény-kert! A bomlasztó, gyilkos eszmék Vad dudvája de felvert. Ös Buda-vár magas tornyán Már magyar szin sem lobog? Jó magyar szív dicső múlton Csak titokban sir, zokog? Négy folyamnak buza-táblás Halmai és völgyei! Fogják-e még termésteket Magyaroknak őrleni? Gulya, ménes, bégető nyáj, Pásztor-sípon honfidal, Nagy-Alföldön s Hortobágyon Mind elnémul, mind kihal? Hajdú, Szabolcs, nyires, nyárfás, Akác-lombos erdei! Vig pacsirta, bus gerlice Fognak még ott zengeni? Vándor fecske, daru madár, Találtok-e otthonra Amióta falun, tanyán Sok fehér ház feldúlva? Tokaji hegy nemes borát Az ellenség issza majd, Hogy kiirtsa, elpusztítsa A termelő hiv magyart? Magas Tátra havas bércén Kettős kereszt nem ragyog? Sötét éj van ... könnyes szemmel Pislognak a csillagok. sai között igazi ellentét nem lehetett abban, hogy a monarchia és országai csak egymással, egymásban találhatnak védelmet és megmaradást és ebben rejlik az e hóban negyvenéves eseménynek ma is kiható tanulsága. Kossuth fia, bizonyára nem hűtlenül apja szelleméhez, — talán, éppen nagynevű apja utasítására, hűséget fogad a habsburgi uralkodónak, akiknek titkos tanácson is lesz és tudja, hogy ezzel nem vétkezett elvei és magyarsága ellen sem. Viszont FERENC JÓZSEF is tudta, hogy a.nnak a fia, valamikor az ő tronja;: ellen harcolt, most már, idők változásával, biztosabb támasza lesz ennek a trónnak, mint sokan akik régen hűséget esküdtek, régen le is fölözték ennek az eskünek a hasznát és most elhízva, más tájékok felé tekintenek. A habsburgi-kossuthi összefogás, amely a koalíció 1905 januári nagy választási győzelmével kezdődött, viharos gyermekkor után egy év alatt érlelődött államfentartó, bölcs tényezővé és hivatott lesz még nemcsak a Dunamedence népeinek, hanem egész Középeurópának áldásos, hosszas békét biztosítani ismét, mint 1914-ig tette. Siratnak, tépett “bokréta” Az Ur “Isten kalapján”, — Amint költőnk elnevezett —•, Egykoron dicső hazám. Vadregényes kincses Erdély, Bácska, Bánát, Dunántúl Kit kényszerül elismerni Parancsoló urául!? Szülőhazánk, drágagyöngyünk, Jó Szent István országa! Összetörve, letiporva, Porig meg vagy alázva. Őseidnek nyomdokait Ó’, m’ért is nem követted? Most keselyük éhes hada Nem vijjogna fölötted. Isten Anyja! Ó’, tekints le Drága örökségedre, Kérd Szent Fiad’, ki hazáját Maga is megkönnyezte. Hogy támassza fel hazánkat Még egyszer uj életre. Esdve kérünk, Szűz Pátrónank, Ó’, könyörögj érette. Vedd, Urunk sok szenvedésünk’ Bünhődésül bűnünkért, Hogy a magyar ős erények Útjairól le-letért. A bűnbánó büszke magyart Szánd meg, édes Istenünk! Csak még egyszer állítsd talpra, Soha el nem feledünk. Nagyasszonyunk érdem’iért Engesztelődj’, tekints ránk. Hogy a régi épségében Támadjon fel szép hazánk! Duna, Tisza, Dráva, Száva S Balaton viz-tükrében Lássa magát vig-, boldognak Még számos ezer-évben! BUY WAR BONDS! Magyarok bánatos fohásza Irta: Dr. Nyíri D. István, homesteadi plébános
