Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-04-15 / 4. szám
1945. április 15. "KRÓNIK A” 3-IK OLDAL RUBY ERZSÉBET ROVATA SZERETNÉK VALAMIT MONDANI. Ha az Isten megkérdezne engemet, hogy melyiket választom: Mindenben a tiszta igazságot, vagy csak az igazság utáni vágyakozást? — Alázattal meghajolva, azt mondanám: — Atyám add nekem az igazság utáni vágyakozást, mert a tiszta igazság csak a számodra van ezen a világon! i És mégis mindig csak az igazságot keressük és az igazság keresésében, egymás lelkében gázolunk szüntelen. Gyilkos kíváncsiságban versenyezve, hogyi a vitriolba mártott tollával, gyalázó nyelvével, ki lesz a győztes. Sohasem a rágalmazó győz. A rágalmazott is nehezen tudja meggyőzi rosszakaróit, mert ha nem is az emberi természethez tartozó megtorlással, de az okok kutatásában, bajokat bajra halmoz, mert sohasem lát bele ellenfeleinek kártyájába, még akkor sem, ha észreveszi, hogy a vidámpiros jóindulatú szivkirályt fedi az ostoba makkhetes... Önökhöz szólok Uraim, akiket az Isten megáldott ésszel, akaraterővel, tudással, ítélőképességgel, akik a második hatalom, a sajtó szócsövei. Az Isten szerelmére ne tépjék, ne marják egymást! Nem én mondom s nemcsak én, de az összes olvasók tudják, hogy a sajtónak szent hivatása van. A vágtató időt fáradhatatlanul követő szimbóluma az igazságért való harcnak. Nap-nap után támadják a külömböző utakon járó újságok egymást. Még akkor is, ha az egyik ugyanazon cél felé haladva a napba néz; a másik pedig lehajtott fővel a föld porát kutatja. Az egyik lap ideális magyar és demokratikus alapon próbálja gyógyítani a beteg emberiséget, a másik szinte mikroszkópon kutatja a tökéletes elgondolások esetleges téves kifejezéseit, diadalmasan lecsap jóhiszemű kollegájára s már rohan a szavak bunkósbotjával, hogy tönkreverje a másikat, akinek egyébkénti tisztességét talán a lelke mélyén elismeri: de’valami személyes ellentétek miatt, igy találja megfelelőnek erkölcsileg kikezdeni. Mindenféle közlemény annyiféle jelentőséggel bir, ahányféle gondolkozásu ember azt olvassa. Mert az irás mindent a csendes képzeletre és a merész fantáziára biz. A durva, vagy közönséges elmék, a saját felfogásukat vetítik, a jóhiszemüleg irt ártatlan sorokra. Minden mondat, az olvasó lelkének képzelő tehetségétől kapja meg a lényegét. És talán egy olyan szerencsétlen pillanatban olvasunk valamit, amikor rossz kedvünk van és sötétnek látjuk még a ragyogó napot is. Ilyenkor az imádságot is félremagyarázzuk. Megelégedett, derűs perceinkben pedig egy félreérthetetlenül aláásó és izgató dologra is legyintünk, hogyi nem is olyan veszedelmes, mint ahogyan az belemagyarázható. .. Olyan félve veszem már a kezembe az újságokat, hogy már megint kit ütnek le orvul, a rágalmak zuhatagával. Mindig és minden körülmények között azokhoz húz a szivem, akiket bántalmaznak. És elitélem azt, aki felebarátjában nem az erényeket kutatja, hanem szüntelen csak azt keresi, hogy ha egy csipetnyi salakot találna benne, azt Heuréka ordítással felmutatja a világnak s az első követ rádobva, követeli, hogy kövezzék meg. Semmi közöm a mások meggyőződéséhez, addig amig az személyes értelemben az egyént nem sérti. Mert minden meggyőződés relativ dolog. És mégis azt mon-RUBY ERZSÉBET dóm, hogyha valaki szégyenli a meggyőződését, vagy pedig embertársának elveit kicsavarva félremagyarázva a közvélemény elé dobja, az csak félember. Szabad legyen megemlítenem, hogy a meggyőződéses kommunista is mennyire nincs tisztában azokkal a dolgokkal, amelyek az élet standardján nagyoh is fontosak és a tervek keresztülvitelében merőben eltérnek a teóriától..Mert az elgondolás és véghezvitel közötti keskeny hídon, a lehetetlenség fátuma elzárja az utat. A múlt háború végén a forradalommal kezdődő kommunizmus beharangozói, a lapok hasábjain ugyancsak ostorozták a tőkét, a militarizmust és a kapitalizmust. Gúnyos történeteket irtak a haldokló tőke mellett kezeit tördelő lila-taláros papról és reszkető térdű, vén tábornokról. Nos? Szovjet Unióban a tőke államosítva megmaradt, a templomokat bezárták, de annál több kaszárnyát építettek s a katonaságot még jobban megerősítették, mint annakelőtte. De miért? Mert a másik szörnyeteget kellett kivégezni, a názizmust. Hiába akarok én ideális alapon élni, ha a másik, a gonosz nem engedi. És hiába akarok menekülni az Istentől; nem lehet, nem tudok, mert általa élek! Magam is dolgozó-nő vagyok, tehát érthető, hogy a dolgozó munkásokkal együtt érzek' Látom a szégyenteljes aránytalanságot, a munkaadó és munkás