Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-06-15 / 6. szám
2-IK OLDAL “KRÓNIK A’ 1945. junius 15. Krónikás megjegyzései Történelmi bűnösségek Csak az isteni szentirás szavai változhatatlanok, az emberek gyarló kezeiből kikerült írások, fogadkozások néha nagyon rövid életűek, mert rájuk cáfol ellenállhatatlan erővel az élet, a természeti, a, földrajzi és történelmi törvények egész tömege. Mondatik, hogy minden területi változás, a mely közvetlen, vagy közvetve Hitlerék révén jött létre, az érvénytelen, ellenben szentirás mindaz, ami addig történt. íme, Bulgária 1916 végén visszavette Romániától, amit 1878-ban a berlini kongresszus révén kapott csupán, de abból 1913-ban egy darabot le kellett adjon Romániának. Ezt 1918-ban a vesztett háború révén visszaadta Romániának. 1940 szeptemberében Hitler nyomására Románia ismét visszaadta ezt a Déldobrudsát Bulgáriának és i m e egy hang sem emelkedik ez ellen. Ruthénia, a mely sohasem volt, hanem csak az 1918-as mappacsinálók találták fel, nem a cseh mostohaanyához kerül vissza, hanem Oroszország tart rá igényt faj, nyelvrokonság miatt, no meg valami népszavazás alapján. Szentirás ide, szentirás oda, igy akarják és mindenki sietve fejet hajt. Egy sem kérdi mi desz azzal a bizonyos 1937-es határokkal, miképp ment végbe az a bizonyos népszavazás, megkérdezték-e az ungváriakat, munkácsiakat és a többieket és arról sem elmélkednek, hogy ruthénség többsége még ma sincs egy hiten — ott pedig a hit döntő szerepet játszik — az orosz anya hitével. Kicsire nem nézünk, mondják a bölcs ■csehek, akik mosolyogva, mintha vackort ettek volna, sietnek lélekszakadva belenyugodni abba is, bogy ehhez a Russzinszkóhoz némi ráadás is jár Zemplénből, Sárosból, Szepesből, majdnem annyi ráadás, mint az eddigi Russzinszkó. Derűs mosoly van az ság teljesen objektive — eltekintve a dolog szentimentális oldalától, az, hogy ősi magyar földekről miképp alkudoznak ide oda, anélkül, hogy legalább az érdekelteket is megszólaltatnák (a népszavazások reális értékéről az utolsó két évtizedben volt alkalmunk mindenfelé egy pár szomorú tapasztalatot szerezni) — az, hogy ■a történelem során első Ízben szűnik meg a Kárpátok északi hatalmas hegylánca természetes határ lenni az észak és a dél között. Itt térünk vissza a cikk kezdetén foglaltakra. A lengyel nép. belátva azt, hogy ezek -a hegyláncok elmozdithatatlan határok, sohase törekedett beljebb, ; tudta, hogy azt meg nem tarthatja erőszakkal, szüksége sem volt reá, a lakosság, akármilyen nyelvű, vallásu, vagy érzelmű, csak délfelé, a széles folyamvölgyeken át az Alföldre arcukon, amikor Teschent sem kapják vissza, holott azt 1938-ban nem döntőbíróság, hanem fegyveres ultimátum kényszeritette a lengyelekhez, akik egyébként tényleg többségben vannak ott. Reánk nézve azonban a tanulorientálódhat. Aki ezt a tanulságot nem szívleli meg, legyen az gyenge cseh, vagy a világ több mint hatodrészét bíró hatalmas orosz, szembe találja magát a történelem, a földrajz igazságaival, amelyek a hatalmi helyzettel nem törődnek, ott éppen úgy nem, mint a Pyrrenei hegyeknél, az Alpoknál, a tengereknél. Ezek örökéletüek, aki ami velük szembe száll, úgy jár mint aki gátat akar emelni a pusztító elemeknek. Minél tovább tartja fel a gátat annál nagyobb romlást hoz. Ha jól számolunk, éppen kétszáz éve, 1745-ben, került a feltörekvő poroszság kezeibe a Habsburg uralom alól, Szilézia nagy része. Ez a hóditó hadjárat, amely sem történelmi, sem nemzetiségi jogcímmel nem bírt, közvetlenül oka volt a hétéves pusztító, vérengző háborúnak, azonkívül pedig először annak, hogy a Habsburg dinasztia és a francia dinasztia több mint két évszázados versengés után felfedezték, hogy közös érdekük az agresszív poroszság visszaszorítása. Ugyan csak ekkor első ízben kerültek szoros barátságba az oroszok a poroszokkal, akiket előbb Péter cár, utána neje Katalin cárnő megmentettek a végpusztulástól és igy elősegítették, hogy nagy hatalom legyen. Ennek viszont a következménye Lengyelország első felosztása lett, amelyben a Habsburgok is kénytelenek voltak Intenciójuk ellenére részt venni, nehogy két hatalmas szomszédjuk legyen még gazdagabb, még erősebb az ő rovásukra. Mint még egy különlegességet kell feljegyezni, hogy Anglia akkor eleinte a poroszok pártján volt, később már látta, hogy mi készül és inkább közvetített, de ez a hadjárat, amely Szilézia miatt kezdődött, juttatta Anglia kezébe Canadát és állította utána a fiatal VÁGJA KI! SZELVÉNY KÜLDJE BE! A KRÓNIKA kiadóhivatalához 307—5th Avenue, New York 16, N. Y. Mellékelek $1.00-t, amelynek fejében kérem a KRÓNIKA című képes havilapot egy évig az alanti dinre küldeni; Név: .........................................................................................................................—— Város..................................................