Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-03-15 / 3. szám
12-IIK OLDAL "KRÓNIK A” 1945. március 15. HUSVÉT Irta: Father NAGY LÁSZLÓ (Allentown. Pa.) . . . Azóta, az első húsvéti hajnal rózsás pirkadása és édes virradata óta *— szakadatlanul és most is — a Föltámadás körül játszódik le az egész világtörténelem. Az első Alleluja azóta évröl-évre kiujul, felcsendül. Egyik husvétról a másik husvétra röppen és csap át, mint valami csodálatos, soha ki nem alvó lángja a lélek reményének és vágyának. Az első husvét allelujájától kezdve nem volt év, amelyben meg nem ujult volna szakadatlanul s több mint tizenkilenc századév húsvéti gyertyáinak korokon áthúzódó lángsorával sugározza át mindenekelőtt Európát, utána pedig a többi világrészeket. Alleluja — mondják egymásnak ezek a húsvéti gyertyák évröl-évre. — Alleluja! Ennek az Allelujának lángolása kelt Jeruzsálemből a Szigeteken és a görög félszigeten át Italiába. Ennek az Allelujának lángolása kiolthatatlanul ég a népvándorlás sötét, zugó orkánjában és segít felépíteni a római Európa helyett az uj, keresztény nemzetek Európáját. Ez az Alleluja kel át Kolumbus karavelláival, vitorlás hajóival az Atlanti tengeren és ér ott partot akkor még ismeretlen csillagok forgása alatt. Ez az Alleluja küzd, ég és lobog a francia forradalom viharszelében, a magyar szaba dságharc lélektüzében, a tizenkilencedik század gazdasági forradalmának társadalmi szerkezetet megváltoztató földrengésében. Ez az Alleluja égett az első világháború után Wilsonnak tizennégy pontjáért való lelkesedésében Európa kisebbségeinek a szivében. Ez az Alleluja küzd, reménykedik és ég a mostan még dúló, de már győzedelmes befejezéshez közeledő, a legborzalmasabb és legrettenetesebb szenvedéseket és áldozatokat követelő második világháborúban. Minden más változó és múlandó, de ez az Alleluja és ez a láng, a húsvéti gyertyák lángja, legyőzhetetlen és elmulhatatlan; még az örökkévalóságba befutva is ott fog tündökölni Krisztus legyőzhetetlen és elmulhatatlan föltámadása s bizonyára ott is körébe gyűlnek azok a népek és nemzetek, akik vallották ezt a föltámadást és nemzedékeik ajakról-ajakra és nemzedékről-nemzedékre adták ezt az Alleluját. Szent János, a patmoszi látnok könyvében, mint valami i?akitó vízió: az örökkévalóságba ragadtatott népek és nemzetek ajkán ugyanez az Alleluja, mint roppant orgonahangok tengerzugása. . . Tehát az örökkévaló magyarságé is, ezé a nemzedéké is, mely annyit szenvedett és szenved saját fajából elkerült és velük minden igazság és érzésközönsséget megtagadó csökevényektől, árulóktól is. Ugyanez az Alleluja, a mostani husvété is, mely most még annyira sötét! Krisztus föltámadása semmi másnak nem szimbóluma. Ezen a husvéton mégis lehetetlen együtt nem gondolni a kettőt. Lehetetlen nem gondolni az örök Alleluja mellett nemzetünk és a Szent Istváni eszme, a széttépett magyarság egyesítése, az önrendelkezés isváni eszme, a széttépett magyarság egyesítése, az önrendelkezés világitó igazságának az érvényesülésére. NEM felesleges cafrangok ezek, miként legújabban egyik magyar napilapban valaki irta, vagy már előbb mások más magyar nyelven megjelenő újságokban írták. Aki, vagy akik magyar szülőhazájukat gyalázzák, annak történelmi igazságait vakon