között. Szédületesen embertelen! Mi a munkás élete? Küzdelem, verejték és a holnaptól való rettegés! Öregségére kénytelen segélyen élni, a szociális intézmény közegeinek fazékba néző ellenőrzésével, amely az önérzetet, az egyéni szabadságot sérti., Ennél a pontnál tizszeresre kell kibővíteni az elképzeléseket és a segíteni akaró terveket. De ne úgy szóljon a feltétel, hogy: — Tagadd meg az Isten: s nagyobb darab kenyeret kapsz! Nem kérem, nagyobb kenyeret kell kapnia a szegény munkásnak, mert az isteni-törvény igy parancsolja. Hogyan tagadhatná meg tehát azt az Istent, aki ezt a törvényt hozta, a felebaráti szeretet ezerféle paragrafusaival?! Nem tehetünk semmit, tehetetlennül kell néznünk, hogy még a legigazságosabb és létjogosultságra épített uj eszmék is zavargásokkal születnek. Mert az emberiség megjavulása, felvilágosodása, nem megy simán. De a felvilágosodást nem az Isten megtagadásában értem, hanem ellenkezőleg. Az isteni kinyilatkoztatás szerint mindig arra gondolok, hogy ha a kezembe kaphatnám mindazt a pénzt, amit háborúra költöttek, amióta csak az emberiség háborút visel; minden férfit, asszonyt és gyermeket selyembe, bársonyba öltöztetnék. Iskolákat építenék a föld minden pontján. Minden dombtetőt karcsú tornyu templomokkal koronáznék, amelyben a béke Evangéliumát hirdetnék! «— Nem taposnák egymást halálra az emberek céltalan buta tolongásban. És nem lennének egymás ellen torzsalkodó nemzetek, kereskedelmi és ipari válságok, politikai ostobaságok, vámháboruk, sztrájkok, forradalmak .. . hanem béke . .. béke ...! Istenem, miért vagyok én csak egy kis porszem, ebben a nagy káoszban és egyetlen vagyonom, az én agyonhajszolt kis írógépem. Miért nem tudom leírni azt, amit gondolok és mondani szeretnék! Szülőhazánkat öt darabra szaggatják; magyar testvéreinket gyökerestől kiszakítva átplántálják idegen mesgyékre s mi itten marakodunk személyi és elsőbbségi kérdéseken. Ez nem segít sem az itteni, sem a hazai magyarságnak. Minden lépésünket tudják, ismerik az illetékes amerikai hatóságak s a cenzúra révén tudomást szereznek az áldatlan meghiuxolásokról, amelyek előszeretettel irányulnak a magyar ügy harcosai ellen. Ne képzelje magát senkisem a világ tengelyének, hanem igyekezzék segíteni, hogy a kátyúba jutott világ kijusson a bajból. Sok észrevétel, sokféle tervezet, elgondolás, segíteni akarás, —■ ha kerülő utakon is, — de az isteni gondviselés révén, eljut a rendeltetési helyére, s a nagy kiegyezésben minden láncszemecske számit. Mint ahogyan egy református lelkész mondotta: — Ha a végcél hegycsúcsára akarunk jutni; nem az fontos, hogy a hegy melyik oldalán igyekezünk a hegycsúcsra, hanemhogy odaérjünk. Ha ezerféle utacska vezet föl, mindegyikére lépjenek reá a magasba igyekvők és egyéni elgondolásukat, a hegyre érve, megtárgyalhatják, békésen, okszerűen, de az utón ne taszigáljuk le egymást. ..! A halálos beteg világ mellett konzíliumot tartó orvosok ne brillírozzanak specialista tudásokkal. Ha a betegnek a torka fáj. ne vesebajt állapítsanak meg, ^csupán azért, hogy alkalmuk legyen megmutatni, hogy ebben azután igazán nagy specialisták s közben a beteg torokbajban elpusztul. Ami pedig némelyek elvi állásfoglalásait illeti, ezekkel is az utóbbi időben, nagyon hadilábon állok. Nem hiszek következetességükben. Erre a következő párbeszéd tanitott meg: Egy magát liberálisnak nevező ember azt mondta: — "Ottó, «— ami igaz, az igaz, —-kiváló ember, minden tekintetben. Meggyőződtem róla, hogy izig-vérig demokrata, liberális s nagytudása, becsületes jelleme garancia arra, hogy .Mátyás király szellemében vezesse az országot. S ha az elveim engednék, minden óhajom az lenne, hogy Ottó legyen árva Magyarország uralkodója. De mivel liberális vagyok, erről szó sem lehet kérem!” Tegyük föl, hogy az illető elveit valló egyén aki pályázik az ország vezetésére, telve van emberi gyarlóságokkal s azokkal az erényekkel nem rendelkezik mint Ottó, s mégis azt választaná, mert a szivük egyezik... Bő köpönyeg az elvi kérdés, mindent alá lehet rejteni. A másik kijelentése pedig az volt "liberális” barátomnak, hogy azonnal Ottóra szavazna, ha nem volna Habsburg. .. Senkisem felelős elődjeinek vétkeiért és senkisem kérkedhet elődjeinek érdemeivel! Egy közös ügy érdekében, szegény szerencsétlen szülőhazánk megmentésében fogják meg egymás kezeit Uraim, — hisz mindnyájukat ismerem, külömböző lelki adottságokkal, nagy kvalitásuk fölbecsülhetetlen értékeivel. ■ Ne egymást marjuk, hanem vetélkedjünk a szerencsétlen Magyarország szeretetében, segítésében!