— Állam................................. (Csekket, money ordert közönséges levélben, készpénzt CSAK ajánlott levélben küldjön.) amerikai szabadságtörekvések szolgálatába a franciákat az angolok ellen. Amint láthatjuk, egy aránylag kicsiny, akkor gazdaságilag nem is fontos terület erőszakos, elragadása mily messzemenő következményeket rejtett magában, amelyekhez még hozzáfűzhető, hogy. a porosz sziléziai lengyelség volt az első, amely a porosz állammal szembe mert szállni és ahelyett, hogy elnémetesedett volna, ő szlávositott el ősi germán területeket, holott feljebb, ősi szláv területek önként németesedtek el, egész Berlinig. Alhint láthatjuk továbbá, minden egyes államnak, amely ebben a hódításban valamelyes módon résztvett, oka volt azt később megbánni: a porosznak, amely igy megfosztotta magát az orosz ellen biztos hátvédjétől, a Habsburg dinasztiától és Lengyelországtól. A francia, a mely ily módon lett lassankint Európa leghatalmasabb országából — a napóleoni átmenetet nem tekintve — Európa legvéresebb, leggyakoribb harctere. Anglia, a melynek ettől az időtől kellett az európai egyensúly miatt hóditó szándék nélkül többször is véreznie, hol az orosz mellett, hol ellene. Ki tudja, hogy a közel jövőben miért megint? És ime, most Amerika kerül az európai sőt ázsiai harcterekre, mert Szilézia kétszáz évvel ezelőtt a porosz militárizmust gyarapította és mert Oroszország kelet helyett, nyugat felé kezdett ekkor hóditásai révén, akarva nem akarva, orientálódni. íme a leckék, amelyeket a jó tanuló megtanul, eszébe is vés. Szilézia szintén beszél, kétszáz éve, *hogy elkerült a fegyverek révén és most megint elkerülni készül, ugyancsak ily módon. Hogy azután ebből mi következhetik, azt mindenki beállítottsága alapján hivatott eldönteni, a cikk írójának feladata, csupán rámutatni arra, hogy a történelem nem csupán szerencsés vagy szerencsétlen véletlenek közbejátszása, hanem a századok előtt történtek okszerű következménye. A munka megindult AZ AMERIKAI MAGYAR SEGÉLYAKCIÓ KÖZLEMÉNYE Amerika magyarsága, amely eddig tehetetlen fájdalommal kisérte szerencsétlen magyarországi testvéreink leírhatatlan szenvedését, munkához fogott, hogy enyhítsed azon. Páratlan lelkesedéssel eddig 45 magyarlakta városban alakítottak magyar segélyakció osztályokat. Rengeteg helyen folyik a szervezkedés ilyen osztályok felállítására. — Most már csak rajtatok múlik, magyar asszonyok és férfiak — mondja a Segélyakció első kiadványa, — amelyet most küldöttek szét a megalakult osztályok vezetőségének. Azt az aggódást, amellyel a magyar nép sorsát kisértétek a múltban — most adománnyá kell változtatni. A beteg, legyengült magyar népet Nektek kell lábra állítani, hogy elindulhasson a szabadság útjára. Ez a legnagyobb és legszentebb feladat, amely előtt valaha álltatok. Elkészültek a nyomtatványok. A Segélyakció első kiadványa részletesen válaszol minden felmerült kérdésre, felvilágosítást ad szabályokról, rögtöni tennivalókról és tervekről. Minden helyi osztály megkapta a hivatalos engedélyt a gyűjtésre (charter) gyüjtőivekkel, nyugtákkal együtt. Nincs többé akadálya annak, hogy a munka teljes erővel meginduljon. Mindenütt meg kell alakítani a helyi osztályokat; ahol ebben az irányban még nem történtek lépések, haladéktalanul hozzá kell látni, A szervezés módjairól a központi titkárság azonnal felvilágosítást nyújt. Rögtöni tennivaló. A legfájdalmasabb nélkülözött anyagok — gyógyszerek, kórházi felszerelés, vitaminok, stb., — bevásárlására mindenek felett és azonnal PÉNZRE van szükség, — írja a központ az egyes osztályoknak. Haladéktalanul gyűjtéshez kell fognunk. Adjon és gyűjtsön minden magyar. Adjon és gyűjtsön, amennyit csak tud, — ma azonnal! Megajánlásokkal (pledge) kösse le önmagát és barátait; tegyen ígéretet, hogy mennyit fog adni a jövő 3, 6, 12 hónap alatt. Költségvetésünkben mától kezdve legyen egy uj tétel: Ennyit adunk hetenként a magyar nép megmentésére. Kutassunk fel minden magyart. A szenvedő magyar nép megsegitésében minden amerikai magyarnak részt kell vennie. Szerezzük meg körzetünk minden magyarjának nevét és címét és adjuk át a helyi osztály vezetőségének. Hogyan segíthetünk az AHR nagy testvéri munkájában? Csatlakozzék az AHR egyik helyi osztályához. Vegyen részt munkájában, adjon és gyűjtsön. Ahol még nincs helyi osztály, segítsen annak azonnali megalakításában. Figyelje a központi utasításokat és tanácsokat; igyekezzék azokat végrehajtani és másokkal végrehajtatni. Ne feledjék el: a magyar nép számit munkájára! "Nincs itt ma semmi, csak szenvedés...” "Istenem, megszakad az ember szive a nyomor láttán”, — irja egy szemtanú Svájcon át küldött levelében. "Szegény Magyarország! Nincs itt ma semmi, csak szenvedés...” Nincs többé helye a halogatásnak; minden napi késedelem ezerá nyi magyar gyermek, asszony és férfi éJetébe kerülhet. Magyarok! Teljesítsétek kötelezettségieket!