tagadják, hasonlók ahhoz az egyedüli madárhoz, melynek a neve . . . banka. Elfelejtették-e, hogy a hazaszeretet a szív minden nemes érzésének a szintézise, összetétele? A hibázás, a tévedés, a bűn nem a legrosszabb cselekedet a világon. Emberi gyarlósággal jár. Ennél azonban sokkal rosszabb, ha valaki nem hajlandó beismerni és elismerni, hogy hibázott. Itt már a megátalkodottság uralja az elmét, a lelket. Amig tudatában vagyunk hibáinknak, tévedéseinknek, amig tudjuk és akarjuk is átvizsgálni tetteinket és azok rugóit, — addig tudatában vagyunk az erkölcsi törvényeknek, erkölcsi irányelveknek állapította meg igen bölcsen egyik legkiválóbb amerikai lélekbúvárunk. ,— Sez kétségtelenül igy is van. A magyar történelemnek is a kereszténység örök Allelujája az értelme. A magyar kereszténység szerezte meg az allelujás lángnak, a húsvéti lobogó gyertyáknak azokat a földeket, melyeket minden előzetes megvizsgálás nélkül oly kegyeletlenül leoperáltak az ezeréves ország testéből. Ez is rá egyik legfőbb jogcíme a csonka országnak. Mi keresztvíz alá mentünk és kereszteltünk érte ott, templomokat és várakat építettünk érte ott, magyar vér folyt érte ott és másutt; a magyar civilizálta azt a földet .— minden más nép csak betörő, vagy menekült, vagy vendég volt. Mennyi emlék Ajtony, Gyula és Csanád földjén, mennyi nemzedék elmúlt és ott virrasztónak árnyalakjaik! A Husvét mint minden igazság érvényesülésének átvitt értelemben metaforaképpen használt jelképe, most valóban jelképpé is lett abban az értelemben is, ahogyan különösképp az utolsó negyedszázadban használta a magyar nép ^ erős bizakodással várva a magyar igazságok föltámadását. Legyen ez a húsúét és minden más husvét nemzetünk lelki föltámadása és megújhodása <— mindenkor ama első LJusvét örök Allelujája alatt! AMERICAN HUNGARIAN MONTHLY KRÓNIKA AMERIKAI MAGYAR HAVILAP Editor — SÁNDOR TARCZ — szerkesztő Published every month by “KRÓNIKA” Hungarian Press 307-5TH AVENUE NEW YORK 16, N. Y. SUBSCRIPTION! HL ELŐFIZETÉSI DIJ: U. S. of AMERICA & A ft az Egyesült Államokban and CANADA '1 if és Canadában $1.00 PER YEAR A $1.00 EGY ÉVRE PRICE PER COPY -10c - EGY PÉLDÁNY ÁRA A Krónikás megjegyzései A mai világtörténelmi időkben egy hónap néha sokkal többet számit, mint azelőtt több száz év. Most ácsolják, faragják a világ sorsát hosszú időkre. Az ácsoktól, hozzáértésüktől, lelkiismeretüktől és emberségüktől függ, hogy koporsót ácsolnak-e vagy pedig bölcsőt, amelyben az emberiség jobb jövője van hivatva felserdülni gondos szülők felügyelete alatt. Ejtsünk egy pár szót arról, ami mostanában történik. Manila A Fillippi szigetek gyönyörű fővárosa több mint három évi keserves rabság után ismét szabad lett. Hogy ez a japánok kezdetben szerzett óriási fölénye ellenére megtörténhetett — és pedig, ha ezt figyelembe vesszük, úgy a három év nem is tulhosszu idő ehhez — annak több oka és az okokból kiindulva, több tanulsága is van. 1898-ban és utána még hosszú ideig Amerikának többször kellett harcolni a fillippino nép ellen, a mely függetlenségét és vallását féltette tőle. És ime most, amikor módja lett volna érzéseit függetlenül megnyilvánitani, úgyszólván maradéktalanul Amerika mellett nyilatkozott, oly lelkesedéssel, oly áldozatkészséggel, hogy semmiben sem maradt vissza azok mögött a fehér fajú népek mögött, amelyeket a szövetséges haderők a német rabságból szabadított fel. Ez az érzésük kézzel fogható haszonnal is járt az amerikaik számára, mert mindenütt igen hathatósan, életük veszélyeztetése árán is támogatták őket a mégis közelebbi fajrokon japánok ellen. Amerika emberséges, bölcs politikája dús kamatokat-hozott és ha elolvassuk azt a figyelmeztető táblát, amelyet a japánok az amerikai internáltak táborának a falára kifüggesztettek, akkor fel tudjuk mérni a külömbséget a szuronyok és a morális erők között. A táblán az van írva, hogy minden amerikai köteles tisztelegni minden japán előtt, mély meghajlással. Az is írva van ott, hogy mindenki ajtaja bejáratánál japán zászlót kell tartson és még egy sereg rendelkezés, amelyek megszegése esetén főbe lövik az illetőt. A bennszülöttekre ezek a rendelkezések még súlyosabbak voltak. És ime az eredmény. Amerika sem saját hazájában, sem másutt nem követelt ilyesmit, még ennél kevesebbet sem, ezért nem esküdnek össze ellene saját hazájában, ezért fogadják szinte őrjöngő lelkesedéssel, mindenesetre bizalommal, volt ellenfelei. Vajha a mostani nagytudásu, jószándéku és nagyhatalmú békeácsok is meglátnák ezt és ehhez mérten cselekednének. Vajha azok, akik olyan területhez jutottak, amely azelőtt nem tartozott hozzájuk, is megszívlelnék most már ezt a tanulságot, ha már a múltban oly gyakran vétkeztek ellene. Magyar lengyel barátság Több mint egy évezreden két büszke, függetlenségére és hatalmára sokat tartó nép, a magyar és a lengyel, kisebb csetepatéktól eltekintve, nemcsak békében élt, hanem barátságban, sőt többször közös uralkodó alatt, sokszor szövetségben egymással és amikor mindkettő elvesztette függetlenségét, egymásért ontották vérüket. Az egyik szláv, a másik úgynevezett turáni, vagy finn-ugor, akinek ahogy jobban tetszik. És még is az imperialista lengyel sohasem törekedett magyar föld felé, a hóditó, harcvágyó magyar inkább ment az erős német, a török, meg az olasz ellen, de úgyszólván soha a szláv lengyel ellen. Mindkét nemzetre nézve csak áldást hozhatott ez, mert legalább ezeket a határokat nem kellett állandóan védeni. Ott őrt állott a két nemzet barátsága és ismét nem várak, nem szuronyok, ágyuk, hadseregek. Ez a láthatatlan lelki erőd elpusztithatatlannak bizonyult rnég ebben a háborúban is, amelynél a lengyelséget csak ott támadták, ahol közeli fajrokonaik, a szlovákok ezt megengedték. A tanulság itt is kézenfekvő, sőt általános jellegű is: Az európai egyensúlynak, a békének fontos, sőt nélkülözhetetlen kelléke az, hogy a máshonnan fenyegetett két ország legalább ezen a közös fronton ne legyen kénytelen máshol sokkal jobban használható védőeszközöket készenlétben tartani. Ruthénia A másik tanulság az, hogy könnyelműen egyik oldalon jóakaratból, vagy a másikon ellenséges szándékból odavetett állítás az, hogy a magyarság éket képez az északi és déli szlávság között a németség javára, tehát előbbinek meg kell azt törni, utóbbinak érdeke, hogy a magyarságot támogassa. Távolabbi hamis következtetésében pedig, mindazok, akik az északi és déli szlávságnak barátai, a német agressziónak pedig ellenségei, tehát azok emiatt eo ipso a magyarság ellen kell forduljanak. (Folytatása következik)
